adozona.hu
BH 2010.10.284
BH 2010.10.284
A szokásos piaci ár meghatározásával kapcsolatos nyilvántartási kötelezettség elmulasztása miatt kiszabott mulasztási bírság jogszerűségének bírósági felülvizsgálata [2003. évi XCII. tv. 172. §, 18/2003. (VII. 16.) PM r. 3. §, 4. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 2006-2007. évekre egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló ellenőrzést végzett. A revízió során bemutatott - szokásos piaci ár meghatározásával összefüggésben elkészített - felperesi nyilvántartás a K. K. Gmb, (a továbbiakban: Gmgh) mint megbízó és a felperes között autóipari pótkerék fedlapok gyártására létrejött szerződés alapján készült. A felperes ezen felül átadott egy Gmbh-val kötött kölcsönszerződést is, de erről, illetve az ebben kikötött kamatról ne...
BH 2010.10.284 A szokásos piaci ár meghatározásával kapcsolatos nyilvántartási kötelezettség elmulasztása miatt kiszabott mulasztási bírság jogszerűségének bírósági felülvizsgálata [2003. évi XCII. tv. 172. §, 18/2003. (VII. 16.) PM r. 3. §, 4. §].
Az adóhatóság a felperesnél 2006-2007. évekre egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló ellenőrzést végzett. A revízió során bemutatott - szokásos piaci ár meghatározásával összefüggésben elkészített - felperesi nyilvántartás a K. K. Gmb, (a továbbiakban: Gmgh) mint megbízó és a felperes között autóipari pótkerék fedlapok gyártására létrejött szerződés alapján készült. A felperes ezen felül átadott egy Gmbh-val kötött kölcsönszerződést is, de erről, illetve az ebben kikötött kamatról nem rendelkezett nyilvántartással, és ezek nem szerepeltek a gyártási szerződéssel kapcsolatos nyilvántartásában sem. A felperes és a Gmbh kapcsolt vállalkozásnak minősül.Az elsőfokú adóhatóság - a szokásos piaci ár meghatározásával kapcsolatos nyilvántartási kötelezettség megsértése miatt- kötelezte a felperest 800 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére. Érdemi döntését a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről szóló 18/2003. (VII. 16.) PM rendelet (a továbbiakban: PM r.) 3-4. §-aiban, az adózás rendjéről szóló többször módosított 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 172. § (14) bek. és (16) bek. és (18) bekezdéseiben foglaltakra alapította. Határozatában megállapította, hogy a felperes nem teljesítette a nyilvántartási kötelezettségét, mivel nem készített nyilvántartást a kapcsolt vállalkozásával kötött kölcsönszerződésről. A felperes terhére vette figyelembe, hogy nem kezdő vállalkozó, javára értékelte, hogy "egyszer mulasztott és korábban még nem volt szankcionálva hasonló mulasztás miatt". Kitért arra is, hogy a mulasztás nem új jogszabály értelmezése miatt következett be, és a felperes javára értékelte, hogy a kölcsönszerződésben szereplő kamat az adott időszaki banki kamatnak megfelelő szintű volt, így a társaság nem jutott előnyhöz. Mindezek alapján az adóhatóság a kiszabható bírság 40%-ának megfelelő összeget tekintette a mulasztás súlyával arányban állónak.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes az elsőfokú határozatot helyes indokaira tekintettel helybenhagyta.
A felperes keresetében elsődlegesen az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését, másodlagosan a megváltoztatását és a bírság mértékének csökkentését kérte. Elismerte, hogy nyilvántartása nem tartalmazta a hitelszerződést. Arra hivatkozott, hogy a PM r. általános jelleggel fogalmaz, és a rendeletből és egyéb forrásokból szerzett információk alapján járt el. Hangsúlyozta, hogy a kölcsönszerződés kapcsán a piaci kamatnak megfelelő mértékű kamatot kötött ki, a kamat megfizetésével és a kölcsönnel nem jutott előnyhöz, és ilyen jellegű ellenőrzést az adóhatóság első ízben végzett nála. Az volt a jogi álláspontja, hogy az alperes eljárása nem felel meg az Art. 172. § (18) bekezdésében foglaltaknak, mivel nem a mulasztás súlyához igazodó bírságot szabott ki. A mulasztás súlyával a maximálisan kiszabható bírság 10%-ának megfelelő összeg állt volna összhangban.
A megyei bíróság a felperes keresetét alaposnak találta és az alperes határozatát hatályon kívül helyezte, az alperest új eljárásra kötelezte, jogi álláspontja a következő volt:
A 40%-os mértékű mulasztási bírság aránytalan, mert a felperes nem mulasztotta el a nyilvántartási kötelezettségét, nyilvántartását csupán "pontatlanul, hiányosan vezette". A felperes által tárgyaláson benyújtott nyilvántartásból is az állapítható meg, hogy az szó szerint megegyezik a kölcsön szerződéssel, ezért ebből az alperes "semmiféle további információhoz a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggésben nem juthatott. Ez a nyilvántartási kötelezettség csak egy formális kötelezettség, annak elmulasztása adózási érdeksérelemmel nem jár". A mulasztás súlya jelen esetben csekély mértékű. Az alperes határozatában nem jelenítette meg, és nem értékelte a körülményeket. A mulasztást szankcionálni kell, de nagyobb gondot kell fordítani az arányosság figyelembevételére, és a bírság maximum nem azt jelenti, hogy a kiszabott összegnek a maximális bírsághoz kell közelítenie. A bírságot olyan mértékben kell előírni, hogy az alkalmas legyen arra, hogy az adózó többször ilyen nyilvántartási hiányosságot ne kövessen el. Az új eljárásra előírta, hogy az alperesnek az Art. 172. § (21) bekezdésében foglaltak alapján "ismét mérlegelnie kell a felperesi mulasztás súlyát, és kellőképpen figyelembe vennie, hogy a mulasztás súlyához igazodó, az adózási érdeksérelemmel arányos bírság kiszabására kerüljön sor".
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását.
Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg a PM r. 3. §-ában, az Art. 172. § (21) bekezdésében, a Pp. 339. § (1) bekezdésében, 339/B. §-ában foglaltaknak. Hivatkozott az ítéleti tényállás iratellenes voltára, téves jogértelmezésre, téves ténybeli és jogkövetkeztetésekre.
Az volt a jogi álláspontja, hogy a felperes elkövette a terhére rótt mulasztást, a tényállást kellően feltárta és az eljárási és anyagi jogszabályok betartásával hozta meg döntését. Hivatkozott arra is, hogy részletesen megjelölte a mulasztási bírság kiszabásának alapjául szolgáló, és a mérlegelés során figyelembe veendő szempontokat, az összes körülményt értékelte, döntése kellően egyediesített és jogszerű.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Hangsúlyozta, hogy mulasztásának súlya költségvetési és társadalmi szempontból csekély. A kölcsönszerződést az ellenőrzés megkezdésekor felmutatta, és az adóhatóság ebből meg tudta állapítani, hogy a kamat megfelel a szokásos piaci kamatnak. Előadta, hogy a "Bírságolási Kézikönyv" is az első mulasztói minőségre a kiszabható bírság kiindulási alapjának 50%-ot javasol, ezért a vele szemben kiszabott bírság eltúlzott, az általa felsorolt, javára szóló enyhítő körülmények csak minimális mértékben kerültek elbírálásra.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A PM r. 1. § (3) bekezdése értelmében a nyilvántartási kötelezettség az adózót a kapcsolt vállalkozásával kötött hatályos szerződés alapján terheli, ha a szerződés alapján az adóévben teljesítés történt. A PM r. 3. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy az adózónak a nyilvántartást szerződésenként kell elkészítenie, ez összevontan csak a jogszabályi feltételek megléte esetén teljesíthető. A PM r. 4. §-a azt is rögzíti, hogy mit kell a nyilvántartásnak tartalmaznia.
Tekintettel arra, hogy a felperes a perben maga sem vitatta, hogy a transzferár - nyilvántartásában egyáltalán nem dokumentálta a kapcsolt vállalkozásával kötött kölcsönszerződésben kikötött kamat és piaci kamat közötti összefüggést, és nem szerepeltette az összehasonlítható eszközök, szolgáltatások alapján a szokásos piaci árat, és az ezt befolyásoló piaci tényezőket, nyilvánvalóan megszegte a PM r. előzőekben megjelölt rendelkezéseit. Utal e körben a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a felperes összevontan nem is szerepeltethette volna a kölcsönszerződéshez kapcsolódó kamatot, arról külön nyilvántartást kellett volna készítenie.
A megyei bíróság tévesen állapította meg, hogy a felperes nyilvántartása csupán hiányos volt, mert a felperesnek nem a meglévő nyilvántartását kellett volna kiegészítenie, hanem a kölcsönszerződés alapján külön nyilvántartással kellett volna rendelkeznie. Azért is téves a megyei bíróság megállapítása, mert a felperes a közigazgatási és a peres eljárás során maga sem vitatta mulasztását, csak a bírság összegszerűségével nem értett egyet. Ezért a jogerős ítélet e körben tett megállapításai tévesek, és nem felelnek meg a Pp. 212., 213. §-ában foglaltaknak sem.
Nem osztja a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság azon jogi álláspontját, mely szerint a nyilvántartási kötelezettség csupán "formális kötelezettség", és a tekintetben sem, hogy ennek elmulasztása nem jár adózási érdeksérelemmel. A nyilvántartás vezetési kötelezettség teljesítése ugyanis a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény felhatalmazása alapján kiadott PM r. előzőekben nevesített szabályain alapul, és elmulasztása nem formai hibának, hanem az adózással kapcsolatos kötelezettség megszegésének minősül. Jogi álláspontjának alátámasztásaként utal a Legfelsőbb Bíróság az Art. 14. §-ában rögzített szabályozásra, továbbá arra, hogy a költségvetési, adózási érdekeket különösen sértő mulasztáskénti minősítést támasztja alá az is, hogy az Art. 172. § (16) bekezdése minden egyéb mulasztáshoz képest különösen magas összegben (nyilvántartásonként 2 000 000 Ft-ban) határozza meg a kiszabható bírság felső határát.
Az alperes határozatát a kereset által vitatott körben mérlegelési jogkörében eljárva hozta meg. A Pp. 339/B. §-a értelmében a mérlegelési jogkörben hozott határozat akkor jogszerű, ha a közigazgatási szerv a tényállást kellő mértékben feltárta, eljárási szabályokat betartotta, a mérlegelés szempontjai megállapíthatók, és a határozat indokolásából a bizonyítékok mérlegelésének okszerűsége is kitűnik.
Az alperes feltárta az ügy eldöntése szempontjából releváns tényeket. A mulasztás tényét maga a felperes sem vitatta, és a keresetében, továbbá az első tárgyalásig nem jelölt meg olyan tényt avagy körülményt, amit az alperes figyelmen kívül hagyott volna, vagy amely értékelését indokolás nélkül elmulasztotta volna.
Az alperes határozata tartalmazza a bírság kiszabásának alapjául szolgáló törvényhelyeket, és egyéb jogszabályhelyeket, felsorolja a mérlegelés során a felperes javára, illetve terhére figyelembe vett tényeket, adatokat, körülményeket is. Az alperes határozatából megállapíthatóan a felperes terhére értékelte, hogy nem kezdő vállalkozó, javára, hogy első mulasztó és a mulasztás súlya kapcsán azt is, hogy a kölcsönszerződésben szereplő kamat az adott időszaki banki kamatnak megfelelő szintű volt, a vállalkozás nem jutott a kamat megfizetésével és a kölcsönnel gazdasági előnyhöz, ezért a költségvetést nem érte anyagi hátrány. Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy mindezeken túlmenően a felperes egyéb, más, a javára szolgáló körülményt nem jelölt meg, ennél fogva nem is bizonyított. A megyei bíróság által figyelembe vett, felperes által is hivatkozott Bírságolási Kézikönyv adataiból az állapítható meg, hogy jelen ügyben jogszabálysértésre utaló körülmény nem merült fel. Nem állnak rendelkezésre ugyanis olyan adatok, amelyek a bírság aránytalanságára vonatkozó érvelést alátámaszthatnák, ilyeneket a felperes sem jelölt meg, és ilyeneket a megyei bíróság ítélete sem tartalmaz.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az alperes határozata megfelel a Pp. 339/B. §-a által előírt törvényi követelményeknek, az Art. 172. § (16), (18) bek., illetve (21) bekezdései szerinti szabályozásnak, ezért a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. [Pp. 275. § (4) bekezdése].
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.418/2009.)