adozona.hu
BH 2010.10.268
BH 2010.10.268
I. Nem állapítható meg csalás bűncselekményében a bűnössége annak a terheltek, akinek a kölcsön felvételekor szándékában áll a kölcsön visszafizetése és ennek reális lehetősége is adott, azt rendszeresen törleszti, de a hitel megszerzése érdekében a köztisztviselők részére biztosított és kiegészítő kamattámogatással nyújtott hitel folyósításának a feltételei tekintetében a hitelintézetet tévedésbe ejti [Btk. 318. §, 3/2009. BJE, 1992. évi XXIII. tv. (Ktv.)]. II. Magánokirat-hamisítás vétségének minősül az
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a 2007. július hó 10. napján kihirdetett ítéletével az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntettében és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás büntettében, mint felbujtót.
A II. r. terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntettében.
az I. r. és a II. r. terhelteket - I. r. terheltet halmazati büntetésül - végrehajtásában 2-2 év próbaidőre felfüggesztett 6-6 hó...
A II. r. terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntettében.
az I. r. és a II. r. terhelteket - I. r. terheltet halmazati büntetésül - végrehajtásában 2-2 év próbaidőre felfüggesztett 6-6 hónap börtönbüntetésre ítélte. A bíróság I. és II. r. terheltet előzetes mentesítésben részesítette.
A megállapított tényállás lényege szerint az 1978-ban született I. r. terhelt 2001-ben végezte el az Állam- és Jogtudományi Egyetemet. Férjezett családi állapotú, házastársa II. r. terhelt, kiskorú gyermeke nincs, büntetlen.
Az 1976-an született II. r. terhelt 2001-ben szociálpedagógus egyetemi diplomát szerzett. Az Ö. Esélynövelő Alapítvány programvezetője, önkormányzati képviselő, alpolgármester. Házastársa az I. r. terhelt, büntetlen.
Az ügyben III. r. terhelt az F. város jegyzője.
Az I. r. terhelt 2003. május 1. napjától dolgozik a F.-i Polgármesteri Hivatalban gyámügyi ügyintézőként. A közszolgálati jogviszonyba való kinevezési okmány tanúsága szerint a kinevezés időpontjában, 2003. április hó 30. napján közszolgálati jogviszonyának az időtartama 1 év 6 hónap 19 nap volt. A közszolgálati jogviszony kezdő időpontjaként 2001. október 11. napját állapították meg.
Az I. r. terhelt és házastársa a II. r. terhelt 2003. évben új építmény létesítéséhez a köztisztviselők részére biztosított és kiegészítő kamattámogatással nyújtott hitelt kívántak igénybe venni a K. Banktól.
A hitelügyintézés során a köztisztviselői hitel igénybevételéhez munkáltatói igazolás beszerzése vált szükségessé. Az I. r. terhelt részére a III. r. terhelt, mint F. város jegyzője először 2003. június 13. napján adott ki igazolást arról, hogy I. r. terhelt közszolgálati jogviszonnyal rendelkezik. Az igazolás kiállítására a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 2003. január 1. és 2003. június 30. napja között hatályos 49/I. §-ának (2) bekezdése alapján került sor.
Az I. és II. r. terhelt hitelügyintézése elhúzódott, mivel az építtető cég részéről többszöri bankváltás történt. Eközben 2003. július 1-jétől az ún. köztisztviselői hitel folyósításának a feltételei szigorodtak. A Ktv. 49/I. §-ának (2) bekezdése további a)-f) pontokkal, illetve a § további (4) és (5) bekezdéssel egészült ki. Az állami készfizető kezességvállalás további feltételeként többek között előírta a törvény, hogy legalább 3 éves közigazgatási gyakorlattal kell rendelkeznie a határozatlan időre létesített közszolgálati jogviszonyban lévő köztisztviselőnek.
Az újonnan életbe léptetett (5) bekezdése előírta, hogy a köztisztviselő a munkáltatói jogkört gyakorlójának köteles bejelenteni a hitelszerződést követő 5 napon belül a hitelszerződést kötő pénzintézet nevét és címét, és az állami kezességvállalással biztosított hitel nagyságát.
A hitelügyintézés során 2003. őszén újabb, 30 napnál nem régebbi - a megváltozott jogszabályi feltételeknek megfelelő - igazolás beszerzése vált szükségessé.
2003. november 14-ei dátumozással az I. r. terhelt újabb igazolást fogalmazott meg és írt le, amelyben a Ktv. 49/I. §-a (2) bekezdésének a), b)</a>, c)</a> és d) pontjaira is hivatkozott, miszerint az abban foglalt feltételeknek megfelel, és az így kiállított igazolást aláírásra benyújtotta a III. r. terheltnek.
A III. r. terhelt, mint F. város jegyzője a fenti igazolást - tudva arról, hogy az I. r. terhelt a megkívánt feltételekkel nem rendelkezik és azt kamattámogatású kölcsön, illetve állami készfizető kezesség igényléséhez kívánja felhasználni - aláírta, és az I. r. terhelt rendelkezésére bocsátotta.
A hitelügyintézés során az I. r. és a II. r. terhelt az általuk is tudottan hamis tartalmú közokiratot jogtalan haszonszerzés végett benyújtották a K. Bankhoz, és ezzel a pénzintézetet a közigazgatási gyakorlatban töltött időre vonatkozóan megtévesztették. Ezt követően, 2004. február hó 20. napján az I. r. és II. r. terhelt a K. Bankkal a köztisztviselők részére új építmény létesítéséhez kiegészítő kamattámogatással nyújtott hitelről hitel- és zálogszerződést írt alá, az I. r. terhelt adósként, a II. r. terhelt pedig adóstársként.
Az ily módon megkötött hitel- és zálogszerződés alapján a hitelintézet 11 161 170 forint hitelt nyújtott kiegészítő kamattámogatással az I. és II. r. terhelt részére, amelyből az állami kezességvállalással garantált összeg nagysága 5 281 170 forint volt.
A hitelintézet az I. és II. r. terhelt részére 2004. május hó 17. napjáig összesen 10 603 111 forintot fizetett ki.
Utóbb, 2005. június hó 29. napján I. és II. r. terhelt, illetőleg a K. Bank Rt. között sor került a kölcsön és zálogszerződés módosítására, melyben az adós saját fedezete 0 Ft-ról 558 059 forintra emelkedett, míg a kiegészítő kamattámogatással nyújtott hitel összege 10 603 111 forintra csökkent azáltal, hogy I. és II. r. terhelt a megítélt hitel 5%-áról lemondott. Ily módon az állami készfizető kezességgel garantált összege 4 723 170 forintra csökkent.
A szerződéskötést követően I. és II. r. terhelt a fizetési kötelezettségüknek folyamatosan rendben eleget tesznek. A 2007. április hó 24. napján fennálló tartozásuk az időközbeni befizetések következtében 9 984 302 forintra csökkent, e részében a K. Bank sértettet ért 11 161 170 forint kár megtérült.
Az I. r. terhelt 2004. február hó 24. napján a Ktv. 49/I. §-ának (5) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettségének - a jogszabályhely pontos megjelölésével - a törvényi határidőn belül eleget tett.
A bíróság a jogi indokolás körében részletesen kifejtette, hogy az I. és II. r. terhelt cselekménye miért valósította meg maradéktalanul a csalásnak a Btk. 318. §-ának (1) bekezdésében meghatározott törvényi tényállását.
Vizsgálta továbbá, hogy a jegyző által 2003. november hó 11. napi keltezéssel kiállított igazolás közokiratnak vagy magánokiratnak minősül-e, illetve, hogy a III. r. terhelt az igazolás kiállításakor hatóságként vagy munkáltatóként járt-e el. Úgy foglalt állást, hogy a konkrét esetben a III. r. terhelt nem, mint munkáltató, hanem külön jogszabályi felhatalmazás alapján, mint hatóság állította ki az igazolást. A Ktv. 49/I. §-ának (3) bekezdése szerint a (2) bekezdés a)-d) pontjaiban foglalt feltételek teljesülését, valamint a kezességvállalás alapjául szolgáló közszolgálati jogviszony fennállását a közigazgatási szerv vezetője igazolja. E jogszabályi rendelkezés alapján tehát a III. r. terhelt, mint a közigazgatási szerv vezetője, külön jogszabályban meghatározott feladatot látott el az igazolás kiállításakor. Hatáskörén belül, beosztásából eredő hatalmi helyzetét felhasználva írta alá a valótlan tartalmú okiratot, amely adott esetben a bank részére eredeti aláírással, hivatalos pecséttel közhitelűen igazolta az abban foglalt tények valódiságát.
Mivel jelen esetben a hivatali visszaélés kizárólag hamis közokirat készítésében nyilvánult meg, azt egységesen a Btk. 275. §-ának b) pontja szerinti hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisításnak kellett minősíteni.
Az ítélet ellen az ügyész által az I. és a II. r. terhelt terhére a büntetés súlyosítása, a terheltek és védőik által felmentés végett bejelentett fellebbezések folytán másodfokon eljárt bíróság a 2008. június hó 2. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyalás alapján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta.
Az I. r. terhelt cselekményeit társtettesként elkövetett csalás bűntettének [Btk. 318. § (1), (5) bek. a) pont] és magánokirat-hamisítás vétségének (Btk. 276. §);
a II. r. terhelt cselekményét társtettesként elkövetett csalás bűntettének [Btk. 318. § (1), (5) bek. a) pont] minősítette.
Mindkét terheltet megrovásban részesítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét az I. és a II. r. terhelt vonatkozásában helybenhagyta.
A K. Bankhoz a hamis tartalmú okirat 2003. december hó 10. napján került benyújtásra. A K. Banknak okozott kár összege nem 11 161 170 forint, hanem helyesen: 5 281 170 forint volt.
A közokirat-hamisítás elkövetésében a II. r. terhelt cselekvősége a vádirati tényállásban nem tűnik ki. A vádmódosítás folytán a hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás vonatkozásában sem szerepel, ezért - a megyei bíróság álláspontja szerint - a történeti tényállásban nem szerepelhet a II. r. terhelt olyan személyként, mint aki tevőlegesen részt vett az okirat felhasználásában. Annak ellenére nem szerepelhet, hogy ez nyilvánvalóan és általa is elismerten így történt. A hitelügyintézést gyakorlatilag ő végezte, az iratokat ő vitte be, azonban annak felhasználásával nem volt megvádolva.
A K. Bank kidolgozta és közölte a bíróság megkeresésére, hogy amennyiben a terheltek nem vehettek volna fel állami kezességvállalással hitelt, akkor csak a hitel biztosítékértékének a 60%-át tudták volna hitelként nyújtani. A kár összegét erre figyelemmel állapította meg a megyei bíróság.
A másodfokú bíróság vizsgálta, hogy a terheltek tudták-e, illetve kellett-e tudniuk azt, hogy a Ktv. időközben megváltozott, másrészt pedig, hogy az a három éves közigazgatási gyakorlat, közszolgálati jogviszony hogyan alakult az I. r. terhelt esetében. E körben - egyebek mellett - azt rögzítette, hogy a közigazgatási gyakorlati ideje alatt az I. r. terhelt tényleges munkavégzéssel nem volt megbízva. Csak ismerkedett a polgármesteri hivatal munkájával és ez közigazgatási gyakorlatnak nem tekinthető. Azt az időszakot lehetett volna az I. r. terhelt esetében figyelembe venni, ami a kinevezési okmányban szerepel, s amiről mindannyiuknak tudomással kellett bírni, hiszen ismerték azt.
Erre és a másodfokú határozatban részletezett egyéb körülményekre figyelemmel rögzítette a másodfokú bíróság, az I. és a II. r. terheltek jogosulatlanul jutottak hozzá a köztisztviselői hitelhez. Ez jogtalan haszonszerzésnek minősül. Az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a terheltek haszonszerzési célzatára, valamint a kár bekövetkezésére és helyesen hivatkozott a Bírósági Határozatokban is közzétett döntésekre.
A kár azzal keletkezett, hogy az igénybe vett hitel összegével a bank összvagyona csökkent. Ez a vagyoncsökkenés nem történt volna meg, ha a terheltek nem jutnak hozzá a hitelhez. Ha valaki úgy vesz fel hitelt, hogy valamelyik feltételnek nem felel meg, de a hitel visszafizetési szándéka megvan és azt rendszeresen törleszti, akkor is csalást követ el. A kár visszafizetése azonban enyhítő tényezőként vehető figyelembe.
A megyei bíróság álláspontja szerint a közszolgálati jogviszonyról kiállított munkáltatói igazolás nem minősül közokiratnak. A jegyző nem hatóságként adta ki ezt az igazolást, hanem munkáltatóként. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság az I. r. terhelt okirat-hamisítás körében megvalósított cselekményét önálló tettesként elkövetett, a Btk. 276. §-ában meghatározott és aszerint büntetendő magánokirat-hamisítás vétségének minősítette.
Miután a hiteligénylés kezdete 2003. december hó 10. napja volt, ezért a megyei bíróság azt nem tudta az új jogszabályi rendelkezések hatályba lépését (2003. július hó 1. napját) megelőzően már folyamatban lévő, illetve folyamatban volt hiteligénylésnek tekinteni. Azt azonban figyelembe vette, hogy maga ez a folyamat a terheltek részéről már 2003 tavaszától megindult. Akkor merült fel, hogy megveszik az ingatlant, és akkor már felvették a bankkal a kapcsolatot a hitel felvétele érdekében. A szándékuk eredendően nem arra irányult, hogy a bank megtévesztésével jussanak hozzá a kölcsön egy részéhez, tehát nem irányult bűncselekmény elkövetésére.
A körülmények azonban időközben megváltoztak és ők ennek ellenére az eredeti konstrukciónál maradtak. Végül a hamis tartalmú magánokirat felhasználásával jutottak hozzá a kölcsönhöz.
Kifejtette még a megyei bíróság, hogy az I. és a II. r. terheltekkel szemben büntetés kiszabását nem tartotta indokoltnak, ezért alkalmazta a megrovást.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen az I. r. és a II. r. terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt arra hivatkozással, hogy a terheltek bűnösségének megállapítására a jelentős kárt okozó csalás bűntettében a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor.
Az indítvány szerint az I. r. terhelt a 2003. november 14-én kiállított igazolás időpontjában kb. 2 év közigazgatási gyakorlattal rendelkezett. Az elsőfokú és a másodfokú bíróság ítéletének meghozatalakor már megvolt a szükséges idejű közigazgatási gyakorlata, így - a Btk. 10. §-ában foglalt bűncselekmény-fogalom kötelező vizsgálata eredményeként - megállapítható, hogy az I. r. terhelt cselekménye 2004 novemberétől már nem lehetett volna a büntetőeljárás tárgya a három év közigazgatási gyakorlat meglétére tekintettel.
Az I. és a II. r. terhelt cselekménye azonban az elkövetés időpontjában hatályos közigazgatási és büntető jogszabályok alapján sem valósította meg - tényállási elemek hiányában - a csalás tényállását.
A védő részletesen kimunkálta, hogy egyrészről a kár bekövetkezése nélkül, másrészről a kezesi felelősség érvényesítésének hiányában a cselekménynek nincsen sem passzív alanya, sem pedig sértettje.
A tévedésbe ejtés azért nem valósult meg, mert a bíróságok nem vették figyelembe azt a tény, hogy az I. és a II. r. terhelt már a jogszabály-változás előtt intézkedett a köztisztviselői hitel igénylése iránt. A hitel igénylése igazoltan folyamatban volt a bank előtt már azt megelőzően, hogy az újabb igazolást be kellett csatolni a köztisztviselői jogviszony fennállásáról.
A bárki által igényelhető lakásvásárlási hitel és a köztisztviselői hitel között sem a kamat, sem a kezelési költség vonatkozásában nincsen különbség. A különbség abban áll, hogy - az állami kezességvállalásra tekintettel - nincs szükség külön fedezetre, és eltérő a hitel összege, mivel a köztisztviselők akár a forgalmi érték 100%-ára hitelt vehetnek fel. A visszafizetés tekintetében tehát nincs különbség a két hiteltípus között, ugyanannyit kell visszafizetni mindkét esetben. Mindezekre figyelemmel hiányzik a haszonszerzési célzat. Az I. és a II. r. terhelt egyébként lakásvásárlási hitelként is fel tudta volna venni az egész, a teljes összeget, mivel fedezetként két ingatlan is rendelkezésükre állt, azok a mai napig is per- és tehermentesek. Az I. és a II. r. terheltnek tehát anyagi haszna sem származott a köztisztviselői hitel választásánál.
Az I. és a II. r. terhelt cselekményével okozati összefüggésben kár sem következett be. A másodfokú bíróság szerint a terheltek az ún. hitelbiztosíték értékének kb. 60%-át tudták volna felvenni, erre tekintettel állapította meg a kárt
5 281 170 forintban. Ezt a bizonyos 60%-os értéket csak megközelítően állapította meg a bank azzal, hogy ezen százalék körül folyósítanak hitelt a magánszemélyeknek, de ez a százalékszám nem pontos. Tisztán matematikai alkalmazásával nem határozható meg az eredmény.
A hitel nyújtásával a K. Bank vagyonában nem következett be értékcsökkentés, nem keletkezett kár. Téves az a megállapítás, hogy a hitelezéssel a bank hitelként kibocsátható tőkeösszege csökkent és ez kárnak tekintendő. A magasabb összegű hitel felvételével az I. r és a II. r. terheltek nem jutottak kedvezőbb törlesztési feltételekhez. Az állami kezességvállalás ténye nem érinti a hitel törlesztőrészletének a mértékét, vagy a futamidő lerövidülését. Az állami kezességvállalás csak a hitel összegének a nagyságára lehet kihatással. Ez a növekmény azonban nem azonos a kárral. A bank nem is jelentkezett a büntetőeljárásban sértettként, és nem is vett rész sértettként. Nem tett feljelentést és polgári jogi igényt sem terjesztett elő.
Mindezekre figyelemmel az I. r. és a II. r. terhelt felmentése indokolt az ellenük csalás bűncselekménye miatt emelt vád alól.
A Legfőbb Ügyészség képviselője - utalva arra, hogy időközben megszületett a Legfelsőbb Bíróság 3/2009. számú büntető jogegységi döntése - mindkét terhelt esetében támogatta a felülvizsgálati indítványt. Azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság az I. r. és a II. r. terheltet az ellenük társtettesként elkövetett csalás bűntette [Btk. 318. § (1) bek., (5) bek. a) pont] miatt emelt vád alól mentse fel.
Az I. r. terhelt a valótlan tartalmú magánokirat felhasználásával megvalósította a magánokirat-hamisítás vétségét, s ezért a bíróság őt megrovásban részesítette. Erre figyelemmel a legfőbb ügyész képviselője azt - is - indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a marasztaló jogerős döntést egyebekben az I. r. terhelt tekintetében hatályában tartsa fenn.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt és a legfőbb ügyész módosított nyilatkozatát alaposnak találta.
A Be. 423. §-ának (1) bekezdésében foglaltak értelmében a felülvizsgálati eljárásban kötelezően irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az I. r. és a II. r. terheltek a jogszabályban foglalt feltételek hiányában vették fel az ún. köztisztviselői hitelt. A köztisztviselői hitel feltételei körében a hitelező bankot szándékegységben megtévesztették, de károkozási szándékuk nem volt. A hitelt vissza kívánták fizetni és a visszafizetéshez szükséges jövedelemmel rendelkeztek. Állami kezességvállalás hiányában - a tulajdonukban álló tehermentes ingatlanokra figyelemmel, azok fedezetül lekötésével - is fel tudták volna venni az igényélt hitel 100%-os összegét azonos visszafizetési feltételek mellett.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal és a legfőbb ügyész nyilatkozatával egyezően azt állapította meg, hogy terheltek a csalás bűncselekményét nem követték el.
Az alapügyben eljárt bíróságok a jogerős határozat meghozatala során helyesen hivatkoztak azokra az ítélkezési gyakorlatból közzétett döntésekre (így különösen a BH 2006/243. szám alatt közzétett legfelsőbb bírósági határozatra), amelyek a felülvizsgálati eljárásban is kötelező tényállás alapján a terheltek büntetőjogi felelősségét a csalás bűncselekményében megállapították.
A Legfelsőbb Bíróság másik tanácsa azonban nem találta követendőnek a BH 2006/243. szám alatt közzétett döntést, ezért eljárását felfüggesztette és - a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében - jogegységi eljárást kezdeményezett. E jogegységi indítvány alapján a Legfelsőbb Bíróság időközben - 2009. június hó 8. napján - már meg is hozta a 3/2009. számú büntető jogegységi határozatát, amelyben a hivatkozott döntéstől eltérően foglalt állást. Kimondta, hogy:
1. Nem állapítható meg a csalás (Btk. 318. §) bűncselekményében a bűnössége annak a terheltnek, akinek a kölcsön felvételekor szándékában áll a kölcsön visszafizetése, és ennek a reális lehetősége is adott, de a hitel megszerzése érdekében a piaci alapú kölcsön folyósításának feltételei tekintetében a hitelintézetet tévedésbe ejti és a pénzügyi intézmény e megtévesztése folytán folyósítja részére az igényelt kölcsönt. Az ilyen cselekmény a Btk. 297/A. §-ában foglalt feltételek (úm. a gazdasági tevékenység gyakorlásához folyósítandó hitel nyújtása érdekében valótlan tartalmú okirat felhasználása) esetén hitelezési csalás bűntettének minősülhet.
2. A hitelintézet megtévesztésével megszerzett pénzkölcsön rendszeres törlesztése, illetve visszafizetése általában a visszafizetési szándék komolyságára és a károkozási szándék hiányára utal.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak helyt adott. Megállapította, hogy az I. r. és a II. r. terhelt marasztalására a társtettesként elkövetett csalás bűntettében [Btk. 318. § (1) bek., (5) bek. a) pont] a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor. Ezért az első, valamint a másodfokú bíróság ítéletét - a Be. 427. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - megváltoztatta, és terhelteket az ellenük e bűncselekmény miatt emelt vád alól - a Be. 6. §-a (3) bekezdése a) pontjának I. fordulatára figyelemmel, a 331. §-ának (1) bekezdése alapján - felmentette.
Az I. r. terhelt a nyilvános ülésen sérelmezte bűnösségének kimondását a Btk. 276. §-a szerinti magánokirat-hamisítás vétségében is. Előadta, ha tudta volna, hogy a munkáltatói igazolás hamis, akkor nem használta volna fel.
E körben a Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt ugyancsak arra utal, hogy a felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amelyben a tényálláshoz kötöttség érvényesül. A jogerős határozatban megállapított tényállás szerint 2003. november 14-ei dátumozással az I. r. terhelt újabb igazolást fogalmazott meg és írt le, amelyben a Ktv. 49/I. §-a (2) bekezdésének a), b)</a>, c)</a> és d) pontjaira is hivatkozott, miszerint az abban foglalt feltételeknek megfelel, és az így kiállított igazolást aláírásra benyújtotta a III. r. terheltnek.
E tényállásból helyesen következtettek a bíróságok arra, hogy I. r. terhelt általa tudottan valótlan tartalmú igazolást fogalmazott meg. A jogász végzettségű terhelt a hitelügyintézés során korábban már becsatolt egy 2003. június hó 13. napjával keltezett igazolást a bankhoz, amelyben F. város jegyzője igazolta, hogy közszolgálati jogviszonnyal rendelkezik. Az igazolás kiállítására a Ktv. 49/I. §-ának (2) bekezdésére hivatkozással került sor.
A Ktv. 49/I. §-ának (2) bekezdése azonban 2003. július hó 1. napjával módosult. Amíg azelőtt alpontokat nem tartalmazott, attól fogva a (2) bekezdése a)-f) alpontokra tagolódott.
Az I. r. terhelt már az új, a hatályos szöveg alapján fogalmazta meg a 2003. november 14. napján keltezett új igazolást. Körültekintő eljárására utal, hogy a Ktv. 49/I. §-ának (2) bekezdéséből nem hivatkozott valamennyi [a)-f)] alpontra, csak arra az a), b) c) és d) pontra, amelyre indokolt volt.
E körülmények folytán nem kétséges, hogy a valótlan tartalmú munkáltatói igazolás tudatos megfogalmazására és felhasználására a törvényben meghatározott hitelfeltételek kijátszása érdekében volt szükség.
Egyebekben az okirat-hamisításként értékelt cselekmény minősítése tárgyában a Legfelsőbb Bíróság a másodfokon eljárt bíróság indokaival maradéktalanul egyetértett. A jegyző a törvényben előírt jogát, illetve kötelezettségét munkáltatói jogkörében eljárva gyakorolta, ezért az általa kiállított irat magánokiratnak minősül.
Mindezek alapján a bíróságok helyesen állapították meg, hogy az I. r. terhelt a valótlan tartalmú magánokirat felhasználásával önálló tettesként a Btk. 276. §-ában meghatározott és aszerint büntetendő magánokirat-hamisítás vétségét elkövette.
Vele szemben a bíróság a lehetséges legenyhébb intézkedést alkalmazta, amely tovább már egyébként sem mérsékelhető.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság - a felmentő rendelkezéseket meghaladóan - a marasztaló jogerős döntést egyebekben az I. r. terhelt tekintetében hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. II. 1125/2008.)