adozona.hu
EH 2009.2085
EH 2009.2085
I. Az egészségbiztosító az üzemi baleset miatt felmerült egészségbiztosítási ellátások megtérítése iránti igényét hivatalból indult eljárásban az Ebtv. és a Ket. rendelkezései szerint érvényesíti. II. Amennyiben a foglalkoztató a megtérítési felelősségére vonatkozó határozat meghozatalát megelőző eljárásban a közigazgatási szerv mulasztása miatt egyáltalán nem vehetett részt, az ügyféli jogosítványait (az ügyfelet megillető jogokat) nem gyakorolhatta, a határozat lényeges eljárási szabálysértés miatti hatál
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a Regionális Egészségbiztosítási Pénztár fizetési meghagyásával - a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 67. §-a alapján - 527 564 forint megfizetésére kötelezte a felperest, az általa raktáros munkakörben foglalkoztatott M. T. 2007. május 23-án bekövetkezett munkabalesetével összefüggésben felmerült egészségbiztosítási ellátások megtérítése címén.
A fizetési meghagyás indokolása szerint a sérült bútorok gépjárműre rakod...
EH 2009.2085 I. Az egészségbiztosító az üzemi baleset miatt felmerült egészségbiztosítási ellátások megtérítése iránti igényét hivatalból indult eljárásban az Ebtv. és a Ket. rendelkezései szerint érvényesíti.
II. Amennyiben a foglalkoztató a megtérítési felelősségére vonatkozó határozat meghozatalát megelőző eljárásban a közigazgatási szerv mulasztása miatt egyáltalán nem vehetett részt, az ügyféli jogosítványait (az ügyfelet megillető jogokat) nem gyakorolhatta, a határozat lényeges eljárási szabálysértés miatti hatályon kívül helyezésének van helye.
III. Az ügyfél mulasztása nem szankcionálható az eljárásból való kizárásával.
Az alperes a Regionális Egészségbiztosítási Pénztár fizetési meghagyásával - a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 67. §-a alapján - 527 564 forint megfizetésére kötelezte a felperest, az általa raktáros munkakörben foglalkoztatott M. T. 2007. május 23-án bekövetkezett munkabalesetével összefüggésben felmerült egészségbiztosítási ellátások megtérítése címén.A fizetési meghagyás indokolása szerint a sérült bútorok gépjárműre rakodása közben szenvedett munkabalesetet úgy, hogy az általa kézi hidraulikus emelővel mozgatott 600×600 mm alapterületű, 2300 mm magasságú áru megbillent, a térdére esett, ennek következtében a térde zúzódott. A határozat szerint az alperes - a munkabaleseti jegyzőkönyv és a sérült nyilatkozata alapján - megállapította, hogy a baleset bekövetkezéséért a munkáltató felelős, mivel nem tartotta be a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 2. § (2) pontjában, 40. § (1) bekezdésében, 41. § (1) bekezdésében és az 54. § (7) bekezdés a), b) és c) pontjaiban, továbbá a Közlekedési baleset-elhárító és egészségvédő óvórendszabály IV. Anyagmozgatás, anyagtárolás című fejezetének kiadásáról szóló 2/1972. (MK 6.) KPM rendelet 4.11.1. pontjában, 4.11.6. pontjában, 4.11.10. pontjában és 4.11.18. pontjában foglalt előírásokat.
A felperes keresetében a fizetési meghagyás hatályon kívül helyezését kérte arra hivatkozva, hogy a határozat a jogszabályhely megjelölésén túl indokolást nem tartalmaz, abból nem tűnik ki, hogy milyen konkrét mulasztás, kötelezettségszegés adott alapot a felperes marasztalására. Vitatta, hogy a fizetési meghagyásban felsorolt szabályokat megszegte. Előadta, hogy a sérült által használt munkaeszköz nem volt balesetveszélyes, a munkavégzéshez megfelelő védőfelszerelést biztosított. A sérültet baleset- és munkavédelmi oktatásban részesítette, az ezt igazoló oktatási napló vonatkozó részét, valamint a baleset kivizsgálásáról felvett jegyzőkönyveket a munkabaleseti jegyzőkönyvvel együtt küldte meg az alperesnek, e bizonyítékok értékelésére azonban a határozatban nem került sor. A felperes sérelmezte, hogy a közigazgatási eljárás megindításáról az alperes nem értesítette, arról csak a fizetési meghagyás kibocsátásakor szerzett tudomást, az alperes nem hívta fel bizonyítási indítványok előterjesztésére, nem ismeri a sérülti nyilatkozatot, valamint az alperes által csatolt további nyilatkozatokat sem.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy határozata meghozatala során - figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság KK 31. számú állásfoglalásában foglaltakra - a perben nem orvosolható lényeges eljárási szabálysértést nem követett el. A tényállás felderítése a munkabaleseti jegyzőkönyv kitöltésével a felperes kötelezettsége lett volna, a megtérítési felelősség fennállásáról a beszerzett iratok és nyilatkozatok együttes mérlegelésével döntött.
A munkaügyi bíróság ítéletében az alperes fizetési meghagyását hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperes a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) számos rendelkezése [Ket. preambulum, 2. § (2) bekezdés, 4. § (1) bekezdés, 29. § (3)-(4) bekezdés, 50. § (4) bekezdés, 51. § (1) bekezdés, 70. § (1) bekezdés, 72. § e) eb) pontja] megsértésével hozta meg határozatát.
A munkaügyi bíróság ítélete szerint az által, hogy a felperesnek az ellene folytatott eljárásról nem volt tudomása, sérült a Ket. preambulumában megfogalmazott követelmény, hogy a közigazgatási hatósági eljárás a demokratikus jogállamtól elvárható módon és mértékben juttassa érvényre az ügyfelek jogait, sérültek továbbá a Ket.-nek az ügyfél jogainak csorbítására vonatkozó tilalmat megfogalmazó és a tisztességes eljáráshoz való jogot biztosító alapelvi rendelkezései is.
Az alperes a közigazgatási eljárás hivatalból történt megindításáról annak ellenére nem értesítette a felperest, hogy az értesítés mellőzésének törvényi feltételei nem álltak fenn. Ha az értesítést azért mellőzte, mert egyszerű megítélésűnek tekintette az ügyet, érdemi döntését az eljárás megindítását követően azonnal, nem pedig a sérülti nyilatkozat beszerzése után több mint hét hónappal kellett volna meghoznia. A felperes az eljárásról való tudomásszerzése hiányában nem gyakorolhatta a közigazgatási eljárásban nyilatkozattételi jogát, el volt zárva attól is, hogy nyilatkozatait az eljárásban bizonyítékként értékelhessék. Az értesítési kötelezettség elmulasztását az alperes orvosolhatta volna, ha a bizonyítási eljárás befejezéséről az ettől számított öt napon belül értesíti a felperest, biztosítva egyúttal az iratokba való betekintésre, a bizonyítékok megismerésére vonatkozó, valamint az észrevételezési, nyilatkozattételi és bizonyítási indítványai előterjesztésére vonatkozó jogai gyakorlását is.
A munkaügyi bíróság megállapította továbbá, hogy az alperes eljárása folytán - a Ket. 29. § (4) bekezdése és 51. § (1) bekezdése megszegése miatt - nem tisztázta a tényállást, nem állapította meg, hogy a felperes milyen magatartásával, mulasztásával valósított meg jogszabálysértést, és nem adta indokát a felperes által a munkabaleseti jegyzőkönyv mellékleteként csatolt okirati bizonyítékok mellőzésének sem.
A munkaügyi bíróság - a Ket. 111. § (1) bekezdése alapján, figyelembe véve a KK 31. számú állásfoglalásban foglaltakat is - az ügy érdemére önmagában is kiható, a határozat hatályon kívül helyezésére alapot adó jogszabálysértésként értékelte, hogy a felperes a közigazgatási eljárásban - a bizonyítási eljárás befejezését követő értesítése elmaradása miatt - nem gyakorolhatta ügyféli jogait. Kifejtette, hogy a közigazgatási szerv az ügyfél törvénytelen mellőzésével nem hozhat jogszerű határozatot, ezt a törvényhozó a Ket. 2. § (2) bekezdésében kifejezetten megtiltja. A határozat a Ket. 72. § e) eb) pontjában foglalt előírásokkal is ellentétes, és további jogszabálysértést valósított meg az alperes azzal, hogy a határozata alapjául szolgáló bizonyítékokat nem ismertette meg a felperessel, a felajánlott bizonyítékokat nem mérlegelte, mellőzésüket nem indokolta.
Az ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen új, a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalát, másodlagosan a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való kötelezését kérte.
A felülvizsgálati kérelem szerint a jogerős ítélet az Ebtv. 67. §-ába, az Mvt. 64. § (1)-(2) és (4) bekezdésébe, a 65. § (1) bekezdésébe, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet (a továbbiakban: Mr.) 6. § (1) bekezdésébe és annak 3. számú mellékletébe, a Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdésébe, valamint a KK 31. számú állásfoglalásba ütközően helyezte hatályon kívül a fizetési meghagyást.
Az alperes álláspontja szerint eljárása során nem követett el olyan szabályszegést, amely - figyelemmel a KK 31. számú állásfoglalásban foglaltakra - alapot adna határozata hatályon kívül helyezésére. A közigazgatási eljárás, illetve a peres eljárás során csupán egy dokumentum, a sérülti nyilatkozat nem állt a felperes rendelkezésére, ezt a felperesnek a bírósági eljárásban lehetősége lett volna megismerni.
Vitatta, hogy az eljárásban való részvétel lehetőségétől, nyilatkozattételi, bizonyítási indítvány előterjesztési joga gyakorlásától a felperest elzárta volna. E körben előadta, hogy a közigazgatási eljárást nem az alperes indítja meg hivatalból, a tényállás tisztázása sem az alperes, hanem a munkáltató kötelezettsége. Az alperes a munkáltató által csatolt iratok alapján dönt a megtérítési igény érvényesítéséről, amennyiben a rendelkezésre álló adatok a tényállás tisztázáshoz nem elegendők, az alperes a munkáltató helyett folytat le bizonyítási eljárást.
Az alperes hivatkozott arra is, hogy ha munkáltató nem hallgatja meg a sérültet vagy nem szolgáltat elegendő adatot a tényállás tisztázásához, úgy a munkáltató - a Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdése alapján - nem hivatkozhat a peres eljárásban arra, hogy nem ismerte meg a fizetési meghagyás alapjául szolgáló dokumentumokat, mert ez saját felróható magatartásának a következménye.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 275. § (2) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Ennek alapján a Legfelsőbb Bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a munkaügyi bíróság az ítéletben foglalt döntése meghozatala során megsértette-e a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat.
A jogerős ítélet az Ebtv. 67. §-ában szabályozott, a munkabalesetek bekövetkezésével összefüggő megtérítési igény érvényesítésének rendjére vonatkozó szabályok megsértése miatt helyezte hatályon kívül az alperes fizetési meghagyását, mert a felperes az eljárásról való értesítése hiányában nem gyakorolhatta a Ket. által az ügyfél számára biztosított jogokat.
Az egészségbiztosító az Ebtv. 67. §-a által szabályozott követelést megtérítésre kötelező fizetési meghagyással érvényesítheti, amely - az Ebtv. 70. § (1) bekezdés b) pontja értelmében - a jogerőre emelkedése esetén végrehajtható közigazgatási határozatnak minősül. A megtérítési igény érvényesítése ügyfelet érintő kötelezettség megállapítását jelenti, ennek során az egészségbiztosító közigazgatási hatóságként jár el, eljárására főszabályként a Ket. rendelkezései irányadók; a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos eljárásokban törvény kizárólag a joghatóság, hatáskör, illetékesség, a hatóság döntései, jogorvoslatok és végrehajtás szabályozási tárgykörökben állapíthat meg a Ket.-től eltérő szabályokat [Ket. 12. § (1)-(2) bekezdés a) pont, (3) bekezdés, 14. § c) pont].
Az egészségbiztosító megtérítési igénye érvényesítéséről az Ebtv. tartalmaz külön rendelkezéseket [így pl. az Ebtv. 68/A. § (4) bekezdése, amely az egészségbiztosító számára biztosítja, hogy az Ebtv. 67. § szerinti igényét megalapozó eseménnyel kapcsolatban más hatóságnál, egyéb szervnél indult eljárásban hozott döntést és az annak alapjául szolgáló iratokat megismerhesse, vagy az Ebtv. hivatkozott 70. §-a], ezek azonban a jogerős ítéletben felhívott eljárási szabályok alkalmazását nem érintik.
A munkaügyi bíróság a fentiek alapján helyesen állapította meg, hogy az alperes a hivatalból indított közigazgatási ügyben a Ket. rendelkezéseinek megfelelő eljárási rend betartásával volt köteles a keresettel támadott határozata meghozatalára. Ennek során az alperest - a tényállás hivatalból való megállapítása, a bizonyítás módjának és terjedelmének meghatározása, a tényállás tisztázásához szükséges körülmények figyelembe vétele mellett [Ket. 3. § (2) bekezdés] - a felperes ügyféli jogai gyakorlását biztosítandó, eljárása megindításakor, ennek hiányában (elmulasztása esetén is) a bizonyítási eljárás befejezésekor a Ket. 29. §, illetve 70. § (1) bekezdése szerinti értesítési kötelezettség terhelte.
Peradat, hogy a felperes a megtérítési igény érvényesítése tárgyában indult eljárásról sem az eljárás megindításakor, sem a bizonyítási eljárás befejezésekor nem kapott értesítést, arról az eljárást befejező határozat kézbesítésekor szerzett tudomást.
A munkaügyi bíróság ennek alapján helytállóan vonta le azt a következtetést, hogy a Ket. által az ügyfél számára biztosított jogokat a felperes a megtérítési kötelezettsége megállapítására irányuló eljárásban az alperes jogszabálysértése (mulasztása) miatt nem tudta gyakorolni. A Legfelsőbb Bíróság osztja a munkaügyi bíróság álláspontját abban a tekintetben is, hogy az alperesnek az eljárásról való értesítés elmulasztásában megnyilvánuló jogszabálysértése jelentős, az ügy érdemére is kiható olyan eljárási szabálysértésnek minősül, amely alapot ad a fizetési meghagyás hatályon kívül helyezésére.
Az Alkotmánybíróság a 60/2009. (V. 28.) AB határozatában az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből levezetett tisztességes eljáráshoz való jog alkotmányossági követelményeivel ellentétesnek ítélte azt a szabályozást, amelynek alapján az ügyfél - a Ket.-től eltérően, erre vonatkozó felhatalmazás nélkül - csak a közigazgatási bírságot kiszabó határozat kézhezvételével értesült az eljárás megindításáról. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a vizsgált szabályozás - többek között - nem biztosítja, hogy a döntés valósághű, azaz felderített tényálláson alapuljon, az egyszerűsített eljárási rendben a hatóság nem képes eleget tenni a Ket. 1. § (2) bekezdésében foglalt ügyféllel való együttműködési, valamint a Ket. 50. §-ában foglalt tényállás-tisztázási kötelezettségének sem. Az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy a felelősségi vélelem utólagos (az alap-közigazgatási eljáráson kívüli) megdöntésének lehetősége fogalmilag zárja ki azt, hogy a hatóság a tényállás-tisztázási kötelezettségének, valamint a tisztességes eljáráshoz való jognak, mint alapelvi követelménynek maradéktalanul eleget tudjon tenni.
Az Alkotmánybíróság határozatában utalt az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a közigazgatási szankciókról szóló R. (91) 1. számú Ajánlására, melynek 6. számú alapelve a tisztességes közigazgatási eljárás alapelveit kifejezetten a közigazgatási szankciók vonatkozásában fogalmazza meg. Az Alkotmánybíróság határozatában rögzítette, hogy az Ajánlással és az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való joggal összhangban maga a Ket. is alapelvi szinten írja elő, hogy a közigazgatási hatóság az eljárása során köteles megtartani és másokkal is megtartatni a jogszabályok rendelkezéseit. Hatáskörét a jogszabályokban előírt célok megvalósítása érdekében gyakorolja [Ket. 1. § (1) bekezdés]. A Ket. kimondja azt is, hogy a közigazgatási hatóság a hatáskörének gyakorlásával nem élhet vissza, hatásköre gyakorlása során a szakszerűség, az egyszerűség és az ügyféllel való együttműködés követelményeinek megfelelően köteles eljárni [Ket. 1. § (2) bekezdés], valamint hogy az eljárása során minden bizonyítékot súlyának megfelelően értékel, döntését valósághű tényállásra alapozza [Ket. 2. § (3) bekezdés]. Szintén alapelvi szinten rögzíti a Ket., hogy az ügyfeleket megilleti a tisztességes ügyintézéshez való jog [Ket. 4. § (1) bekezdés], valamint azt is, hogy a közigazgatási hatóság előmozdítja az ügyféli jogok gyakorlását [Ket. 5. § (1) bekezdés]. (A BK 2009. május, 559.)
A jelen ügyben az alperes a megtérítési (anyagi) felelősségről az ügyfélnek az eljárásba való bevonása nélkül döntött, elzárva ezzel a felperest attól, hogy a határozat meghozatala szempontjából releváns bizonyítékokat megismerje, azokra észrevételt, nyilatkozatokat és további bizonyítási indítványokat tegyen. Az értesítési kötelezettség elmulasztása következtében a Ket. számos, a munkaügyi bíróság ítéletében felhívott garanciális rendelkezése is sérült, annak eredményeként a felperes a megtérítési felelősségét megállapító döntés meghozatalára érdemben semmilyen befolyást nem gyakorolhatott.
Az ügyfél részvétele nélkül a - közigazgatási eljárás lefolytatása során is irányadó - tisztességes eljárás követelményét biztosító garanciális törvényi rendelkezések nem érvényesülhetnek, így az ügyféllel való együttműködés követelménye [Ket. 1. § (2) bekezdés], az ügyfél Ket. által biztosított jogai csorbításának tilalma [Ket. 2. § (2) bekezdés], tisztességes ügyintézéshez való jog [Ket. 4. § (1) bekezdés], az ügyféli jogok gyakorlásának előmozdítása [Ket. 5. § (1) bekezdés]. Az ügyfélnek a határozathozatalhoz vezető eljárástól való távoltartása, a védekezése, felelősség alóli mentesülése alapjául felhozandó tények, körülmények megismerésének hiánya akadályát képezi annak is, hogy a közigazgatási szerv a döntését valósághű tényállásra alapozza [Ket. 2. § (3) bekezdés].
Az alperes a Ket. 29. § (3) bekezdés a) pontjában, (4)-(5) bekezdésében és a 70. § (1) és (2) bekezdésében foglalt eljárási szabályok megsértésével összefüggésben az ügyféli jogosultságok csaknem teljes körének gyakorlásától zárta el a felperest (egyedül a jogorvoslathoz való jogát gyakorolhatta), a jogszabálysértés következtében sérültek a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését biztosító garanciális törvényi rendelkezések is. Mindezek alapján az a kérdés, hogy a felperesnek a határozat meghozatalát megelőző eljárásból való kizárását, ügyféli jogai gyakorlásától való teljes megfosztását eredményező eljárási szabálysértés a hatóság által elbírált ügy érdemére kihatott-e, és milyen mértékben, további vizsgálatot nem igényel.
A közigazgatási hatósági eljárás törvényességének garanciája, hogy az ügyfél az őt érintő kötelezettség megállapítására irányuló közigazgatási eljárásról az eljárás során értesüljön, s a törvény által biztosított ügyféli jogosítványait ebben az eljárásban gyakorolhassa. Az ügyfél kizárásával lefolytatott közigazgatási eljárásban meghozott határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perben ezért sem az értesítés, sem az ügyféli jogosítványok teljes körének biztosítása nem pótolható.
Az alperes - nem vitatva, hogy a felperes a munkabaleseti jegyzőkönyvvel együtt a baleset kivizsgálása érdekében felvett meghallgatási jegyzőkönyveket is csatolta - a felülvizsgálati kérelmében olyan, a munkabalesetek bejelentésére, kivizsgálására és nyilvántartására vonatkozó munkáltatói kötelezettséget rögzítő szabályok [Mvt. 64. § (1)-(2) és (4) bekezdése, 65. § (1) bekezdése, Mr. 6. § (1) bekezdése és 3. számú melléklete], valamint a Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdése figyelmen kívül hagyását is kifogásolta, amelyek megszegését sem a fizetési meghagyásban, sem a munkaügyi perben nem állította.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 207. §-a és 275. §-a értelmezése során több eseti döntésében (BH 1996/372.; KGD 2000.149.) rámutatott, hogy a felülvizsgálati eljárásban nem lehet hivatkozni olyan új körülményre, amely nem volt a megelőző eljárás tárgya, illetve megjelölni olyan új jogszabálysértést, amelyre a fél a felülvizsgálati eljárást megelőző bírósági eljárásban nem hivatkozott. A rendkívüli perorvoslatnak csak olyan téves jogi álláspont vagy mulasztás szolgálhat alapul, amely az eljárás korábbi szakaszaiban is a per tárgya volt. Amely kérdéssel ugyanis a korábban eljárt bíróságok erre irányuló kérelem hiányában nem foglalkozhattak, azzal kapcsolatban jogszabálysértést sem követhettek el.
A felülvizsgálati kérelem érvelésével összefüggésben rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az ügyfél mulasztása nem szankcionálható az eljárásban őt megillető jogok csorbításával, az eljárásból való kizárásával.
A Ket. 5. § (1) bekezdése alapján a közigazgatási hatóság az ügyfél számára biztosítani köteles, hogy jogairól és kötelezettségeiről tudomást szerezzen, és köteles előmozdítani az ügyféli jogok gyakorlását. A hatóság - a Ket. 3. § (2) bekezdése alapján - a hivatalból indított eljárásban az ügyfelek bizonyítási indítványaitól függetlenül, hivatalból határozza meg a bizonyítás módját és terjedelmét, ennek során módja van hiánypótlás elrendelésére is. Amennyiben az ügyfél az eljárásban rosszhiszeműen jár el, így pl. magatartása a hatóság megtévesztésére vagy a döntéshozatal indokolatlan késleltetésére irányul, a hatóság az ügyfelet eljárási bírsággal sújthatja és a többletköltségek megfizetésére kötelezheti; a rosszhiszeműség bizonyítása a hatóságot terheli [Ket. 6. §].
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság - az indokolás fenti kiegészítésével - megállapította, hogy a jogerős ítélet nem sérti az alperes által felhívott jogszabályokat és nem ellentétes a KK 31. számú állásfoglalásában foglaltakkal sem, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. III. 10.676/2009.)