adozona.hu
EH 2009.2068
EH 2009.2068
Rendkívüli felmondást alapoz meg, ha a munkavállaló a munkát jelentős késedelemmel kezdi meg, majd a négy nappal későbbi egyeztetésről önkényesen eltávozik. A munkavállaló vétkes magatartása vizsgálatára megtartott meghallgatásról való indokolatlan és önkényes eltávozás kötelezettségszegésnek minősül akkor is, ha az esemény munkaidőn túl történt [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont, 103. § (1) bekezdés c) pont].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesnek az alperes rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítása iránti keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az autóbuszvezető munkakörű felperes 2007. június 30-án a vezénylése szerinti munkakezdés időpontjában 4 óra 33 perckor nem jelent meg a munkahelyén. Ott 8 óra 31 perckor jelentkezett szolgálatra, a munkát ténylegesen 9 órakor kezdte meg, és 12 órakor fejezte be.
2007. július 4-én a munkáltatói jogkör gyakorlója...
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az autóbuszvezető munkakörű felperes 2007. június 30-án a vezénylése szerinti munkakezdés időpontjában 4 óra 33 perckor nem jelent meg a munkahelyén. Ott 8 óra 31 perckor jelentkezett szolgálatra, a munkát ténylegesen 9 órakor kezdte meg, és 12 órakor fejezte be.
2007. július 4-én a munkáltatói jogkör gyakorlója, T. B. helyi járati üzemvezető a felperest a munkaidő után személyes megbeszélésre hívta a késés tisztázása érdekében. E megbeszélés eredménytelenül zárult, mivel arról 15-20 perc után a felperes önkényesen távozott.
Ezt követően az alperes a felperes munkaviszonyát a 2007. július 5-én kelt rendkívüli felmondással 2007. július 6-ával az Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontja alapján megszüntette. Az indokolás szerint a felperes 2007. június 30-án elkésett a munkából, majd 2007. július 4-én a meghallgatása során olyan magatartást és hozzáállást tanúsított, amellyel szándékosan és súlyosan megszegte a munkaviszonyával kapcsolatos együttműködési kötelezettségét.
A munkaügyi bíróság a felperes 2007. június 30-ai késését, továbbá a 2007. július 4-én tartott egyeztetésen tanúsított együttműködési kötelezettséget megszegő magatartását együtt olyan körülményekként értékelte, amelyek megalapozzák a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetését. Az elsőfokú bíróság a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésére is hivatkozott, amelyek szerint a munkavállalótól a munkaidőn túl is elvárható, hogy a munkáltatóval szemben együttműködő magatartást tanúsítson. Azzal, hogy a felperes 2007. július 4-én a meghallgatásról önkényesen távozott, olyan magatartást tanúsított, amely lehetetlenné tette a munkaviszonyának további fenntartását. Erre figyelemmel a munkáltatói rendkívüli felmondás jogszerű.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A megyei bíróság a rendkívüli felmondásban nevesített két körülményt - az elsőfokú bírósággal azonos jogi álláspontra helyezkedve - együttesen az Mt. 103. §-ban foglalt munkavállalói kötelezettség megsértéseként értékelte. Hangsúlyozta, hogy önmagában az, miszerint 2007. július 4-én a felperes a munkaidején kívül jelent meg az egyeztetésen, nem teszi az arról való önkényes távozását értékelhetetlenné, tekintettel arra, hogy az egyeztetésen megjelent, arról annak érdemi befejezését követően távozhatott volna. Az önkényes távozás, figyelemmel a négy nappal korábbi késedelmes munkakezdésére is, megalapozza az alperes rendkívüli felmondását. A fentiek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes, és megalapozott ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdés alapján helyes indokainál fogva hagyta helyben. A felperes fellebbezésével kapcsolatosan arra mutatott rá, hogy a felperes állította, de kétséget kizáróan bizonyítani nem tudta, hogy az egyeztetésről azért távozott önkényesen, mert az alperes képviselője a jóhiszemű joggyakorlás követelményeit sértő magatartást tanúsított vele szemben.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, az elsőfokú ítélet megváltoztatására, és a kereseti kérelmeinek megfelelő határozat hozatalára irányult.
Álláspontja szerint a bíróságoknak a helyesen megállapított tényállásból levont jogkövetkeztetése megalapozatlan. A 2007. június 30-ai késés - a munkáltatói jogkör gyakorló vallomása szerint is - önmagában nem alapozta meg a rendkívüli felmondást. Az egyeztetésen a felperes pedig olyan időben jelent meg, amikor nem volt munkavégzési kötelezettsége, tisztázni kívánta a késés okait, azonban a munkáltató képviselője teremtett olyan körülményt - kétségbe vonva a felperes 2007. június 30-ai munkavégzését - amely a felperes további együttműködését lehetetlenné tette. Ennek alátámasztására hivatkozott P. Z. és G. F. tanúvallomására. A megbeszélésről történő távozásának oka tehát nem volt önkényes, erre a felperest az alperesi jogkörgyakorló által megvalósított nem együttműködő, emberi méltóságát sértő magatartása indította.
Hivatkozott a bírói gyakorlatra, mely szerint az együttműködési kötelezettségre alapított rendkívüli felmondásra tartós kötelezettségszegés, esetleges tartós alkalmatlanság adhat alapot.
A munkáltató az Mt. 96. § (2) bekezdésébe ütközően járt el, amikor a rendkívüli felmondást megelőzően nem adott lehetőséget a felperesnek az álláspontja közlésére.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az alperes a felperessel szemben azért alkalmazott rendkívüli felmondást, mert a felperes 2007. június 30-án a munkából elkésett, valamint ezen késés okának tisztázása érdekében 2007. július 4-én tartott megbeszélésről önkényesen távozott. A perben az volt vitatott, hogy ezen két kötelezettségszegő magatartás olyan súlyú vétkes kötelezettségszegésnek minősül-e, amely a rendkívüli felmondást megalapozza, tekintettel arra, hogy a munkáltatói jogkör gyakorló vallomása szerint önmagában a késés miatt nem szüntette volna meg a felperes munkaviszonyát.
A bíróságok helyesen hivatkoztak az egységes bírói gyakorlatra, mely szerint az Mt. 3. § (1) bekezdésében és az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt együttműködési kötelezettség a munkavállalótól a munkaidőn túl is elvárható (BH 1999/12/573.). A felperes ezen kötelezettségének eleget téve jelent meg 2007. július 4-én munkaidőn túl a megbeszélésen, ahonnan azonban annak befejezése előtt távozott. Ezen tény a perben nem volt vitás. A rendkívüli felmondásban foglalt ok valóságát tehát a perben az alperes bizonyította. Ezzel szemben a Pp. 164. § (1) bekezdés alapján a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy távozásának oka a munkáltató képviselőjének a jóhiszeműség és tisztesség követelményébe ütköző magatartása volt. Ezt a körülményt azonban a felperes által megjelölt tanúk vallomása nem bizonyította. E két személy nem volt fültanúja a felperes és a munkáltatói jogkör gyakorló megbeszélésének. Mindketten a felperes elbeszéléséből szereztek tudomást arról, hogy a felperes azért távozott, mert a munkáltatói jogkör gyakorló meggyanúsította azzal, hogy 2007. június 30-án egyáltalán nem végzett munkát, és az autóbuszt nem ő vezette. Azt, hogy a munkáltatói jogkör gyakorló durva hangnemet használt volna, a megbeszélésen jelenlévő D. R. L. és C. Gy. tanúk nem támasztották alá, továbbá azt sem bizonyították, hogy a felperest meggyanúsították volna azzal, hogy június 30-án egyáltalán nem vezette a buszt. Ezen körülmény bizonyítottsága esetén - a felperes együttműködési kötelezettsége folytán - sem eredményezhette volna jogszerűen azt, hogy a felperes arról a megbeszélésről, annak befejeztét megelőzően eltávozzon, amelyet az ő munkavégzési mulasztásával összefüggésben folytatnak.
Alaptalanul hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy az együttműködési kötelezettség megsértésére alapítottan a munkáltató csak tartós kötelezettségszegés vagy alkalmatlanság esetén élhetne a rendkívüli felmondás jogával. Az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján a munkavállaló egyszeri magatartása is megalapozhatja a rendkívüli felmondást, ha az olyan lényeges, súlyos és jelentős mértékű vétkes kötelezettségszegés, amely a munkáltató részéről a munkaviszony további fenntartását lehetetlenné teszi.
Az Mt. 96. § (2) bekezdésben foglalt munkáltatói kötelezettség elmulasztása önmagában nem eredményezi a rendkívüli felmondás jogellenességét (BH 2005/33.).
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.803/2008.)