adozona.hu
EH 2009.2095
EH 2009.2095
Hiányos és a bírság alkalmazási körében megalapozatlan az a versenyfelügyeleti határozat, amely a szankció megállapításánál figyelembe vett körülményeket - értékelés nélkül - felsorolja, a bírság összegének meghatározásához vezető döntési folyamat levelezetését nem tartalmazza. Az alperes saját jogalkalmazási gyakorlatára határozatai indokolásában hivatkozhat. Nem ellentétes a Tpvt. 78. § (3) bekezdésével, ha a bírság összegszerűségének alapja a jogsértő magatartás reklámköltsége, továbbá ha az alperes a ko
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a 2007. július 17-én indult versenyfelügyeleti eljárásában a felperesnek a 2007. március 26-a és 2007. április 27-e, valamint a 2007. július 16-a és 2007. augusztus 17-e közötti időszakban televíziós reklámban, óriásplakáton, kültéri plakáton és számlakivonaton megjelenő, hat termékéhez kapcsolódó betétlekötési akciójára vonatkozó kommunikációs kampány jogszerűségét vizsgálta, majd a 2007. december 14-én kelt határozatában megállapította, hogy a felperes e kommunikációs kampánnyal...
EH 2009.2095 Hiányos és a bírság alkalmazási körében megalapozatlan az a versenyfelügyeleti határozat, amely a szankció megállapításánál figyelembe vett körülményeket - értékelés nélkül - felsorolja, a bírság összegének meghatározásához vezető döntési folyamat levelezetését nem tartalmazza. Az alperes saját jogalkalmazási gyakorlatára határozatai indokolásában hivatkozhat. Nem ellentétes a Tpvt. 78. § (3) bekezdésével, ha a bírság összegszerűségének alapja a jogsértő magatartás reklámköltsége, továbbá ha az alperes a korábbi azonos jogsértések számát, mint szorzót alkalmazza a bírság összegszerűségének meghatározásánál [1952. évi III. tv. 206. §, 1996. évi LVII. tv. 78. §]
Az alperes a 2007. július 17-én indult versenyfelügyeleti eljárásában a felperesnek a 2007. március 26-a és 2007. április 27-e, valamint a 2007. július 16-a és 2007. augusztus 17-e közötti időszakban televíziós reklámban, óriásplakáton, kültéri plakáton és számlakivonaton megjelenő, hat termékéhez kapcsolódó betétlekötési akciójára vonatkozó kommunikációs kampány jogszerűségét vizsgálta, majd a 2007. december 14-én kelt határozatában megállapította, hogy a felperes e kommunikációs kampánnyal a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, azzal, hogy a hat termékéhez kapcsolódó betét lekötési akciójáról - az elérhető maximális kamat feltételeiről - nem, illetve nem teljes körűen tájékoztatta a fogyasztókat, és azt hirdette, hogy "Az OTP Bank mindig a legjobb megtakarítási módot kínálja". A jogsértés miatt a felperest 132 000 forint bírság megfizetésére kötelezte. A határozat tartalmazta, hogy az alperes a bírság megállapítása körében a reklámköltségből indult ki. Értékelt körülményként hivatkozott arra, hogy a felperesi tájékoztatás csak részben volt jogsértő, a felperes a piac meghatározó szereplője, a fogyasztóknak kínált termék bizalmi jellegű, továbbá e körben jelölte a tájékoztatásokkal elért fogyasztói kör nagyságát, az elért piaci részesedés növekedésének mértékét, a jogsértéssel érintett időszak hosszát, valamint azt, hogy a reklámok rövid távon a felperes arculatának megítélését kedvező módon befolyásolták. Az alperes nyomatékosan súlyosbító körülményként értékelte, hogy az elmúlt években a felperes a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított. Enyhítő, a bírság összegét csökkentő körülménynek tekintette, hogy a szerződés megkötését megelőzően ismertté válhatott az akciós kamat elérésének feltételrendszere. Utalt arra is, hogy a bírság megállapított összege alkalmas arra, hogy a felperest visszatartsa hasonló jogsértések elkövetésétől. A "Mindig a legjobb megtakarítási mód" kijelentés jogsértő voltának megállapításán túl szankció alkalmazását nem tartotta indokoltnak.A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását és annak megállapítását kérte, hogy jogsértést nem követett el. Másodlagos kereseti kérelme a bírság összegének jelentős mértékű csökkentésére irányult, egyidejűleg állította, hogy az alperes a bírság összegének megállapítását határozatában nem indokolta, így döntése e körben megalapozatlan.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát részben, a jogkövetkezmény alkalmazása tekintetében hatályon kívül helyezte és e körben az alperest új eljárásra kötelezte. Egyebekben a felperes keresetét elutasította, megállapítva, hogy a vizsgált kommunikációs kampány fogyasztók megtévesztésére alkalmas volt. A szankció alkalmazása körében a határozatot hiányosnak és megalapozatlannak minősítette.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, melyben a felperes keresetének teljes elutasítását kérte. Állította, hogy határozatának a bírságra vonatkozó rendelkezései megfelelnek a Pp. 339/B. §-ában foglaltaknak.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott rendelkezését nem érintette, fellebbezett rendelkezését helybenhagyta. Egyetértve az elsőfokú bírósággal megállapította, hogy az alperes határozatának indokolása hiányos, mert a határozat kizárólag az értékelt körülmények felsorolását tartalmazza, és nélkülözi az egyes körülmények értékelésének levezetését. Általánosságban elfogadta, hogy egyes körülmények (így például a reklámozásra fordított költség) döntő súllyal figyelembe vehető, azonban szükségesnek tartotta ennek külön indokolását, és a reklámköltség üzleti titokként kezelésének feltüntetését, az adat titkosítására vonatkozó egyértelmű utalt. Nem fogadta el, hogy a reklámköltség általánosságban a bírság kiindulási alapja lehet. Megállapította, hogy az ismételt jogsértés súlyosító, vagy közömbös körülményként értékelhető, mert az egyedi eltérések különböző értékelést tesznek szükségessé. Nem fogadta el, hogy az ismételt jogsértések száma - külön törvényi rendelkezés hiányában - szorzótényezőként alkalmazható, és azt sem, hogy a szankcióalkalmazás körében az alperes saját gyakorlatára hivatkozhat.
Az elsőfokú bíróságnak új eljárásra vonatkozó útmutatását akként pontosította, hogy az alperesnek a felperes által ténylegesen elkövetett jogsértés súlyához, jellegéhez és a feltárt enyhítő, súlyosító körülményekhez igazodóan kell a bírság összegét megállapítani, elsődlegesen figyelembe véve a Tpvt. 78. § (3) bekezdésében meghatározott szempontokat. Értékelhetőnek tekintett olyan tényezőket is, amelyek az adott jogsértéshez relevánsan hozzátartoznak. Előírta az enyhítő, súlyosító nyomaték indokának közlését, az enyhítő és súlyosító körülmények egymásra gyakorolt hatásának bemutatását, a kiindulási alap, a számítási módszer és a tényezők meghatározását. Kiemelte, hogy az alperes szorzótényező alkalmazását külön indokolni köteles. Vizsgálandónak tartotta a korábbi, elmarasztaló határozatokat követően tanúsított felperesi jogsértő magatartásokat is.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének teljes elutasítását, illetve "az első- vagy a másodfokú bíróság" új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Állította, hogy a jogerős ítélet sérti az 1996. évi LVII. törvény 78. §-át, és a Pp. 206. § (1) bekezdését, valamint 221. § (1) bekezdését. Álláspontja szerint a tényállást feltárta, az eljárási szabályokat betartotta, határozatából a mérlegelés szempontjai megállapíthatók, és indokolása okszerű volt, így a másodfokú bíróság tiltott felülmérlegelést valósított meg. Hivatkozott arra, hogy iratellenes az az ítéleti megállapítás, hogy a körülmények értékelését nem végezte el, holott súlyosító és enyhítő körülményre is utalt határozatában, és azt is megjelölte, hogy a bírság kiszámításánál a reklámköltségből indult ki. Előadta, hogy a 44 millió forintos reklámköltséget megszorozta hárommal, mely tényező a korábban elkövetett jogsértések és a felperes javára értékelt körülmények különbözeteként adódott. A konkrét számítás bemutatásának és a szorzó feltüntetésének elmaradását a reklámköltség üzleti titokká minősítésével magyarázta. Állította, hogy ha a jogerős ítélet elvárásai szerint indokolta volna döntését, akkor az üzleti titokként kezelt reklámköltség egyszerű matematikai számítással kikövetkeztethető lett volna. A reklámköltség, mint bírságalap figyelembevétele kapcsán saját bírságközleményére, az eddig folytatott gyakorlatára, az ügyfélegyenlőség elvére és a Tpvt. 78. § (3) bekezdésére utalt. Vitatta, hogy olyan reklámköltséggel számolt, mely nemcsak a jogsértő reklámozáshoz kapcsolódott. A jóhiszemű pervitelt sértőnek tartotta, hogy a felperes a saját adatszolgáltatásának tartalmát vitatta és sérelmezte, hogy a bíróság nem kötelezte a felperest állításának igazolására. Álláspontja szerint jogszerű, hogy a bírság összege meghaladja reklámköltség összegét. Kifogásolta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla túlterjeszkedett felülvizsgálati jogkörén és "kvázi" saját bírságközleményt alkotott, és az alperesi jogalkalmazást általános érvénnyel és elvi szempontból minősítette, holott arra hatáskörrel nem rendelkezik. Sérelmezte a bírságközleménnyel kapcsolatos ítéleti megállapításokat, különösen, hogy az Alkotmánybíróság a bírságközleményt nem minősítette alkotmányellenesnek és az a Tpvt. 78. § (3) bekezdéssel összhangban tartalmazza a bírságolási alapelveket. Hivatkozott arra, hogy a korábbi jogsértések enyhítő körülménynek nem minősülhetnek, mivel a felperes két év alatt öt alkalommal követett el fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást. Állította, hogy a bírság kiszabásának célja a szankció mellett az elrettentés is, melyet a hazai és a nemzetközi joggyakorlat is elismer, ezért a másodfokú bíróság ismételt jogsértéssel kapcsolatos álláspontja ezzel ellentétes. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság csupán általános érvényű megállapításokat tett és az egyedi határozatra vonatkozó konkrét érvelését, indokait nem mutatta be, melyet súlyos jogszabálysértésnek minősített, különösen, hogy a jogkövetkezmények vonatkozásában meg kell ismételnie a versenyfelügyeleti eljárását, amelynek során korábbi gyakorlatát nem veheti figyelembe, és az új eljárásra adott útmutatás szerint kiindulási alapként nem számolhat a reklámköltséggel és nem alkalmazhatja a szorzó módszerét sem.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Állította, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat a jogerős ítélet nem sértette meg, mert a figyelembe vett szempontok világos és egyértelmű versenyjogi értékelése a határozatból nem tűnt ki.
A felülvizsgálati kérelem nagyobb - az ügy érdemét érintő - részében nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta és megállapította, hogy az nagyobb részben nem jogszabálysértő a felülvizsgálati kérelemben hivatkozottak szerint.
A jogerős ítélet nem sérti a Tpvt. 78. § (3) bekezdését, a Pp. 206. § (1) bekezdését és a Pp. 221. § (1) bekezdését, mert a másodfokú bíróság a versenyjogsértés esetén alkalmazandó bírságra vonatkozó jogszabályi rendelkezést az egyedi konkrét ügyben nagyobb részben helyesen értelmezte, a rendelkezésre álló peradatokat helytállóan értékelve megalapozottan vonta le következtetéseit és döntését megfelelően indokolta.
A Pp. 270. § (2) bekezdése alapján a jelen felülvizsgálat tárgya a jogerős ítélet, mely az egyedi hatósági döntés törvényességéről való bírósági állásfoglalást tartalmazza. A Legfelsőbb Bíróság a konkrét egyedi határozatra vonatkozó másodfokú ítéleti megállapításokkal nagyobbrészt egyet értett, mert az alperes a szankcióalkalmazás körében meghozott döntését kétségtelenül hiányosan indokolta, a feltüntetett körülmények jellegét és azok jellegének súlyát, egymásra gyakorolt hatását nem állapította meg, ezáltal e körülményeket ténylegesen nem értékelte, így döntésével nem támasztotta alá, hogy a Tpvt. 78. § (3) bekezdése szerinti követelménynek megfelelő, a jogsértéssel arányban álló büntetést alkalmazta. A Fővárosi Ítélőtábla abban is helyesen foglalt állást, hogy az alperes mulasztását nem mentheti, hogy egy enyhítő és egy súlyosító körülményt nevesített támadott határozatában, mivel ezek a megállapítások sem tekinthetők a határozat elégséges megokolásának. Az alperes felülvizsgálati hivatkozása ellenére a határozat 40., 41. és 42. pontjából nem vezethető le, hogy az alperes - azon túl, hogy a reklámköltségből indult ki - pontosan mely körülmények és milyen szempontú értékelésével, vagy akár egyéb számítási módszer - így bírságalap és szorzó - alkalmazásával jutott-e el a 132 000 000 forint megállapításáig.
Tekintettel arra, hogy az alperesi határozat a bírság összegszerűségére vonatkozó részének lényegi hiányosságai az érdemi bírósági felülvizsgálat lehetőségét kizárták, a másodfokú bíróság is - a hiányosság feltárásán túl - csak általános érvényű, elvi megállapításokat és útmutatásokat tehetett, melyekkel a Legfelsőbb Bíróság nagyobb részben egyet értett.
E körben helyesen hivatkozott a Fővárosi Ítélőtábla arra, hogy a Tpvt. 78. § (3) bekezdése példálózó felsorolást tartalmaz a bírság kiszabása során értékelendő körülményekről, mely rendelkezés nem zárja ki az egyedi jogsértéshez tartozó egyéb körülmények figyelembevételét, és e jogi szabályozás szükségesség teszi az egyedi értékelés levezetését, mert az alperest valóban széles, de nem parttalan mérlegelési jogkör illeti meg, a döntési folyamat ellenőrizhetősége a valós bírósági kontroll feltétele.
Az alperes döntéshozatala során alapvetően a törvényeknek alárendelt, azonban - és ezt tévesen állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla - saját jogalkalmazási gyakorlatára is támaszkodhat, mivel a Tpvt. 36. § (6) bekezdése feljogosítja és kötelességévé is teszi a jogalkalmazás kiszámíthatóságának növelése érdekében saját joggyakorlatának közlemény formában való közzétételére, kiadására, melynek megtörténte esetén az abban foglalt alapelvekhez az egyes döntéseknél igazodni köteles. A bírságközlemény sem mentesíti azonban az alperest azon törvényi kötelezettsége alól, hogy az egyedi hatósági határozatát konkrétan és az ügy sajátosságaira figyelemmel indokolja. Az alperes gyakorlatának megfelelően a bírság kiszámításánál kiindulhat a jogsértő magatartás a reklámköltségéből, azonban a reklámköltségként csak az a ráfordítás vehető figyelembe, mely a jogsértő magatartáshoz kapcsolódott. A reklámköltséggel kapcsolatos adatszolgáltatási hiba az ügyfélre akkor terhelhető, ha az alperes pontosan és világosan megfogalmazott kérdést tett fel, és a válaszból az adat nyilvánvaló téves, vagy hibás jellege nem állapítható meg.
A másodfokú bíróság helytállóan mutatott rá arra, hogy az ismételt jogsértés megítélése a közömbös és a felperes terhére rendkívüli nyomatékkal bíró értékelési határon belül mozoghat, mely álláspontja összhangban áll a hazai és a nemzetközi gyakorlattal. Azzal is egyetért a Legfelsőbb Bíróság, hogy az ismételt jogsértés megállapításához nem szükséges az azonos tényállás, és az, hogy a kezdeményezett jogorvoslati eljárásban a közigazgatási perben eljáró bíróság jogerős ítélete már rendelkezésre álljon.
A másodfokú bíróság álláspontjával ellentétben nem jogsértő az "egy jogsértés = egy szorzó" elv alkalmazása, mivel arra a Tpvt. kifejezett tilalmat nem tartalmaz, és a törvény a körülmények szabad értékelését teszi lehetővé. Hangsúlyozza azonban a Legfelsőbb Bíróság, hogy ez az elv a "bűnismétlés"-nek a jogsértés súlyának meghatározásánál kiemelt szerepet, meghatározó jelentőséget tulajdonít, mely elv alkalmazása csak akkor fogadható el, ha a korábbi és az új magatartás, annak tényállása, az értékelt - enyhítő és súlyosító - körülmények azonosságot mutatnak.
A bírság összegének számítással (szorzó alkalmazásával) történő megállapítása esetén az alperesnek a határozatban utalnia kell a szorzó alkalmazásának tényére, a szorzó mértékére, mert szükséges, hogy a mérlegelés helyessége utóbb e körben is ellenőrizhető legyen. Amennyiben az alperes üzleti titok körébe eső adattal számol, azt értékeli, akkor arra a titokvédelmi szabályok betartásával kell hivatkozni a határozatában, jelezve a számszerű adatok mellőzésének indokát. Az üzleti titok körébe eső adat felhasználása - ahogy erre a másodfokú bíróság is helytállóan utalt - az alperest nem mentesíti az indokolási kötelezettség alól, ugyanakkor a titokvédelmet igényelt ügyfél számára sem teremt lehetőséget a helyzettel való visszaélésre.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott okokból nem volt jogszabálysértő, ezért azt, annak egyes - a rendelkező részben foglalt - az ügy érdemi megítélését nem befolyásoló téves megállapításait - mellőzve hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
(Legf. Bír. Kfv. II. 37.453/2009.)