BH+ 2010.8.365

A munkavállalónak a felmondási időhöz való joga nem sérül meg azáltal, ha a munkáltató a munkavállaló még ki nem adott szabadságát a felmondási időnek abban a részében kiadja, amikor a munkavállalót még munkavégzési kötelezettség terhelné [Mt. 93. §].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes a keresetében végkielégítés, 38 nap szabadság megváltásra járó 1 745 625 forint, és önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulásként 750 000 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári hozzájárulás címén fizessen meg a felperesnek 595 250 forintot és kamatát, az ezt meghaladó keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2003. január 1-jétől ...

BH+ 2010.8.365 A munkavállalónak a felmondási időhöz való joga nem sérül meg azáltal, ha a munkáltató a munkavállaló még ki nem adott szabadságát a felmondási időnek abban a részében kiadja, amikor a munkavállalót még munkavégzési kötelezettség terhelné [Mt. 93. §].
A felperes a keresetében végkielégítés, 38 nap szabadság megváltásra járó 1 745 625 forint, és önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulásként 750 000 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári hozzájárulás címén fizessen meg a felperesnek 595 250 forintot és kamatát, az ezt meghaladó keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2003. január 1-jétől vezérigazgatóként állt az alperes és jogelődje alkalmazásában. A felperes 2006. január 4-étől keresőképtelen állományba került, majd 2007. január 8-án levélben kérte az alperestől a ki nem vett szabadsága kiadását, jelezve, hogy 2007. január 21-étől keresőképessé válik.
Az alperes ügyvezetője a 2007. január 19-én kelt levelében közölte a felperessel, hogy az 59 nap szabadságából 21 napot 2007. január 22. és február 19. között kiad a részére, a többi nap kiadásáról később intézkedik.
Az alperes a felperes munkaviszonyát 2007. február 16-án kelt felmondásával megszüntette azzal az indokkal, hogy az alperesnél átszervezés miatt a felperes cégvezetői pozíciója 2006. január 11-én megszűnt. A felperes felmondási ideje 6 hónap, mely 2007. február 20-ától 2007. augusztus 20-áig tart. A fennmaradt 38 nap szabadságot az alperes 2007. február 21-étől a felperes részére kiadja, a felmondási idő többi részére az Mt. 93. § (1) bekezdése alapján felmenti a munkavégzés alól.
A tényállásból levont következtetés szerint a munkáltató 2006. évben akadályoztatva volt abban, hogy a szabadságot kiadja, mivel a felperes keresőképtelensége folytán a munkavégzési kötelezettsége szünetelt. 2007. február 16-án a felperes a felmondást átvette, ettől az időponttól az Mt. 93. § (1) bekezdésében foglaltak az irányadók, azaz a felmondási idő fele részében a munkavállaló köteles munkát végezni, a másik felében mentesül a munkavégzési kötelezettség alól. A munkáltató jogszerűen járt el, amikor a munkavégzési kötelezettséggel járó időszak alatt a szabadságot kiadta. Az Mt. 134. § (5) bekezdésében foglalt szabályok ebben az esetben nyilvánvalóan nem érvényesülnek, hiszen a felmondás közlésével az hatályosult, és a felmondó iratban megjelölt napon kezdetét vette a felmondási idő.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felperes a szabadság megváltás tekintetében terjesztett elő fellebbezést.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet indokolása szerint nem sérült a felperes felmondási időhöz való joga a még megmaradt szabadságnak a munkavégzési kötelezettséget érintő felmondási időszakban történő kiadásával. A felmondási idő mértéke ugyanis adott volt és a jogszabály szerint annak fele része alól felmentették a munkavégzési kötelezettség alól. A felmondási idő másik felét tehát a felperesnek vagy le kellett volna dolgoznia, és arra az időszakra bér járt volna a részére, vagy ha nem dolgozott és a szabadságát töltötte, akkor arra a bér helyett távolléti díj járt, de ugyanarra az időre két jogcímű kifizetés a felperest nem illette meg.
A másodfokú bíróság érvelése szerint a felmondás miatt nem kell és nem is lehet korábban egyeztetni a még természetben kiadható szabadságokról, különösen a perbeli esetben, hiszen a felperes táppénzes állomány miatt távol volt, míg a felmondással a munkaviszonya megszűnt, tehát nem is volt mód a vele való egyeztetésre.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítéletnek a szabadság megváltásra vonatkozó rendelkezése megváltoztatására, a keresetének helyt adó határozat hozatalára irányult. Álláspontja szerint a felmondási idő alatt kiadandó szabadság esetében is be kell tartani a szabadság kiadásának közlésére vonatkozó 30 napos határidőt tekintettel arra, hogy az Mt.</a> ettől eltérő rendelkezést nem tartalmaz. Sérelmezte a felperes, hogy a felhalmozódott szabadság felmondási időbe való beszámításával megrövidült a jogviszonya, ezáltal sérült a felmondási időhöz való joga.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes a keresőképtelen állapotának megszűnését követő időre kérte a szabadságnak kiadását. Az alperes a rendelkezésre álló szabadságnapokból 21 nap kiadásáról 2007. február 21-étől intézkedett. A 2007. február 16-án kelt rendes felmondásával a felperes munkaviszonyát, 2007. február 20-án kezdődő 6 hónapos felmondási idővel megszüntette.
A felmondás időpontjában hatályos Mt. 134. § (3) bekezdésének b) pontja szerint a szabadságot az esedékességének évében kell kiadni. A munkáltató a munkavállaló betegsége, vagy a személyét érintő más elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől számított 30 napon belül adja ki, ha az esedékesség éve eltelt. Helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a felmondás miatt az alperesnek a korábban táppénzes állomány miatt távollévő felperessel nem állt módjában egyeztetni a szabadság kiadásáról. A peres felek által nem vitatott tény, hogy a betegállománya lejártát követő 2007.január 21-ei időponttól a felperes maga kérte szabadsága kiadását.
A felperes 2007. február 16-án a felmondást átvette, a 2007. február 20-ai időponttól az Mt. 93. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a munkáltató köteles volt őt a felmondási idő felére a munkavégzés alól felmenteni. A munkáltató eljárása nem volt törvénysértő, amikor a munkavégzési kötelezettséggel járó időszak alatt a felperes részére a még fennmaradó szabadságát kiadta.
Alaptalanul sérelmezte a felperes a felülvizsgálati kérelmében, hogy a felhalmozódott szabadsága "felmondási időbe való beszámításával", azaz a felmondási időben való jogszerű kiadásával megrövidült a jogviszonya, ezáltal sérült a felmondási időhöz való joga. Az alperes a felperes munkaviszonyát 2007. február 20-án kezdődő 6 hónapos felmondási idővel szüntette meg. Ez a felmondási idő nem rövidült meg azáltal, hogy a felmondási idő egy részében a munkáltató a még ki nem vett szabadságát részére biztosította.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, egyebekben nem érintette. (Legf.Bír. Mfv.I.10.733/2009.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.