adozona.hu
AVI 2009.8.82
AVI 2009.8.82
Az ingatlan bérbeadásából származó jövedelem önálló tevékenységből származó bevételnek minősül [1991. évi XC. tv. 4. § (1) bek., 12. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság vizsgálatot tartott a felperesnél 1994. évre személyi jövedelemadó nemben. A vizsgálat megállapította, hogy a felperes és hét magánszemély 1991. szeptember 25-én megvásárolta az Állami Vagyonügynökségtől Sz., P. tér 1. sz. alatti ingatlant 34 millió forintért.
Ezen ingatlan hasznosítása érdekében 1991. július 21-én létrehozták az Á. Bt.-t, amellyel megállapodást kötöttek a hasznosításról.
A különböző vagyoni mozgások eredményeképpen az ingatlan 47/117-ed része a felperes, ugya...
AVI 2009.8.82 Az ingatlan bérbeadásából származó jövedelem önálló tevékenységből származó bevételnek minősül [1991. évi XC. tv. 4. § (1) bek., 12. § (1) bek.]
Az adóhatóság vizsgálatot tartott a felperesnél 1994. évre személyi jövedelemadó nemben. A vizsgálat megállapította, hogy a felperes és hét magánszemély 1991. szeptember 25-én megvásárolta az Állami Vagyonügynökségtől Sz., P. tér 1. sz. alatti ingatlant 34 millió forintért.Ezen ingatlan hasznosítása érdekében 1991. július 21-én létrehozták az Á. Bt.-t, amellyel megállapodást kötöttek a hasznosításról.
A különböző vagyoni mozgások eredményeképpen az ingatlan 47/117-ed része a felperes, ugyanennyi hányada a felperes házastársa B. Zs.-né tulajdonába került.
Az elsőfokú adóhatóság azt állapította meg, hogy felperesnek 1994. évben az Á. Bt.-vel kötött szerződésből tulajdoni hányada arányában 33 176 470 Ft bevétele származott, ezzel szemben igazolt költsége nem merült fel, ezért 10%-os költségelszámolást figyelembe véve a felperesnél 1994 évre ezen ügyletből 29 858 863 Ft jövedelmet állapított meg, amelynek következtében az 1999. augusztus 12-én kelt határozatával a felperes terhére 1994. évre 13 177 155 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 13 169 815 Ft minősült adóhiánynak, ezután a felperest továbbá 6 584 907 Ft adóbírság, és 19 199 474 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 2000. január 25-én kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 1. § (7) bekezdése alapján a felperes által kötött szerződést bérleti szerződésnek minősítette, mely 10 évre szólt, és amelyben a bérleti díj 99,7%-át egy összegben kifizették, a fennmaradó 0,3%-os bérleti díj volt az évi 10 000 Ft.
A Fővárosi Bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelmére a Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 35.956/2001/7. számú végzésével a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A végzés előírta, hogy a bíróságnak abban a kérdésben kell döntenie, hogy a felperes által vitatott körben az alperes határozata jogszerű-e vagy sem, az alperes jogszerűen minősítette-e a szerződést bérleti szerződésnek.
A megismételt eljárás során a felperesnek továbbra is az volt az álláspontja, hogy az általa kötött megállapodás vagyonértékű jog értékesítését jelentette, és ennek megfelelően kell az adójogi következtetéseket levonni.
Az alperes fenntartotta a határozatában foglalt álláspontot.
A Fővárosi Bíróság 12. számú ítéletével a felperes keresetét ismét elutasította.
Az elsőfokú bíróság a perbeli időben hatályos magánszemélyek jövedelem adójáról szóló 1991. évi XC. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 3. § (8) pontját tette ítélkezése alapjául. Ez a jogszabály taxatíve felsorolja a vagyonértékű jogokat. Ezt követően a bíróság értelmezte a Ptk. 165. § (1) és (2) bekezdését, 158. § (1) bekezdését, majd megállapította, hogy az alperes az Art. 1. § (7) bekezdése alapján helyesen minősítette a felperes és az Áruház Bt. között létrejött szerződést bérleti szerződésnek.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását.
A felperes sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta a felek szerződéskötési akaratát, nem teljesítette a bizonyítási indítványokat, sérelmezte, hogy az adóhatóság ugyanazt a szerződést párhuzamos eljárásaiban eltérően minősítette, ez a jogegyenlőség elvét is sérti.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálandó jogerős ítélet a Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 35.956/2001/7. számú végzése alapján folytatott eljárás eredményeképpen jött létre.
A Legfelsőbb Bíróság e végzésében azt írta elő, hogy az elsőfokú bíróságnak a kereseti kérelem, és ellenkérelem keretei között arról kellett döntenie, hogy a perben vitatott szerződést az alperes jogszerűen minősítette-e bérleti szerződésnek, vagy sem.
A nem vitás tényállás szerint a felperes és felesége 1994. január 2-án szerződést kötöttek az Á. Bt.-vel, mely szerződés szerint a felperes 47/110-ed tulajdoni hányadát, felesége pedig 4/110-ed tulajdoni hányadát képező ingatlan bérleti jogát adta el az Á. Bt.-nek 36 millió Ft összegért, mely 10 évre szóló használati jog átengedését eredményezte. Az adóhatóság ezt a szerződést bérleti szerződésnek minősítette, és ennek alapján megállapította, hogy a felperes 1994. évben ingatlan bérbeadásából származó jövedelmet szerzett, mely az Szja. tv. 4. § (1) bekezdése, és 12. § (1) bekezdése alapján önálló tevékenységből származó bevételnek minősül. A nem tételes költségelszámolás esetén a 10%-os levonható költség után a bevétel 90%-át kellett volna bevallani, és utána adófizetési kötelezettséget teljesíteni. A felperesnek így az önálló tevékenységből származó 1994. évi be nem vallott és fizetett jövedelme 29 858 823 Ft volt.
Az elsőfokú adóhatóságnak az Art. 1. § (7) bekezdése alapján joga és kötelezettsége volt a felperes által kötött szerződés adójogi minősítése.
A bírósági felülvizsgálati eljárás során az elsőfokú bíróságnak a megismételt peres eljárásban tehát azt kellett eldöntenie, hogy az adóhatóság az Art. 1. § (7) bekezdése alapján helyesen minősítette-e a felperes perbeli szerződését, és ennek megfelelő volt-e a megállapításból levont jogkövetkeztetése.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen minősítette a felperes és felesége által kötött megállapodást bérleti szerződésnek. A Ptk. 423. §-a szerinti bérleti szerződés valamennyi eleme megtalálható a felek megállapodásában. A bérleti szerződés ugyanis határozott időre is köthető, ezt a felek 10 évi időtartamban jelölték meg. A felek megállapodhatnak abban, hogy a bérleti szerződés díját egy összegben, egy meghatározott időre előre kifizetik, és a fennmaradó összeg időszakonként kerül kiegyenlítésre. A szerződésben kikötött egyéb megállapodások a szerződés meghosszabbíthatóságára, az elővásárlási jogra, a bérleti díj vételárba történő beszámítására, valamennyi olyan kikötés volt, amely beleillik a bérleti szerződés fogalmába. Az elsőfokú bíróság és az adóhatóság a felek szerződését az Art. 1. § (7) bekezdése alapján adójogi szempontból minősítette.
A felperes által hivatkozott vagyoni jog értékesítésének megállapítására a perbeli esetben nem volt lehetőség. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. Tvr. 6. § (2) bekezdése ugyanis a szerződésen alapuló használati jog keletkezését - amely vagyonértékű jog keletkezésének minősül - ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez köti. A felek által kötött szerződés 12. pontja pedig éppen az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést zárta ki.
A Legfelsőbb Bíróság a felperes által jelzett eljárási jogszabálysértések az ügyben nem megállapíthatók.
A felperes és felesége által megkötött 1994. január 2-án kelt szerződésen ügyvédi ellenjegyzés nem található. A felperes felesége, illetőleg a felperes által képviselt Á. Bt. személyi összefonódása miatt a felperestől érdektelen, elfogulatlan vallomás tétele nem volt várható.
Az adóhatóság az ügyfél-egyenlőségi elvet nem sértette, a bérleti jogviszonyból származó bevétel a tulajdonosi magánszemélyek jövedelmének minősült, ezért az ezzel kapcsolatos adófizetési kötelezettség vizsgálata a felperes és házastársánál került lefolytatásra.
A Legfelsőbb Bíróság jelen eljárásban azt vizsgálhatta, hogy a korábbi legfelsőbb bírósági végzésnek megfelelően folytatta-e le az elsőfokú bíróság az eljárást, és hozta meg döntését.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság a hatályon kívül helyező végzésben foglalt iránymutatásnak megfelelően hozta meg, ezért az ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.226/2005.)