adozona.hu
AVI 2009.7.81
AVI 2009.7.81
A vámértékkel kapcsolatos helyesbítés alapjául szolgáló bizonyítékokat a félnek kell szolgáltatnia [1995. évi C. tv. 21. §]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes rendszeresen importált különféle Daewoo márkájú személygépkocsit, amelyeket belföldi forgalom számára vámkezeltetett a vámteher megfizetésével.
A felperes külföldi partnere a koreai székhelyű G. (a továbbiakban: G.) által kiállított nyilatkozat, valamint az AROHU 042. számú 3 582 429 EUR értékről szóló jóváíró jegy alapján (Credit Note) a felperes 207 vámkezelés helyesbítését kérte.
A vámhatóság a kérelemnek helyt adott, és a felperes részére a különbözeti vámteher visszatérítése...
A felperes külföldi partnere a koreai székhelyű G. (a továbbiakban: G.) által kiállított nyilatkozat, valamint az AROHU 042. számú 3 582 429 EUR értékről szóló jóváíró jegy alapján (Credit Note) a felperes 207 vámkezelés helyesbítését kérte.
A vámhatóság a kérelemnek helyt adott, és a felperes részére a különbözeti vámteher visszatérítése megtörtént.
Ezt követően a Vám- és Pénzügyőrség Regionális Parancsnokságának Ellenőrzési Osztálya utólagos ellenőrzést végzett a felperesnél a vám-visszatérítésekre és a vámteher visszautalásokra vonatkozó rendelkezések körében.
Az utólagos ellenőrzés a megismételt eljárás során megállapította, hogy a felperes által kezdeményezett helyesbítés jogszabályi feltételei nem álltak fenn, ezért a 2005. március 25-én kelt határozatával a helyesbítő határozatokat visszavonta, és egyidejűleg kötelezte a felperest 69 344 659 Ft vám, 53 528 306 Ft fogyasztási adó, 162 521 241 Ft általános forgalmi adó, valamint 1 340 707 Ft környezetvédelmi termékdíj megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2005. június 15-én kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A határozat megállapította, hogy az alapvámkezelések során a felperes a gépkocsik vámértékét minden esetben a Vtv. 21. §-a alapján ügyleti érték szerint munkálta ki. Utóbb a felperes és a külföldi anyavállalat között 2003. január 1-jére visszamenő hatállyal 2003. július 1-jén kelt Elszámolás-Megállapodás jött létre, amelynek mellékletét képezte az úgynevezett Árképzési Metodika. A megállapodás arról szólt, hogy a felperes veszteségeinek elkerülése érdekében a működési nyereség elérése céljából helyesbítették a vámértéket, és ennek megfelelően kérte a vám visszatérítését.
A vámhatóság szerint az így kialakult helyesbített érték vámcélokra nem fogadható el. A felperes esetében ugyanis nem egy adott vámáru vámértékének későbbiek folyamán történő megváltoztatásáról volt szó, hanem az előzőekben említett iratok alapján visszamenőleges hatállyal minden negyedév végén olyan visszamenőleges árkiigazításra kerül sor, amely nem a gépjárművek vételáráról szólt, hanem a felperes nyereségéről és a kiigazítás mértéke és iránya attól függött, hogy a felperes által realizált nyereség milyen mértékben és milyen irányban tért el a megcélzott nyereségtől.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Előadta, hogy a vámtörvény 136. §-a kötelezően alkalmazandó a vámterhek elévülésén belüli helyesbítéséről, amennyiben a vámteher kiszabásakor elfogadott vámérték nem felelt meg a valóságos vámértéknek.
Az Elszámolási Ármegállapodás ismeretében nem vitatható, hogy a valóságos vámérték az utólagos árkorrekciót követően alakult ki. Ezt a felek pénzügyileg igazoltan rendezték.
A vámteher helyesbítése révén a végleges ügyleti érték alkalmazásával határozható meg a jogszerűen beszedhető vámteher.
A felperes hangsúlyozta, hogy az árképzést a kapcsolt vállalkozások között az OECD által szabályozott gyakorlat alapozta meg, melyet Magyarország is elfogadott. Ugyancsak elismeri ezt a módszert a WTO is, amelyet a Magyarországon is kihirdetett Vámérték-Megállapodás is tartalmaz. Magyarország uniós csatlakozása előtt is részese volt e nemzetközi megállapodásoknak, egyezményeknek, melyet alkalmazni kell.
A felperes arra is hivatkozott, hogy részletes alváz-számmal beazonosítható, egyenkénti gépjármű vámérték meghatározási listát is becsatoltak. A felperes hivatkozott arra is, hogy 2004. I. negyedévében a fordított eset is megvalósult, az utólagos vámérték megállapítás során a magasabb vámérték miatt befizetési kötelezettsége állt fenn.
A felperes bejelentette, hogy jogi álláspontját az adóhatóság ellenőrzése során elfogadta.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és fenntartotta a határozatában foglalt jogi álláspontot.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében ismertette az ügy elbírálásához szükséges jogszabályokat, így 1995. évi C. törvény (Vtv.) 125. § (1) bekezdését, 136. § (1) bekezdését, 139. §-ának (1) bekezdés a) pontját, illetőleg a Vtv. végrehajtására kiadott 45/1996. (III. 25.) Korm. r. (Vhr.) 208. § (1) bekezdését és 215. § (1) bekezdését. E jogszabályi rendelkezések alapján az elsőfokú bíróságnak az volt az álláspontja, miszerint nem vitatható, hogy a felperes működése, illetve versenyképességének fenntartása érdekében utólagosan lecsökkentheti a gépjárművek beszerzési árát, ez azonban nem érinti a gépjárművek vámértékét. A felperesnek a piaci környezet kiszámíthatatlanságát, illetőleg a kialakuló veszteséget nem lehet a vámérték helyesbítésével kompenzálni.
Az elsőfokú bíróság egyetértett azzal az alperesi állásponttal, miszerint a felperes és a G. közötti megállapodásból adódó működési nyereség nem befolyásolhatja a vámértéket, ügyleti értéknek azt az árat kell tekinteni, amelyet a felperes a gépjárművek belföldiesítése során alkalmazott, és amely a vámteher kiszabás céljából megtartott vámvizsgálatkor fennállott valóságos vámértéknek megfelelt, és amelyet el is fogadtak. A jóváíró jegy nem kapcsolódik a konkrét gépjárműre vonatkozóan kiállított kereskedelmi számlához.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az adóhatóság jogköre nem terjed ki arra, hogy a vámértéket meghatározza, ezért nincs jelentősége annak, hogy az adóhatósági vizsgálat elfogadta azt, hogy az alkalmazott ügyleti érték a szokásos piaci árnak megfelelt.
Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a vámterhet a vámérték alapján kell megfizetni, a piaci ár alakulása erre nincs befolyással. Tény, hogy az adóhatóság a felperesnél a vizsgálat során mindent rendben talált, ez nem jelenti automatikusan a vámjogszabályoknak való megfelelést is.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján a vitát eldönthetőnek találta, ezért mellőzte a felperes által kért szakértő tanúk meghallgatását.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő döntés meghozatalát.
A felperes hivatkozott arra, hogy a társaság első üzleti éve 2003. év volt, amelyre ideiglenes elszámoló árak kerültek megállapításra, a becsült importforgalmi és piaci értékesítési tervek alapján. A kereskedelmi szerződésben előirányzott ármegállapodás 2003. június 1-jén került aláírásra, január 1-jére visszamenőleges hatállyal. Ennek értelmében az importált gépkocsik végleges ügyleti értéke úgy kerül megállapításra, hogy a negyedévenként került sor a viszonteladási árak alapján felfelé, vagy lefelé történő árkiigazításra, és elszámolásra. A megállapodás szokásos árképzési módszert rögzített, amelyet valamennyi európai országban található leányvállalat alkalmaz.
A felperes hangsúlyozta, hogy a vámjogszabályok, beleértve a nemzetközi egyezményeket is, az ilyen vámérték meghatározást még az egymással kapcsolatban álló felek között is megengedik egyéb feltételek teljesülése esetén.
A felperes megjegyezte, hogy tévesen került az az ítéletben, miszerint az alkatrész-értékesítési tevékenységből eredő eredmény is befolyásolta volna az utólagos ármódosítási gyakorlatot. Különösen azért is, mert adott időszakban az alkatrész-kereskedés nyereséges volt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felperes utóbb a peres eljárás és a felülvizsgálati eljárás során is hivatkozott nemzetközi gyakorlat alátámasztására, becsatolta a Kölni Német Központi Vámérték Hivatal határozatát a német leányvállalatnál alkalmazott ügyleti érték megállapítása tárgyában.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 6. számú ítéletét és az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú vámhatóságot új eljárásra kötelezte.
A nem vitás tényállás szerint a felperes az általa - a vizsgált 2003. évben - behozott gépjárművek vámértékét a Vtv. 21. §-a alapján az ügyleti érték címen kérte megállapítani és ennek megfelelően vámkezelni. Utóbb a vámérték helyesbítése címén a Vtv. 136. § (1)-(3) bekezdés alapján megtörtént a vámteher egy részének visszafizetése.
A Vhr. 215. §-a alapján a vámárunak a vámteher kiszabásakor megállapított vámértéke különösen akkor nem felel meg a valóságos vámértéknek, ha a benyújtott számla végösszegét helytelen egységár befolyásolta.
A felperes a vámérték helyesbítését ez utóbbi okból tartotta szükségesnek, az általa importált termékek ára ugyanis utóbb az exportőrrel való megállapodás utólagos árkalkuláció alapján változott.
A vámhatóság az utólagos ellenőrzése során azért tartotta a vámhelyesbítést jogszabálysértőnek, mivel álláspontja szerint a vámáru értékének megváltoztatása nem a tényleges valóságos értékváltozáson alapult, hanem az értékesítési üzletág jövedelmezőségétől függően, mesterségesen rendelte az importált árukhoz az ármódosításokat. A kiigazítás mértékét és irányát nem az értékesített gépkocsik eladási ára határozta meg, hanem a társaság által realizált nyereség.
Az alperes ezt a megállapítását lényegében arra az álláspontjára alapozta, mely szerint, ha egy gazdálkodó rosszul méri fel az üzleti környezetét és ez által a kialakított elszámolási árai nem piacképesek, ez nem jelenti azt, hogy a beszerzési árak nem megfelelőek, illetve, hogy a vámárunak a vámteher kiszabásakor elfogadott vámértéke nem felel meg a valóságos vámértéknek. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az alperes álláspontja szerint a nyereség-profit nem lehet része a valóságos vámértéknek.
A Legfelsőbb Bíróság ezzel az állásponttal nem értett egyet.
Az ár közgazdasági kategória, az árunak pénzben kifejezett értékét jelenti. Meghatározása árszámítással történik különböző módszerekkel. Az árszámítási módszerek adott hely, iparág, üzletág, időszak stb. szerint különbözhetnek, de valamennyi esetben megegyeznek abban, hogy az egyes összetevők, mint például anyag, munkadíj, egyéb költségeken túl megfelelő haszon is az ár részét képezi. Így amikor az adott esetben az exportőr (anyacég) és importőr (leányvállalat felperes) által alkalmazott transzfer-ár változtatása a haszonnyereség mértékének változtatása miatt következett be, ez okból megváltozhatott az áru ára is.
A Vtv. 21. § (1) bekezdése szerint az ügyleti érték az az ár, amelyet a Magyarországra irányuló exporteladás során az árukért - a 28. § rendelkezéseinek megfelelő kiigazítások után tényleges fizettek, vagy fizetni fognak.
A vámáru árának megváltoztatása ebből következően változtatja az adott áruért tényleges fizetési kötelezettséget.
A vámkiszabás alapja a vámérték, a tényleges fizetési kötelezettség tehát megváltoztatja a vámértéket, így a vámkiszabás alapját.
A Vhr. 35. §-a szerint a vámérték kimunkálásánál alkalmazni kell a törvény rendelkezésein kívül azoknak a vámértékre vonatkozó nemzetközi egyezményeknek a rendelkezéseit is, amelyekhez a Magyar Köztársaság csatlakozott. Magyarország a perbeli időszakban még nem volt az Európai Unió tagja, de az 1998. évi IX. törvénnyel kihirdetett általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) tagja volt. Ennek keretében fogadták el a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marakesi Egyezményt, melynek mellékletében az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VII. Cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás jött létre. (WTO) Ennek a Vámérték-Megállapodáshoz fűzött Magyarázó Megjegyzések értelmében az egymástól nem független, kapcsolatban álló vevő és eladó közötti ügyleti érték is elfogható vámértéknek, ha a kapcsolat nem befolyásolja a közöttük lévő árat. Ugyanígy rendelkezik a Vtv. 21. § (1) bekezdés 3. pont d) alpontja és (3) bekezdése.
E rendelkezéseknek azért van jelentősége, mert nem vitás tény, hogy az adott perben a felperes és az exportőr egymással kapcsolatban lévő vállalkozások. Ebből következően a perbeli esetben nyilvánvaló, hogy a felperesnek kell igazolnia, bizonyítania azt, hogy a vámáru értékének változtatásával, az utólagos helyesbítéssel még mindig olyan transzferár meghatározása történt, amely megfelelne az egymással kapcsolatban nem álló felek között kialakult szokásos piaci árnak.
Tekintettel arra, hogy a vámértékkel kapcsolatos adatokat eleve a vámkezelést kérő nyilatkozattevőnek szükséges megadnia, így a vámértékkel kapcsolatos helyesbítés alapjául szolgáló bizonyítékokat is a felperesnek kell szolgáltatnia.
Az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VII. Cikkének végrehajtására szolgáló megállapodás I. része rendelkezik a vámérték megállapítás szabályairól. Az 1. Cikk szól az ügyleti érték szerinti vámérték megállapításról, amely megegyezik a Vtv. 21. §-ával. Az 1. Cikkhez fűzött Megjegyzés részletesen taglalja a ténylegesen megfizetett, vagy fizetendő ár összetevőit, illetőleg megállapításának módszereit. Így a 2. pont foglalkozik azzal, hogy az ügyleti érték elfogadása hogyan alakul abban az esetben, mikor a vevő és eladó nem független egymástól. Hangsúlyozza az indokolás, hogy ilyenkor az ügyleti értéket a vámérték alapjául akkor kell elfogadni, ha a kapcsolat nem befolyásolja az árat. Amikor a vámszerveknek nem áll módjukban az ügyleti értéket elfogadni, lehetőséget kell adni az importőrnek további részletes információk szolgáltatására. Ezzel összefüggésben a vámszerveknek késznek kell lenni arra is, hogy megvizsgálják, a vevő és az eladó hogyan szervezi kereskedelmi kapcsolatait, a kérdéses árhoz milyen módon jutottak el, pld. ha az árat a szóban forgó iparág szokásos árképzési gyakorlatának megfelelően alakították ki, vagy az eladó olyan árat állapított meg, mint amilyet a tőle független vevők számára szokott, ez bizonyíthatja, hogy az árat nem befolyásolta a kapcsolat. Az indokolás 3. pontja olyan példát hoz fel, amikor kimutatható, hogy az ár biztosítja minden költség megtérülését és a nyereséget, amely nyereség megfelel egy reprezentatív időszak alatt, (pl. éves szinten) realizált vállalati nyereség átlagos szintjének, olyan termékek eladásánál, amelyek ugyanabban az osztályba, vagy fajtához tartoznak, mint az értékelendő áru. Ez is bizonyíthatja, hogy az árat nem befolyásolja a kapcsolat.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú vámhatóságot új eljárásra kötelezte. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.459/2006.)