adozona.hu
AVI 2009.12.129
AVI 2009.12.129
A rosszhiszeműséghez a jogszabály hátrányos jogkövetkezményeket kapcsolhat [2003. évi XCII. tv. 135. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság határozataiban - a felperes kérelmeire - engedélyezte a becsatolt számlákban szereplő 229 416 Ft, 818 399 Ft és 15 997 500 Ft előzetesen felszámított általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) visszatérítését, az összegek - átvezetési kérelmek alapján - kiutalásra kerültek.
Az elsőfokú adóhatóság korábbi határozatait akként módosította, hogy az áfa-visszatérítésekre irányuló kérelmeket elutasította és elrendelte az összegek visszafizetését.
A felperes fellebbezései fo...
AVI 2009.12.129 A rosszhiszeműséghez a jogszabály hátrányos jogkövetkezményeket kapcsolhat [2003. évi XCII. tv. 135. §]
Az elsőfokú adóhatóság határozataiban - a felperes kérelmeire - engedélyezte a becsatolt számlákban szereplő 229 416 Ft, 818 399 Ft és 15 997 500 Ft előzetesen felszámított általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) visszatérítését, az összegek - átvezetési kérelmek alapján - kiutalásra kerültek.Az elsőfokú adóhatóság korábbi határozatait akként módosította, hogy az áfa-visszatérítésekre irányuló kérelmeket elutasította és elrendelte az összegek visszafizetését.
A felperes fellebbezései folytán eljárt alperes határozataiban a módosított elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az alperes az áfa visszatérítését elrendelő határozatait valamennyi esetben az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 71. § (8) bekezdésében, a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 135. §-ában foglaltakra alapította. Az alperes határozatait azzal indokolta, hogy a felperes több esetben kamatmentes kölcsönt nyújtott a P. Kft.-nek (továbbiakban: kft.), amelynek egyszemélyes tulajdonosa P. M., aki a felperes (az alapítvány) alapítója és kuratóriumi tagja. A kölcsönnyújtásokkal a felperes vagyoni előnyhöz juttatta a kft.-t, közvetve annak egyszemélyes tulajdonosát, egyben alapítóját és kuratóriumi tagját. Ezért a felperes áfa visszatérítésre irányuló kérelmei az elbíráláskor nem feleltek meg a törvényi feltételeknek és mivel rosszhiszeműen járt el, a korábbi határozatokat módosítani kellett, és az áfa-visszatérítésekre irányuló kérelmeket el kellett utasítani.
Az adóhatóság 1998-2000. évekre vonatkozóan a felperesnél ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként az elsőfokú adóhatóság határozatában kötelezte a felperest személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás adónemekben 354 000 Ft adókülönbözet, 173 000 Ft adóbírság, 226 000 Ft késedelmi pótlék és a jogszabályokban előírt adólevonási kötelezettség elmulasztása miatt 2 880 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot akként változtatta meg, hogy a jogszabályokban előírt adólevonási kötelezettség elmulasztása miatti bírság összegét 2 592 000 Ft-ra leszállította, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes érdemi döntését a 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 46. § (1) bekezdésében, (2) bekezdés a) pontjában, az Art. 172. § (10) bekezdésében, 182. § (1) bekezdésében, az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art. I.) 74. § (6) bekezdésében, az Áfa. tv. 71. § (6) és (8) bekezdéseiben foglaltakra alapította.
Az alperes e határozatában is megállapította, hogy a felperes nem volt jogosult áfa-visszatérítésekre, mert kamatmentes kölcsönök nyújtásával vagyoni előnyhöz juttatta a kft.-t, közvetve annak egyedüli tulajdonosát, P. M.-et, aki az alapítvány alapítója, kuratóriumi tagja.
Az alperes a mulasztási bírság tekintetében érdemi döntését a következőkkel indokolta: A felperes az ellenőrzött időszakban összesen 80 800 000 Ft-ot fizetett ki az A. Bt., a K. Kft., valamint a Sz. és Társa számláira alapítottan. A számlákban feltüntetett tevékenységeket azonban nem a számlakiállítóként feltüntetett társaságok végezték el, és a számlák szerinti ellenértékeket sem e társaságok képviseletében vették át. Ezért ezek a kifizetések csak magánszemélyek részére történhettek, akiket a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetett azonosítani. Az e magánszemélynek kifizetett összesen 36 millió Ft után a felperes elmulasztotta levonni és megfizetni az összesen 12 960 000 Ft személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja) adóelőleget. Az alperesnek az volt a jogi álláspontja, hogy a felperes ügyletei során nem járt el kellő körültekintéssel.
A felperes keresetében az áfa-visszafizetésre kötelező adóhatósági határozatok teljes körű hatályon kívül helyezését kérte, és vitatta az szja adóelőleggel kapcsolatos mulasztási bírság kiszabásának jogalapját is.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az alperes jogszerűen járt akkor, amikor elrendelte a korábban áfa kiutalását engedélyező határozatok visszavonását és a visszafizetéseket.
Az alperes bizonyította a számlákkal kapcsolatos megállapításait, és mivel a felperes elmulasztotta az általa kifizetett összegek tekintetében az szja adóelőleg levonását, az alperes határozata megfelelt az Szja. tv. 46. § (1) bekezdésében és az Art. 172. § (10) bekezdésében foglaltaknak.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. A felperes azzal érvelt, hogy az elsőfokú bíróság rosszhiszeműségének megállapítása, P. M. magánszemély vagyoni előnyhöz juttatása, valamint a mulasztási bírság jogszerűségének megállapítása során megsértette a Pp. 164. § (1) bekezdésében, 206. § (1) bekezdésében, az Áfa. tv. 71. § (8) bekezdésében, az Szja. tv. 46. § (1) bekezdésében és az Art. 135. §-ában, 172. § (10) bekezdésében foglalt rendelkezéseket. A felperes hivatkozott az ítéleti tényállás tisztázatlan és jogszabálysértő voltára, téves jogértelmezésre, az indokolás hiányos voltára is.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 14. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Mindenekelőtt rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a jogvita eldöntéséhez szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - a feleket terheli. A bíróságnak csak az ügy eldöntése szempontjából releváns tények tekintetében kell bizonyítást lefolytatnia, és olyan bizonyítást, amit a felek egyike sem indítványozott nem rendelhet el. A perben a bizonyítás általában azt a felet terheli, akinek érdekében áll, hogy az általa előadottakat a bíróság valónak fogadja el. A bíróság bizonyítást hivatalból csak akkor vehet fel, ha ezt a törvény megengedi, a törvény adóügyre nézve ilyen szabályt nem rögzít [Pp. 3. § (3)-(4) bekezdései, 164. § (1)-(2) bekezdései, 336/A. §].
Azt, hogy melyek az ügy eldöntése szempontjából releváns tények a jogvita eldöntésére irányadó pénzügyi anyagi jogszabályi rendelkezések határozzák meg.
Az Áfa. tv. a perbeli időszakokban hatályos 71. § (6) illetve (8) bekezdései értelmében az áfa - indokolt kérelemre, méltányosságból, engedély alapján - csak az a)-c) pontokban meghatározott törvényi feltételek együttes megléte esetén téríthető vissza. E törvényi feltételek egyike, hogy a kérelmező a vezetője, igazgatását ellátó személyzete valamint igazgatásában közreműködő személyek részére pénzbeni, vagy természetbeni ellenszolgáltatást nem nyújthat, és ezek a személyek, valamint hozzátartozóik sem közvetlenül, sem közvetetten nem élvezhetnek előnyt az alapítvány működéséből.
A határozatok iratszerűen tartalmazzák, hogy a felperes 1998-2000. években több esetben nyújtott kamatmentes kölcsönt a kft részére, és, hogy a szerződéseket minden esetben a kölcsönadó és kölcsönvevő részéről ugyanazon személy, P. M. írta alá, aki egyben az alapítvány alapítója, kuratóriumának tagja és a kft. egyszemélyes tulajdonosa is volt.
A felperes arra alapítottan vitatta a határozatok jogszerűségét, hogy (vagyoni) előny szerzése azért nem állapítható meg, mivel kölcsönös kölcsönnyújtásokról volt szó, amelyek visszafizetésre kerültek, a kamatmentességet a felek közötti szívességi viszony alapozta meg, a gazdasági indokoltságot pedig a felek likviditási problémái teremtették meg, és a kölcsönök nem P. M.-hoz, hanem a kft.-hez kerültek, amely a körülményeket a bíróság nem vett figyelembe.
A felperesi érvelés - az iratokból megállapíthatóan - a következők miatt alaptalan:
A felperesnek - alapító okirata szerint - nem tartozik a tevékenységi körébe gazdasági társaságok pénzügyi finanszírozása és/vagy hitelek nyújtása.
A felszámolás alatt álló kft. egy kibocsátott számláján a saját bankszámlaszáma helyett a felperesét tüntette fel. A felperes, aki nem állt szerződéses kapcsolatban a számla szerinti vevővel a hozzá 1998. március 24-én megérkező 2 847 000 Ft-ot bevételként számolta el, és nem küldte vissza az átutalónak, a valódi címzettnek, a kft.-nek is csak 1999. június 8-án adta át. A felperes az első kamatmentes kölcsönt a kft.-nek a felszámolási eljárást befejező végzés jogerőre emelkedése napján nyújtotta, tehát az alperes e körben iratszerűen rögzítette, hogy e gazdasági eseményről kétséget kizáróan mindössze az állapítható meg, hogy a kft. az összeget a hitelezőitől elvonta.
A felperes 2000. évben is adott kamatmentes kölcsönt a kft.-nek, noha ebben az évben a kft.-től már nem részesült "téves" pénzátutalásban, és az őt meg nem illető előzőkben megjelölt bevételt is visszautalta.
E körben kiemeli a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy az Áfa. tv. 78. §-a szerinti szabályozásból következően nincs jelentősége az előny nyújtás indokának, céljának, az egyoldalúságnak és a kölcsönösségnek sem, tehát e tekintetben a bizonyítás felvétele szükségtelen.
A felperes által kft. részére nyújtott kölcsönök kamatmentességük folytán eltértek a szokásos piaci ártól, mivel pénzhasználat esetén általában kamatot kell fizetni, és fedezetet kell biztosítani. Minden olyan esemény, amely a piaci körülményeknél kedvezőbb, és ez által előnyösebb helyzetet teremt, előnyt jelent. Az Áfa. tv. 78. §-a szerinti szabályozás egyébként az előny bármilyen formáját tilalmazza, tehát annak nem is kell szükségképpen vagyoninak lennie. Abban az esetben azonban, ha a gazdasági életben a szokásosnál, a piaci körülményeknél kedvezőbb, előnyösebb, azaz kamatmentes kölcsönnyújtásra kerül sor a vagyoni előny megállapítható.
Az alperes és az elsőfokú bíróság - a kifejtettekből következően - a bizonyításra vonatkozó és egyéb eljárási szabályok betartásával, jogszerűen megállapított tényállás alapján, okszerű és helyes ténybeli és jogkövetkeztetéssel állapította meg, hogy a kamatmentes kölcsön nyújtásával a felperes vagyoni előnyhöz juttatta a kft.-t. Minden olyan esemény, amely a kft.-nek vagyoni előnyt jelent, az ugyanígy minősíthető a kft. egyszemélyes tulajdonosa szempontjából is, aki a perbeli esetben kuratóriumi tagsága révén az alapítvány, a felperes egyik vezetője, igazgatásában közreműködő személy volt. Az áfa-visszatérítést elrendelő határozatok tehát teljes körűen megfelelnek a jogvita eldöntésére irányadó rendelkezéseknek.
A jóhiszeműség mindenkitől megköveteli a megfelelő körültekintést, előrelátást, a valós tények és körülmények ismeretét, mert csak így hozható felelős döntés, és csak így tanúsítható felelős magatartás. A jog általában védelemben részesíti azt a személyt, aki nyilatkozatait a külső látszatban bízva, kellő gondosság és körültekintés mellett teszi meg [Ptk. 4. § (1) bekezdése].
A rosszhiszeműséghez azonban a jogszabályok hátrányos jogkövetkezményeket kapcsolnak, így pl. az Art. 135. §-a szerint ilyen esetben az adóhatóság korábbi határozatát korlátozás nélkül módosíthatja az adózó terhére.
A rosszhiszeműség szubjektív tudati állapot, rosszhiszeműnek az tekintendő, aki tud, vagy kellő körültekintés mellett tudnia kellene a látszattal ellentétes jogi helyzetről.
Kölcsön, kamatmentes hitel nyújtására, pénzeszközök átadására, átvételére, könyvelésére csak szándékosan, tudatosan kerülhet sor. Minden adózónak, így a felperesnek is ismernie kell a tevékenységére vonatkozó és adózásával kapcsolatos szabályokat, beleértve e körbe az áfa visszatérítésre vonatkozó törvényi feltételeket is. Semmiképpen nem tekinthető jóhiszemű magatartásnak a törvényi feltételek meglétét állító, valóságnak meg nem felelő, a hatóság megtévesztésére irányuló magatartás.
Az Áfa. tv. 78. § (6) és (8) bekezdés c) pontja szerinti törvényi feltétel hiányában - az előzőekben részletesen ismertetett tényállás mellett - előterjesztett áfa-visszatérítési kérelmek kapcsán tehát az alperes és az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a felperes rosszhiszemű magatartását is.
A felperes az adóigazgatási és peres eljárás során is csak állította, hogy a megbízási díjakat a számlák szerinti cégeknek, és e cégek képviselőinek fizette ki, de ennek igazolására bizonyítást nem ajánlott fel (Pp. 164. §). Ezzel szemben az alperes bizonyította, hogy a számlákban feltüntetett tevékenységeket nem a számlán feltüntetett gazdasági társaságok végezték el, és, hogy nem ezek képviseletre jogosult személyek vették át a számlák szerinti ellenértéket. (Az A. Bt. cégbejegyzési kérelmét 1991. október 7-én a cégbíróság elutasította, a K. Kft.-t pedig 1997. június 6-án törölte a cégnyilvántartásból. Egyik társaság tevékenységi körében sem szerepelt oktatási tevékenység, cégek képviseletre jogosult személyek nyilatkozataik és meghallgatásaik során a számlák szerinti munkák elvégzését, a bizonylatok kibocsátását, ellenérték P. M.-től történő átvételét nem ismerték el, a számlák szerinti munkák elvégzésére nem is voltak alkalmasak. Az ellenértéket átvevő magánszemélyeket beazonosítani nem lehetett, mivel a felperes kiadási pénztárbizonylatain az átvevő aláírása nem szerepelt…)
Ezért az elsőfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdése és a 221. § (1) bekezdése alapján eljárva megalapozottan és jogszerűen állapította meg, hogy az alperes mulasztási bírság kapcsán hozott érdemi döntése - a felperes által vitatott körben - nem jogszabálysértő. Tekintettel arra, hogy a kifizetésekre tevékenység ellenértékeként került sor - mivel az alperes azt nem vitatta, hogy a számlák szerinti munkák tényleges elvégzésre kerültek - a kifizetéseket magánszemélyek önálló tevékenységére történő kifizetésnek kellett minősíteni, amely esetében a - a költségekre vonatkozó nyilatkozat hiányában - a kifizetés teljes összegének 90%-a jövedelem [Szja. tv. 46. § (1) bekezdése, (2) bekezdés a) pontja]. A felperes az szja adóelőleget nem vonta le, nem fizette meg, így a terhére előírt bírság jogalapját és összegszerűségét illetően is megfelel az Art. I. 74. § (6) bekezdésében, Art. 172. § (10) bekezdésében, 182. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemmel támadott körben nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt, ezért azt hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdése]. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.085/2007.)