adozona.hu
AVI 2009.12.127
AVI 2009.12.127
Az adójogi minősítés kizárólag adóügyi szempontból releváns [2003. évi XCII. tv. 1. § (7) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az APEH Megyei Igazgatósága 2004. március 30-án kelt megbízólevelével felperes egyes adókötelezettsége teljesítésére irányuló célvizsgálat lefolytatását rendelte el. Majd ezt követően 2004. április 30-án kelt és a felperes képviselője által május 11-én átvett megbízólevelével rendelte el a felperesi társaság 2003. évi áfa bevallásának utólagos ellenőrzés keretében történő kiutalás előtti felülvizsgálatát.
A felperes az ellenőrzést megelőzően 2004. január 20-án terjesztette elő a cégbíróságná...
AVI 2009.12.127 Az adójogi minősítés kizárólag adóügyi szempontból releváns [2003. évi XCII. tv. 1. § (7) bek.]
Az APEH Megyei Igazgatósága 2004. március 30-án kelt megbízólevelével felperes egyes adókötelezettsége teljesítésére irányuló célvizsgálat lefolytatását rendelte el. Majd ezt követően 2004. április 30-án kelt és a felperes képviselője által május 11-én átvett megbízólevelével rendelte el a felperesi társaság 2003. évi áfa bevallásának utólagos ellenőrzés keretében történő kiutalás előtti felülvizsgálatát.A felperes az ellenőrzést megelőzően 2004. január 20-án terjesztette elő a cégbíróságnál székhelyváltoztatás iránti kérelmét, amelyet a megyei bíróság mint Cégbíróság, 2004. május 25-én kelt végzésével a kérelem előterjesztésére visszaható hatállyal bejegyzett. Erre figyelemmel az elsőfokú adóhatóság 2004. május 28-án kelt levelével arról tájékoztatta a felperes ügyvezetőjét, hogy az ellenőrzést illetékességi okból áttették a Megyei Igazgatósághoz. A Megyei Igazgatóság viszont illetékességének hiányát észlelve, rendelkezett az iratok APEH B. Megyei Igazgatósághoz való visszaküldéséről. Ennek következtében a tényleges adóvizsgálatot ez utóbbi adószerv folytatta le.
Az ellenőrzés megállapította, hogy a felperes jogelődje a Cs. Kft. 2001. november 4-én megkötött előszerződése alapján megállapodott a P. Kft.-vel ingatlan adásvételéről. Utóbb a végleges adásvételi szerződést a felek szerződésében történő kikötés alapján az Ügyvédi Kamara alapján működő eseti Választottbíróság ítéletével 2002. március 13-án hozta létre. Eszerint a felperes megszerezte az eladó tulajdonában álló p-i 5672 m2 területű telephely, épület megnevezésű ingatlant, 235 750 000 felperes + áfa, összesen 267 000 000 forint vételárért. A felperes jogelődje mint vevő, az ingatlant továbbértékesítési céllal vásárolta 2002. március 14-én az ingatlan birtokába is lépett.
A felperes a 2003. évi általános forgalmi adóbevallásában levonásba helyezett adóként szerepeltette az ingatlan értékesítésről 2003. december 12-én, 2002. március 13-ai teljesítési időponttal kibocsátott B 0104310 számú számla, - a korábban kifizetett bruttó 31 250 000 Ft vételár előleggel csökkentett - adótartalmát 43 750 000 Ft-ot.
A felperes egyébként a 2002. március 13-án kelt szerződés alapján bruttó 267 000 000 Ft-ért megszerzett ingatlant 2002. április 25-én tovább értékesítette két kft.-nek összesen 37 000 000 Ft + 7 500 000 áfa, azaz 44 500 000 Ft árért. A vevő tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba 2002. március 19-vel került bejegyzésre, ugyanaz nap, amikor a felperes tulajdonjoga vétel jogcímén bejegyzésre került.
Az adóhatóság az ingatlan forgalmi értékének az adásvételi időpontban történő megállapítás céljából ingatlanforgalmi szakértőt rendelt ki, aki a lefolytatott helyszíni szemle és a beszerzett értékadatok alapján az ingatlan forgalmi értékét 107 300 000 Ft-ban határozta meg. Erre figyelemmel az adóhatóság a szerződő felek által kikötött bruttó 267 000 000 Ft-os vételárat a tényleges forgalmi értéktől lényegesen eltérőnek ítélte, ezért az ingatlan beszerzéséről kibocsátott számlát az adózás rendjéről szóló módosított 2003. évi XCII. (a továbbiakban: Art. törvény) 1. § (7) bekezdésére figyelemmel nem fogadta el az általános forgalmi adó levonására alkalmas előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentumnak.
E megállapítás következtében meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére 2003. évre általános forgalmi adónemben 43 750 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 40 416 000 Ft-ot jogosulatlan visszaigénylésnek, 3 322 000 Ft-ot adóhiánynak minősített. Ezen túl a felperest kötelezte az adóhiány után 1 661 000 Ft, míg a jogosulatlan visszaigénylés után 20 208 000 Ft adóbírság, valamint 348 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A fellebbezés folytán eljáró alperes másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint az adóhatóság mind eljárásjogi, mind anyagi jogi jogszabálysértéssel hozta meg döntését. A felperes elsődlegesen azt sérelmezte, hogy az eljáró adóhatóság illetékesség nélkül folytatta le az ellenőrzést, megsértette az ügyfél nyilatkozattételi és a tájékoztatási kötelezettséget. A tényállást nem kellően tárta fel, és nem teljesítette az indokolási kötelezettségét sem. Anyagi jogszabály szempontból pedig azért tartotta jogsértőnek a határozatot, mivel álláspontja szerint az adóhatóság tévesen minősítette a létrejött szerződést színleltnek, ezzel felülbírálta a jogerős választott bírósági ítéletet és megsértette a felek szerződési szabadságát.
A kereset előterjesztését követően az alperes határozatával akként módosította a határozatát, hogy annak indokolási részét kiegészítette. Ez a kiegészítés arra vonatkozott, hogy kifejtette, miszerint az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdése szerinti kellő gondosságot a felperes nem tanúsította, az értékesítési számlákon feltüntetett érték a valós forgalmi értéktől olyan mértékben tért el, amely megalapozza a bizonylatot befogadó adóalany felelősségét is.
Az alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását és a módosított határozatában foglaltakat tartotta fenn.
A megyei bíróság 5. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság az eljárásjogi jogszabálysértések körében az Art. 88. § (1) bekezdése és (2) bekezdése alapján megállapította, hogy az ellenőrzést megkezdő hatóság illetékes volt az ellenőrzés lefolytatására. Egyébként az elsőfokú adóhatósági illetékesség kérdése az ügy érdemét nem érintette volna, miután a másodfokú hatóság mindenképpen a jelen per alperese volt.
Az anyagi jogszabálysértések körében az elsőfokú bíróság megállapította, az adóhatóság nem azt tette vita tárgyává, hogy a valós adóalanyok között a valós gazdasági eseményről számlát állítottak ki - illetőleg az ellenértéket megfizették, és az adó áthárítása is megtörtént, - hanem azt, hogy a kiállított számla nem tekinthető hitelesnek, mert nem a valós forgalmi értéket tükrözi.
Az elsőfokú bíróság álláspontja az volt, hogy az adóhatóság nem avatkozott bele a felek szerződéses szabadságába, hanem a szerződést valódi tartama szerint adójogi szempontból minősítette és így vonta le a következtetéseket.
Az elsőfokú bíróság beszerezte az ingatlan illetékfizetésével kapcsolatos bírósági iratait, és ebből megállapította, hogy a jogerős bírói ítélet még az adóeljárásban beszerzett 107 300 000 Ft-os forgalmi értéktől alacsonyabban 90 000 000 Ft-ban határozta meg az ingatlan adásvételkori forgalmi értéket. Így megállapítható volt, hogy a felperes egyik oldalról a minél alacsonyabb fizetési kötelezettségben a másik oldalon pedig a minél magasabb összegben levonható általános forgalmi adó értékében volt érdekelt, és álláspontját kizárólag ennek megfelelően változtatta. Így már emiatt sem merülhet fel az a kérdés, hogy a felperes kellő körültekintést valósított volna meg az adott adásvételi szerződéssel kapcsolatban.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
A felperes kérelmében valamennyi eljárásjogi és anyagi jogszabálysértésre vonatkozó korábban részletesen kifejtett álláspontját fenntartotta. A felperes hangsúlyozta, nem állította, hogy a különböző hatóságok előtt folyó eljárásban más értéket kellene megállapítani, a felperesnek ugyanis az volt az álláspontja, hogy az adóeljárásban a forgalmi érték vizsgálatára nincsen szükség. Az Áfa. tv. 22. § (1) bekezdésének előírása szerint ugyanis a szerződésben feltüntetett, a szerződő felek kölcsönös megegyezésének eredményeképpen megállapított vételár, az úgynevezett beszerzési érték. Az adóhatóság ehhez képest forgalmi érték megállapításra törekedett, amelyhez nem rendelkezik jogszabályi felhatalmazással.
A felperes hangsúlyozta, hogy szerződés megtámadása nélkül érvénytelenséget megállapítani nem lehet, az adóhatóság jogosulatlanul hivatkozott ezért a szerződés színleltségére. A felperes azt is bizonyította, hogy a szerződés nem színlelt. Az ügyletről kiállított számla nem hozható összefüggésbe az adásvétel tárgyának piaci értéket mutató forgalmi értékével.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 5. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és helytálló volt az abból levont jogkövetkeztetése is.
Az adóhatóság és az elsőfokú bíróság által idézett jogszabályi rendelkezések, így különösen az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdése, a számvitelről szóló módosított 2000. évi C törvény (Sztv.) 15. § (3) bekezdése, 166. § (2) bekezdése, továbbá az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 1. § (7) bekezdése alapján helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság és az adóhatóság azt, hogy a perbeli jogügylettel kapcsolatban az általános forgalmi adó levonási jog gyakorlására a bemutatott adásvételi szerződésről kiállított számla a tartalmi okból történő hiteltelensége miatt nem volt alkalmas. Az adóhatóság és az elsőfokú bíróság által helyesen idézett legfelsőbb bírósági döntések számtalan esetben rámutattak már arra, hogy az általános forgalmi adó levonási jog gyakorlása alakilag és tartalmilag is hiteles bizonylat alapján lehetséges.
Az adóhatóságnak az Art. 1. § (7) bekezdése alapján joga és kötelessége, hogy az egyes ügyleteket adójogi szempontból értékelje. Az adóhatóság megállapítása a felek polgárjogi jogviszonyára nem hat ki, az adójogi minősítés kizárólag adóügyi szempontból releváns. Az Art. 1. § (7) bekezdésének ilyen értékelését az Alkotmánybíróság is kifejtette 724/B/1994. számú határozatában.
A perbeli esetben a felperes az adásvételi szerződés tanúsága szerint 267 000 000 Ft-ért vásárolt ingatlant tovább értékesítési céllal. A tovább értékesítés egy hónap múlva megtörtént, 44 500 000 Ft-ért, amely miatt a felperesnek az ügylet következtében 222 000 000 Ft-ot meghaladó vesztesége keletkezett.
A felperes nem adta magyarázatát annak, hogy egy hónap elteltével milyen körülmények okozták az ilyen nagyarányú veszteséget akkor, amikor az eredeti vételárként megjelölt összeg szerint viszont 42 500 000 Ft általános forgalmi adót igényelt vissza.
Ellentétben a felperes állításával az adóhatósági vizsgálat nem sértette az Áfa. tv. 22. § (1) bekezdés előírásait. Ez a rendelkezés általánosságban határozza meg, hogy mit tekintünk az általános forgalmi adó alapjának. A perbeli esetben az előzőekben kifejtettek szerint éppen az volt megállapítható, hogy a felperes és a szerződő társa a valóságtól eltérően tüntette fel már az adásvételi szerződésben is az ingatlan vételárát, (ez tükrözte az erről kibocsátott számla) annak érdekében, hogy a felszámítható adó összegét növelhessék. Az adóhatósági ellenőrzés célja nem forgalmi érték megállapítása volt, hanem az, hogy az adásvételi szerződésben megjelölt vételár a valóságos értékviszonyokat (forgalmi értéket) tükrözze; figyelemmel a vételár és az egy hónappal későbbi eladási ár közötti feltűnően nagy eltérésre, hiszen a vételár kb. 17%-áért került az ingatlan tovább értékesítésre.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett azzal a megállapítással is, miszerint a Választott Bíróság kizárólag arról döntött, hogy a felek közötti előszerződés alapján létrehozható-e a végleges adásvételi szerződés. A szerződés tartalmát, és így a vételár értékét ezen eljárás során nem vizsgálták.
Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy az adóhatóság kizárólag az adójogi szempontok szerint vizsgálta a felek szerződését. Ennek alapján helyesen állapította meg, hogy az adásvételi szerződésben feltüntetett ár minősült színleltnek. E megállapításnak kizárólag az adójogi következményeit vonták le. Az adóhatóság a felperes polgári jogviszonyát nem vizsgálhatta, és így arra vonatkoztatható megállapítást nem tett. Ennek következtében nem értelmezhető a felperes felvetése arra vonatkozóan, hogy a szerződés érvénytelenségét megtámadás hiányában nem lehet megállapítani.
A Legfelsőbb Bíróság az eljárási jogszabálysértések tekintetében mindenben egyetértett az elsőfokú bíróság ítéletében megállapítottakkal.
Mindezekre figyelemmel a jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.483/2006.)