adozona.hu
AVI 2009.11.121
AVI 2009.11.121
A Vámkódex nem tartalmazza a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogok védelmét (Vámkódex 8. cikk, 220. cikk).
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2004. május 13-án 2202 taric-kód alá tartozó 4104 db energiaital, 4000 8 CC eljáráskóddal, vámfizetés nélkül történő szabad forgalomba helyezését indítványozta. A Fővámhivatal a kért vámkezelést az indítványnak megfelelően elvégezte. A vámkezelés felülvizsgálata során az elsőfokú vámszerv határozatával az eljáráskódot hivatalból 4000 000-ra módosította, egyúttal 251 723 Ft utólagosan kiszabott vám megfizetésére kötelezte a felperest. Megállapította, hogy a felperes nem alkalmazta a...
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Kifejtette, hogy a határozat megsemmisítésére vonatkozó, a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló a Tanács 2913/92. EGK rendelete (továbbiakban: Vámkódex) 8. Cikke nem alkalmazható. Az elévülési időn belül került sor a vám kiszabására. Az erga omnes vám kiszabását az EK r. írja elő. Az EV nyilatkozat 37. rovatában az eljáráskódot a felperes tévesen jelölte meg.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárás lefolytatására történő kötelezését kérte.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Kifejtette, hogy a csatlakozási szerződés IV. számú mellékletének 5. fejezete értelmében a közösségi státusz igazolása esetén az áruk szabad forgalomba bocsátásakor mentesülnek a vám kiszabása alól. A Vámkódex 20. Cikkében foglaltak szerint a vámtartozás keletkezésekor a jog szerint fizetendő vám az Európai Közösség Vámtarifáján alapul. A 214. Cikk szerint, ha a Vámkódex kifejezetten eltérően nem rendelkezik, az árura alkalmazandó behozatali vám összegét az erre az árura a vámtartozás keletkezésének időpontjában alkalmazandó vámkivetési szabályok alapján kell meghatározni.
Az EK r. 5. Cikk (1) bekezdése a szabad forgalomba bocsátás napján érvényes erga omnes behozatali vámtételt rendeli alkalmazni.
A felperes a 2202 vámtarifaszám - taric-kód alá tartozó vámáru esetében az EK r. 5. Cikk figyelmen kívül hagyásával helytelen eljárási kódot jelölt meg vámáru-nyilatkozatán, amelyet a vámhatóság a vámkezeléskor nem észlelt.
Ezt követően az elsőfokú bíróság - egyetértve az alperessel - leszögezte, hogy a vámhatóság határozata a Vámkódex 8. Cikkére figyelemmel nem jogszabálysértő, mivel a korábbi elsőfokú határozatát nem semmisítette meg, hanem a Vámkódex 221. cikk (3) bekezdése alapján, elévülési időn belül írta elő a felperes terhére a vámterhet.
Az utólagos vámteher és annak utólagos könyvelésbe vétele tilalmát a Vámkódex 220. Cikk (2) bekezdés b) pontja három együttes feltétel fennállásához köti: a vámot az illetékes hatóságok hibájából ne fizessék be, a hibának olyannak kell lennie, amelyet a megfizetésért felelős, jóhiszemű személy ésszerűen nem észlelhetett, és e személynek teljesítenie kell a vámáru-nyilatkozatra vonatkozó hatályos jogszabályokban megállapított rendelkezéseket.
A felperes esetében az első feltétel teljesült, a felek között a másik két feltétel körében volt vita, így ezt vizsgálta az elsőfokú bíróság. A második feltétellel kapcsolatban megállapította, hogy az EK r. 5. Cikk (1) bekezdésének figyelmen kívül hagyása a felperes részéről olyan hiba volt, amelyet ésszerűen nem észlelhetett. Az Alkotmánybíróság 17/2004. (V. 26.) AB határozata azt állapította meg, hogy az 5. Cikk csak az új tagállamokra nézve állapít meg kötelezettségeket. Az utólagos vámteher kiszabásakor a vámhatóságnak már hivatalból értékelnie kellett volna az AB határozat tartalmát.
A harmadik feltétellel kapcsolatban megállapította, hogy a vámáru-nyilatkozatra vonatkozó hatályos jogszabályokban megállapított rendelkezéseket is teljesítette a felperes. A vámáru-nyilatkozaton a kitöltési útmutató figyelembevételével, jóhiszeműen járt el, amikor a vámmentességre utaló 8 CC jelölést jegyezte be az eljárási kód utolsó három számaként. A Vámkódex végrehajtására vonatkozó 2454/93. EGK rendelet 38. számú melléklete szerint csak az első négy kódszám alapul jogszabályon, a további három szám, illetve betűjegy nemzeti alkód, amelyre nézve VPOP tájékoztatás ad eligazítást - mely nem jogszabály -, annak ismeretét nem lehet megkövetelni a felperestől.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetének elutasítását azzal, hogy a Vámkódex 220. Cikk (2) bekezdés b) pontját tévesen értelmezte, annak feltételei nem állnak fenn. A jogszabályok tartalmának nem ismerése nem mentesíti a felperest a vámteher-fizetési kötelezettség alól. A harmadik feltétel sem teljesült, mert a felperes helytelenül töltötte ki az árunyilatkozat eljáráskód rovatát.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta, jogegységi eljárás kezdeményezését javasolta.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 9. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, de az ügyben alkalmazandó jogszabályok téves értelmezésével, jogszabálysértő ítéletet hozott. Az Alkotmánybíróság a 17/2004. (V. 25.) Ab határozatával megállapította, hogy a mezőgazdasági termékek kereskedelmi többletkészletezésével kapcsolatos intézkedésről szóló, az Országgyűlés 2004. április 5-i ülésnapján elfogadott törvény 2. § (2) bekezdése, 3. §-a, 5. §-a alkotmányellenes. A felperesnek ezen AB határozatra való hivatkozásával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy semmilyen jogi kapcsolatban nincs a perben eldöntendő kérdéssel.
A perbeli esetekben a felperes energiaital vámfizetés nélkül történő szabad forgalomba helyezését kezdeményezte és a perben azt kellett eldönteni, hogy a felperes által kezdeményezett vámeljárásokban terhelte-e a felperest vámtartozás vagy sem. Ezen vámeljárás, illetve vámfizetési kötelezettség jogszerűségének vizsgálatánál és megállapításánál a felperes által hivatkozott kereskedelmi többletkészletezéssel kapcsolatos Alkotmánybírósági határozatot, illetve az ehhez kapcsolódó EK. r. szabályait nem kellett alkalmazni, így az ennek végrehajtását szolgáló törvény megalkotása vagy ennek, illetve a kihirdetésnek az elmaradása irreleváns körülmény. A perben nem az volt vitás, hogy a felperes rendelkezett-e készletnyilvántartással, többletkészlettel, és ennek alapján terhelte-e befizetési kötelezettség, vagy sem (az AB határozat ugyanis ennek alkotmányos vizsgálatát folytatta le). Az erga omnes vámtétel alkalmazhatósága jogszerű szabályozását az Ab nem vizsgálta, nem is vizsgálhatta, mert arra csak az Európai Bíróságnak lett volna hatásköre.
A Csatlakozási Okmány értelmében az Európai Unióhoz való csatlakozással a vámterületre vonatkozó közösségi jogi szabályozás a csatlakozás időpontjától azonnal és közvetlenül hatályosul a Magyar Köztársaságban is, ezért vizsgálni kellett, hogy a felperes által kezdeményezett vámeljárás megfelelt-e az EK. r. szabályainak.
Az EK. r. 5. Cikk (1) bekezdés b) pontja többek között arról rendelkezik, hogy a szabad forgalomba bocsátás napján érvényes erga omnes behozatali vámtételt kell alkalmazni feltéve, hogy 2004. május 1-jén a Vámkódex 4. Cikk (16) bekezdés b)-g) pontjában meghatározott vámjogi rendelkezések alatt állnak. A perbeli vámáruk 2004. május 1-jén a 4. Cikk (16) bekezdés b) pontjában meghatározott árutovábbítás vámeljárás alatt álltak.
Ennek alapján az EK r. 5. Cikk (1) bekezdés b) pontja értelmében a szabad forgalomba bocsátás napján érvényes erga omnes behozatali vámtételt kellett főszabály szerint alkalmazni. Ez alól maga az EK r. ad kivételt, amikor meghatározza, hogy az első al-bekezdését nem kell alkalmazni a Tizenötök Közösségéből exportált termékekre abban az esetben, ha az importőr bizonyítja, nem került sor export-visszatérítés igénylésére az exportőr ország termékeire vonatkozóan. A felperes, mint importőr bizonyíthatta volna, hogy nem került sor export-visszatérítésre. Ennek módját is meghatározza a jogszabályhely. A perbeli esetekben azonban a kiviteli nyilatkozatokra nem vezette rá a hatáskörrel rendelkező hatóság azt a tényt, hogy nem igényeltek export-visszatérítést az exportőr ország termékeire. Ennek következménye, hogy a felperes, mint importőr esetében a szabad forgalomba bocsátás napján érvényes erga omnes behozatali vámtételt kell alkalmazni, így tévesen kezdeményezett vámfizetés nélkül történő szabad forgalomba helyezést.
A felperes érvelésével szemben sem a Vámkódex 8. Cikk (1) bekezdése, sem a 220. Cikk (2) bekezdés b) pontja nem tartalmazza a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogok védelmét.
A Vámkódex 8. Cikk (1) bekezdése alapján az érintett személyre nézve kedvező határozatot meg kell semmisíteni, ha azt helytelen vagy hiányos tényállás alapján hozták, és a kérelmező tudta vagy valószínűleg tudni kellett volna, hogy a tényállás helytelen vagy hiányos, és határozatot nem lehetett volna meghozni a helyes vagy a teljes tényállás alapján. Az EK r. 5. Cikkre figyelemmel a felperesnek - mint ilyen vámáruval foglalkozó gazdálkodó szervezetnek - tudnia kellett, hogy milyen igazolást kell beszereznie az exportőrtől, hogy ne kerüljön alkalmazásra az erga omnes behozatali vámtétel. Egyebekben az elsőfokú bíróság e körben helyesen állapította meg, hogy a vámhatóság nem semmisítette meg a korábbi határozatát, hanem a Vámkódex 221. Cikk (3) bekezdése alapján elévülési időn belül, az eljárási kód módosításával írta elő utólagosan a felperes által fizetendő vámterhet.
A Vámkódex 220. Cikk (2) bekezdés b) pontja értelmében nem történik utólagos könyvelésbe vétel, ha a jogszabály szerint járó vámösszeget a vámhatóság hibájából nem vették könyvelésbe, amit a jóhiszeműen eljáró, a vámáru-nyilatkozatra vonatkozó hatályos jogszabályokban megállapított rendelkezéseket teljesítő, megfizetésért felelős személy nem észlelhetett.
Az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy az EK r. 5. Cikkének figyelmen kívül hagyása a felperes részéről olyan hiba volt, amit az AB határozatra is figyelemmel ésszerűen nem észlelhetett. Az AB határozattal kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság korábban már kifejtette jogi álláspontját. Az EK r. 5. Cikkét a felperesnek alkalmaznia kellett volna, így a jogszabály nem ismeretére, mint saját felróható magatartásra pedig a felperes nem hivatkozhat kimentési okként. A felperes mulasztásának következménye volt, hogy nem lehetett jogszerűen alkalmazni a kedvezményes vámtételt.
Azt is tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes a vámáru-nyilatkozatra vonatkozó hatályos jogszabályokban megállapított rendelkezéseket teljesítette. a közigazgatási iratokból egyértelmű volt, hogy a felperes az EV okmány 37. rovatát nem megfelelően töltötte ki. A felperes 4000 8 CC eljáráskódot jelölt meg, noha az ehhez szükséges nyilatkozattal nem rendelkezett. Az EV okmány 37 rovatát kötelező kitölteni, nem csak ez első alrovatában szereplő négy számjegyet, hanem a második alrovatot is. A felperestől, amely áruk importálásával foglalkozik, igenis elvárható, hogy ismerje a kitöltési szabályokat. Egyebekben pedig a perbeli esetben nem az történt, hogy a felperes üresen hagyta a második alrovatot, hanem, hogy vámmentességre utalóan töltötte ki, noha annak feltételei nem álltak fenn.
A Legfelsőbb Bíróság nem kívánt eltérni a másik tanács korábbi ítéletétől, ezért jogegységi eljárást sem kezdeményezett.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogszerű ítéletét a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.511/2006.)