adozona.hu
AVI 2009.11.115
AVI 2009.11.115
A lízingszerződést meg kell különböztetni a részletfizetési megállapodástól [2003. évi XCII. tv. 1. § (7) bek.].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság 1998-2002. évekre vonatkozóan valamennyi adónemre kiterjedő bevallás utólagos ellenőrzését végezte a felperesnél. Az ellenőrzés megállapítása szerint a felperes 2000. augusztus 3-án kötött lízingszerződést romániai székhelyű társasággal 5 db nagy értékű tárgyi eszközre. Ezek az eszközök 2 db szemétszállító gépjármű, 1 db önfelszívó utcaseprőgép, 1 db kompaktor munkagép, és 1 db konténeres gépkocsi volt, amely eszközöket a romániai társasághoz kiszállítottak. Az adóhatóság megker...
A felperes arról nyilatkozott, hogy a vevők 48 havi részletben fizették a lízingdíjat, a lízingtárgy a felperes tulajdonában maradt, és amortizációt számolt el a tárgyak után.
Megállapította az ellenőrzés azt is, hogy helytelenül minősített, behajthatatlan követelésnek, - és ez által hitelezési veszteségként leírhatónak - a felperes egyes kommunális díjhátralékokból eredő követeléseket, továbbá tévesen számolta el egy másik gazdálkodótól bérelt gépjárművek javítási költségét.
Az ellenőrzés eredményeképpen meghozott elsőfokú adóhatósági határozat a felperes terhére 198 000 Ft általános forgalmi adóhiányt, 9 235 000 Ft társasági adóhiányt állapított meg, és kötelezte 4 698 000 Ft bírság, továbbá 4 780 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A fellebbezés folytán eljáró alperes határozatával annyiban változtatta meg az elsőfokú határozatot, hogy elévülés miatt az 1999. január - november hónapra előírt általános forgalmi adóhiány, és az ezzel kapcsolatos adóbírság és késedelmi pótlék törlését rendelte el, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az adóhatóság határozatában megállapította, hogy a felperes által kötött lízingszerződések valójában részletvételre történő adásvételnek minősülnek, ezért az adókövetkezményeket a megfelelő módon le kellett vonni.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését, az alperes a kereset elutasítását kérte.
A megyei bíróság 7. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 1. § (7) bekezdése, valamint a Ptk. 207. § és a 423. § alapján helyesen minősítette a felperes által a Romániában kivitt gépekkel kapcsolatos szerződést adásvételi szerződésnek, amely szerint a vételárat a vevő részletekben fizette meg.
Az elsőfokú bíróság részletesen indokolta, hogy melyek azok az elemek és tények, amelynek alapján ezt a jogi megállapítását tette. Ugyancsak egyetértett a két egyéb adóhatósági megállapítással is, ezért az adóhatósági határozatot minden vonatkozásban jogszerűnek minősítette.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
Fenntartotta a keresetében kifejtett álláspontját, hangsúlyozta, hogy az általa kötött lízingszerződések mindenben megfeleltek a kialakult gyakorlatban szereplő feltételeknek, a lízingszerződések ugyanis a Ptk.-ban nem szabályozottak.
A felperes fenntartotta a másik két megállapítással kapcsolatos jogi álláspontját is.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 7. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság, mint ahogy az alperes is, helyesen hivatkozott az Art. 1. § (7) bekezdésére, mely szerint az adóhatóság a szerződést, ügyletet, és más hasonló cselekményeket a valódi tartalmuk szerint köteles minősíteni. A minősítésnek levonhatja az adójogi következményeit.
A perbeli esetben az adóhatóság, majd az elsőfokú bíróság számba vette a felek által megkötött lízingszerződések egyes elemeit, továbbá a lefolytatott eljárásban feltárt valamennyi körülményt. Ezen adatok alapján helytálló volt az a megállapítás, miszerint a felperes valójában a perbeli eszközökre vonatkozóan nem lízingszerződést, hanem részletfizetési megállapodással megkötött adásvételi szerződéseket kötött.
A Legfelsőbb Bíróság minden tekintetben egyetértett az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettekkel.
Az elsőfokú bíróság helyesen vette számba a szerződés minősítését megalapozó egyes körülményeiket, és helytálló volt az abból levont jogi következtetése is. A lízingszerződés és a részletfizetési kedvezménnyel járó adásvételi szerződés több elemében hasonlít egymásra, így a két jogi minősítés elhatárolása adott esetben nehezebb feladat lehet, és igényli az eset összes körülményeinek mérlegelését.
A perbeli esetben a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az adóhatóság, majd az elsőfokú bíróság valamennyi rendelkezésre álló adat figyelembevételével, azok megfelelő mérlegelésével tette meg megállapításait. Ez a mérlegeléssel kapcsolatos döntése nem tartalmazott olyan hiányosságot, logikai ellentmondást, iratellenességet, amely miatt ennek megváltoztatása indokolt lett volna.
Ugyancsak egyetértett a Legfelsőbb Bíróság mind az úgynevezett behajthatatlan követelés, mind a bérelt gépjárművek javításával kapcsolatos ítéleti döntéssel. A behajthatatlan követelések miatti hitelezési veszteség ráfordításaként elszámolt összegét az adóhatóság a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 8. § (1) bekezdés h) pontja alapján megfelelően számolta el.
A kapcsolódó vizsgálat alapján megállapították, hogy a felperes által bérelt járművek után a bérbeadó is értékcsökkentést számolt el. A felperes tehát másodszor ugyanezt a műveletet nem tehette meg. A felújításnak minősített munkálatok pedig utólag nem voltak átminősíthetők karbantartási költségeknek, különösen az okból sem, hogy a felperes a bérbeadónak ezeket a költségeket nem számlázta tovább.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.515/2006.)