adozona.hu
AVI 2009.10.110
AVI 2009.10.110
Az adókötelezettséget érintő jogviszony ellenőrzése során ugyanazon jogviszonyt az adóhatóság nem minősítheti adózóként eltérően (2003. évi XCII. tv. 130. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes és az O. Kft. (továbbiakban: lízingbe adó) 1998. november 24-én "Operatív Lízing Szerződést" kötött három EAG 98 típusú autóbusz bérletére. A felek a futamidőt 48 hónapban határozták meg és a lízingbe adó a szerződés lejártakor opciós vételi jogot biztosított a felperes részére hatmillió forint maradványértéken. A szerződést a felek - 2000. január 14-én és 2001. augusztus 7-én - a járművek nettó árának változatlanul hagyása mellett a fizetendő díjak tekintetében módosították.
A lí...
A lízingbe adó által kibocsátott számlákban nemcsak a tőketörlesztő részletek szerepeltek, hanem a kamatot is magába foglaló havi díjak, mivel a számlákban a tőketörlesztő rész és a kamatrész adóalapja nem került elkülönítésre.
A felperes a szerződés 1. sz. mellékletében szereplő nettó ár figyelembevételével könyvelésében a három autóbuszt aktiválta, és azokra 2000-2001. évekre értékcsökkenést számolt el. A számlákon szereplő bérleti díj összegeket megbontotta tőketörlesztésre, illetve fizetendő kamatra és azokat a 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 42. § 3. és 5. pontja szerint kimutatott kötelezettségek javára, illetve a 83. § (3) bekezdése szerint pénzügyi műveletek ráfordításaként számolta el.
A felperes a számlákon szereplő előzetesen felszámított általános forgalmi adót (továbbiakban: áfa) levonásba helyezte 2001. évben összesen 12 130 000 Ft, 2002. évben pedig összesen 10 021 000 Ft összegben.
Az adóhatóság a felperesnél 2001-2002 évekre vonatkozóan - a 2002. augusztus hónapi áfa kivételével - bevallások utólagos vizsgálatára irányuló átfogó ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban az adóhatóság kötelezte a felperest - több adónemet érintően - adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére. Az elsőfokú adóhatóság határozatának 10. pontjában megállapította, hogy a felperes és lízingbe adó között létrejött megállapodás nem operatív, hanem pénzügyi lízing. Pénzügyi lízing esetén az áfa-fizetési kötelezettség és áfa-levonási jog csak a tőketörlesztő rész után áll fenn, mivel a kamatrész tárgyi adómentes. A számlákban a tőketörlesztő- és kamatrészt egymástól elkülönítetten kellett volna feltüntetni, a kamatrész nem képezhette volna az áfa alapját, ezért a számlák - mivel nem tartalmazzák helyesen az adó alapját és annak összegét - nem hitelesek, azokra adólevonási jog nem alapítható.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes érdemi döntését az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa tv.) 32. § (1) bekezdésében, 35. § (1) bekezdésében, 40. § (6) bekezdésében, 43. § (4) bekezdésében, 44. § (5) bekezdésében, 45. § (1) bekezdésében, 2. sz. melléklet 6. pontjában, az Sztv. 3. § (1) bekezdés 13. pontjában, 166. § (2) bekezdésében, a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 130. §-ában, az 1996. évi XII. törvény 2. sz. melléklet 1/11. pontjában foglaltakra alapította.
A felperes keresetében az elsőfokú határozat 10. pontját érintő adókülönbözet és jogkövetkezményei tekintetében kérte az adóhatósági határozatok megváltoztatását vagy hatályon kívül helyezését.
A megyei bíróság a felperes keresetét alaposnak találta, és az alperes határozatát az elsőfokú határozat 10. pontja és az ehhez kapcsolódó bírság, késedelmi pótlékok tekintetében hatályon kívül helyezte, az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. A megyei bíróság jogi álláspontja szerint az alperes megsértette az Art. 130. §-a szerinti előírást. Az iratokból megállapíthatóan ugyanis a lízing szerződés alanyait már többször ellenőrizte, és az ehhez kapcsolódó számlázási gyakorlatot ellenőrzései során mindig operatív lízingként kezelte, feleket terhelő megállapításokat nem tett. Az alperesnek a lízingbe adónál lefolytatott - felperesi revíziót megelőző - adóvizsgálat megállapításait hivatalból figyelembe kellett volna vennie a felperesnél. Az Áfa tv. 40. § (6) bekezdése és 44. § (2) bekezdése szerinti szabályozás kapcsán is érvényesülnie kell az Art. 130. §-a szerinti garanciális szabálynak mivel a perbeli esetben nem kizárólag a felperesi adó-visszaigénylés jogosultságát vizsgálta az alperes, hanem a korábbi revíziók során olyan megállapításokat tett, amelyek a felperes jogviszony minősítésére és kezelésére is kihatnak. A megyei bíróság mellőzte a lízingszerződés minősítését tekintettel arra, hogy ezt az alperes már a lízingbe adónál elvégezte.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását. Az alperes azzal érvelt, hogy eljárási jogszabálysértést nem követett el, határozata érdemben megalapozott és jogszerű döntést tartalmaz. A szerződést a határozatában megjelölt törvényhelyekre figyelemmel pénzügyi lízingnek kellett minősíteni. A számlák nem voltak hitelesek, ezért azokra adólevonási jogot nem lehetett alapítani. Az Áfa tv. 5. § (1) bekezdése, 40. § (6) bekezdése, az Art. 130. §-a szerinti rendelkezések egybevetéséből az következik, hogy "az Áfa tv. alkalmazása kizárja a költségvetés jogalap nélküli gazdagodására vonatkozó rendelkezések alkalmazását, és egyértelműen megfogalmazza, hogy a kiterhelt és vevőtől beszedett áfa a költségvetést illeti". Az alperes jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott az 1/2002. KJE számú jogegységi határozatra is (továbbiakban: jogegységi határozat).
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Azzal érvelt, hogy a felek között valós gazdasági esemény ment végbe, az ügyletben résztvevők adófizetési kötelezettségüknek maradéktalanul eleget tettek. Az alperesi álláspont elfogadása esetén ugyanazon gazdasági esemény, illetve jogviszony két adóalanya tekintetében eltérően kerülne minősítésre, és a jogkövetkezményeket tekintve az adóhatóság jogalap nélküli gazdagodásával járna, ami ellentétes a "legalapvetőbb jogelvekkel és ítélkezési gyakorlattal".
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 6. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratokból - a megyei bírósággal egyezően - megállapította, hogy a felek a lízingszerződést 1998. november 24-én kötötték meg a járművek átadásától számított 48 hónap időtartamra. Az adóhatóság a lízingbe adót 2001-2002. évekre átfogó vizsgálattal ellenőrizte, és a lízingszerződéssel valamint az ehhez kapcsolódó számlázással, áfával kapcsolatban észrevételt, megállapítást nem tett. Ezek az évek ellenőrzéssel lezárt időszakoknak minősülnek a lízingbe adónál. A lízingbeadó a számlahelyesbítést illetően nem kívánt együttműködni a felperessel.
Az adóhatóság a lízingszerződéssel kapcsolatos könyvelést, elszámolást - beleértve az áfa adónemet is - 1999 szeptemberére, majd 1999-2000. évekre és 2002. augusztus hónapra vonatkozóan a felperesnél is revízió alá vonta. Ezen időszakokban a szerződésre, könyvelésre, áfára vonatkozóan a felperes terhére az adóhatóság megállapítást nem tett, a lízingszerződést ekkor sem minősítette át.
Az ellenőrzéssel lezárt időszakokat eredményező, korábban mindkét adózónál lefolytatott - és összességében a lízingszerződés csaknem teljes időtartamára kiterjedő - revíziókra figyelemmel az alperesnek tehát hivatalos tudomása volt arról, hogy a felek a megállapodást operatív lízingként kezelték, és ennek megfelelően jártak el a számlázás, az adófizetési kötelezettség illetve az adó levonási jog gyakorlása során.
Ilyen előzmények után rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a jelen perben keresettel támadott határozatok 2000-2001. évekre vonatkozóan minősítik át a lízingszerződést, és mindkét szerződő félre (adóalanyra) nézve rögzítik azt, hogy a kamatrész után adófizetési kötelezettség illetve adólevonási jog nem keletkezik. Mindkét adóalanyt érintik az adóhatóság számlával kapcsolatos kifogásai is (elsőfokú határozat 15-16. oldal, alperesi határozat 5-6. oldal). Erre figyelemmel - az e perben felülvizsgálni kért határozatok meghozatalát megelőzően - az adóhatóság maga is kérte a lízingbeadót érintő felülellenőrzés lefolytatását, de ezt a felülellenőrzés elrendelésére jogosult nem találta indokoltnak.
Az Art. 130. §-a értelmében az adókötelezettséget érintő jogviszony (szerződés, ügylet) ellenőrzése során ugyanazon jogviszonyt az adóhatóság nem minősítheti adózónként eltérően, a jogviszony egyik alanyánál tett megállapításait hivatalból köteles figyelembe venni a jogviszony másik alanyának ellenőrzése során.
Az előzőekben részletezett tényállás és az Art. 130. §-a szerinti rendelkezés egybevetése alapján a Legfelsőbb Bíróság - az elsőfokú bírósággal egyezően - megállapította, hogy az adóhatóság ugyanazon jogviszonyt ellenőrzései során adózónként eltérően minősítette, és a jogviszony egyik alanyánál tett megállapításait figyelmen kívül hagyta a jogviszony másik alanyának ellenőrzésekor. Az alperes ugyanis a lízingszerződést 2001. és 2002. évekre vonatkozóan korábban a lízingbe adónál operatív lízingként kezelte, utóbb azonban a felperesnél, mint lízingbe vevőnél pénzügyi lízingnek minősítette. Ez a jogszabálysértés az ügy érdemi eldöntésére is kiható, lényeges, bírósági eljárásban nem korrigálható, az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezésére alapot adó jogcím.
Osztja a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a tekintetben is, hogy az Art. 130. §-ába foglalt garanciális előírás alkalmazhatóságát a perbeli esetben az alperesnek az Áfa tv. 40. § (6) bekezdésére alapított hivatkozása sem zárja ki. Az adóhatóság ugyanis a lízingbe adónál, tehát a jogviszony másik alanyánál korábban lefolytatott revízió során nem tett olyan megállapítást, hogy az áfa-fizetési kötelezettséget az Áfa tv. 40. § (6) bekezdésére alapítja. A lízingbe adónál a jogviszonyt nem minősítette át, a számlák alaki és tartalmi hitelességét nem vonta kétségbe, ennél fogva ezt a lízingbe vevőnél sem tehette meg.
Mivel az Art. 130. §-a szerinti garanciális szabály kizárja a perbeli esetben az operatív lízing pénzügyi lízinggé minősítését, az adólevonási jogot kizáró adóhatósági megállapítások jogszabálysértőek.
Az alperesnek a jogegységi határozatra való hivatkozása is téves, mert az nem adóügyben, hanem kárpótlási ügyben került kiadásra, és ez utóbbi jogterület nem tartalmaz olyan speciális szabályt, mint amilyet az Art. 130. §-a rögzít a pénzügyi jogviszonyokra nézve.
A perbeli esetben az Art. 130. §-a szerinti garanciális rendelkezésből következően a perben eljáró bíróságoknak nem kellett és nem is lehetett állást foglalnia abban a kérdésben, hogy a korábbi szerződésminősítés jogszerű, avagy téves volt-e. A garanciális szabály eleve tilalmazza az "eltérő" minősítést. Az Art. 130. §-a nem önmagában álló jogintézmény, hanem adott esetben együtt alkalmazható, vagy alkalmazandó felülellenőrzéssel, mely kifejezetten lehetőséget ad a korábbi esetleg téves jogértelmezésen alapuló adóhatósági döntés módosítására.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.535/2006.)