adozona.hu
AVI 2009.10.109
AVI 2009.10.109
Az adózónak módja van igazolni a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperes terhére 2002-2004. évekre vonatkozóan 11 986 069 Ft adókülönbözetet állapított meg. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a 2004. évre személyi jövedelemadó adónemben megállapított adókülönbözet összegét 2 605 205 Ft-ban, a százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemben az adókülönbözetet 789 749 Ft-ban állapította meg. Kötelezte a felperest 6 500 034 Ft adóbírság és 3 494 565 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes keresetéb...
AVI 2009.10.109 Az adózónak módja van igazolni a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Az elsőfokú adóhatóság a felperes terhére 2002-2004. évekre vonatkozóan 11 986 069 Ft adókülönbözetet állapított meg. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a 2004. évre személyi jövedelemadó adónemben megállapított adókülönbözet összegét 2 605 205 Ft-ban, a százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemben az adókülönbözetet 789 749 Ft-ban állapította meg. Kötelezte a felperest 6 500 034 Ft adóbírság és 3 494 565 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.A felperes keresetében vitatta a becslés jogalapját és a fizetési kötelezettség összegszerűségét azzal, hogy azok feltételezéseken alapulnak. Vagyongyarapodásának forrásául édesapja, L. I. által 1992-ben ajándékozott 20 millió forint, valamint 1996-ban adott 6 millió forintot jelölte meg.
Az alperes a kereset elutasítását kérte azzal, hogy a felperes a fedezethiány forrását nem tudta bizonyítani, az édesapja által tett nyilatkozat nem hitelt érdemlő bizonyíték.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárásra kötelezte. A vizsgált időszakban hatályos, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. § (1)-(2) bekezdése alapján megállapította, hogy a becslés jogalapját illetően a kereset alaptalan. A becslés módszere és annak eredményeként megállapított fizetési kötelezettség összegszerűsége tekintetében az alperes határozata nem helytálló.
Hivatkozott az Art. 109. § (3) bekezdésére, mely szerint a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. A jogszabályi rendelkezés a szerzés forrásának, tényének, időpontjának igazolására szolgáló bizonyítás lehetőségét nem korlátozza.
A felperes édesapja az adóigazgatási eljárásban két alkalommal is úgy nyilatkozott, hogy 1992-ben a felperesnek házasságkötésekor adott át 20 millió forintot, ebből 5 millió forintot készpénzben, 15 millió forintot valutában (DEM, USD). 1996-ban Ny.-re költözésekor további 6 millió forintot adott. A bíróság nevezettet tanúként nem tudta meghallgatni, mert 2006. július 19-én elhunyt.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a perben meghallgatott L. Zs.-né, Sz. I. tanúk vallomásukkal igazolták a néhai L. I. által írt és aláírt (teljes bizonyító erejű) magánokiratba foglaltakat. A felperes házastársa L. Zs.-né és Sz. I. (felperes apósa) sem tekinthető érdektelen tanúnak, de tanúvallomásuk a szerzés forrását, tényét és időpontját illetően alátámasztották a felperes édesapjának adóigazgatásban tett nyilatkozatát.
Életszerűtlennek tekintette ugyanakkor az elsőfokú bíróság a felperes azon érvelését, hogy a 2002-2004. évek közötti vagyongyarapodásnak az édesapjától kapott pénzadomány lett volna kizárólagos forrása. Ezek a pénzadományok keveredtek a felperes vállalkozási jövedelmével, ezt erősítette a személyes meghallgatáskor előadottak.
L. I. pénzadományát a felperes és házastársa közös vagyonába utalt ajándéknak tekintette. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a pénzadomány értékén szerzett v.-i és ny.-i ingatlanok a felperes és házastársa közös tulajdonába kerültek.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítélete ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet azzal, hogy a felperes az Art. 109. § (3) bekezdése alapján hitelt érdemlő adatokkal nem tudta bizonyítani a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 8. sorszámú jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes keresete a becslés jogalapját illetően alaptalan volt. Mivel ezzel kapcsolatban felülvizsgálati kérelem, illetve csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem került benyújtásra, ezzel a jogkérdéssel a Legfelsőbb Bíróságnak érdemben nem kellett foglalkozni.
A felülvizsgálati eljárásban azt kellett vizsgálni, hogy helytállóak voltak-e az elsőfokú bíróság megállapításai az Art. 109. § (3) bekezdése alapján, azaz, a felperes hitelt érdemlően tudta-e bizonyítani a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést.
A személyi jövedelemadó becsléssel való megállapítása körében a Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében elvi éllel fejtette ki álláspontját. Ennek lényege, hogy e körben a bizonyítási teher, a bizonyítási kötelezettség megoszlik a felek között. Az Art. 109. § (1) bekezdése alapján az adóhatóságnak kell bizonyítania, megállapítania, hogy az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmek együttes összege. Ezt követően a bizonyítási teher, illetve a bizonyítás lehetősége megfordul, és az Art. 109. § (3) bekezdésére figyelemmel már az adózó igazolhatja a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. Ezen igazolás módját, bizonyítási eszközeit az ellenőrzés időpontjában hatályos Art. nem sorolta fel, illetve nem szűkítette az okirati bizonyítás lehetőségére.
A bizonyítottság szintjét ugyanakkor meghatározza, amikor kifejti, hogy az adózó "hitelt érdemlő adatokkal" igazolhatja az eltérést. Ha kétely merül fel a bizonyítottság tekintetében, azt nem lehet az adózó előnyére értékelni, a nem megfelelő szintű bizonyítottság, vagy bizonyítatlanság az adózó felperes hátrányára esik. Ezt az elvet fejtette ki egyértelműen a Legfelsőbb Bíróság hivatalos gyűjteményének 2006/1462. számú alatt megjelenő eseti döntése is.
A Legfelsőbb Bíróság ezen elv alapján vizsgálta, hogy a perbeli esetben a felperesnek sikerült-e hitelt érdemlően bizonyítania a 2002-2004. adóévek tekintetében a forráshiányt. A Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint ezt a felperesnek nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítania. E körben a felperes édesapjának tett nyilatkozatát a perben meghallgatott tanúk vallomása sem tudta egyértelműen megerősíteni. A felperes semmilyen egyéb olyan bizonyítékot nem tudott nyújtani, amely akár a pénz meglétét, akár a pénz átadását bizonyíthatta volna. Nem életszerű, hogy ilyen nagy összeg ne valamilyen pénzintézetnél kerüljön elhelyezésre különös tekintettel az 1990-es évek elején hatályban lévő igen magas betéti kamatokra.
A Legfelsőbb Bíróság már több ítéletében kifejtette, nem elég azt bizonyítani az adózó részéről, hogy valamilyen pénzösszeget megszerzett, azt is bizonyítania kell, hogy ebből került sor a forráshiány fedezetére. Életszerűtlen, hogy ezek az összegek - a felperes vállalkozói tevékenységét és ezzel kapcsolatos nyilatkozatát is figyelembe véve - majdnem 10 év múlva is rendelkezésre álltak volna. Amennyiben ez az összeg a felperes vállalkozásába került befektetésre, akkor nem ezen összeg, hanem vállalkozásának kellett volna, hogy a fedezethiányt pótolja. Ilyen körülményre azonban a felperes sem hivatkozott, illetve nem volt erre vonatkozó adat sem.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a perben felmerült bizonyítékokat az elsőfokú bíróság okszerűtlenül mérlegelte. Mivel a felperes nem tudta hitelt érdemlően igazolni a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.524/2006.)