AVI 2009.10.107

Az Art. 97. § (5) bekezdése a bizonyítási eszközök és bizonyítékok példálódzó felsorolását tartalmazza, de ezek bizonyító erejét nem rögzíti [2003. évi XCII. tv. 97. § (5) bek.]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az adóhatóság a felperesnél 2000-2004. évekre személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja) adónemben ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként kötelezte a felperest 3 931 630 Ft szja adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 1 965 815 Ft adóbírság és 1 370 391 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 7114779521 számú határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes érdemi döntését a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. §-ában ...

AVI 2009.10.107 Az Art. 97. § (5) bekezdése a bizonyítási eszközök és bizonyítékok példálódzó felsorolását tartalmazza, de ezek bizonyító erejét nem rögzíti [2003. évi XCII. tv. 97. § (5) bek.]
Az adóhatóság a felperesnél 2000-2004. évekre személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja) adónemben ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként kötelezte a felperest 3 931 630 Ft szja adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 1 965 815 Ft adóbírság és 1 370 391 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 7114779521 számú határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes érdemi döntését a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. §-ában foglaltakra alapította. A vizsgált időszakokra vonatkozó vagyonmérleg elkészítése során az alperes azt állapította meg, hogy a felperes kiadásként ingó és ingatlan vásárlásra, tagi kölcsön (betét) nyújtására, megélhetési költségekre, hagyatéki teherre, befizetett biztosítási díjakra, személygépkocsi lízingdíjára, hiteltörlesztésre fordított összegeket. Az alperes ezek pénzügyi fedezeteként figyelembe vette a gépkocsi értékesítésből, adó visszatérítésből, életbiztosítások visszavásárlásából, a felperesnek és férjének nettó jövedelméből, a felvett hitelekből, családi pótlékból, gyermekvédelmi támogatásból, a KSH adatok figyelembevételével kimunkált szülői megtakarításból származó összegeket. Az alperes 2000. évre 977 877 Ft, 2001. évre 2 962 114 Ft, 2002. évre 1 083 828 Ft, 2003. évre 898 932 Ft, 2004. évre 5 291 568 Ft, összesen 11 214 319 Ft forráshiányt valószínűsített, amellyel annak az évnek az összevonás alá eső jövedelmét növelte meg, amelyre nézve a jövedelemeltitkolást megállapította. Az alperes a felperes adóalapjait becsléssel határozta meg, és ennek eredményeként írta elő a felperes terhére az adókülönbözetet és annak jogkövetkezményeit.
A felperes a keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte, vitatta becslés jogalapját, módszerét és helytállóságát.
Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperes keresete részben alapos, ezért az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint az alperes határozata azért jogszabálysértő, mert "a tényállás feltárása során a határozat meghozatalakor hitelt érdemlő bizonyítéknak minősíthető adatokat a felperes javára nem vett figyelembe". A felperes a peres eljárás során tanúkkal igazolta, hogy szülei háztáji gazdálkodást folytattak, állattartással foglalkoztak, és őt természetben támogatták. Hitelt érdemlően igazolást nyert az is, hogy a forráshiány fedezetére az á.-i postán vásárolt 1 920 000 Ft névértékű kincstári takarékjegy a felperes rendelkezésére állt. Az elsőfokú bíróság az új eljárásra nézve előírta, hogy az alperesnek határozatát - a felperes szüleinek háztáji gazdálkodásából származó jövedelmét, és a kincstári takarékjegyeket is figyelembe véve - a bírósági eljárásban lefolytatott bizonyítási eljárás alapulvételével kell meghoznia.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Art. 97. § (4) bekezdésében, 109. § (1)-(3) bekezdésében foglaltaknak. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási teher, bizonyítási kötelezettség tekintetében téves jogi álláspontra helyezkedett. A bizonyítás a közigazgatási és peres eljárásban nem őt, hanem a felperest terhelte, aki nem tudta hitelt érdemlő adatokkal igazolni a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 16. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
Az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság tévesen alapította döntését az Art. 97. § (4)-(6) bekezdése szerinti szabályozásra. E rendelkezések az adóhatóság kötelezettségére a tényállás és bizonyítás terén általános szabályokat rögzítenek, amelyek alól kivételt képez az Art. 109. § (1)-(3) bekezdései szerinti becslési eljárás.
A becslésre vonatkozóan az Art. speciális szabályokat rögzít. E rendelkezések értelmében, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelemnek együttes összege, az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapítja meg. Ez esetben azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége. A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó igazolhatja hitelt érdemlő adatokkal.
Az alperes bizonyította, hogy a vizsgált időszakban a felperes vagyongyarapodása olyan számottevő mértékű volt, amelyre az általa bevallott és bevallási kötelezettsége alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege nem nyújtott fedezetet. Ezért a becslés jogalapja fennállt.
A becsléssel megállapított adóalaptól eltérést a felperes igazolhatta volna hitelt érdemlő adatokkal az adóigazgatási és peres eljárás során.
Az Art. 97. § (5) bekezdése a bizonyítási eszközök és bizonyítékok példálózó felsorolását tartalmazza, de ezek bizonyító erejét nem rögzíti. Az Art. 109. § (3) bekezdése az adóalaptól való eltérés megállapítására nem valamely bizonyíték megjelölését vagy adózó általi benyújtását írja elő, hanem kizárólag a hitelt érdemlő bizonyítékokra alapítottan teszi lehetővé az eltérést. Hitelt érdemlő bizonyítéknak pedig az a bizonyíték tekinthető, amely a rendelkezésre álló adatokból megállapíthatóan, azokkal egybevetve és értékelve kétséget kizáróan alkalmas a bizonyítandó tény igazolására.
A perbeli esetben a hagyatékátadó végzésekből (közokiratokból) és számlákból az állapítható meg, hogy a hagyatéki teher, a temetési és kegyeleti költség mindkét esetben a felperest terhelte. A perben meghallgatott tanúk tárgyalási jegyzőkönyvbe, közokiratba foglalt nyilatkozata nem tartalmaz konkrét adatot arra nézve, hogy ezek ténylegesen nem a felperes pénzéből kerültek kiegyenlítésre. A tanúvallomások egyébként nem csak hogy közvetlen, de még közvetett adatokat sem szolgáltattak a temetéssel kapcsolatos költségek összegére, átadásának körülményeire vonatkozóan. A felperesi adózó nyilatkozata, és a feltételezéseken alapuló tanúvallomások a közokiratokkal és számlákkal szemben nem minősíthetők hitelt érdemlő adatnak. Kiemeli e körben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy az elsőfokú bíróság álláspontja a temetési költségeket illetően azért is téves, mivel maga is utalt a közokiratok (hagyatékátadó végzések) bizonyító erejére akkor, amikor nem fogadta el ezekkel szemben azt a felperesi előadást, amely 2 millió forintos - közokiratban fel nem tüntetett - örökségre vonatkozott.
Az alperes nem vitatta, hogy a felperes szülei háztáji gazdálkodást folytattak és ezt érdemi döntésében sem hagyta figyelmen kívül. Az alperes a határozatában is rögzítette, hogy a felperes szülei ebből (termőföld bérbeadásból, agrártámogatásból, mezőgazdasági terményértékesítésből, egyéb jogcímen) milyen jövedelemre tehettek szert. A peres eljárásban meghallgatott tanúk vallomása semmilyen konkrét adatot nem tartalmaz arra nézve, hogy a felperes szülei a háztáji tevékenységgel milyen összegű jövedelemre tettek szert, és az mennyiben szolgálta személyes szükségleteik kielégítését, illetve, hogy abból mikor, hogyan, milyen körülmények között, milyen mértékben, összegben juttattak a felperesnek. Az alperes az Art. 109. § (3) bekezdése értelmében nem kötelezhető valamilyen összegű megtakarítás vélelmezésére. Az Art. 109. §-a szerinti szabályozásból az következik, hogy a szülők háztáji gazdálkodásból származó jövedelmének nagyságrendjét és azt, hogy ezt a felperes rendelkezésére bocsátották, a felperesnek kellett volna igazolnia hitelt érdemlő adatokkal. Erre azonban a perben sem került sor, mivel nem tekinthető hitelt érdemlő adatnak az erre vonatkozó, önmagában álló adózói nyilatkozat.
A postai adatközlés - annak ellenére, hogy a felperes jelölte meg az értékpapírok sorszámát és összegét, valamint a nyitás dátumát - nem tekinthetők olyan bizonyítéknak, amely a revízió által kimunkált adóalaptól való eltérést hitelt érdemlően igazolhatná. A postai adatközlés ugyanis a felperesre és szüleire, mint az értékpapírok felett rendelkezési jogot gyakorlókra egyáltalán nem utal. A kincstári takarékjegyek bemutatóra szóló értékpapírok voltak, így jellegükből adódóan a vásárló vagy visszaváltó személy adatainak rögzítésére nem került sor, és a posta tájékoztatása szerint a befektetők személyének beazonosítására szolgáló nyilvántartás sem került kialakításra. A postai adatközlés kizárólag azt tanúsítja hitelt érdemlően, hogy 1999. évben valóban történtek kifizetések, de az összegek további felhasználásának idejét, módját, vagy azt, hogy ezt a felperes közeli hozzátartozóitól támogatásként megkapta volna, és azok felett rendelkezett is, nem igazolja.
Az alperes e körben helytállóan hivatkozott arra, hogy a felperesnek nemcsak azt kellett volna hitelt érdemlően igazolnia, hogy szüleinek az értékpapírok felett rendelkezési joga állt fenn, hanem azt is, hogy ezeket részére támogatásként átadták. E körben azonban a felperes bizonyítást egyáltalán nem ajánlott fel.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a téves jogértelmezésből adódóan nem felel meg a jogvita eldöntésére irányadó Art. 109. § (1)-(3) bekezdéseibe foglalt rendelkezéseknek. Ezért a megtámadott határozatot a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét teljes körűen elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.531/2006.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.