adozona.hu
AVI 2009.9.95
AVI 2009.9.95
A kellő körültekintés tényének megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a számla hiteltelensége olyan okból következett be, amelyről a számlabefogadónak nem volt tudomása, azt nem ismerhette fel, arra nem is lehetett ráhatása [1992. évi LXXIV. tv. 44. § (5) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél az adóhatóság 2000-2001. évekre általános forgalmi adóellenőrzést végzett.
Az ellenőrzés eredményeképpen megállapított elsőfokú határozat a felperes terhére 6 345 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 6 284 000 Ft adóhiánynak is minősült. Az adóhiány után 3 080 000 Ft adóbírság, és 3 108 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte a felperest. E megállapítások abból eredtek, hogy - 153 000 Ft kivételével - a T. Bt. és a C. Kft.-től befogadott, anyagvásárlásról kiá...
Az ellenőrzés eredményeképpen megállapított elsőfokú határozat a felperes terhére 6 345 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 6 284 000 Ft adóhiánynak is minősült. Az adóhiány után 3 080 000 Ft adóbírság, és 3 108 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte a felperest. E megállapítások abból eredtek, hogy - 153 000 Ft kivételével - a T. Bt. és a C. Kft.-től befogadott, anyagvásárlásról kiállított számlák általános forgalmi adótartalmát az adóhatóság le nem vonható ráfordításként elszámolható általános forgalmi adónak minősítette, a számlák hitelességének hiányában. A gazdasági esemény megtörténtét a revízió nem vitatta, viszont a rendelkezésre álló adatokból azt állapította meg, hogy nem a számlán feltüntetett felek között jött létre az esemény.
A fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság, 2005. július 20-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint az adóhatóság hiányosan állapította meg a tényállást, és helytelen jogi következtetéseket vont le. A felperes szakértői véleményt csatolt annak igazolására, hogy a felperes által a T. Bt.-től és a C. Kft.-től beszerzett számlák a könyvvitelében szerepelnek, és megfelelően dokumentálják a megtörtént gazdasági eseményt.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és fenntartotta a határozatában foglaltakat. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás keretében meghallgatta a peres feleket, beszerezte a Megyei Cégbíróságtól a cégiratokat és megkeresett bíróság útján tanúként hallgatta meg dr. Sz. Z.-t a számlakiállító társaságok székhelyként bejelentett ingatlanának tulajdonosát. A felperes képviselője ezt követően európai bírósági döntéseket csatolt be álláspontja alátámasztására.
A megyei bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatását követően ítéletével az alperes keresettel támadott határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte.
Az elsőfokú bíróság alaposnak találta a felperes keresetét. Idézte az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa tv.) 32. §, 35. § (1) bekezdését, 4. § (1) bekezdését, valamint a gazdasági társaságokról szóló, számlakiállítás időpontjában hatályos 1997. évi CXLIV. törvény 16. § (2) bekezdését, továbbá az Áfa tv. 44. § (5) bekezdését, és a 7003/2002. PM irányelv III. pontjában foglaltakat.
A bíróság álláspontja szerint e jogszabályi rendelkezések alapján megállapítható volt, hogy az adóhatóság által megállapított hiányosságok nem szolgálhattak alapul a T. Bt. és a C. Kft. adóalanyiságának kétségbe vonásához. A cégbírósági iratokból ugyanis nem volt vitatott, hogy a cégek nyilvántartásba vétele megtörtént. Az adóhatóság nem vitatta, hogy a számlákban feltüntetett gazdasági esemény megvalósult. A felperes kellő körültekintéssel járt el az adott ügyben. A felperesi képviselőnek ugyanis nem kellett a cégek székhelyére elmennie, illetve kisebb összeget átutalni a T. Bt. esetében, ahogy azt az adóhatóság megkívánta. A céginformációs tájékoztatáskérés esetén is csak arról győződhetett volna meg, hogy az adott társaságok székhelye azonos a számlán feltüntetett székhelyével.
Az elsőfokú bíróság szerint azt, hogy a valós gazdasági esemény nem a számlán szereplő felek között jött létre, csak kapcsolódó vizsgálat alapján lehetett megállapítani, ez pedig nem eshetett a felperes terhére.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását. Az alperes arra hivatkozott, hogy az ítéletben részletezetteknél sokkal szélesebb körű bizonyítást folytatott le. Az adóhiány megállapítására pedig nem az adóalanyiság hiánya, hanem a számlák hitelességének hiánya miatt került sor.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és a felperes keresetét elutasítja.
Az elsőfokú bíróság hiányosan állapította meg az ügy tényállását, és helytelen jogkövetkeztetésre jutott.
A felperes a T. Bt.-től befogadott 6 db számla, továbbá a C. Kft.-től befogadott 20 db számla tekintetében a különböző anyagbeszerzéseit, a számlákon kívül semmilyen egyéb okirattal nem tudta bizonyítani. Így az ügyben nem csatolt ügyletet igazoló szerződéseket, szállítóleveleket, sem az anyagszállításról, sem az anyagátadás körülményeiről semmiféle adatot nem közölt.
A felperes képviselője kizárólag annyit tudott a két társaságról, hogy egy ismerősén keresztül Sz. L.-vel került kapcsolatban, aki mindkét számlakibocsátó nevében eljárt, és akinek készpénzben teljesített a szállításkor.
Az ezt követően lefolytatott adóhatósági bizonyítás feltárta, hogy a két számlakibocsátó cég a bejelentett székhelyén ismeretlennek minősült.
A felperes indítványára meghallgatott dr. Sz. Z. tanú előadta, hogy a T. Bt. székhelybejelentése az ingatlanába történt meg. A tényleges használat azonban nem valósult meg. Sz. L.-t ismerte, mint a T. Bt. és C. Kft. ügyvezetőjét. A C. Kft. cégbíróság előtti jogi képviseletét is ellátta. Arról, hogy a két cég ténylegesen milyen üzleti tevékenységet végzett, nem tudott. A székhelyként bejelentett P., A. u. 4/B. számú négyemeletes társasház lakói árumozgást, forgalmat a helyszínen nem tapasztaltak, a képviselő tevékenységéről, tartózkodási helyről felvilágosítást adni nem tudtak.
A C. Kft. székhelyeként 2001. július 19-étől bejelentett P., A. u. 12. számú alatt lefolytatott ellenőrzés pedig megállapította, hogy ezen a címen egy családi házas ingatlan található. Az otthon tartózkodó személy azt nyilatkozta, hogy 12 éve laknak itt, de a C. Kft.-vel illetve képviselőjével semmilyen kapcsolatban nem álltak.
Ilyen adatok mellett helytállóan állapította meg az alperes határozatában, miszerint a felperes által befogadott két kibocsátótól származó számla nem tekinthetők hitelesnek. Az nem került bizonyításra, hogy a számlában történt gazdasági esemény a számlakibocsátó és a számlabefogadó között jött volna létre.
Az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott ítéletében arra, hogy mivel a két számlakibocsátó a cégnyilvántartásba bejegyzett társaság, ezért, mint adóalany jogosult volt e számlák kibocsátására. Az általános forgalmi adólevonási jog ugyanis az Áfa tv. 35. § (1) bekezdése alapján kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. E számlák azonban az előzőekben kifejtettek szerint nem minősültek hiteles okiratoknak.
Nem volt helytálló az elsőfokú bíróság megállapítása az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésében foglaltak szerint sem.
Az adóhatóság helytállóan állapította meg, hogy a felperes képviselője nem járt el kellő gondossággal a kérdéses számlák befogadása során, hiszen semmilyen adatot nem derített fel arra vonatkozóan, hogy milyen társasággal került gazdasági kapcsolatban, a kedvező árajánlaton túl nem győződött meg arról, hogy a neki árut szolgáltató cégek a valóságban hol, miként működnek. A felperes az eljárás során nem is bocsátott rendelkezésre olyan adatokat, okiratokat, amelyek alkalmasak lettek volna arra, hogy bizonyítsa, kellő körültekintéssel járt-e el a számlakibocsátó üzleti partner kiválasztása érdekében.
Az adóhatóság helytállóan hivatkozott arra, hogy önmagában a formailag szabályos számla befogadása és a könyvelési iratok közé való bevezetése nem jelentheti azt, hogy a számla hiteles dokumentumnak minősülne. Ezért nem volt jelentősége a felperes által csatolt szakértői megállapításoknak. Az alperes helyesen hivatkozott arra is, hogy a Legfelsőbb Bíróság már több ítéletében állást foglalt arra vonatkozóan, hogy az adólevonási jog alakilag és tartalmilag egyaránt hiteles dokumentum alapján gyakorolható, továbbá hogy a kellő körültekintés megállapítására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a számla hiteltelensége olyan okból következett be, amelyről a számlabefogadónak nem volt tudomása azt nem ismerhette fel, illetőleg arra nem is lehetett ráhatása.
A perbeli esetben a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperes nem járt el kellő körültekintéssel, nem tanúsított semmilyen olyan magatartást, amely alkalmas lett volna arra, hogy a számlakibocsátó körülményeit megállapítsa és ennek alapján meggyőződhessen arról, hogy a számlakibocsátás a jogszabályoknak megfelelően történt-e.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.427/2006.)