adozona.hu
AVI 2009.6.62
AVI 2009.6.62
Az adóhatóság vizsgálja a számla mögöttes gazdasági teljesítésének lefolyását (1992. évi LXXIV. tv. 32., 35. §, 2000. évi C. tv.)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél vizsgálatot tartott 2002., 2003., és 2004. január-június hónapokra kiterjedően az általános forgalmi adónemben. Külön vizsgálta a 2004. III. negyedévi általános forgalmi adóbevallásokat.
A vizsgálat megállapította, hogy a felperes ruházati termékek gyártásával foglalkozik. Általában olasz megrendelőknek dolgozik. A felperes rendelkezett a munka elvégzéséhez szükséges gépekkel, infrastruktúrával. A munkaerőt alvállalkozók bevonásával biztosította, akikkel keretszer...
A vizsgálat megállapította, hogy a felperes ruházati termékek gyártásával foglalkozik. Általában olasz megrendelőknek dolgozik. A felperes rendelkezett a munka elvégzéséhez szükséges gépekkel, infrastruktúrával. A munkaerőt alvállalkozók bevonásával biztosította, akikkel keretszerződést kötött. Az alvállalkozóként bevont N. Textil Kft., valamint a B. Textil Kft. a havonta elvégzett munka után a bérmunkáról számlát állított ki. E számlák kiegyenlítése úgy történt, hogy az alvállalkozó alkalmazottjaként jelölt R. J.-né vette fel a pénzt a felperes számlájáról, a készpénzfizetésről kiadási bizonylatot készített, majd az alvállalkozók nevében is ő vette át a kifizetett díjat.
Az adóhatóság megállapította, hogy valójában az alvállalkozók tényleges tevékenységet nem végeztek, az egész folyamatot egy társaság végezte. A felperes rendelkezett az infrastruktúrával, fizette az üzem rezsiköltségeit, a dolgozók munkabérét, és az alvállalkozók egyéb költségeit. R. J.-nénak, mint alvállalkozói alkalmazottnak rendelkezési joga volt a felperes bankszámlájához, ugyanúgy tevékenykedett, mintha a felperes alkalmazottja is lett volna. Az elvégzett bérmunkáról átadás- átvételi jegyzőkönyv, teljesítési igazolás nem volt. A bérmunkáról készült számlák semmilyen konkrétumhoz nem kapcsolódtak, kizárólag a munka besorolása szerepelt rajtuk.
Az adóhatóság álláspontja szerint a keretszerződés valóságos célja az volt, hogy a bérmunkadíj általános forgalmi adólevonás mellett történjen, a közterhek áthárítása pedig olyan cégre történt (különböző járulékok), amely meg sem akarta azt fizetni.
E megállapítások következtében az adóhatóság elsőfokú határozatával a felperes terhére 17 440 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 15 420 000 Ft minősült megfizetendő adóhiánynak. Kötelezte továbbá 7 710 000 Ft bírság, 6 539 000 Ft késedelmi pótlék, és 10 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére.
A fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság, 2005. november 9-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A 2004. III. negyedévére lefolytatott vizsgálat eredményeként meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére 3 460 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 2 458 000 Ft jogosulatlan adó visszaigénylésnek, 1 002 000 Ft adóhiánynak minősült. Ezzel összefüggésben kötelezte 1 730 000 Ft adóbírság, és 72 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Erre az időszakra a felperes alvállalkozóként a T. Kft.-t vette igénybe, ahol az eljáró könyvelő a felperes ügyvezetőjének felesége volt, aki 2002-ig tagja volt az N. Textil Kft.-nek és intézte az ügyeket.
Az elsőfokú határozat elleni fellebbezés folytán eljáró alperes 2005. november 8-án kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
A felperesnek az volt az álláspontja, hogy az általa kidolgozott bérmunka konstrukció nem ütközött semmilyen jogszabályba, a konfekcióiparban elfogadott szervezeti megoldásként működött.
A felperesi társaság beruházott, ingatlant és gépeket vásárolt, kizárólag a varrást adták bérmunkába. A felperes arra is hivatkozott, hogy az alvállalkozók esetleges mulasztása rá nem hathat ki, az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésében írt feltételek fennálltak, kellő körültekintéssel választotta üzleti partnereit, a szerződés teljesítésbe ment, a külföldi megrendelőnek a munkát elvégezték. Az átadás-átvételi számlakalkulációk adták a számlázás alapját, amelyet mind a felperes, mind az alvállalkozók ügyvezetői aláírtak, a varroda M.-en működött. A felperes arra hivatkozott, hogy R. J.-néban ők is megbíztak, azért meghatalmazást adtak arra, hogy a pénzügyeket rendezze. Ez önmagában nem minősülhet jogszabálysértésnek.
Az alperes kérte a kereset elutasítását és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság idézte a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, és ennek alapján megállapította, hogy az adóhatóság jogszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes által kötött vállalkozási keretszerződések valójában adóelkerülésre irányultak.
Az a körülmény, hogy a felperes alvállalkozói bérmunkásait is ő fizette, illetve az árakat olyan alacsony szinten állapították meg, hogy a költségeket sem fedezték - nemhogy az adóterheket -, arra utal, hogy a tevékenység célja nem a szokásos gazdasági tevékenység, azaz nyereség elérése volt, hanem az, hogy a felperes jogosult legyen a bérmunkadíj előzetesen felszámított általános forgalmi adólevonására, illetőleg a bérek közterhei olyan vállalkozáshoz kerüljenek áthárításra, akiknek azt nincs szándékában megfizetni.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
A felperes fenntartotta a korábban kifejtett jogi álláspontját, hangsúlyozta, hogy a jogszabályi előírásokat betartotta, a gazdasági események a valóságban is megvalósultak, kellő körültekintést tanúsított.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 9. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján.
A felperes a jogerős ítélet jogszabálysértését abban jelölte meg, hogy nem megfelelően értékelte az adóigazgatási eljárás, és a peres eljárás adatait. Az adóhatóság ugyanis nem igazolta, hogy a felperes és az alvállalkozó között létrejött keretszerződés célja a közterhek megfizetése alóli mentesítés, illetőleg az adólevonási jog gyakorlása lett volna.
A felperes külön sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság gyakorlatilag bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül hozta meg döntését. A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy az adóigazgatási eljárás, illetőleg a peres eljárás tárgya az volt, hogy a felperes az általános forgalmi adó levonási jogot az adott ügyletekkel kapcsolatban a becsatolt számla alapján megfelelően kívánta-e gyakorolni.
Az adóhatóságnak e fő kérdés eldöntéséhez kellett értékelnie a számlakibocsátás alapjául szolgáló jogügylet megkötését, illetőleg a jogügylet lebonyolítását.
Az adóhatóság ezzel kapcsolatosan lefolytatta a megfelelő bizonyítási eljárást. Vizsgálta a számlakibocsátók gazdasági tevékenységét, könyvelési adatait, és megvizsgálta a valóságban végbemenő gazdasági esemény folyamatát. E vizsgálat alapján állapította meg azt a tényt, hogy a felperes által igénybe vett bérmunka a valóságban nem a számlakibocsátók tevékenysége körében zajlott, hanem a valóságban a felperes biztosította nemcsak a munkavégzés infrastruktúráját, anyagot és szerszámokat, hanem a valóságban magát a bérmunkások alkalmazását, és az elvégzett munka után járó díjazás kifizetését is. Az adóhatóságnak nem az volt a feladata - és ezt nem is vitatta-, hogy a külföldi olasz cég a megrendelésének megfelelő teljesítést megkapta-e, azaz a megrendelt ruhaipari termékek elkészültek-e, a külföldre exportálás megtörtént-e. Az adóhatóság kizárólag azt vizsgálta, hogy a felperes által az általános forgalmi adó levonási jog, illetve visszaigénylési jog gyakorlásához felhasznált számlák erre megfelelőek voltak-e a jogszabályi előírások alapján. A pénzügyi teljesítések folyamatának vizsgálata a gazdasági célszerűség, illetőleg a pénzügyi számítások kizárólag abból a célból történtek, hogy az adóhatóság vizsgálhassa a számlák mögöttes gazdasági teljesítések lefolyását, azaz azt, hogy valóban a számlában feltüntetett munkafolyamat a felek között végbe mehetett-e.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy mind az adóhatóság, mind az erre alapított elsőfokú bírósági döntés a jogszabályoknak megfelelt, ezek a számlák az általános forgalmi adóról szóló 1992. év LXXIV. törvény (Áfa tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdése, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény rendelkezése alapján általános forgalmi adó levonási jog, visszaigénylési jog gyakorlására nem voltak alkalmasak.
Az elsőfokú bíróságnak a további kérdésben bizonyítási eljárást nem kellett lefolytatnia. A felperes sem a peres eljárás, sem a felülvizsgálati eljárás során nem ajánlott fel olyan bizonyítási lehetőséget, amely alkalmas lett volna az adóhatósági határozatban foglaltak megdöntésére.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.331/2006.)