adozona.hu
AVI 2009.4.44
AVI 2009.4.44
Az adó becsléssel történő megállapítása esetén a bizonyítási teher megfordul és az adó alapjától való eltérést az adózó igazolhatja (2003. évi XCII. tv. 109. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 2001-2002. évekre személyi jövedelemadó vizsgálatot végzett.
Az ellenőrzés megállapította, hogy a felperes 2001-2002-ben mint a D. Autó Kft. résztulajdonosa a cég részére 42 000 000 Ft tagi hitelt nyújtott.
Az adóhatóság nyilatkoztatta ezen hitelek forrására a felperest. Az ellenőrzés során az adóhatóság a felperes nyilatkozata alapján 10 980 000 Ft összeg származását igazoltnak találta, 31 020 000 Ft összeg tekintetében viszont arra a megállapításra jutott, hogy...
Az ellenőrzés megállapította, hogy a felperes 2001-2002-ben mint a D. Autó Kft. résztulajdonosa a cég részére 42 000 000 Ft tagi hitelt nyújtott.
Az adóhatóság nyilatkoztatta ezen hitelek forrására a felperest. Az ellenőrzés során az adóhatóság a felperes nyilatkozata alapján 10 980 000 Ft összeg származását igazoltnak találta, 31 020 000 Ft összeg tekintetében viszont arra a megállapításra jutott, hogy a felperes nem igazolta milyen forrásból tudta ezt az összeget a társaság részére kölcsönadni.
Az ellenőrzés eredményeként meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére 12 351 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, mely egyben adóhiánynak minősült. Kötelezte továbbá 6 175 000 Ft adóbírság és 5 841 671 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság, az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte. A felperes sérelmezte, hogy az adóhatóság az általa hivatkozott előadásokat nem vette figyelembe. Így hivatkozott a felperes arra, hogy 2 millió Ft-ot külföldi munkavállalásaiból keresett, Olaszországban és Svájcban dolgozott, bár erről okirattal nem rendelkezik, az országokban adót nem fizetett.
A felperes előadta azt is, hogy édesanyja H. T.-né segítségével 5 millió Ft kölcsönt kapott nagymamájától. Erre vonatkozó okirat nem volt.
A felperes hivatkozott arra is, hogy a tagi hiteleket társával, S. L.-val közösen adta és ezt a tényt csak nála vette figyelembe az adóhatóság.
Azt nem vitatta, hogy a társaság könyvelése szerint a hitelt ő nyújtotta. A 21 millió - 21 millió Ft-os tagi kölcsön forrásául a felperes állította, hogy ezt egy Seychelle szigeti illetékességű S. cég nyújtotta mindkettőjük számára.
A felperes becsatolt egy igazolást arra vonatkozóan, hogy ez a cég a Seychelle-i Köztársaságban létezik. Egyik képviselője T. J., aki az összeg folyósítását intézte számukra. Az ügyletre egy számítógépes számlát is csatolt.
Az elsőfokú bíróság ezért lefolytatta a bizonyítási eljárást, és meghallgatta a felperes által kért tanúkat, és így a felperes édesanyját, annak két testvérét T. J.-t, és S. L.-t, valamint a cég könyvelőjét.
A felperes további okiratokat is becsatolt előadása alátámasztására.
Mindezen adatok figyelembevételével a megyei bíróság 12. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes már az adóellenőrzés során is több egymásnak ellentmondó nyilatkozatot tett a tagi hitel forrása tekintetében. Eltérően nyilatkozott az összegek biztosítására vonatkozó személyek, illetőleg az összegek nagyságáról.
Az elsőfokú bíróság az iratok áttanulmányozása, valamint a lefolytatott bizonyítási eredményképpen is arra a következtetésre jutott, hogy a felperes nyilatkozatából leginkább a 2003. november 19-i fogadható el. E nyilatkozatában a felperes elismerte, hogy a tagi hitelek összegét ő fizette be a társaságba (itt említést sem tett S. L.-ról) és egyértelműen pontosan megjelölte azoknak a családtagoknak a nevét, akiktől a pénzt kölcsön címén kapta. Ehhez képest életszerűtlen volt az az előadás, amely szerint már a tagi hitelek forrásául elsősorban is nem a családtagok, hanem a Seychelle szigeteken bejegyzett céget jelölte meg. Szintén életszerűtlennek találta azt az előadást, miszerint a 21 millió Ft átadása és tagi hitelként történő befizetése a tulajdonostársak között csupán egy noteszba történő feljegyzésen alapulnak. Érthetetlen az is, hogy a könyvelő a befizetést kizárólag a felperes nevére jegyezte be.
Az elsőfokú bíróság ítéletében értékelte az általa meghallgatott tanúk vallomását, és végkövetkeztetésként arra a megállapításra jutott, hogy a felperes állítását nem bizonyította az alperes határozata a jogszabályoknak megfelel.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet.
Kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a kérelmének megfelelő ítélet meghozatalát.
A felperes álláspontja szerint a bíróság ítéletével megsértette az adózós rendjéről szóló törvény 97. §-át, a bizonyítási eljárás során beszerzett adatokkal ellentétes megállapításra jutott. Teljesen figyelmen kívül hagyta a felperes által előadott és kellően alátámasztott tényeket, és kizárólag az alperes aggályos hivatkozásaira alapította döntését.
A felperes hangsúlyozta, hogy előadásai nem voltak ellentmondásosak, nyilatkozatait legfeljebb a későbbiek során kiegészítette. Ezen túl a felperes különböző magyarázatokat adott arra, hogy a nyilatkozatokat milyen időpontban és milyen okból tette.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 12. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján jogszabálysértésre való hivatkozással lehet kérni.
A felülvizsgálati eljárás során a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. Bizonyítási adatok felülmérlegelésének a Pp. 275. § (1) bekezdése alapján nincs helye. Így a bizonyítékok mérlegelésével meghozott döntés kizárólag akkor vizsgálható felül, amennyiben a bizonyítékok értékelése iratellenesen, kirívóan okszerűtlenül, hiányosan, és helytelen következtetések levonásával történt.
A perbeli esetben a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló adatok és bizonyítékok áttekintésével megállapította, hogy ilyen eset nem merült fel.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, helyesen mérlegelte a bizonyítékokat, és helytálló volt az így levont jogi következtetése is.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény. (Art.) 97. § (4) bekezdése értelmében az adóhatóság az ellenőrzés során köteles a tényállást tisztázni, feltárni, és azt bizonyítani.
A perbeli esetben az adóhatóság a rendelkezésre álló lehetőségeket kimerítette, és a tényállást tisztázta. Ennek következtében megállapította, hogy a felperes által a vizsgált időszakban nyújtott tagi kölcsön fedezetéül nem tudott teljes egészében olyan jövedelmet, illetőleg külső forrást hitelt érdemlően igazolni, amelyik számára ezt a nagy összegű kölcsön nyújtását lehetővé tette. A jogszabály ebben az esetben e megállapítással kapcsolatosan megfordítja a bizonyítási kötelezettséget az Art. 109. § (3) bekezdése szerint ugyanis abban az esetben, ha az adóhatóság ily módon becsléssel állapította meg az adózó valós adóalapját, az ettől való eltérést az adózónak lehetősége van hitelt-érdemlő adatokkal igazolnia.
A perbeli esetben tehát a felperesnek, mint adózónak hitelt-érdemlő adatokkal kellett volna bizonyítani azt, hogy az adóhatóság által becsléssel megállapított személyi jövedelemadó-alap helyett mi volt az a valós forrás, amely az általa az adott időszak személyi jövedelemadó bevallásától eltérően igazolta volna, hogy szintén adózott jövedelemből történt a kölcsön nyújtása. A felperesnek ezt az állítását hitelt-érdemlő módon nem sikerült bizonyítania sem az adóigazgatási, sem a peres eljárás során.
A felperes által a felülvizsgálati kérelmében előadott bizonyítékok értékelése nem minősül olyan hitelt-érdemlő adatoknak, amely az elsőfokú ítéletben felsorolt módon megállapított bizonyítékok értékelését megváltoztatta volna.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.308/2006.)