adozona.hu
AVI 2009.2.18
AVI 2009.2.18
A vagyonosodási eljárás során már a közigazgatási eljárásban is az adózót terheli a bizonyítás az adóhatóság megállapításával szemben [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság személyi jövedelemadó adónemben lefolytatott ellenőrzése alapján a felperes terhére adókülönbözetet állapított meg, mely határozatot a fellebbezésre eljáró alperes helybenhagyott. A megyei bíróság 20. sorszámú ítéletével az alperesi határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a közigazgatási szervet új eljárás lefolytatására kötelezte. Előírta a felperesi befektetések tételes vizsgálatát, valamint a felperes által hivatkozott családi t...
Az új eljárás eredményeként az elsőfokú adóhatóság határozatával a felperes terhére 3 652 719 Ft személyi jövedelemadó-hiányt állapított meg, mely után 1 826 359 Ft adóbírságot, 2 186 187 Ft késedelmi pótlékot számított fel, az ellenőrzés akadályozása miatt 100 000 Ft mulasztási bírsággal is sújtotta a felperest.
Az indokolás megállapította, hogy a felperes bevallott jövedelme nem nyújtott fedezetet 47 579 958 Ft befektetésre. A felperes által hivatkozott családi támogatások, kölcsönök, ajándékozás tényét nem fogadta el.
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte azzal, hogy jogszerűtlen volt a felperesi megtakarítások, illetve a rokoni kölcsönök, ajándékok el nem ismerése. Állította, hogy az ellenőrzést nem akadályozta.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát megváltoztatta, és a megállapított adóhiányból 510 650 Ft adóhiányt és az ehhez kapcsolódó adóbírságot és késedelmi pótlékot törölni rendelte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában a Pp. 164. § (1) bekezdésére hivatkozással kifejtette, hogy a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a családi kölcsönadások a valóságban megtörténtek, és ezek ténylegesen létező összegek voltak, önmagukban a hozzátartozók nyilatkozatai a pénzösszegek meglétét nem bizonyították.
Ezzel szemben az elsőfokú bíróság elfogadta, hogy 1997-1998-ban adó-visszaigénylés folytán megtakarítása keletkezett a felperesnek, és az apai nagyapa 643 500 Ft összegű kölcsön adását is bizonyítottnak látta. Ezen bizonyított összegekkel csökkentette az alperesi határozatban megállapított adóhiány összegét. A mulasztási bírsággal kapcsolatban alaposnak ítélte meg az alperesi határozatot, mivel a felperes késlekedett a bizonyítékai benyújtásával a közigazgatási eljárásban.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet megsértette a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 7. § c) pontját, a Ptk. 203. § (2) bekezdését, a Pp. 164. § (1) bekezdését, 221. §-át, 226. §-át, iratellenes megállapításokat tartalmaz. Az alperes az eljárása során a Pp.</a> és a Ptk. szabályait nem alkalmazhatta volna. Az elsőfokú bíróság jogszerűtlenül nem fogadta el bizonyítékként az édesapjától és anyai nagyapjától kapott kölcsönöket.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 20. számú ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, felülvizsgálati kérelemmel támadott részét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdése szerint a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem, illetve a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül.
A jogerős ítélettel szemben az alperes sem felülvizsgálati kérelmet, sem csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nem nyújtott be, így az elsőfokú bíróság által elfogadott tételek jogszerűségét a Legfelsőbb Bíróság nem vizsgálhatta. A felperes ugyan felülvizsgálati kérelmében a teljes alperesi határozat hatályon kívül helyezését kérte, de mulasztási bírsággal kapcsolatban nem jelölt meg jogszabálysértést, így ezt sem vizsgálhatta a Legfelsőbb Bíróság.
Bár a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra utalt, hogy nem a bírósági bizonyítékok mérlegelését támadja, de a felülvizsgálati kérelem ezen alapszik. Az elsőfokú bíróság ugyanis a felperes által hivatkozott egyes tételeket külön-külön megvizsgálta és részletesen indokolta, hogy melyiket tartja bizonyítottnak és melyiket nem.
A közigazgatási perben a Legfelsőbb Bíróság nem az alperesi határozat általános, teljes körű felülvizsgálatát végzi el, hanem a jogerős ítélet felülvizsgálatát a fél által hivatkozott jogszabálysértések tekintetében vizsgálja. Márpedig az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá, hogy a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az általa hivatkozott kölcsönöket megkapta, és olyan összegben, mint amelyre hivatkozott.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. § (1) bekezdése alapján, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapítja meg. A (3) bekezdés alapján a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. Tehát az úgynevezett vagyonosodási eljárásban már a közigazgatási eljárásban az adózót terheli az adóhatóság megállapításával szemben a bizonyítás, ezt csak megerősíti a Pp. 164. § (1) bekezdése.
A felperes - felülvizsgálati kérelmében előadott - hivatkozásával szemben az alperes az eljárásában nem alkalmazta sem a Pp.</a> sem a Ptk. szabályait, erre semmiféle utalást nem tartalmaz a határozata. Az adóhatóság nem a Ptk. 203. § (2) bekezdésében meghatározott vélelemből indult ki, hanem éppen az előbb említett Art. 109. § (1), (3) bekezdéséből.
Az elsőfokú bíróság eljárása során a felperes bizonyítékait a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján mérlegelte, és a Pp. 221. §-a szerinti indokolási kötelezettségének is eleget tett minden, a felperes által hivatkozott kölcsön, ajándék stb. vonatkozásában. Erre figyelemmel a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelése a felülvizsgálati eljárásban nem volt megállapítható.
Ugyancsak nem észlelt iratellenességet a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában, a befektetés összegét a felperesnek a közigazgatási eljárásban tett nyilatkozata alapján állapította meg. A felperes édesapjának nyilatkozata körében sem tett iratellenes megállapításokat, hanem azt a bizonyítékok körében értékelte.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a felülvizsgálati kérelemmel támadott részét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.243/2006.)