adozona.hu
AVI 2009.2.16
AVI 2009.2.16
Az elengedett követelés és a faktorálás adójogi megítélése nem azonos [1996. évi LXXXI. tv. 8. § (1) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság vizsgálatot tartott a felperesnél, amelynek eredményeképpen meghozott 2004. augusztus 27-én kelt elsőfokú határozatával a felperes terhére összesen 15 275 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 12 226 000 Ft minősült adóhiánynak, továbbá 5 298 000 Ft bírság, és 4 590 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére is kötelezte.
A fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság, megváltoztatta az elsőfokú határozatot 2004. december 22-én kelt határozatával és a felperes...
A fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság, megváltoztatta az elsőfokú határozatot 2004. december 22-én kelt határozatával és a felperes terhére 7 912 000 Ft adóhiányt, 3 956 000 Ft bírságot, és 1 463 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.
E határozatból a felülvizsgálati eljárásra egy pont vált a felperes által vitatottá a következő tényállás alapján.
A felperes, mint engedményező 2002. december 10-én engedményezési szerződést kötött a B. Pénzügyi Rt.-vel, mint engedményessel, a felperesnek a B. Ingatlanfejlesztő Rt.-vel szembeni 83 780 000 Ft tőkeösszegű kölcsön és annak járulékai címén fennálló teljes követelésének engedményezése tárgyában.
Az adóhatóság álláspontja szerint az engedményezési szerződés lényegében egy rejtett követelés-elengedést leplezett, melynek elsődleges célja a felperesnél realizálódott elérhető adómegtakarítás. Ezért a felperes 2002. évi társasági adóalapját 20 013 000 Ft-tal megnövelték. Az ellenőrzés megállapította, hogy mindhárom cégben tulajdonosi részesedése volt P. L.-nek, és feleségének S. Zs.-nek, továbbá a felperes és a B. Pénzügyi Rt. vezérigazgatója is P. L. volt, így az ügylet megalapozottságát az adózónak kellett volna igazolnia.
Az alperes a másodfokú határozatában megállapította, hogy a felperes egyszerű követelés-elengedést valósított meg minden indokolás nélkül a kapcsolt vállalkozás irányában. A gazdasági esemény nem minősült faktoring ügyletnek, a szerződő felek a szerződés 5. pontjában rögzítettek szerint az engedményezett 108 012 555 Ft követelés ellenértékét 85 000 000 Ft-ban határozták meg. Az így keletkezett 23 012 555 Ft veszteség realizálásán túl felperes a B. Pénzügyi Rt.-nek végleges pénzeszköz-átadás címén 20 000 000 Ft-ot átutalt, ily módon fedezetet nyújtva az engedményes számára, az engedményezett összeg első részletének rendezéséhez. A felperes 2002. évi mérlegében 62 400 000 Ft (vevő) követelés került kimutatásra, tehát valójában 43 012 555 Ft-tal csökkentette nagy összegű követelését. Ebből a B. Pénzügyi Rt. maximum 7 200 000 Ft-ot tudott 2003. december 31-ig átutalni, mert a B. Ingatlanfejlesztő Rt.-nek is ennyit utalt számára. A valódi faktorálás esetén a felperes teljes követelését a faktorra engedményezi, melyről számlát bocsátott volna ki. A faktorcég az őt megillető összegről faktordíjat, (amely tartalmazott volna kamatot, kezelési költséget, hitelbírálati díjat stb. összegét is) számlát bocsátott volna ki, és a kettő különbözetét felperesnek utalja át. Jelen esetben ez nem valósult meg. A B. Pénzügyi Rt. a faktoring tevékenységről számlát nem bocsátott ki.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja az volt, hogy a támadott pont vonatkozásában az adóhatóság nem tisztázta kellően a tényállást. Speciális faktoring szakértő kirendelését kérte. Nem értett egyet azzal az adóhatósági megállapítással, miszerint rejtett követelés elengedés valósult volna meg. Álláspontja szerint egyik cég részéről sem történt követelés-elengedés, ezért fogalmilag kizárt a leplezett szerződés létrejötte.
Az alperes kérte a kereset elutasítását.
A megyei bíróság 21. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. A támadott határozati ponttal kapcsolatban az elsőfokú bíróság utalt az általános forgalmi adóról szóló 1992. LXXIV. törvény (Áfa tv.) 43. § (3) bekezdésére, 30. § (1) bekezdésére, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Sztv.) 72. § (2) bekezdésére, 165-169. §-aira. Ennek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperesnek a B. Pénzügyi Rt.-vel szemben tartozása nem volt, a B. Pénzügyi Rt.-vel szemben fennálló követelése nem minősült behajthatatlannak, és az engedményezési szerződés szerint 85 000 000 Ft-ért értékesített 108 012 555 Ft összegű eredeti követelésnek is csak a töredékéhez jutott hozzá. A szerződés megkötésével a felperes részéről az engedményezésre vonatkozó megállapodás teljesítésbe ment, a 85 000 000 Ft-ot meghaladó követelése megszűnt, vagyis ezt elengedte.
Az adóhatóság az Art. 1. § (7) bekezdése, és 1/A. § (1) bekezdése alapján helytállóan minősítette az ügyletet.
A jogerős ítéletnek ezen ügyletet meghaladó rendelkezései ellen a peres felek jogorvoslati kérelmet nem terjesztettek elő, így az ítélet ezen részeit a Legfelsőbb Bíróság nem bírálta felül. A jogerős ítéletnek az engedményezési szerződéssel kapcsolatos része ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet ezen részének hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő döntés meghozatalát. A felperes lényegében megismételte a per során előadottakat, hangsúlyozta, hogy az adóhatóság e vonatkozásban nem tárta fel a tényállást, és helytelen jogi következtetésre jutott.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 21. számú ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, felülvizsgálati kérelemmel támadott részét hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálati eljárás tárgya kizárólag az volt, hogy a felperes és a B. Pénzügyi Rt. közötti engedményezési szerződés adójogi minősítése, illetőleg e megállapodás adójogi jogkövetkezménye a jogszabályoknak megfelelt-e.
A Legfelsőbb Bíróság az adóhatóság és az elsőfokú bíróság ezen ügylettel kapcsolatos álláspontjával egyetértett.
Mint sok egyéb perben is, a Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza, hogy az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény. (Art.) 1. § (7) bekezdése alapján jogosult és köteles a szerződések és ügyletek valódi tartalmának megfelelően minősíteni és az ebből levont jogi következtetéseket megtenni.
A perbeli esetben is az adóhatóság az engedményezést, mint követelés átruházást kizárólag abból a szempontból vizsgálta, hogy az ebből levont adójogi következtetések a jogszabály szerint hogyan alakulnak. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, és a Legfelsőbb Bíróság is kiemeli, hogy a társasági adóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 4. § 23. pontja szerint a felperesi társaság a B. Pénzügyi Rt. és a B. Ingatlanfejlesztő Rt. kapcsolt vállalkozásnak minősülnek. Ebből következően elsősorban a felperes kötelezettsége lett volna annak bizonyítása, hogy az általa kötött szerződés adójogi következményei a jogszabálynak megfeleltek. A felperes e kötelezettségének nem tudott eleget tenni sem az adóigazgatási, sem a peres eljárás során.
A nem vitás tényállás szerint a felperesnek a B. Pénzügyi Rt.-vel szemben 83 780 000 Ft tőkeösszegű kölcsön, és annak járulékai iránti követelés állt fenn, ez összesen 108 012 255 Ft értéket képviselt, amelyet a felperes a könyvelésében nyilvántartott. Ezt a követelést a felperes átruházta a B. Pénzügyi Rt.-re mint engedményesre,
85 000 000 Ft részletekben fizetendő ellenérték fejében, mely részletekre kamatot nem számított fel. A felperes e jogügyletet egyéb okirattal, szerződéssel nem támasztotta alá. A felperesnek az engedményessel szemben tartozása nem volt. A követelés behajthatatlansága az eljárás során nem igazolódott, így nem volt indoka annak, hogy a felperes részére lényegesen hátrányosabb feltételű kölcsönszerződést kötött.
Az előzőekben kifejtettek szerint e szerződésnek az adójogi következményeit kellett értékelni, az adóhatóság a jogszabályoknak megfelelően járt el akkor, amikor az adott vizsgált adóévben ezt az ügyletet a Tao. tv. 8. § (1) bekezdés h) pontja szerint elengedett követelésnek minősítette.
A felperes által a felülvizsgálati eljárásban előterjesztett hivatkozás az APEH követelés elidegenítésére a perbeli esettel nem azonos. Az adóhatóság ezekben az esetekben a behajthatatlan követelést ruházta át az adott esetben a magyar követeléskezelő részvénytársaságra. A faktoring-szerződések valóban a gazdasági élet szokásos megállapodásai, amelynek meghatározott elemei léteznek.
Mint ahogy az alperes másodfokú határozatában utalt rá a faktorálás esetén a teljes követelést a faktorra engedményezik, amelyről számlakibocsátás történik. Ez a számla a faktorcéget megillető összegről, faktordíjról szól, mely magában foglalja a kamat, a kezelési költség, a hitelbírálati díj stb. összegét is. Perbeli esetben a szerződésben vállalt követelés megvásárlása az úgynevezett faktorálás nem valósult meg. Ezért ezt az ügyletet a felperes által hivatkozott adóhatóság által is ismert faktortevékenységhez hasonlítani nem lehet.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott részét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.275/2006.)