adozona.hu
AVI 2008.12.126
AVI 2008.12.126
A cégbíróságon be nem jegyzett gazdasági társaság által kibocsátott számla nem hiteles (1992. évi LXXIV. tv. 32., 34. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél bevallások utólagos ellenőrzését végezte a felperesnél 2002. március 21. és december 21. közötti időszakban, melynek alapján határozatával 100 800 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 100 732 000 Ft adóhiánynak minősült. Az adóhiány után 50 366 000 Ft adóbírságot és 32 061 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Az N. Kft. által kiállított 4 db számlával kapcsolatban megállapította, hogy a számlakibocsátót a cégnyilvántartásból már törölték, íg...
AVI 2008.12.126 A cégbíróságon be nem jegyzett gazdasági társaság által kibocsátott számla nem hiteles (1992. évi LXXIV. tv. 32., 34. §)
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél bevallások utólagos ellenőrzését végezte a felperesnél 2002. március 21. és december 21. közötti időszakban, melynek alapján határozatával 100 800 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 100 732 000 Ft adóhiánynak minősült. Az adóhiány után 50 366 000 Ft adóbírságot és 32 061 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Az N. Kft. által kiállított 4 db számlával kapcsolatban megállapította, hogy a számlakibocsátót a cégnyilvántartásból már törölték, így a nem jog- és adóalany által kibocsátott számlák nem minősülnek hiteles bizonylatnak. E számlák alapján azonban a felperes áfát nem vont le, költségeket nem számolt el, így adókülönbözete nem keletkezett és az adózás előtti eredménye sem változott.A felperes 2002. április 5. és december 31. közötti időszakra vonatkozó értékesítési számlái csak részben dokumentálták a valóságban értékesített termékek mennyiségét, így nem alkalmasak a nettó árbevétel meghatározására. Ezért a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 15. § (2) bekezdése, 166. § (3) bekezdése, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108. § (3) bekezdés c) pontja alapján az el nem számolt értékesítés nettó árbevételét becslési eljárással állapította meg.
A felperes a 2002. május hónapban befogadott, az I. Kft. által kibocsátott, 3 db számlában felszámított általános forgalmi adót előzetesen felszámított adóként szerepeltette. A határozat megállapította, hogy az I. Kft. a cégnyilvántartásban nem szerepel, nem létező gazdasági társaság. A számlán szereplő adószám az I. Kft. adószáma, melynek képviselője a felperest nem ismerte, vele üzleti kapcsolatban nem volt. Ezek a számlák nem alkalmasak az általános forgalmi adó levonására.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot annak helyes indokaira utalással helybenhagyta. Kifejtette, hogy a felperes által rendelkezésre bocsátott számlák és szállítólevelek adataiból készült a jegyzőkönyv 7. számú melléklete szerinti kimutatás, melyen az N. Kft. számláit nem vették figyelembe.
A felperes keresetében a határozat hatályon kívül helyezését kérte azzal, hogy valamennyi adóra és költségvetési kötelezettségre vonatkozó önbevallása megfelel a törvényes előírásoknak. Az adóhatóság az ellenőrzési határidőt jelentősen túllépte, a becslési eljárás alkalmazásának feltételei nem álltak fenn, a számlák szúrópróbaszerűen kerültek kiválasztásra a teljesség igénye nélkül. Az I. Kft. ügyvezetőjének meghallgatásáról a felperest nem értesítették, az alperes a FIFO-elvnél figyelmen kívül hagyta az időbeliség közigazgatási kritériumait.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 2. § (1) bekezdés, 53. § (1) bekezdés f) pontja, 53. § (2) bekezdése, az Art. 97. § (4) bekezdése, 108. §, 109. §, az Áfa tv. 4. § (1) bekezdése, 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdés a) pontja, az Sztv. 3. § (6) bekezdés 7. pontja, 15. § (2) bekezdése, 72. § (1)-(2) bekezdése, 166. § (2) bekezdése alapján elutasította.
Jogi álláspontja szerint az adóhatóság helytállóan jutott arra a megállapításra, hogy a felperes bizonylatok nem voltak teljes körűek, így az adóhatóság bizonyította, hogy a becslés törvényes feltételei fennálltak. A felperes által továbbértékesítési szándékkal beszerzett és értékesített termékeknél a jegyzőkönyv 7. és 8. számú melléklete szerint a nyitóleltár és a beszerzés mennyiségét csökkentve az értékesítés mennyiségével, a fennmaradó mennyiségnek meg kellett volna egyeznie a záróleltár szerinti mennyiséggel, ez az egyenlőség azonban nem állt fenn. A felperes által hivatkozott FIFO-elv sem igazolta a felperes nyilvántartását.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy 85 terméknél összesen 56 611 db volt az a mennyiség, amelynél a felperes értékesítési számlával nem rendelkezett, ez pedig olyan jelentős eltérésnek tekinthető, amely önmagában is megalapozza a becslés alkalmazását.
A becslés alkalmazásának feltételeinek fennállta elsősorban jogkérdés és nem szakkérdés, így a felperes igazságügyi szakértő kirendelésére tett bizonyítási indítványt - mint szükségtelent - elutasította. Az elsőfokú bíróság számításait megerősítették az ellenőrzési jegyzőkönyv 9. sorszámú mellékletének számadatai. A 9. és 10. számú melléklet laikus számára is követhető, egyértelmű magyarázatot ad, az elsőfokú bíróság nem tartotta indokoltnak az ellenőrzést végzők személyes meghallgatását.
Az N. Kft. által kibocsátott 4 db számlával kapcsolatban megállapította, hogy azokat nem jog- és adóalany bocsátotta ki, tartalmilag nem felelnek meg az Sztv. és az Áfa tv. előírásainak, így azok hiteltelen számlák.
Az I. Kft. által kiállított számlákkal kapcsolatban megállapította, hogy a számlákon szereplő adószám és székhely az I. Kft. nevéhez kapcsolódik. Az I. Kft. képviselője úgy nyilatkozott, hogy ezeket a számlákat nem az I. Kft. bocsátotta ki, a termékeket nem értékesítette a felperes felé, vele nem állt gazdasági kapcsolatban. A számlakibocsátó az I. Kft. a cégbíróságon be nem jegyzett társaság.
Az adóellenőrzés valóban elhúzódott, de ez a felperes érdekeit szolgálta, mivel a becslési eljárásba nem fér bele a felületes, gyors vizsgálódás, az ellenőrzési határidők egyébként sem jogvesztők. Az ellenőrzési jegyzőkönyv felperes részére történő átadását követő 60 nap alatt nem került kiadásra az elsőfokú határozat, de az elintézési határidőt az Áe. 15. § (5) bekezdése alapján 30 nappal meghosszabbították.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint az alperes a határozathozatalhoz szükséges mértékben eleget tett a tényállás tisztázási kötelezettségnek; az Art. 97. § (5) bekezdésének megsértését nem jelenti, hogy az adóigazgatási eljárás során szakértőt nem vett igénybe.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését. Továbbra is fenntartotta, hogy az alperes a becslési eljárás megalapozottságát nem bizonyította, önkényes árucsoportosításokat alkalmazott, a tényállás tisztázási kötelezettségének nem tett eleget. A becslés figyelmen kívül hagyta a FIFO-elv alkalmazását. Jogsértő volt, hogy az igazságügyi szakértő kirendelésére irányuló kérelmet az elsőfokú bíróság elutasította, az ítéletből nem derül ki, hogy milyen módon vizsgálta a 7. és 8. számú mellékletet egyenként és összességében. Az ellenőrzési határidőt az adóhatóság jelentősen túllépte. A perköltséget eltúlzottnak tartotta.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban fenntartását indítványozta azzal, hogy a hiányos iratok alapján jogszerű volt a becslési eljárás alkalmazása, az N. Kft. és az I. Kft. által kiállított számlákra jogot nem lehetett alapítani.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 10. számú ítéletét a per fő tárgya és az illetékviselés tekintetében hatályában fenntartotta, a perköltségre vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte és kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 1 000 000 (egymillió) forint elsőfokú perköltséget.
Az Áfa tv. 32. § (1) bekezdése alapján a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az adóösszeget, melyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. A 4. § (1) bekezdése értelmében adóalany: az a természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli szervezet, aki (amely) saját neve alatt jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat, perelhet, és saját nevében gazdasági tevékenységet végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére.
A fentiekből következően a cégbíróságon be nem jegyzett, nem létező gazdasági társaság által kibocsátott számla alapján, az azt befogadó nem szerzi meg a jogosultságot, hogy az általános forgalmi adót levonja, illetve visszaigényelje. Ezzel kapcsolatban helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az N. Kft., illetve az I. Kft. által kiállított számlák tartalmilag nem felelnek meg az Sztv. és az Áfa tv. előírásainak, azok nem hiteles számlák, hiszen azokat nem jog- és adóalany bocsátotta ki.
Az Art. 108. § (1) bekezdése értelmében a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. A (2) bekezdés alapján az adóhatóság bizonyítja, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak, továbbá azt, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik. Az elsőfokú bíróság erre figyelemmel vizsgálta, hogy az adóeljárásban alkalmazott becslés feltétele fennállt-e, az adóhatóság tudta-e bizonyítani, hogy a becslés alkalmazásának feltételei fennálltak.
E vizsgálat során megállapította, hogy 85 fajta terméknél összesen 56 611 db volt az a mennyiség, melynél a felperes értékesítési számlával nem rendelkezett. Ezt a jelentős eltérést a Legfelsőbb Bíróság is olyannak értékeli, amely már önmagában megalapozta a becslés jogszerű alkalmazását. A Legfelsőbb Bíróság is egyetértett azzal, hogy a felperes bizonylatai nem voltak teljes körűek, a nyitóleltár, a beszerzés és az értékesítés mennyisége, valamint a záróleltár adatai között jelentős eltérés mutatkozott. Erre figyelemmel az adóhatóság jogszerűen alkalmazta a becslés bizonyítási módszerét a valós adó alapjának valószínűsítésénél.
Az Sztv. 3. § (6) bekezdés 7. pontja alapján FIFO módszer: az elsőként bevételezett eszköz elsőként kiadva; az elsőként megvásárolt (előállított) eszköz kerül először értékesítésre (felhasználásra), következésképpen az időszak végén az eszközök között maradó tételek a legutóbb megvásárolt (előállított) tételek. A felperes ugyan utalt ezen módszer alkalmazására, de e módszer alkalmazása sem tette volna indokolttá azt a nagy mennyiségű eltérést a könyvelésben, amelyet az adóhatóság az eljárás során feltárt.
Az ellenőrzési határidő túllépésével kapcsolatban az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy ezzel a felperest hátrány nem érte, mivel az a becslési eljárást tette megalapozottá, szakszerűbbé. A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy az eljárási jogszabálysértés csak akkor vezethet a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezésére, ha az az ügy érdemére kihatással volt jogszabálysértő. A fenti esetben az ellenkezője valósult meg, az alperesi határozat megalapozottságát biztosította a részletes, mindenre kiterjedő ellenőrzés.
Az igazságügyi szakértő kirendelésének mellőzését az elsőfokú bíróság megfelelően indokolta, az ellenőrzési jegyzőkönyv adataiból, mellékleteiből egyértelműen megállapítható volt az alperesi határozat összegszerűségének jogszerűsége is.
A felperes felülvizsgálati kérelmében külön is támadta az elsőfokú bíróság által megállapított perköltség összegét, azt eltúlzottnak ítélte. A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (továbbiakban: R.) 3. § (1) bekezdése alapján, ha a fél és az ügyvéd között nincs az ügy ellátására vonatkozó díjmegállapítás, vagy ha a fél ezt kéri, a bíróság a képviselet ellátásával felmerült munkadíj összegét a (2)-(6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével állapítja meg. A (2) bekezdés b) pontja értelmében, a polgári perben az elsőfokú bírósági eljárásban az ügyvéd munkadíjának a pervesztes felet terhelő összege 10 millió Ft feletti, de 10 millió Ft-ot meg nem haladó pertárgy érték esetén az a) pontban meghatározott munkadíj és a 10 millió Ft feletti összeg 3%-a, de legalább 100 000 Ft. A Legfelsőbb Bíróság számítása szerint a pertárgy értékét figyelembe véve az R. 3. § (2) bekezdés a), b) pontjai alapján 3 200 000 Ft perköltséget lehetett volna megállapítani. Ugyanakkor a (6) bekezdés értelmében a munkadíj megállapítása során a munkadíj összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti, ha az nem áll arányban a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel. A bíróság a munkadíj eltérő összegben történő megállapítását indokolni köteles.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ugyan mérsékelte a munkadíj összegét, de ezt külön nem indokolta. A felperesi felülvizsgálati kérelem alapján ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság még az elsőfokú bíróság által megállapított 2 millió Ft perköltséget is eltúlzottnak ítélte meg, bár az alperesi határozatban megállapított adókülönbözet összege indokolná a magas összeget. A Legfelsőbb Bíróság vizsgálta az alperesi képviselő által az elsőfokú eljárásban kifejtett tevékenységet. Az iratok alapján megállapította, hogy két előkészítő iratot nyújtott be, illetve két - nem túl hosszú időtartamú - tárgyaláson volt jelen. A Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy az alperesi képviselőnek nem kellett az általános munkatehernél nagyobb munkát kifejteni, az ügy bonyolultsága nem indokolta. Ezen adatok figyelembe vételével a Legfelsőbb Bíróság indokoltnak tartotta az alperesi elsőfokú perköltség további mérséklését, és azt 1 000 000 Ft-ban határozta meg.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a per fő tárgya és az illetékviselés tekintetében a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján fenntartotta, a perköltségre vonatkozó rendelkezést hatályon kívül helyezte, és 1 000 000 Ft elsőfokú perköltség megfizetésére kötelezte a felperest. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.236/2006.)