adozona.hu
ÍH 2010.93
ÍH 2010.93
FELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁSBAN AZ EGYETEMLEGES JOGOSULTAK KÖZÖTTI ELSZÁMOLÁS I. Ha a hitelező a felszámolási eljárásban az egy éves jogvesztő határidőn belül a késedelmi kamat iránti igényét nem érvényesíti, úgy e tekintetben az igényérvényesítés jogát nemcsak az adóssal, hanem a felszámolási eljárásban kielégítést kapott egyetemleges jogosulttal szemben is elveszíti. II. A felszámolási eljárásban teljes kielégítést kapott egyetemleges jogosulttárs a követelése fejében megkapott ingatlanok teljes értékével kötele
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes és a jelen perben nem szereplő M. S. egymás között egyenlő arányban 33 000 000 Ft kölcsönt nyújtottak K. J. d.-i lakosnak. K. J.-nak a kölcsönszerződésből eredő tartozását a G. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2000. szeptember 1-jén átvállalta. Ezzel egyidejűleg a szerződő felek a felperes és M. S. kölcsönadók javára vételi jogot alapítottak a G. Kft. tulajdonában lévő d.-i 24/8. helyrajzi számú ingatlan 1958/10822-ed tulajdoni hányadára. A G. Kft. a K. J.-tól átvállalt kölcsönt a ...
A felperes és a jelen perben nem szereplő M. S. egymás között egyenlő arányban 33 000 000 Ft kölcsönt nyújtottak K. J. d.-i lakosnak. K. J.-nak a kölcsönszerződésből eredő tartozását a G. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2000. szeptember 1-jén átvállalta. Ezzel egyidejűleg a szerződő felek a felperes és M. S. kölcsönadók javára vételi jogot alapítottak a G. Kft. tulajdonában lévő d.-i 24/8. helyrajzi számú ingatlan 1958/10822-ed tulajdoni hányadára. A G. Kft. a K. J.-tól átvállalt kölcsönt a kölcsönadók részére nem fizette vissza.
A H. Megyei Bíróság 2003. július 1-je kezdő időponttal a G. Kft. fizetésképtelenségét megállapította és a felszámolását elrendelte. A felszámolási eljárásban M. S. 33 000 000 Ft tőkeösszeg erejéig hitelezői igénybejelentéssel élt, amelyet a felszámoló nyilvántartásba vett. 2003. október 9-én M. S. a G. Kft. elleni felszámolási eljárásban bejelentett és a felszámoló részéről nyilvántartásba vett 33 000 00 Ft összegű követelését - kifejezetten bizonytalan követelésként - B. G. b.-i lakosra engedményezte 20 000 000 Ft ellenében.
B. G. az így megszerzett követelést 2004. július 27-én T. J.-ra engedményezte, aki azt 2004. december 20-án tovább engedményezte a jelen per alperesére, az E. Kft-re.
Az engedményezésekről a felek értesítették a G. Kft. "f.a." felszámolóját, aki a hitelezői listát a bejelentéseknek megfelelően módosította.
A G. Kft. "f.a." felszámolását a H. Megyei Bíróság a 2006. május 16-án jogerőre emelkedett végzésével befejezetté nyilvánította, a cégbíróság pedig 2006. július 5-i hatállyal a G. Kft.-t törölte a cégjegyzékből.
A felszámolási záró végzésben a H. Megyei Bíróság a G. Kft. (adós) tulajdonát képező d-i 24/8. helyrajzi számú ingatlan 9161/10822-ed tulajdoni hányadát, a d.-i 24/11. helyrajzi számú ingatlan 1559/2783-ad tulajdoni hányadát, valamint a d.-i 24/9. helyrajzi számú ingatlan teljes tulajdoni illetőségét - összesen 124 732 083 Ft értékben - az E. Kft. alperes tulajdonába adta, az ugyanilyen összegben nyilvántartott [a Cstv. 57. § (1) bekezdésének "B" kielégítési kategóriájába sorolt] hitelezői igénye kielégítéseként. Az alperes tulajdonjoga a fenti ingatlanokra 2006. június 14-én az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre került. Az alperes tulajdonába került ingatlanrészek tényleges forgalmi értéke bruttó 360 000 000 Ft volt.
A felperes 2005. évben pert indított a H. Megyei Bíróságon M. S., T. J., az E. Kft. és B.G. alperesek ellen, amely perben - egyebek mellett - a M. S. és B. G. között létrejött engedményezési szerződés érvénytelenségének, valamint annak megállapítását kérte, hogy a G. Kft. "f.a." ellen indult felszámolási eljárásban 16 500 000 Ft erejéig hitelezőtársa az E. Kft.-nek. A H. Megyei Bíróság a 2006. március 29-én meghozott ítéletében megállapította, hogy a M. S. és B. G. között létrejött engedményezési szerződés részben semmis, ezt meghaladóan pedig a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróságnak ez ellen az ítélete ellen előterjesztett fellebbezéseket elbíráló Debreceni Ítélőtábla a 2007. április 18-án meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben, akként változtatta meg, hogy a felperes teljes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában - egyebek mellett - megállapította, hogy a K. J.-sal megkötött kölcsönügyletben a felperest és M. S.-t egyetemleges jogosultaknak kellett tekinteni, ezért M. S. - mint egyetemleges jogosulttárs - a teljes követelésre érvényes engedményezési szerződést köthetett B. G.-ral. Megállapította továbbá, hogy M. S. a követelés érvényesítésének eredményeként hozzá befolyt összeggel a Ptk. 336. §-ában foglaltak alapján köteles a felperes, mint egyetemleges jogosulttárs felé elszámolni. A felperes azonban ilyen tartalmú keresetet nem terjesztett elő, ezért a bíróság a felperes és M. S. elszámolási jellegű vitáját - abban a perben - nem bírálhatta el.
A Legfelsőbb Bíróság a 2007. november 6-án meghozott ítéletével a Debreceni Ítélőtábla ítéletét a hatályában fenntartotta. A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a jogerős ítéletnek azzal a megállapításával, hogy a M. S. és B. G. között létrejött engedményezési szerződés nem érvénytelen, és ennek következtében nem érvénytelenek az azt követő engedményezési szerződések sem. Annyiban azonban pontosította a jogerős ítélet jogi indokolását, hogy mivel az adott esetben egyetemleges jogosultakról volt szó, az engedményezés nem jelentette a követelés érvényesítését. Ezért az egyik jogosulttárs részéről megkötött engedményezéssel a másik egyetemleges jogosult hitelezői pozíciója nem szűnt meg, hanem az csupán azzal a jogkövetkezménnyel járt, hogy az engedményes az engedményező egyetemleges jogosult helyébe lépett.
A felperes tehát az engedményezést követően is hitelező maradt és a Ptk. 335. § (1) bekezdése alapján maga is jogosult volt az egész követelés érvényesítésére. Annak következtében azonban, hogy a kötelezett (G. Kft.) felszámolási eljárása jogerősen befejeződött, a felperesnek erre már nem volt lehetősége. Amennyiben viszont az engedményezési láncolat végleges jogosultjának (E. Kft.) a követelése kielégítésre került "az lehet a jogvita tárgya, hogy a felperesnek és az E. Kft.-nek, mint egyetemleges jogosultaknak milyen módon kell egymás között elszámolniuk. Erre a jogviszonyra a Ptk. 336. §-a az irányadó".
A felperes 2008. évben pert indított az E. Kft., valamint a G. Kft. felszámolási záró végzésében megjelölt ingatlanok társtulajdonosai ellen, tulajdonjog megállapítása iránt. A H. Megyei Bíróság a 2008. május 14-én meghozott a felperes keresetét elutasította, amely ítélet ellen mind a felperes, mind pedig az E. Kft. fellebbezést terjesztettek elő. Utóbb azonban a közöttük 2008. július 10-én, peren kívül létrejött megállapodásra hivatkozással a fellebbezésüket visszavonták, ezért a H. Megyei Bíróság elsőfokú ítélete jogerőre emelkedett. A 2008. július 10-én peren kívül megkötött megállapodásban - egyebek mellett - a jelen per alperese 25 000 000 Ft megfizetését vállalta a felperes számára attól számított 30 napon belül, hogy a perben megjelölt ingatlanokról a perfeljegyzés törlésre kerül.
A felperes a jelen perben előterjesztett, módosított keresetében 123 004 139 Ft tőke, továbbá 78 809 445 Ft-nak 2008. december 14. napjától a kifizetés napjáig járó évi 26%-os mértékű késedelmi kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni, a Ptk. 336. és 335. §-ai alapján.
Az alperes a felperes keresetének teljes mértékben történő elutasítását kérte, vitatta annak jogalapját is és összegét is. Emellett a 2008. július 10-én létrejött megállapodás alapján a felperes számára kifizetett 25 000 000 Ft és járulékai visszafizetése iránt viszontkeresetet is előterjesztett, elsődlegesen a Ptk. 523. §-ára, másodlagosan pedig a Ptk. 361. § (1) bekezdésére hivatkozással.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest arra kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 19 518 990 Ft-ot és ennek 2006. június 15-től a kifizetés napjáig járó, a Ptk. 301. § (1) bekezdésében meghatározott törvényes mértékű késedelmi kamatát, ezt meghaladóan pedig a felperes keresetét és az alperes viszontkeresetét elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság ítéletében kifejtettekre hivatkozással megállapította, hogy az egyetemleges jogosultak viszonyában az egyik jogosult részéről tett engedményezési nyilatkozatot szubjektív hatályúnak kellett tekinteni, az tehát a másik egyetemleges jogosultra nem hatott ki, az ő helyzetében változást nem eredményezett. Az engedményes pedig több jogosultságot, mint amivel az engedményező rendelkezett, nem szerezhetett. Ennek megfelelően az engedményezési láncolat eredményeként az alperes az eredeti kölcsön fele összege, vagyis 16 500 000 Ft tekintetében vált jogosulttá, azzal, hogy mint a felperessel egyetemleges jogosult, a kötelezettől a teljes szolgáltatást követelhette.
A G. Kft. felszámolási eljárásában az alperes teljes hitelezői igénye kielégítést nyert, közte a felperest megillető 16 500 000 Ft összegű követelésrész is. Ezért az alperes a 124 732 083 Ft összegű teljes hitelezői igénye kielégítése fejében kapott ingatlanok arányos értékével köteles a felperes felé elszámolni a Ptk. 336. §-a alapján.
A felszámolási zárómérlegben megjelölt, az alperes tulajdonába került ingatlanok tényleges forgalmi értékét az elsőfokú bíróság a jelen perben beszerzett aggálytalan szakértői vélemény alapján 360 000 000 Ft-ban határozta meg. Ezt az értéket alapul véve a felperest a 16 500 000 Ft tőkekövetelése után arányosan megillető értéket 47 622 070 Ft-ban határozta meg, amelyet csökkentett az alperes részéről a felperesnek a 2008. július 10-i megállapodás alapján már teljesített 25 000 000 Ft-tal, valamint az alperes javára a 7. G. 40.023/2008. számú perben megítélt kiegyenlítetlen 3 103 080 Ft perköltség összegével, amelyet - megállapítása szerint - az alperes a Ptk. 296. § (1) bekezdése alapján a felperes követelésébe jogszerűen beszámíthatott.
Ennek az elszámolásnak az eredményeként az elsőfokú bíróság az alperes tartozását 19 518 990 Ft-ban állapította meg és az alperest ennek az összegnek a megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság alaptalannak találta ugyanakkor a felperes évi 26% mértékű kamatkövetelését, amely döntését egyrészt azzal indokolta, hogy az alperesnek a felszámolási eljárásban nyilvántartott követelése is csupán a kölcsön tőkeösszegét foglalta magába, másrészt azzal, hogy a felek között nincs olyan szerződés, amelynek alapján a felperes az alperessel szemben a jogszabályban meghatározottól eltérő mértékű késedelmi kamat felszámítására lenne jogosult.
Az alperes viszontkeresetének elutasítását pedig az elsőfokú bíróság azzal indokolta, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint az alperes az abban megjelölt 25 000 000 Ft-ot nem kölcsön címén fizette ki a felperesnek, ezért azt a Ptk. 523. §-ára hivatkozással a felperestől jogszerűen nem követelhette vissza. Annak következtében pedig, hogy a 25 000 000 Ft megfizetésére a felek között - peren kívül - létrejött megállapodás alapján került sor, az alperes a visszafizetést a Ptk. 361. §-a alapján sem kérhette a felperestől.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes is és az alperes is fellebbezést terjesztettek elő.
A felperes a módosított fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását kérte akként, hogy a másodfokú bíróság az alperest 66 468 254 Ft tőkeösszegnek és annak 2006. június 15-től a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatának a megfizetésére kötelezze.
A 2006. június 15. utáni időszakra járó késedelmi kamat-követelése tekintetében a felperes az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltakat nem sérelmezte, azt a fellebbezésében kifejezetten elismerte. A 2000. szeptember 1. napján keltezett tartozásátvállalás 3. pontjára, valamint a 2000. október 3-án keltezett tartozáselismerő nyilatkozatban foglaltakra hivatkozással azonban a felperes állította, hogy 2006. június 14. napjáig az évi 26% mértékű késedelmi kamat iránti igénye megalapozott, ezért azt az elsőfokú bíróság tévesen utasította el.
Álláspontja szerint a kamatok felszámítása után az alperes által megszerzett vagyonrészből őt megillető érték helyesen: 94 571 334 Ft, amelyből levonva az időközben már megfizetett 25 000 000 Ft-ot, valamint az alperes által jogszerűen beszámított 3 103 080 Ft-ot, a különbözet a módosított keresetében megjelölt 66 468 254 Ft, amely összeget az alperes az elszámolás eredményeként köteles számára megfizetni.
Az alperes az elsődleges fellebbezési kérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a felperes teljes keresetének elutasítását és a felperesnek a viszontkeresete szerinti marasztalását kérte.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a döntése meghozatala során tévesen értelmezte a Ptk. 335. § (1) bekezdésébe foglaltakat, amikor azt állapította meg, hogy az engedményezés a felperes helyzetét semmiben nem érintette, ő az engedményezést követően is hitelező maradt és maga is jogosult volt (lett volna) a teljes követelés érvényesítésére.
Álláspontja szerint a Ptk. 335. §-ának helyes értelmezése szerint, ha az engedményezésre tekintettel az egyik egyetemleges jogosulttárs teljes kielégítést kapott, akkor a másik egyetemleges jogosulttársnak sem maradt már kielégítés nélküli követelésrésze, ezért jogszerűen csupán a kielégítést kapott egyetemleges jogosulttársával szemben léphet fel elszámolási igénnyel.
Az alperes jogi érvelése szerint ezt a megállapítást támasztja alá a Ptk. 329. § (1) bekezdésének az a rendelkezése is, amely szerint az engedményezéssel az engedményes a régi jogosult helyébe lép és átszállnak rá a követelést biztosító zálogjogból és kezességből eredő jogok is.
Ennek fenntartása mellett az alperes a fellebbezésében vitatta az elsőfokú bíróság által elvégzett elszámolás helyességét is. Megítélése szerint az elszámolás során a bíróságnak figyelembe kellett volna vennie azt is, hogy az első engedményezésre 20 000 000 Ft ellenérték kikötése mellett került sor, amely összeggel az egyetemleges jogosultak követelését csökkenteni kell. Ebben az esetben pedig az elszámolás eredményekét az egyik egyetemleges jogosultra eső rész 18 759 600 Ft, tehát kevesebb összeg lenne, mint az alperes részéről a felperesnek már nem vitásan megfizetett 25 000 000 Ft. Ezért az alperes a másodlagos fellebbezési kérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének az akként történő megváltoztatását kérte, hogy a másodfokú bíróság a viszontkeresete alapján a felperest e két összeg (25 000 000 Ft - 18 759 600 Ft) különbözetének a megfizetésére kötelezze.
A felperes az alperes fellebbezésével összefüggésben előterjesztett ellenkérelmében ismételten hivatkozott arra, hogy az egyetemleges jogosultak követelésének engedményezése nem a követelés érvényesítésére irányuló jogi aktus volt. Annak következtében pedig, hogy az engedményezéssel nem igényérvényesítés történt, a tartozás fennmaradt, mégpedig az egyetemlegességre figyelemmel valamennyi jogosult vonatkozásában.
A perbeli esetben az első engedményezéssel M. S. egyetemleges jogosult helyébe B. G. lépett, mint hitelezőtárs. A további engedményezések eredményeként pedig az E. Kft. lett a felperes hitelezőtársa. Annak következtében pedig, hogy az eredeti követelés kielégítése során az E. Kft. részére történt meg a teljesítés, ő az, aki az eredeti követelés fejében kapott vagyonnal elszámolni köteles a jogosulttársa, s a felperes felé.
Az alperes másodlagos fellebbezési kérelmével összefüggésben a felperes jogi álláspontja az volt, hogy mivel a 20 000 000 Ft elszámolására, illetőleg annak az elszámolás során történő figyelembevételére az alperes az elsőfokú eljárás során nem hivatkozott, ezért azt a másodfokú bíróság a döntése meghozatalakor már nem vehet figyelembe - figyelemmel a Pp. 235. § (1) bekezdésében foglaltakra.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezések és a fellebbezési ellenkérelmek korlátai között bírálta felül, amelynek során arra a megállapításra jutott, hogy a fellebbezések alaptalanok.
Az ítélőtábla megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a teljes körűen feltárt tényállást helyesen állapította meg és helytállóak voltak az abból levont jogi következtetései is, amelyekkel a másodfokú bíróság mindenben egyetértett.
Alaptalanul sérelmezte a felperes a fellebbezésében a 2006. június 15. előtti időszakra érvényesített késedelmi kamat iránti igényének elutasítását. Arra ugyan a felperes a fellebbezésében helytállóan hivatkozott, hogy a 2001. szeptember 1-jén létrejött tartozásátvállalási szerződésben a G. Kft. a késedelmes teljesítése esetére valóban évi 26%-os mértékű késedelmi kamat megfizetését vállalta, amely szerződési kikötés megteremtette volna a jogalapot a felperes számára az évi 26% mértékű késedelmi kamat érvényesítéséhez. A felperesnek ez az igényérvényesítési jogosultsága azonban elenyészett azzal, hogy a G. Kft. elleni felszámolási eljárásban sem ő, sem az egyetemleges jogosulttársa (M. S.), sem pedig a jogosulttársa helyébe lépett hitelezők késedelmi kamat iránti igényt nem érvényesítettek a 33 000 000 Ft összegű (biztosított) tőkekövetelés mellett. A Cstv. 38. § (3) bekezdése azt írja elő, hogy a felszámolás alá került gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni, amelynek módját a Cstv. 28. § (2) bekezdésének f) pontja és a 37. § rendelkezései szabályozzák.
A Cstv. 37. § (3) bekezdésének (a G. Kft. elleni felszámolási eljárás kezdő időpontjában hatályos) rendelkezése szerint pedig a hitelezői igénybejelentésre megállapított egy éves határidő elmulasztása jogvesztéssel járt. Ezért annak következtében, hogy a felperes keresetében megjelölt késedelmi kamat iránti követelés érvényesítését az arra jogosultak (a felperes maga, illetőleg M. S., majd a további engedményesek) a G. Kft. elleni felszámolási eljárásban nem vitásan elmulasztották, a felperesnek ez az igénye nemcsak a G. Kft. adóssal szemben, hanem a jelen per alperesével szemben is elenyészett, tehát ezt az igényét a felperes a jelen perben az alperessel szemben jogszerűen már nem érvényesíthette.
Az alperes az elsődleges fellebbezési kérelmében a Ptk. 335. és 336. §-ainak az elsőfokú bíróság részéről történt megsértését, illetve téves értelmezését állította, amely hivatkozását a másodfokú bíróság a következő indokok miatt nem találta megalapozottnak:
Tény, hogy a Debreceni Ítélőtábla a ítéletében a M. S. részéről tett engedményezési nyilatkozatot a követelés érvényesítésére irányuló, ezáltal pedig olyan objektív hatályú jognyilatkozatnak tekintette, amely a felperesre, mint egyetemleges jogosulttársra is kihatott és ebből kiindulva vezette le az egyetemleges jogosulttársak közötti elszámolás rendjét. A Legfelsőbb Bíróság azonban a felülvizsgálati eljárásban meghozott határozatában azonban M. S. engedményezési nyilatkozatát szubjektív hatályúnak, tehát olyan jognyilatkozatnak minősítette, amely a felperesre, mint egyetemleges jogosulttársra nem hatott ki, az ő helyzetében változást nem eredményezett és az egyetemleges jogosulttársak közötti elszámolást ebből a megállapításból kiindulva tartotta elvégezhetőnek. Erre tekintettel az elsőfokú bíróságnak az egyetemleges jogosulttársak közötti elszámolási perben a Legfelsőbb Bíróság ítéletében kifejtetteket kellett irányadónak tekintenie, amelynek az elsőfokú bíróság ítélete szerinti elszámolás mindenben megfelelt.
A Legfelsőbb Bíróság ítéletében kifejtett jogi érveléssel a Ptk. 335. és 336. §-ainak az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltak szerinti értelmezése állt összhangban, ezért azt az alperes a fellebbezésében alaptalanul támadta.
Alaptalannak találta a Debreceni Ítélőtábla az alperes másodlagos fellebbezési kérelmét is, amelyben az alperes az első engedményezés alapján M. S.-nak kifizetett 20 000 000 Ft figyelmen kívül hagyását sérelmezte az elszámolás során.
Az alperesnek ez a fellebbezési hivatkozása ugyan nem minősült olyan új ténynek, amelyet a Pp. 235. § (1) bekezdésébe foglalt korlátozó rendelkezésre tekintettel a másodfokú bíróság érdemben már nem vizsgálhatott, erre tehát a felperes a fellebbezési ellenkérelmében tévesen hivatkozott, ez a fellebbezési hivatkozás és kérelem azonban az érdemi vizsgálat eredményeként megalapozatlan volt, a következők miatt:
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati határozatában kifejtettek szerint a M. S. részéről tett engedményezési nyilatkozatot olyan szubjektív hatályú jognyilatkozatnak kell tekinteni, amely a felperesre, mint egyetemleges jogosulttársra nem hatott ki, az ő hitelezői pozícióját tehát nem befolyásolta.
Ennek következtében pedig az engedményezési szerződés alapján M. S. részére kifizetett 20 000 000 Ft-ot sem lehet a jelen perbeli elszámolás során figyelembe venni, hiszen a M. S. helyébe lépett újabb egyetemleges jogosulttársak (végül az alperes) részéről a felszámolási eljárásban érvényesített követelés fele része annak kifizetésétől függetlenül továbbra is a felperest illette meg. Ezért a felszámolási eljárásban teljes kielégítést kapott utolsó egyetemleges jogosulttárs (az alperes) a követelése fejében megkapott ingatlanok teljes értékével köteles volt elszámolni a felperes felé a Ptk. 336. §-a alapján, függetlenül attól, hogy M. S. számára a felperessel egyenlő arányú egyetemleges követeléssel összefüggő felszámolási eljárásbeli hitelezői pozíció átadásáért (mint szubjektív hatályú jognyilatkozatért) milyen összegű ellenszolgáltatást nyújtott.
Mindezekre tekintettel a Debreceni Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét a Pp. 253. § (2) bekezdésében foglaltak szerint - azonban a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján lényegében saját helyes indokaira utalással - helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Gf. IV. 30.457/2009/7.)