adozona.hu
ÍH 2010.68
ÍH 2010.68
TEÁOR BESOROLÁS - KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az egyes tevékenységek TEÁOR besorolását segítő tájékoztatás nem közigazgatási hatósági ügy. Eljárásra csak azt a hatóságot lehet kötelezni, amely az ügy intézésére hatáskörrel rendelkezik. [2004. évi CXL. tv. 12. § (1), (3) bek., 20. § (3) bek., 1993. évi XLVI. tv.].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A kérelmező besorolás iránti kérelmet terjesztett elő a kérelmezettnél, amelyben a játékos, fogadó részéről történő szerencsejátékban, fogadásban való részvétel határozattal megállapított TEÁOR szerinti besorolását kérte. A kérelmezett válaszlevelében közölte, hogy a szerencsejátékban, fogadásban való részvétel a játékos, fogadó részéről nem minősül a statisztikai jegyzékek alkalmazása szempontjából gazdasági tevékenységnek, így nem sorolható be a TEÁOR szerint. Tájékoztatta továbbá a kérelme...
A kérelmező besorolás iránti kérelmet terjesztett elő a kérelmezettnél, amelyben a játékos, fogadó részéről történő szerencsejátékban, fogadásban való részvétel határozattal megállapított TEÁOR szerinti besorolását kérte. A kérelmezett válaszlevelében közölte, hogy a szerencsejátékban, fogadásban való részvétel a játékos, fogadó részéről nem minősül a statisztikai jegyzékek alkalmazása szempontjából gazdasági tevékenységnek, így nem sorolható be a TEÁOR szerint. Tájékoztatta továbbá a kérelmezőt, hogy sem a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Stv.), sem más jogszabály nem utal a KSH hatás- és illetékességi körébe hatósági ügyet, így a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) hatálya sem terjed ki rá, ennek megfelelően közigazgatási határozatot sem hozhat.
A kérelmező kérte a kérelmezett eljárásra kötelezését, ennek keretében azt, hogy a kérelmének megfelelően hatósági határozatban sorolja be a TEÁOR szerint a fogadást, szerencsejátékot, mint gazdasági tevékenységet. A Stv. 1. §-ára, 25. §-ára, továbbá a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 1. §-ának (1) és (2) bekezdéseire, valamint a (4) bekezdésének a) pontjára, továbbá a Ket. 12. §-ának (1)-(3) bekezdéseire hivatkozással kifejtette, hogy a kérelmezett mint központi államigazgatási szerv hatósági jogkörben eljárva tevékenységgel kapcsolatos adatot igazol, így nem tájékoztatóban, hanem határozatban köteles a besorolásról dönteni. Ennek hiányában megfosztotta őt a jogorvoslati lehetőségtől.
A kérelmezett nyilatkozatában a kérelem elutasítását kérte. Kifejtette, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 52. §-a szerint a TEÁOR az állami irányítás egyéb jogi eszközének minősül, normatív jellegű, általánosan kötelező szabályokat, előírásokat tartalmaz, ezért a TEÁOR-t meghatározó statisztikai közlemény nem minősül közigazgatási ügyben hozott hatósági határozatnak. Utalt arra is, hogy a Stv. és az annak végrehajtására kiadott 170/1993. (XII. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) sem jogosítja fel erre nézve közigazgatási határozat hozatalára. Álláspontja alátámasztására hivatkozott a BH 1996. 398. szám alatt közzétett eseti döntésre is.
Az elsőfokú bíróság végzésével a kérelmező kérelmét elutasította, és - más rendelkezés mellett - 5300 forint eljárási illeték megfizetésére is kötelezte. Indokolásában kifejtette, hogy a Ket. 20. §-ának (3) bekezdése alapján a bíróság csak akkor kötelezheti eljárásra a közigazgatási szervet, ha az mulasztott, vagyis nem járt el a hatáskörébe tartozó ügyben illetékességi területén, nem tett eleget a határozathozatali kötelezettségének. A Jat. 52. §-a alapján megállapította, hogy a gazdasági tevékenységek statisztikai besorolásáról szóló TEÁOR statisztikai közleménynek minősül, amely alapján a gazdálkodó szervezetek kötelesek a szakágazati önbesorolást elvégezni. Amennyiben a gazdálkodó szervezet e kötelezettségének nem tud eleget tenni, vagy annak megfelelősége iránt kétség merül fel, akkor a gazdálkodó szervezet a helyes besorolás elősegítése érdekében állásfoglalást kérhet a kérelmezettől. Ez az állásfoglalás azonban nem minősül közigazgatási határozatnak. Jogszabály ugyanis nem ruházza fel a kérelmezettet közigazgatási hatósági ügy intézésére, másrészt pedig az állásfoglalás kérés következtében nem jött létre közigazgatási jogviszony a kérelmező és a kérelmezett között. Mindezek alapján a kérelmezettet nem terhelte a Ket. 20. §-ának (1) bekezdésén alapuló eljárási kötelezettség. Az elsőfokú bíróság a kérelmezőt terhelő eljárási illeték mértékét az Illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 39. §-ának (3) bekezdés b) pontja és 42. §-ának (1) bekezdés h) pontja szerinti mértékben állapította meg.
A végzés elleni fellebbezésében a kérelmező elsődlegesen a végzés megváltoztatásával a kérelmezettet arra kérte kötelezni, hogy a kérelme szerinti tevékenységet határozattal sorolja be a TEÁOR jegyzékbe. Másodlagosan azt kérte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jelölje meg azt a szervet, amelyik jogosult érdemben dönteni az ügyben. Előadta, hogy a Stv. 6. §-ának (1) bekezdés f) pontjában meghatározott tevékenységek besorolása a kérelmezett feladata. Előadta, hogy a 9271 TEÁOR szerinti besorolás magában foglalja a tippeléses (bukmékeri) és más fogadással kapcsolatos tevékenységet, ennek ellenére a kérelmezett tájékoztatása szerint a hivatkozott tevékenység - gazdasági tevékenység hiányában - nem sorolható be a TEÁOR szerint. E körben azt is kifogásolta, hogy a kérelmezett a besorolásról csak tájékoztatást adott és nem hozott döntést, ami azért jogsértő, mert megfosztotta a jogorvoslati lehetőségtől és sérti a Stv. hivatkozott rendelkezését is. Mindezeken túl előadta, hogy már több szervezetet is megkeresett a besorolás érdekében, ám mindez ideig nem talált olyan hatóságot, amelyik a kérdésben jogorvoslattal is támadható döntést hozott volna. Ezért kérte másodlagosan az eljárásra jogosult szerv megjelölését.
A fellebbezéssel szemben a kérelmezett észrevételt nem tett.
A kérelmező fellebbezése nem alapos.
A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az eljárásra kötelezés törvényi feltételei nem állnak fenn, amely miatt a kérelmet el kellett utasítani. A kérelmező a fellebbezésében nem hivatkozott olyan indokra, amely a végzés jogszerűségét megkérdőjelezné, olyan tényt, körülményt nem hozott fel, amely a fellebbezés kedvező elbírálását eredményezhette volna. Az elsőfokú bíróság mindenre kiterjedő, rendkívül alapos, jogszerű és logikus indokolásával a Fővárosi Ítélőtábla maradéktalanul egyetért, ezért azt megismételni nem kívánja. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel a következőket emeli ki.
Amint azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította, a Ket. 20. §-ának (6) bekezdésében foglaltak alapján a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság csak akkor kötelezheti a hatóságot az eljárás lefolytatására, ha az az eljárási kötelezettségének nem tesz eleget. Eljárásra kötelezni tehát csak hatóságot lehet, és azt is csak akkor, ha a Ket. 20. §-ának (1) bekezdésében meghatározott eljárási kötelezettségét elmulasztja teljesíteni. A Ket. 12. §-ának (3) bekezdés a) pontja szerint közigazgatási hatóságnak minősül a hatósági ügy intézésére hatáskörrel rendelkező államigazgatási szerv. Ebből látható, hogy önmagában az, hogy a Tv. 1. §-ának (4) bekezdés a) pontja szerint a kérelmezett központi államigazgatási szerv, még nem jelenti egyben azt is, hogy közigazgatási hatóságnak minősülne. Ehhez még egy olyan jogszabályi rendelkezés is szükséges, amely a kérelmezett hatáskörébe utalja a hatósági ügy intézését. A Ket. 19. §-ának (1) bekezdése ugyanis kimondja, hogy a hatóság hatáskörét jogszabály állapítja meg.
A felperes ilyen, hatósági ügy intézésére feljogosító jogszabályi rendelkezést nem tudott megjelölni. Az általa hivatkozott St. 6. §-ának (1) bekezdés f) pontja a kérelmezett feladatáról rendelkezik, ennek körében a statisztikai módszerek, fogalmak, osztályozások kialakításáról, a számjelek meghatározásáról, készítéséről, nyilvánosságra hozataláról, valamint használatuk kötelezővé tételéről, illetve a statisztikai regiszter működtetéséről és ennek alapján névjegyzék készítéséről szól. A hatósági ügy fogalmát azonban a Ket. 12. §-ának (2) bekezdése határozza meg. Az itt felsoroltak egyikébe sem illeszthető be a St. 6. §-ának (1) bekezdésének f) pontjában körülírt tevékenységek.
Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy a kérelmező által hivatkozott jogszabályi hely egyébként sem nevesíti az egyes tevékenységek kérelemre történő TEÁOR szerinti besorolását. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy a TEÁOR besorolás nem a kérelmezett, hanem a gazdasági tevékenységet végző személy feladata. Ehhez a kérelmezett egyfajta szakmai segítséget nyújthat, ám az erre vonatkozó tájékoztatása, állásfoglalása kötelező erővel nem bír. Az nem minősül sem jogszabálynak, sem az állami irányítás egyéb eszközének, de ugyanígy nem tekinthető közigazgatási hatósági ügyben hozott döntésnek sem. A TEÁOR besoroláshoz támpontot nyújtó tájékoztatás az ügyfél számára jogot nem keletkeztet, azt nem módosít, de nem is szüntet meg. Tényt, adatot, vagy jogosultságot sem igazol, hiszen a tájékoztatás vagy állásfoglalás csupán felvilágosítást, útmutatást tartalmaz, annak még csak deklaratív jellege sincs. Mindezekből megállapítható, hogy a kérelmezettnek az egyes tevékenységek TEÁOR besorolást segítő tájékoztatása nem minősül közigazgatási hatósági ügynek, és e tevékenység tekintetében a kérelmezett nem minősül közigazgatási hatóságnak. Ezek hiányában a kérelmezettnek közigazgatási hatósági eljárási kötelezettsége sincs, amely miatt a Ket. 20. §-ának (1) bekezdése alapján - még a válaszadás esetleges elmaradása esetén sem - nem lehet eljárásra kötelezni. Ennél fogva helyesen utasította el az elsőfokú bíróság a Ket. 20. §-ának (6) bekezdésében meghatározott feltételek hiányában a kérelmet.
A fentieket erősíti meg a Legfelsőbb Bíróság BH 1996. 398. szám alatt közzétett eseti döntése, amely egyértelműen kimondja, hogy a tevékenység besorolásáról szóló KSH állásfoglalás, illetve tájékoztatás nem minősül egyedi, konkrét ügyben hozott érdemi, államigazgatási határozatnak.
A fellebbezésben foglaltak alapján rámutat még a másodfokú bíróság arra, hogy az Alkotmányban is biztosított jogorvoslathoz való jog nem jelenti azt, hogy bárki alappal követelhetné - akár egy államigazgatási szervtől is - hatósági határozat meghozatalát. A közigazgatási szerv ugyanis csak olyan feladatokat láthat el, amelyekre nézve jogszabályi felhatalmazása van, és csak azok a hatóságok, azok is csak olyan eljárás keretében dönthetnek határozattal meghatározott ügyekben, amelyeket jogszabály erre feljogosít. Ha jogszabályban meghatározott hatáskör hiányában az államigazgatási szerv határozattal mégis elbírálna egyedi ügyet, úgy a döntése semmis lenne, azaz joghatás kiváltására nem lenne alkalmas.
A fentieken túl utal még arra a másodfokú bíróság, hogy a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 3. §-ának (1) bekezdése alapján a bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát bírálja el. Ebből következik, hogy a bíróságnak nem feladata a hozzá fordulók számára adójogi, vagy más szempontú tanácsot adni. A bíróság tájékoztatási kötelezettsége a fél eljárási jogai érvényre juttatásának elősegítésére vonatkozik, az nem terjedhet túl a konkrét jogvita keretein. Ezért az elsőfokú bíróságnak sem volt feladata a kérelmező kérelmének teljesítésére jogosult szerv meghatározása, különösen pedig nincs hatásköre ilyen szerv kijelölésére. A végzésből azonban kiderül, hogy a kérelmező által hivatkozott tevékenység TEÁOR besorolásához a kérelmezettől kaphat segítséget, ám csupán tájékoztató formájában, nem pedig közigazgatási határozatban.
A kifejtettek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról és az egyes közigazgatási nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról szóló 2005. évi XVII. törvény 4. §-a folytán alkalmazandó Pp. 259. §-a, illetve Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján - helyes indokaira is tekintettel - helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 2. Kpkf. 50.608/2009/4.)