adozona.hu
BH 2010.6.166
BH 2010.6.166
Ha az eladó az általa értékesített gépkocsik feltűnően alacsony vételárára elfogadható magyarázatot nem tud adni, az adóhatóság a valós ellenértéket megállapíthatja [Art. 1. § (7) bek.].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi kft. gépjárművek bérbeadását végzi. Ennek során a gépjárművek állapotát időnként felméri, majd gazdasági szempontból mérlegeli, hogy érdemes-e az adott gépjárművet a továbbiakban fenntartani, vagy azokat értékesíti. Az adóhatóság megismételt eljárásban a 2000-2003. adóévekre vonatkozóan általános forgalmi adónemben, illetve a 2002. adóévre vonatkozóan társasági adónemben bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél. Ennek során arra a megállapításra jutott, hogy 39 esetbe...
Erre figyelemmel az értékesítések valós adóalapját az adóhatóság az Art. 1. § (7) bekezdésére alapozva becsléssel állapította meg oly módon, hogy márkakereskedőket keresett meg a piaci értéknek az EUROTAX katalógus, valamint a gépjármű állapotlapok alapján történő megállapítása érdekében. Az ellenérték becslése körében az adóhatóság meghatározta a gépkocsik 2002-es értékesítésekor a piaci árnak megfelelő ellenértéket is. A megállapítás alapjául a 2002. január 26-án, illetve 2002. február 25-én kelt adásvételi szerződések és az azokhoz csatolt bevételi pénztárbizonylatok, illetve készpénzfizetési számlák szolgáltak. Mind a pénztárbizonylat, mind a készpénzfizetési számla a szerződésben rögzített 1 050 000, illetve 1 015 000 Ft-os vételárról kerültek kiállításra.
Az ellenőrzés nem érintette a felperes bevallását a Citroen Xara Picasso személygépkocsi beszerzésével összefüggő adókötelezettség vonatkozásában.
Az elsőfokú adóhatóság a fenti megállapítások alapján a felperes terhére általános forgalmi adónemben a két vizsgált évre együttesen 19 394 000 Ft, társasági adónemben 2002. évre 8 978 000 Ft, összesen 28 372 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amely után adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2007. november 28-án kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot részben megváltoztatta, az adókülönbözet összegét 27 627 000 Ft-ra módosította, és ehhez igazította a felszámított késedelmi pótlék összegét.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte.
A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint az adóhatóság az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértést nem vétett, a tényállást kellő mélységben feltárta és azt megfelelően bizonyította. A bizonyítékokat összességükben helyesen értékelte, a késedelmi pótlékot szabályszerűen számította ki. A Fővárosi Bíróság hangsúlyozta, hogy a személygépkocsi vásárlásával kapcsolatos vevői nyilatkozatokat az adóhatóság ugyan nem bocsátotta a felperes rendelkezésére, azok lényeges tartalmát azonban a jegyzőkönyv és az elsőfokú adóhatósági határozat kielégítő módon tartalmazza, illetve a felperesnek a per során is lehetősége volt arra, hogy azokat a bírósági szakban megtekintse.
A felperes által értékesített 39 gépkocsi eladásából származó bevétel, mint adó valós alapjának meghatározása körében a Fővárosi Bíróság kiemelte, hogy a felperes nem tudta bizonyítani, hogy az értékesített gépjárművek eladási ára miért maradt el jelentősen a piaci ártól. A különbséget a gépjárművek meghibásodása és sérülése nem indokolta. Ezzel összefüggésben a bíróság megítélése szerint az adóhatóság a tényállást megfelelően feltárta és bizonyította. Utalt arra, hogy a becslésbe bevont gépjárművek között a felperes által hivatkozott Citroen Xara Picasso személygépkocsi nem szerepel, a becslés a fenti személygépkocsira nem terjedt ki. Ezért az adóhatóság nem követett el jogszabálysértést, amikor ezzel összefüggésben a társasági adóalapot nem csökkentette a felperes előadására figyelemmel, hogy a személygépkocsit tévedésből kétszer vették készletre és szerepeltették a nyilvántartásban.
A Fővárosi Bíróság álláspontja szerint az adóhatóság nem járt jogszabálysértően akkor, amikor a személygépkocsik értékesítését teljes egészében 2002. évben vette figyelembe és az azok értékesítéséből származó bevételt becsléssel állapította meg. A felperes arra hivatkozott, hogy a gépkocsik értékesítése már 2001. évben megtörtént, az első vételár-részlet megfizetése után azonban az eredeti vevők visszaléptek és a 2002. évben történő értékesítéskor új vevők léptek a korábbi adásvételi szerződésbe. Ily módon 2002. évben már csak vételár-hátralék megfizetésére került sor, erre a körülményre az adóhatóságnak figyelemmel kellett volna lennie.
A Fővárosi Bíróság hangsúlyozta, hogy az ellenőrzés a 2001-es adóévre nem terjedt ki, ezért annak vizsgálatára az adóhatóság nem volt jogosult. Utalt arra is, hogy az iratok között fellelhető adásvételi szerződések, pénztárbevételi nyilatkozatokat és számlák a teljes vételárról kerültek kiállításra. A Fővárosi Bíróság álláspontja szerint a felperes a 39 gépjármű alacsony vételárát alátámasztó bizonyítékot nem tárt az adóhatóság elé. Ezért az adóhatóság a közvetlen és további vevők nyilatkoztatását követően jogszerűen juthatott arra a megállapításra, hogy a felperes iratai nem alkalmasak a valós adó alapjának megállapítására, és az Art. 108. § (3) bekezdés c) pontja alapján jogosult volt becslést alkalmazni. Hangsúlyozta, hogy az ügy eldöntése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a felperes érvényesített-e jótállási kötelezettséget, vagy nem. Kiemelte, hogy az állapotlapokon szereplő hibák, sérülések kijavítására egy vevő sem tudott számlát bemutatni, ami magánszemély vásárló esetén nem róható fel, de a hét gazdasági társaság vevőt megőrzési kötelezettség terhelte volna.
A becsült vételárra figyelemmel a Fővárosi Bíróság megállapította, hogy az adóhatósági ellenőrzés eredménye megdöntötte a pénztárbizonylatokban, illetve adásvételi szerződésekben foglaltakat, azok tartalmukat tekintve tehát nem bizonyítják a bennük foglaltak valóságát. A Fővárosi Bíróság utalt arra, hogy a felperes esetében a Tao. tv. 3. számú mellékletének A/2. pontja nem alkalmazható, mert a felperes a gépjárművek értékesítését nem szokásos üzleti tevékenységként végezte. A bíróság nem látta szükségesnek a felperes szakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványának teljesítését sem rámutatva arra, hogy a becslés nem szakértői, hanem jogkérdés.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és a keresetnek helyt adó döntés meghozatalát, másodlagosan a Fővárosi Bíróság új eljárás lefolytatására utasítását kérte. Álláspontja szerint a Fővárosi Bíróság tévesen állapította meg a Tao. tv. 3. számú melléklet A/2. pontja alkalmazásának kizártságát, a gépjárművek értékesítése ugyanis a felperes szokásos tevékenységének része. A gépjárműveket, mint tárgyi eszközöket - ha további bérbeadásra alkalmatlanná válnak - a felperes rendszeresen értékesítette. Sérelmezte, hogy az adóhatóság lényegében szokásos piaci árat kért számon a felperesen annak ellenére, hogy azt az adóhatóság csak kapcsolt vállalkozások között vizsgálhatja és állapíthatja meg. Hangsúlyozta, hogy az ügylet valódi célja nem adókikerülés, hanem gazdasági szempontok érvényesítése volt. Sérelmezte, hogy az adóhatóság a felperes ismételt hivatkozása ellenére nem csökkentette a társasági adó alapját a Citroen Xara Picasso személygépkocsi vonatkozásában annak ellenére, hogy tévedésből kétszer került készletként nyilvántartásba. Hivatkozott arra, hogy a megbízólevél tanúsága szerint az adóhatósági ellenőrzés nem a 39 személygépkocsi értékbecslésére, hanem a vizsgált adóévek áfa- és társasági adóalapjának megállapítására irányult. Ezért az adóhatóságnak a téves könyvelést is korrigálnia kellett volna. Utalt arra, hogy a 2009. január 13-i tárgyaláson az alperes úgy nyilatkozott, megfontolja e körben a határozat saját hatáskörben történő módosítását, erre azonban nem került sor. Kifogásolta a HWA-931 és a HVP-211 forgalmi rendszámú személygépkocsik értékesítéséből származó bevétel egészének 2002. évben történt figyelembevételét hivatkozással arra, hogy az első vételár-részletek megfizetésére már 2001-ben sor került.
A becslés vonatkozásában sérelmezte a felperes, mint bérbeadással foglalkozó vállalkozás márkakereskedői szolgáltatásokkal történő összevetését. A felperesi álláspont szerint az adóalap megállapítása körében az adóhatóság nem térhetett volna el a felperestől közvetlenül vásárló vevők nyilatkozataiban foglaltaktól. A vételár mértékét a felperes álláspontja szerint azért kell elfogadni, mert az üzletmenet szempontjából jelentős érdek fűződött a gyors és eredményes értékesítéshez. Részletes elemzésben mutatta be, hogy az értékesített gépkocsik a bérbeadás időszaka alatt a felperes számára már jelentős bevételt termeltek. Hivatkozott arra, hogy a kölcsönzés a jótállási kötelezettség érvényesítését kizárta. Utalt arra, hogy a gépjárművek állapotáról az értékesítés érdekében felmérést nem kellett készítenie. A rendelkezésre álló állapot-felmérési lapok az újbóli bérbe adhatóságot vizsgálták. Hangsúlyozta, hogy a felperes számára gazdaságosabb volt a viszonylat áron aluli, de azonnali értékesítés, mint a beláthatatlan időpontú és költségű piaci áron történő értékesítés.
Álláspontja szerint az adóhatóság valójában a szokásos piaci ár megállapításával kapcsolatos eljárást folytatott le a nélkül, hogy alkalmazta volna az ezzel kapcsolatos OECD iránymutatás ügyleti nyereségen alapuló módszerét, amely a felperesi értékesítésre vonatkozó döntés racionalitását támasztja alá. A márkakereskedők által megállapított magasabb piaci érték vonatkozásában rámutatott arra, hogy a márkakereskedők előnyösebb gazdasági helyzetben vannak. A felperes megfelelően alátámasztotta, hogy milyen gazdasági megfontolások eredményezték a piaci ártól való eltérést. Utalt arra, hogy pl. az adóhatóságnál is alkalmazott árverések esetén az elárverezett ingatlanok vagy ingóságok töredék árért cserélnek gazdát. Hiányolta, hogy az adóhatóság nem bizonyította, hol, mikor és minek eredményeként következett be az az értéknövekedés, amely meghaladta a felperes által érvényesített értékesítéskori árat. A felperes változatlanul sérelmezte, hogy nem olvashatta a vevői nyilatkozatokat, azok egy része a perbeli iratokban sem állt rendelkezésre. A személygépkocsi jogi sorsának részletes bemutatásával szemléltette a felperes azt, hogy az adóhatóság a rendelkezésre álló iratoknak ellentmondó megállapításokat tett, illetve más gépkocsikkal összefüggésben is az adóhatóság megállapításainak megalapozatlanságára mutatott rá.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte kiemelve, hogy a vevői nyilatkozatok a felperes számára elérhetők voltak, azokat irat-betekintési jogával élve bármikor megtekinthette. Hangsúlyozta, hogy a perben minden rendelkezésre álló iratot becsatolt. A személygépkocsi vonatkozásában vitatta a felperes által előadottakat részletesen elemezve a gépjárművel kapcsolatban rendelkezésre álló iratokat.
A felperes észrevételében a felülvizsgálati kérelmében foglaltakat változatlanul fenntartotta hangsúlyozva, hogy a felperes az értékesítés, mint gazdasági döntés indokait megfelelően bemutatta. Hivatkozott arra, hogy a vevői nyilatkozatokat az adóhatóságnak külön kérelem nélkül is a felperes rendelkezésére kellett volna bocsátania, illetve fenntartotta a személygépkocsival kapcsolatban azt az előadását, hogy az alperes megállapításai iratellenesek.
A felülvizsgálati kérelem kisebb részében megalapozott.
Az Art. 1. § (7) bekezdése értelmében a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható.
A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza, hogy az adóhatóság az Art. 1. § (7) bekezdése alapján jogosult volt vizsgálni a felperes által kötött gépjármű adásvételi szerződéseket abból a szempontból, hogy azokban milyen tényleges piaci értékű gépjárművek cseréltek gazdát; a gépjárművek valós értékének és annak megfelelő ellenértéknek a figyelembevételével a felperes által fizetendő általános forgalmi adó, illetve a társasági adó alapja mennyiben módosul. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a Fővárosi Bíróság nem követett el jogszabálysértést, amikor megállapította, hogy a feltűnően alacsony eladási árra a felperes ésszerű magyarázatot adni nem tudott, és ezért az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapíthatta meg. A jogerős ítéletben értékelt körülmények (a vevői nyilatkozatok, az állapot-felmérési lapok adattartalma, a javításokról kiállított számlák hiánya, a márkakereskedői ártartomány meghatározás) megfelelő alapul szolgált annak megállapítására, hogy a felperes iratai nem voltak alkalmasak a valós adó alapjának megállapítására, és ezért becslés volt alkalmazható [Art. 108. § (3) bekezdés c) pontja]. A becslés módszerét illetően a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a felperes a becslés alapján számított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal nem bizonyította [Art. 108. § (8) bekezdés]. Az adóhatóság által megállapított piaci ár és a felperes által alkalmazott értékesítési ár közötti nagymértékű, sokszoros eltérést a felperes által kifejtett gazdasági megfontolások nem indokolhatták.
A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza, hogy az adóhatóság eljárása az Art. 1. § (7) bekezdésén alapult és - kapcsolt vállalkozások hiányában - nem kerülhetett volna sor az Art. 1. § (8) bekezdése szerinti szokásos piaci ár alapulvételével történő minősítésre. Az adóhatóság nem követett el jogszabálysértést, amikor nem a szokásos piaci ár megállapítása körében ajánlott módszereket vette figyelembe. A Legfelsőbb Bíróság nem találta megalapozottnak a felülvizsgálati kérelmet a személygépkocsik 2001-ről 2002-re áthúzódó értékesítésével összefüggésben. Az iratok között fellelhető szerződések, pénztárbevételi bizonylatok és számlák nem utalnak arra, hogy 2002. évben nem a vételár teljes összegének számlázására került sor. Ezért az értékesítés bevételének becslése során az adóhatóság nem követett el jogszabálysértést, amikor a teljes piaci értéket vette figyelembe.
A Legfelsőbb Bíróság jogszerűnek találta a Fővárosi Bíróság ítéletét a felperes által kifogásolt eljárási jogszabálysértések vonatkozásában (záró tárgyalás tartása, színleltség bizonyításának hiánya, közvetett vevők nyilatkozatának figyelembevétele, az egyes gépjárművekkel kapcsolatos iratok értékelése). A fenti, felperes által hivatkozott eljárási szabálysértésekkel összefüggésben a jogerős ítélet részletes és alapos indokolást tartalmaz (jogerős ítélet indokolásának 17-21. oldala).
A felülvizsgálati kérelemben előadottakkal szemben a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az adóhatósági megállapításokkal összefüggésben a Tao. tv. 3. számú mellékletének A/2. pontja alkalmazása semmilyen jelentőséggel nem bír, ezért nem hatott ki az ügy érdemére az a kérdés, hogy a felperes a gépjárművek értékesítését a szokásos üzleti tevékenységként, vagy azon kívül végzi-e.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor mellőzi a jogerős ítélet indokolásának azt a megállapítását, hogy az irat-betekintési jog esetleges sérelmét orvosolja az a körülmény, hogy az eljárás iratait a bírósághoz becsatolták, és azt a felperes a bírósági szakban megtekinthette. Az Art. 99. § (3) bekezdése értelmében ugyanis az adózónak joga van az ellenőrzés során keletkezett iratokba betekinteni, a megállapításokkal kapcsolatban felvilágosítást kérni, azokra észrevételt tenni, bizonyítási indítványokat előterjeszteni, a jegyzőkönyvet megismerni és a jegyzőkönyv átadását, kézbesítését követő 15 napon belül észrevételt tenni. Az irat-betekintési jog tehát olyan lényeges garanciális jogosultsága az adózónak, amelyet az ellenőrzés időszakában kell gyakorolnia, azt az iratok bírósági szakban történő megtekintése nem pótolhatja. A Legfelsőbb Bíróság azonban az irat-betekintési jog feltételezett sérelme vonatkozásában jogsértés megállapítására nem látott lehetőséget figyelemmel arra, hogy a felperes észrevételének 3. pontjában előadottak szerint a felperes a vevői nyilatkozatok mellékletként való megküldését sérelmezte, amely az adóhatóságnak nem kötelezettsége.
A Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta a felülvizsgálati kérelmet a Citroen Xara Picasso személygépkocsival összefüggésben kifejtett ítéleti álláspontot illetően. A Fővárosi Bíróság úgy ítélte meg, hogy miután az adóhatóság által megállapított adóalap a fenti személygépkocsit nem érintette, így a társasági adóalap csökkentése sem indokolt. Ezzel szemben a felülvizsgálati kérelem helyesen mutatott rá, hogy az adóellenőrzés a 2002. és 2003. adóév általános forgalmi adónemben, illetve a 2002. év társasági adónemben történt ellenőrzésére terjedt ki. Az adóhatóság bevallások utólagos vizsgálatát végezte, amely az Art. 87. § (1) bekezdés a), és (2) bekezdése értelmében ellenőrzéssel lezárt időszakot teremtett. Az adóhatóság határozatában az adózó terhére tett megállapításával növelt összegben állapította meg a felperes vizsgált adóévekre vonatkozó adókötelezettségét. Ezért terheli az adóhatóságot az Art. 97. § (6) bekezdésében rögzített kötelezettség, hogy a tényállás tisztázása során az adózó javára szolgáló tényeket is feltárja. A Fővárosi Bíróság tehát tévesen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes határozata nem az adóhatóság által megállapított adóalap körébe tartozik. Az iratok között fellelhető 2002 évi főkönyvi karton tanúsága szerint a felperesnél 2002. december 20-án, majd 2002. december 31-én raktárra vették az IJB-132 forgalmi rendszámú személygépkocsit, amit - a felperes előadása szerint - társasági adó- és áfa-bevallásában is feltüntetett. Az adóhatóság az Art. 97. § (6) bekezdésére figyelemmel nem zárkózhatott el annak vizsgálatától - miután a felperes állítása szerint tévesen kétszeresen készletbe vette -, hogy a gépjárművel kapcsolatos tételek vonatkozásában indokolt-e a társasági, illetve áfa-adóalap módosítása, azaz a felperes javára szolgáló megállapítás megtétele, most, hogy ezen tételek értékelésére nem a becslési eljárás körében került sor, nem mellőzhető az Art. 97. § (6) bekezdésének alkalmazása.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet és az alperes határozatát a Citroen Xara Picasso személygépkocsi 2002. évi elszámolása és az ahhoz kapcsolódó adókötelezettség vonatkozásában hatályon kívül helyezte, és az alperest e körben új eljárás lefolytatására kötelezte.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.239/2009.)