adozona.hu
BH 2010.6.165
BH 2010.6.165
Adóügyben előterjesztett téves szakértői véleményre alapított jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelem elbírálása [1952. évi III. tv. 177. §, 206. §, 221. §, 1992. évi LXXIV. tv. 33. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1996-1997 évben a tevékenysége során igénybevett termékek és szolgáltatások előzetesen felszámított általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) tartalmát 100%-ban visszaigényelte az adóhatóságtól.
Az adóhatóság a felperesnél 1996. évre - május hónapot kivéve - és 1997. áprilistól decemberi időszakra áfa adónemben ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 264 053 000 Ft áfa-adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésé...
BH 2010.6.165 Adóügyben előterjesztett téves szakértői véleményre alapított jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelem elbírálása [1952. évi III. tv. 177. §, 206. §, 221. §, 1992. évi LXXIV. tv. 33. §].
A felperes 1996-1997 évben a tevékenysége során igénybevett termékek és szolgáltatások előzetesen felszámított általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) tartalmát 100%-ban visszaigényelte az adóhatóságtól.Az adóhatóság a felperesnél 1996. évre - május hónapot kivéve - és 1997. áprilistól decemberi időszakra áfa adónemben ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 264 053 000 Ft áfa-adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta, és a következőket állapította meg:
A felperes maradványérdekeltségi rendszerben gazdálkodó költségvetési szerv, amely ellátja a külön jogszabályokban hatáskörébe utalt földügyi igazgatási, hatósági adatszolgáltatási feladatokat, és a földügyi igazgatás országos szintű adatainak feldolgozását, szakmai információs rendszerek fejlesztését, irányítását, más számítógépes rendszerekkel a folyamatos adatcsere biztosítását, földmérési, térképészeti és távérzékelési tudományos kutatást is végez. Az állami alapadatok előállításának, fenntartásának pénzügyi fedezete az állami költségvetés. A felperes látja el az ország teljes területére a földmérési adatok és alaptérképek, topográfiai térképek őrzését, kezelését is. Az állami alapadatok az állami átvételi eljárás után kerülnek állami tulajdonba, ezeket a felperes bocsátja a földhivatalok rendelkezésére, ellenérték nélkül.
A felperes az ellenérték nélküli alapfeladatokat ellátó tevékenységen túl jogosult volt saját bevételt eredményező tevékenységre is. A vizsgált időszakban nyomdaüzemet működtetett, amely kizárólag külső cégek megrendeléseit teljesítette, ebből adóköteles árbevételt is realizált, vevőinek az áfát felszámította, bevallotta, és az e tevékenységet terhelő áfát jogszerűen vonta le.
A felperes 1997. évben dolgozta ki a Digitális Alap Térkép (továbbiakban: DAT) szabványát és szabályzatát, amit értékesített, az ezzel összefüggésben felmerült áfát jogszerűen számolta el.
A felperes olyan központi rendszerek fejlesztését, és megvalósítását is elvégezte, amelyeket a területi földhivataloknak adott át üzemeltetésre. Ilyen volt a térképen alapuló kataszteri rendszer országos számítógépesítése (továbbiakban: TAKAROS), a szántóföldi NÖVÉNYMONITORING rendszer (továbbiakban: NÖVÉNYMONITORING), amelyek forrása ellenértéknek nem minősülő támogatás volt, és ezek nem eredményeztek árbevételt. A felperes e szolgáltatásokat nem ellenérték fejében teljesítette, e tevékenységei az általános forgalmi adóról szóló többször módosított 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 33. § (4) bekezdése alapján tárgyi mentes tevékenységnek minősülnek. Ezek kifejlesztése során a felperes a felmerült beruházási és dologi kiadásaiban rá áthárított áfát 100%-ban visszaigényelte, ugyanakkor könyveiben adóköteles árbevételt nem mutatott ki, és értékesítést terhelő áfát sem vallott be.
A felperes adóköteles árbevétele mindössze 4%-a, illetve 7%-a volt az összes bevételének. Azokban az esetekben, amikor a szolgáltatásból nem származik ellenérték az tárgyi adómentesnek minősül abból a célból, hogy az arányosítás lehetősége fennálljon. Mivel a felperes tárgyi mentes tevékenységnek minősülő és adóköteles tevékenységet is végzett, ezért az áfa visszaigénylésnél az Áfa. tv. 38. § (1) és (2) bekezdései szerint eljárva köteles lett volna a levonható és le nem vonható áfát elkülöníteni, és az el nem különíthető adó összegét az arányosítás szabályai szerint kellett volna megosztania. A felperes azonban nem így járt el, mivel az áfát mindkét évben 100%-ban elszámolta. (Ez 1996. évben 136 969 000 Ft, 1997-ben pedig 144 403 000 Ft volt.).
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését, elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte eljárási és anyagi jogszabálysértésekre hivatkozva. Az ügy érdemét illetően az volt a jogi álláspontja, hogy kizárólag adólevonásra jogosító termékértékesítést és szolgáltatás-nyújtást végzett, bevételeinek aránya közömbös az Áfa. tv. szempontjából. Kifejtette, hogy az alapadatokat is bevétel elérése érdekében állította elő. Ezeket a földhivatal részére értékesítette, az ellenérték kifizetésére pedig oly módon került sor, hogy az ellenérték jogszabályokban meghatározott mértéke szerint a Földművelésügyi Minisztérium az éves támogatási, valamint dologi előirányzatát megnövelte. Hangsúlyozta, hogy a TAKAROS és a NÖVÉNYMONITORING programokat is egy későbbi bevétel elérése érdekében dolgozta ki. Vitatta, hogy az elszámolandó adót az arányosítás szabályai szerint kellett volna megállapítania. Kifejtette, hogy nincs "végrehajtási szabály az arányosítás kivitelezésére", ezért azt a közösségi jog szabályainak megfelelően kell meghatározni, az alperes által alkalmazott "becsléssel történő meghatározásra" nem kerülhetett volna sor.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, ítéletében a következőket állapította meg:
A felperes alaptalanul hivatkozott elévülésre, az adózás rendjéről szóló 1990. évi CXI. törvény 79. § (9) bekezdésében és az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 43. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltak megsértésére és egyéb eljárási jogszabálysértésekre, a közösségi jog, és analógia alkalmazhatóságára.
A felperes alaptevékenységét nem ellenérték fejében végezte, 1996-1997. évben hatályos jogszabályi rendelkezések értelmében nem tartozott az Áfa. tv. hatálya alá, ezért a kizárólag alaptevékenységeihez tartozó beszerzései után megfizetett áfát nem helyezhette volna levonásba. A 12/1995. (V. 4.) FM rendelet és a 23/1997. (III. 21.) FM-HM-PM együttes rendelet (a továbbiakban: együtt Díjrendeletek) hatálya alá nem tartozó más, alaptevékenységgel összefüggő felperesi adatátadás sem tartozott az Áfa. tv. tárgyi hatálya alá. Ezen a jogi szabályozáson az Áfa. tv.-nek a 2000. évi CXIII. törvény (továbbiakban: Mód. tv.) 65. § (2) bekezdésével 1995. január 1. napjára visszaható hatállyal beiktatott 33. § (4) bekezdése változtatott. Ezért a perben kirendelt igazságügyi szakértő véleménye az ítélkezés alapjául azzal a kiegészítéssel fogadható el, hogy a felperes alaptevékenység utáni adóalanyiságát kizárólag az Áfa. tv. 33. § (4) bekezdés első mondata alapozta meg.
A felperes nem folytatott vállalkozási tevékenységet, az alperes által áfa arányosításba bevont nyomdaipari tevékenység és a DAT szabályzat kidolgozása is a felperes alaptevékenysége körébe tartozott éppúgy, mint az alapadat-átadás, a TAKAROS és a NÖVÉNYMONITORING.
A felperes "mindkét évben az 50%-ot meghaladó állami támogatásban részesült…, a saját bevételek és az egyéb, átvett pénzeszközök részarányának csökkentése mellett. A három nagy forráscsoport együttesen képezte az intézmény alaptevékenységének finanszírozását".
Mivel a felperes nem cél, és/vagy címzett támogatásban részesült jogi, normatív alapokon nem állapítható meg, hogy alaptevékenységét, vagy annak valamely részét kizárólag támogatásból látta volna el. "A felperes vagyonelemeinek, tevékenységei forrásának keveredése kizárja annak ítéleti bizonyosságú megállapíthatóságát, hogy a felperes bármely tevékenységét - függetlenül attól, hogy ez állami feladat-e vagy sem - támogatáson kívüli más forrásból ne fedezhessen".
A felperes esetében az Áfa. tv. 33. § (4) bekezdés utolsó mondata szerinti tárgyi költségmentesség csak akkor értelmezhető ha "a költségvetési szerv címzett vagy céltámogatás (feladatfinanszírozás) felhasználásával lát el valamely feladatot (függetlenül attól, hogy alaptevékenység, vagy vállalkozási tevékenység), avagy a költségvetési szervnek nincsen egyáltalán saját bevétele, működése 100%-ban (a jogszabály szövegében "kizárólag") ellenértéknek nem minősülő támogatásból történik." Mivel a felperes az alperes által arányosításhoz rendelt tevékenységek egyike tekintetében sem részesült cél, vagy címzett támogatásban, és a költségvetési támogatáson kívül más bevételei is voltak, esetében az Áfa. tv. 33. § (4) bekezdés utolsó mondata nem alkalmazható. Nem állapítható meg más olyan törvényi feltétel sem, ami miatt a felperes esetében az adólevonásra nem jogosító tevékenység végzése [Áfa. tv. 33. § (1) és (2) bekezdése] megállapítható lenne, ezért az Áfa. tv. 38. § (1) és (2) bekezdése nem alkalmazható.
A felperes eleget tett főkönyvi és analitikus nyilvántartási kötelezettségének, és az Áfa. tv. 33. § (4) bekezdésére tekintettel nem kellett elkülönítenie illetve megosztania a beszerzést terhelő áfát.
Az alperes jogszerűtlenül alkalmazott becslést, ezért a határozatokban szereplő összegek számszakilag még akkor is tévesnek minősülnének, ha a felperesnek az Áfa. tv. 38. § (2) bekezdését alkalmaznia kellett volna.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását.
Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak, az abban megállapított tényállás jogszabálysértő, mivel téves, iratellenes megállapításokat, okszerűtlen ténybeli következtetéseket tartalmaz, az érdemi döntés az Áfa. tv. 33. § (4) bekezdésének téves értelmezésén alapul.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a felperes nem folytatott vállalkozási tevékenységet, hogy a nyomdaüzem működtetése a felperes alaptevékenységének minősülne, hogy a felperes alaptevékenységének finanszírozását három pénzügyi forrás biztosította volna, és, hogy az arányosításra nem volt jogszabályi lehetőség. Hangsúlyozta, hogy az arányosítás kapcsán nem alkalmazott becslést, és teljes körűen fenntartotta a határozatába foglalt jogi álláspontját.
Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság tévesen fogadta el ítélkezése alapjául a szakvéleményt, mivel az "súlyos fogalomzavarral terhelt", "koncepciójában és teljes egészében elhibázott".
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
Azzal érvelt, hogy az alperes a bizonyítékok szabad és okszerű mérlegelését támadja oly módon, hogy vitássá teszi a perben beszerzett szakvélemény értékelését, amely kapcsán a perben nem terjesztett elő bizonyítási indítványt, és amelynek vannak alperes által sem vitatott megállapításai.
Az volt a jogi álláspontja, hogy az ügy érdemi elbírálása szempontjából irreleváns, hogy mely tevékenységei sorolhatók az alaptevékenység körébe és melyek a vállalkozáséba, mivel jogosult volt a vállalkozási és az alaptevékenységéhez kapcsolódó áfa levonására.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos:
Ha perben jelentős tény, vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, a bíróság szakértőt rendel ki. A szakértővel közölni kell mindazokat az adatokat, amelyekre feladatának teljesítése végett szüksége van, és a szakértőhöz egyes kérdések feltevését a felek is indítványozhatják, de a bíróságnak kell meghatároznia mindazokat a kérdéseket, amelyekre a szakértőnek véleményt kell nyilvánítania. A bíróságnak kell közölnie mindazokat az adatokat a szakértővel, amelyek a szakvélemény előterjesztéséhez szükségesek, ezt nem pótolja, vagy nem helyettesíti a per teljes iratanyagának szakértő részére történő megküldése [Pp. 177. § (1) bekezdése, 180. § (1)-(3) bekezdései, 181. § (1) bekezdése, BH 2006/161].
A szakértőhöz a véleményre vonatkozóan annak előterjesztése után kérdéseket lehet intézni, a szakértői véleményre észrevételeket lehet tenni. Ha a szakvélemény homályos, hiányos önmagával, vagy más szakértő véleményével, illetve a bizonyított tényekkel ellentétben állónak látszik, vagy helyességéhez egyébként nyomatékos kétség fér, a szakértő a Pp. 182. § (2) és (3) bekezdése értelmében köteles a bíróság felhívására a szükséges felvilágosítást megadni, és a bíróság a fél erre irányuló indítványa alapján más szakértőt is kirendelhet. A bíróságnak meg kell követelnie, hogy a szakértő ismertesse mindazokat az adatokat és a tényeket, amelyeknek jelentőségük volt a szakértői vélemény meghozatalánál, és amelyek szükségesek a szakértő vélemény helyességének ellenőrzéséhez [Pp. 182. § (3) bekezdése, BH 2005/147.].
A Pp. 3. § (3) bekezdése értelmében a jogvita elbírálásához szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el [Pp. 164. § (1) bekezdése].
A bizonyítási kötelezettség és a bizonyítási teher különös szabályai mindig az adott ügyben alkalmazandó anyagi jogi rendelkezésekből és az eset összes körülményeiből, továbbá a jogvita elbírálására irányadó speciális eljárási szabályokból állapíthatók meg.
A bizonyítás indítványozása elmulasztásának, illetve a bizonyítási indítvány elkésett voltának jogkövetkezményei, valamint a bizonyítás esetleges sikertelensége a törvény eltérő rendelkezése hiányában a bizonyításra kötelezett felet terheli. A bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni. Ez az előzetes tájékoztatási kötelezettség a bíróságot akkor is terheli, ha a feleknek jogi képviselője van (Pp. 3. §).
A Pp. 336/A. § (2) bekezdése értelmében, ha a közigazgatási eljárás hivatalból indult, vagy a közigazgatási szerv a tényállás megállapítási kötelezettségének nem tett eleget, a közigazgatási szerv köteles a határozata alapjául szolgáló tényállás valóságának bizonyítására, ha azt a felperes vitatja. A Pp. 3. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettség a közigazgatási perben az adóügyi jogviszonyt elbíráló bíróságot is terheli, és ezt a Pp. 336/A. § (2) bekezdése szerinti törvényi tényállás fennállása esetén a jogi képviselővel eljáró alperes felé is teljesítenie kell a bíróságnak (1/2007. KK vélemény).
A Legfelsőbb Bíróság az iratokból azt állapította meg, hogy a felperes keresetét a perben kirendelt igazságügyi szakértő véleménye alátámasztotta. Az igazságügyi szakértő véleményében foglaltakat a felperes elfogadta, az alperes vitatta. Erre a tényre, valamint az előzőekben ismertetett törvényi rendelkezésekre figyelemmel az elsőfokú bíróságnak a Pp. 3. § (3) bekezdése, 336/A. § (2) bekezdése értelmében tájékoztatni kellett volna az alperest a bizonyítási teher megfordulásáról és arról is, hogy kérheti a szakértő megidézését, további kérdéseket tehet fel, indítványozhatja a szakvélemény kiegészítését vagy újabb szakértő kirendelését is amennyiben ennek törvényi feltételei fennállnak, és további bizonyítékokat nyújthat be. Ezt azonban az elsőfokú bíróság elmulasztotta, és nem foganatosította a szakvélemény megítélése szerint is fennálló fogyatékosságainak kiküszöbölését célzó intézkedéseket sem. Ennél fogva a perben a feleknek nem volt és nem is lehetett tudomása a szakértői vélemény kizárólag ítéletben megjelenő értékeléséről (felülmérlegeléséről), ezért nem terjesztettek és nem is terjeszthettek elő olyan indítványt, amely a szakértői módszer és vélemény helyességét vagy helytelen voltát alátámaszthatták volna.
A Pp. 206. § (1) bekezdése értelmében a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapítja meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. A Pp. 221. § (1) bekezdése értelmében azonban a bíróságnak számot kell adnia a bizonyítékok értékeléséről. Az igazságügyi szakértői vélemény nem vitásan csak egy a bizonyítékok közül és a közigazgatási perben is a szabad bizonyítás érvényesül, mivel a jogszabályok -jelen perre nézve- nem állítanak fel rangsort a bizonyítási eszközök között. A bíróságnak tehát joga van arra, hogy a szakértői véleményt is értékelési és mérlegelési körébe vonja, és azt teljes egészben, vagy csak egy részében fogadja el. A perbeli esetben azonban az elsőfokú bíróság a nélkül döntött a szakvélemény ügy eldöntése szempontjából releváns részének felülmérlegeléséről, hogy az előzőekben részletezettek szerinti eljárást lefolytatta volna. Ezt a Legfelsőbb Bíróság az ügy érdemi eldöntésére is kiható olyan lényeges eljárási jogszabálysértésnek értékelte, ami a rendkívüli jogorvoslati eljárásban a Pp. 275. § (1) és (2) bekezdése szerinti szabályozásból következően már nem orvosolható a következők miatt:
Az alperes alappal hivatkozott arra, hogy határozata az Áfa. tv. 33. § (4) bekezdésén alapul, ezért a perben elsődlegesen arról kellett dönteni, hogy az e törvényhely szerinti feltételek fennállnak-e, végzett-e a felperes e jogszabályhely szerinti tárgyi mentes szolgáltatást.
A perben kirendelt szakértő azonban a felperes áfa adóalanyiságával kapcsolatos véleményét az Áfa. tv. 33. § (4) bekezdésének figyelmen kívül hagyásával, tévesen, kizárólag az Áfa. tv. 8. § (5) bekezdésére és 2. számú mellékletére alapítottan terjesztette elő, ennél fogva az e körben kifejtett szakértői álláspont nem fogadható el. Osztja tehát a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a tekintetben, hogy a felperes a vizsgált időszakban, 1996-1997. években hatályos jogi szabályozásra tekintettel az áfát teljes mértékben jogosulatlanul vonta le. A felperes alaptevékenység utáni áfa adóalanyiságát kizárólag a Mód. tv.-vel beiktatott Áfa. tv. 33. § (4) bekezdésének első mondata teremtette meg, mégpedig visszamenőleges hatállyal. Megjegyzi egyben a Legfelsőbb Bíróság, hogy ha és amennyiben a felperes, mint költségvetési szerv a teljes összegű áfa levonására jogosult lett volna, akkor a visszamenőleges hatályú törvénymódosítás, és a határozatok alapjául szolgáló törvényhelyre kiüresedne. A Mód. tv. éppen azt a célt szolgálta, hogy a szükséges kalkulációk elvégzése révén a költségvetési szerveknek is - visszamenőlegesen - lehetősége nyíljon az áfa arányos levonására.
Az Áfa. tv. 33. § (4) bekezdése a következőket tartalmazza:
"Nem minősül adóalanyiságon kívüli tevékenységnek az a tevékenység, amelyet a költségvetési szerv, vagy egyházi intézmény ellenértéknek nem minősülő támogatásból lát el. E tevékenységek közül a 2. számú mellékletben szabályozott tevékenység - az adólevonási jog tekintetében - a 30. § (1) bekezdésében szabályozott termékértékesítéssel és szolgáltatás-nyújtással esik egy tekintet alá. E tevékenységek közül az 1. számú mellékletben valamint a 28. § (1) bekezdésében szabályozott tevékenységek akkor esnek a 30. § (1) bekezdésében szabályozott termékértékesítéssel és szolgáltatás-nyújtás egy tekintet alá, ha ugyanazon szolgáltatás igénybe vevője felé ellenérték nélkül, kizárólag ellenértéknek nem minősülő támogatásból történik a termékértékesítés, szolgáltatás-nyújtás végzése".
Az ismertetett szabályozásból következik, hogy nem lehet leszűkíteni a normaszöveg értelmezését kizárólag az utolsó mondatra, mivel az egész törvényhely szabályozza a tárgyi mentes szolgáltatás szabályozását mondatról, mondatra, mégpedig akként, hogy az Áfa. tv. 2. sz. mellékletében felsorolt tevékenységek kapcsán eleve nincs lehetőség az áfa-levonására. Az 1. számú mellékletben felsorolt áfa-köteles tevékenységek pedig az Áfa. tv. 33. § (4) bekezdés első mondatában meghatározott alanyi kör tekintetében minősülnek tárgyi mentes tevékenységnek, vagyis akkor, ha "ugyanazon szolgáltatás igénybe vevője felé ellenérték nélkül, kizárólag ellenértéknek nem minősülő támogatásból történik a termékértékesítés, szolgáltatás-nyújtás". Ezért abban az esetben, ha az állapítható meg, hogy a felperes az állami átvételi eljárás keretében ellenértéknek nem minősülő intézményfinanszírozásból, támogatásból nyújtott szolgáltatást és az állami alapadatok előállításával és szolgáltatásával kapcsolatban ellenértékre nem tarthatott igényt, az Áfa. tv. 33. § (4) bekezdés 3. mondata szerinti tárgyi mentes szolgáltatást végzett. Osztja a Legfelsőbb Bíróság az alperes jogértelmezését a tekintetben, hogy a bevételi forrásokat a költségvetési jogviszonyban álló ugyanazon szolgáltatást igénybe vevő felek között lehet figyelembe venni, és nem általánosságban. A bevétel ugyanis mindig valamilyen konkrét jogviszonyból származik. A bevétel és ellenérték továbbá nem azonos fogalmak, az intézményfinanszírozás is bevétel, de nem ellenérték. Ezért az elsőfokú bíróság és a szakértő tévesen mellőzte a különböző jogi minősítésű bevételekkel közvetlen okozati összefüggésben álló jogviszonyok értékelését, az Áfa. tv. 33. § (4) bekezdésének előzőekben részletezetteknek megfelelő vizsgálatát.
Utal e körben a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a felperes a jogszabályi rendelkezések alapján alaptevékenységét meghaladó szabadkapacitását fordíthatta vállalkozási tevékenységre, és az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a vállalkozási tevékenység során elért bevétele nem az alaptevékenységének finanszírozását szolgálta. A felperes továbbá éves költségvetésben meghatározott - ellenértéknek nem minősülő- intézmény-finanszírozási támogatásban részesült. A 12/1969. (III. 11.) Kormányrendelet (továbbiakban: Korm. r.) 10. § (1) bekezdésében meghatározott alapfeladatai az 1996. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Tv.) 4. és 5. §-ának rendelkezései szerint a földmérési és távérzékelési alapadatok elkészítése és előállítása volt, amelyek pénzügyi fedezetét a Tv. 28. § (1) bekezdés és a Korm. r. 10. § (2) bekezdése értelmében az állami költségvetés kellett, hogy biztosítsa (TAKAROS és NÖVÉNYMONITORING). A felperes az alapadatokat a közigazgatási jogviszonyban a jogszabályban előírt kötelezettség alapján állami átvételi eljárás során a Tv. 5. § (1) bekezdése és a 4/1980. (I. 25.) MÉM rendelet 7. § (3) bekezdése alapján teljesített szolgáltatásként adta állami tulajdonba a 16/1997. (III. 5.) FM rendelet 7. § (1) bekezdés a) pontja és 31. § (3) bekezdése alapján. Az alapadatok előállítása és átadása kapcsán a Tv. 23. § (2) bekezdése értelmében a felperes térítésre nem tarthatott igényt, könyveiben adóköteles bevételt nem mutatott ki, értékesítést terhelő áfát nem vallott. Ilyen körülmények mellett nem állapítható meg, hogy milyen adatokra alapítottan rögzítette a szakvélemény és ennek alapján az elsőfokú bíróság azt, hogy az alaptevékenység finanszírozását nem a költségvetés, hanem három pénzügyi forrás biztosította. A felperes továbbá a perben maga is elismerte, hogy ellenértéket a földhivatalok realizáltak, és ezzel összefüggésben csupán arra hivatkozott, hogy a földhivataloknál befolyt ellenérték a költségvetésben meghatározott hányadban érintette az ő költségvetési támogatását.
Az elsőfokú bíróság a szakértői véleményre alapítottan tévesen állapította meg, hogy a felperes nem folytatott vállalkozási tevékenységet, és azt is, hogy a nyomdai tevékenység, valamint a DAT szabályzat kidolgozása a felperes alaptevékenységi körébe tartozott volna. Az ugyanis nem volt vitatott a felek között, hogy a felperes a 156/1995. (XII. 26.) Kormányrendelet 4. § (1) bekezdése értelmében ellenérték fejében, önálló, adóköteles bevételszerző tevékenységet végzett, nyomdaipari üzemet működtetett, ebből árbevételt realizált, a vevőknek az áfát felszámította, bevallotta és levonta. Ugyanígy járt el a felperes a DAT kiadványok és szabályzatok értékesítése kapcsán is. A felperesnek e tevékenységei vállalkozási tevékenységnek minősülnek, és a rendelkezésre álló iratok alapján, továbbá a jogszabályi rendelkezésekből következően nem tartoznak és nem is sorolhatók a felperes állami költségvetésből finanszírozott alaptevékenységi körébe tartozónak. E körben a felek között a felülvizsgálati eljárásban sem volt vita, és az alperes határozatában azt állapította meg, hogy a felperes e tevékenységeivel összefüggésben felmerült és elkülönített áfát teljes mértékben jogszerűen vonta le.
Téves az az ítéleti megállapítás is, mely szerint az alperes becslést folytatott volna le. Az alperes ugyanis 1996. évre az arányosításba bevont adó összegét a tárgyévi adatok alapján göngyölítve kiszámított levonási hányad alkalmazásával osztotta meg. 1997. évre pedig a tárgyévet megelőző évre vonatkozó levonási hányadot alkalmazta, és az év végén korrigálta az adatokat a tárgyévi levonási hányad meghatározásával. Mivel a felperes a vizsgált időszakban az alapadatok előállításának költségét megállapító kalkulációt nem készített a levonási hányad számításánál az alperes a felperes által szolgáltatott adatokat használta fel, és ennek eredményeként írta elő a felperes terhére az adókülönbözeteket. (20., 21. és 23-25. számú mellékletek). Megjegyzi egyben a Legfelsőbb Bíróság, hogy az alperes csak akkor tudta volna figyelembe venni a támogatást a levonási hányad számításánál a képlet számlálójában, ha a felperesnek rendelkezésére állt volna olyan kalkulációt, amelyből megállapítható lett volna az értékesített alapadatok tényleges előállítási költsége (Áfa. tv. 3. számú melléklet I. rész 2/a pont). A felperes azonban ilyen kalkulációt nem készített, mert a vizsgált időszakban - tévesen - az volt a jogi álláspontja, hogy teljes körűen adóköteles tevékenységi körbe tartozik, és ezt a Mód. tv. miatti új eljárás során sem készítette el, noha erre lehetősége lett volna, és szakértői vélemény sem áll rendelkezésre a tekintetben, hogy ha és amennyiben mégis arányosítani kellett volna, akkor azt hogyan kellett volna elvégezni, és milyen adatoknak kellene szerepelniük a számlálóban.
Kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.526/2008.)