adozona.hu
AVI 2008.11.124
AVI 2008.11.124
A vámteher-különbözetet a gépjárművet átalakító (átalakíttató) tulajdonos (üzembentartó) köteles megfizetni [45/1996. (III. 25.) Korm. r. 142. § (7) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
1999. július 5-én közúti ellenőrzés során megállapították, hogy a tehergépjárműként vámkezelt Ssangyong Musso D 0054 típusú gépjármű hátsó gyári üléseit és biztonsági öveit visszaszerelték. Az első ülések mögötti utas és rakodóteret elválasztó térelválasztó rácsot a hátsó ülések mögé szerelték, így a gépjármű az átalakítás miatt már nem felelt meg a tehergépjárműre vonatkozó előírásoknak, ezért a gépjármű tulajdonosát a P. Rt.-t kötelezték vámteher megfizetésére. A határozatot jogorvoslat fol...
Az új eljárás során az elsőfokú vámhatóság 2003. augusztus 7-én kelt határozatával a felperest összesen 3 013 119 Ft vámteher megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 2003. október 30-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
A Fővárosi Bíróság ítéletével az alperes keresettel támadott határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú vámhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében hivatkozott a vámjogról, a vámeljárásról valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (Vtv.) végrehajtására kiadott 45/1996. (III. 25.) Kormányrendelet (Vhr.) perbeli gépjármű vámkezeléskor hatályos 142. § (7) bekezdésére, a módosított Vhr. 142. § (7) bekezdésére (a 2003. január 1-jétől hatályos szöveggel), valamint a vámkezeléskor hatályos 23/1992. (XII. 17.) PM rendelet 3. sz. melléklet 124. pontjára.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a perbeli gépjármű ellenőrzésekor nem rendelkezett az első ülések mögött térelválasztó ráccsal.
A felperes képviselője meghallgatásakor maga is úgy nyilatkozott, hogy a térelválasztó rácsot leszerelte. A felperes keresetlevelében előadta, hogy 1998 márciusában a birtokba vétel időpontjában gyári térelválasztó elem nem volt a gépjárműben.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a gépjármű a rendőrhatóság ellenőrzésekor nem felelt meg a tehergépkocsi minősítés kritériumainak.
Ezt követően azt vizsgálta az elsőfokú bíróság, hogy az átalakítás miatti vámteher különbözet fizetési kötelezettség kinek a felelőssége.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes által megjelölt bizonyítékok és következtetések az okiratokkal egybe vetve nem voltak alkalmasak annak bizonyítására, hogy a felperes végezte volna el az átalakítást. A bíróság arra is hivatkozott, hogy a felperes nem ismerte el a gyári térelválasztó elem eltávolítását, hanem a térelválasztó hálót tekintette annak az elemnek, amit átszerelt.
Az elsőfokú bíróság ezért a jogszabálysértő vámhatósági határozatokat hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az új eljárásra előírta, hogy a vámhatóságnak kell feltárnia azokat a bizonyítékokat, amelynek alapján kétséget kizáróan megállapítható a perbeli gépjármű átalakítója, illetve átalakíttatója, és ennek eredményétől függően kell a vámfizetésre kötelezettet megállapítani.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását.
Az alperes kérelmében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság jogszabálysértően rendelte el az új eljárást, a lefolytatott bizonyítási eljárásból ugyanis egyértelműen megállapítható volt a gépjármű átalakításának ténye, valamint az átalakítást végző személye is. Így a Vhr. 142. § (7) bekezdése alapján a járművet átalakító üzembentartót kellett a vámteher fizetésre kötelezni.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 7. számú ítéletét hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság által helyesen idézett 2003. január 1-jétől hatályos Vhr. 142. § (7) bekezdése alapján az importőr akkor mentesül a vámteher különbözet megfizetése alól, ha a tehergépkocsi értékesítésekor a vevő rendelkezésére bocsátott okmányon, ideértve a forgalmi engedélyt is, igazoltan felhívta a vevő figyelmét az átalakítási korlátozásra. Ilyen esetben a vámteher-különbözetet a gépjárművet átalakító, (átalakíttató) tulajdonos (üzembentartó) köteles megfizetni.
A perbeli lefolytatott eljárás során bizonyítást nyert, hogy az importőr által behozott tehergépjármű esetén az importőr mentesült a vámteher fizetési kötelezettség alól, mivel a tehergépkocsi értékesítésekor igazoltan felhívta a vevő figyelmét arra, hogy a belföldi forgalom számára történő vámkezelés napjától számított öt éven belül a tehergépjármű átalakítása esetén vámteher-különbözetet kell megfizetni.
Az elsőfokú bíróság azt is megállapította ítéletében, hogy a rendőrhatósági ellenőrzéskor a gépjármű nem felelt meg a 23/1999. (XIII. 3.) PM rendelet 3-as számú mellékletének 124. pontjában megállapított tehergépkocsi minősítés követelményeinek.
Az elsőfokú bíróság kizárólag azért állapította meg az alperesi határozat jogszabálysértését, mivel álláspontja szerint nem volt megállapítható, hogy ki végezte el a tehergépjármű átalakítását, és ennek következtében kit kell kötelezni a vámteher-különbözet megfizetésére.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú ítélet ezen megállapítása helytelen, nyilvánvalóan okszerűtlen a rendelkezésre álló adatok alapján.
Az elsőfokú bíróság tényállásként rögzítette, hogy a perbeli gépjárművet 1998. március 4-én két személy szállítására alkalmas tehergépkocsiként helyezték forgalomba. A forgalmi engedélyben rögzítésre került, a határozott ideig tartó átalakítási tilalom. Ugyanakkor az 1999. augusztus 2-i közúti ellenőrzés során megállapításra került az is, hogy a felperesi cég ügyvezetője által vezetett perbeli gépjárműben hátsó üléseket és biztonsági üléseket szereltek, a térelválasztó rácsot pedig a hátsó ülések mögé helyezték.
Az elsőfokú bíróság ítéletében rögzíti, hogy a felperes ügyvezetője K. Zs. 1999. augusztus 2-án a meghallgatásáról készült jegyzőkönyv szerint a térelválasztó rácsot leszerelte, és hátrébb helyezte, valamint a plusz üléseket is elhelyezte a gépjárműben. Ezzel ellentétben az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában elfogadva K. Zs. bírósági tanúvallomását, azt rögzítette, hogy a tanú valójában térelválasztó elemnek a térelválasztó hálót tekintette.
Az elsőfokú bíróság meg sem kísérelte a tanú rendőrhatósági ellenőrzésekor, illetőleg a bírósági eljárás során felvett vallomása ellentmondását feloldani. 1999. augusztus 2-án történt meghallgatásakor ugyanis K. Zs. egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy "a térelválasztó rácsot egy vasárnapi napon Zs.-én a fióktelephelyen szerelte le."
A felperes ügyvezetője azt is elismerte, hogy plusz üléseket helyezett be a tehergépjárműbe. Mindezt azzal indokolta, hogy kirándulásra induló gyermekeket kívánt a vasútállomásra kiszállítani. A felperes ügyvezetője tehát maga adta elő azt, hogy a gépjárműt átalakította, amelyet az ellenőrzés során felvett jegyzőkönyv megfelelően rögzített. Annak nem volt jelentősége, hogy a gépjármű átalakítását mi indokolta.
Az alperes ezen okiratokkal alátámasztott határozati megállapításával szemben a felperesnek kellett volna bizonyítania azt a tényt, mely szerint a tehergépjármű átalakítását a korábbi tulajdonosok, illetőleg üzembentartók végezték el. A felperesnek ezt az állítását azonban nem sikerült bizonyítania. Ellentétben ugyanis az elsőfokú bíróság álláspontjával helytállóan utalt az alperes arra, hogy amikor az A. Kft. a felperesnek a gépjárművet eladta, és erről átadás - átvételi jegyzőkönyv készült, a felperes elismerte a tehergépjárműként való hibátlan műszaki állapot átvételét. Ez önmagában azt jelenti, hogy a felperes tehergépjárműként értékesítette, és az ennek megfelelő műszaki állapot szerint vette át a gépjárművet.
Az elsőfokú bíróság helytelenül értékelte a rendelkezésre álló adatokat, abból okszerűtlen következtetésre jutott, valamint tévesen állapította meg a bizonyítási teher alakulását is; ezzel sértette a Pp. 206. §-t, valamint a Vhr. 142. § (7) bekezdésében foglaltakat.
Ennek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.115/2006.)