adozona.hu
AVI 2008.10.111
AVI 2008.10.111
Az adózó által felajánlott bizonyítéknak alkalmasnak kell lennie a bizonyítandó tény hitelt érdemlő igazolására [2009. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja) adónemben - 1998-2000 évekre vonatkozóan - ellenőrzést végzett. Azt állapította meg, hogy a felperes a vizsgált időszakban szja bevallási kötelezettségének nem tett eleget. A felperes 1998 évre eső 757 865 Ft, illetve az 1999 évi 33 004 Ft-os és 2000. évi 0 Ft-os bevételével szemben 1998-ban 17 674 750 Ft, 1999-ben 50 170 750 Ft, 2000 évben 82 000 000 Ft összegű kiadást teljesített ingatlanvásárlás, illetékbefizetés, tagi ...
AVI 2008.10.111 Az adózó által felajánlott bizonyítéknak alkalmasnak kell lennie a bizonyítandó tény hitelt érdemlő igazolására [2009. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Az adóhatóság a felperesnél személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja) adónemben - 1998-2000 évekre vonatkozóan - ellenőrzést végzett. Azt állapította meg, hogy a felperes a vizsgált időszakban szja bevallási kötelezettségének nem tett eleget. A felperes 1998 évre eső 757 865 Ft, illetve az 1999 évi 33 004 Ft-os és 2000. évi 0 Ft-os bevételével szemben 1998-ban 17 674 750 Ft, 1999-ben 50 170 750 Ft, 2000 évben 82 000 000 Ft összegű kiadást teljesített ingatlanvásárlás, illetékbefizetés, tagi kölcsön nyújtása, devizaszámlára befizetés és tőkeemelés jogcímén. A felperes kiadásai fedezeteként 1971 és 1995 között keletkezett megtakarításait jelölte meg, amit az adóhatóság nem fogadott el és a felperes adóalapját becsléssel állapította meg. Az adóhatóság a forráshiányként kimutatott összegeket egyéb jövedelemnek tekintette és adózás alá vonta és az elsőfokú határozatban a felperes terhére 59 603 020 Ft szja adókülönbözetet írt elő, amiből 59 596 498 Ft-ot adóhiánynak minősített. Kötelezte a felperest az adókülönbözet, 29 798 249 Ft adóbírság, 46 498 536 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Döntését a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. § (1) bekezdésében és az 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 28. § (1) bekezdésében foglaltakra alapította.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú adóhatóság megalapozottan alkalmazta a becslést, a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal nem igazolta.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte. Vitatta a becslés jogalapját, tanú meghallgatására vonatkozó bizonyítási indítványt terjesztett elő. Azzal érvelt, hogy az alperes bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, a javára szóló bizonyítékokat figyelmen kívül hagyta, helytelen tényállást állapított meg, téves ténybeli következtetésekre jutott. Kifejtette, hogy az alperes mérlegelési jogkörét önkényesen alkalmazta és az ügy érdemi eldöntésére is kiható lényeges eljárási jogszabálysértéseket követett el.
Az elsőfokú bíróság a felperes bizonyítási indítványát és keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az alperes határozata megalapozott és nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt. Az alperes a rá vonatkozó bizonyítási és tényállás tisztázási kötelezettségét teljesítette, a felperes bizonyítási indítványait okszerűen mellőzte és indokolási kötelezettségének is eleget tett. Az alperes eljárása megfelelt az 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 2. § (1) és (4) bekezdéseiben, az Art. 1. § (5) bekezdésében, 97. § (4) bekezdésében, 109. § (1)-(3) bekezdéseiben foglaltaknak. A becslés alkalmazására jogszerűen került sor. A felperes a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal nem igazolta.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy a bíróság eljárása és határozata nem felel meg a Pp. 3. § (3) bekezdésében, 164. § (1) bekezdésében, 190. §-ában, 195. § (6) bekezdésében, 196. § (1) bekezdésében, 197. § (1) bekezdésében, és a 206. §-ában foglaltaknak. Az alperes és a bíróság tévesen, kiterjesztően értelmezte és alkalmazta az Art 109. § (2)-(3) bekezdései szerinti rendelkezéseket. Kifejtette, hogy az alperes nem tett eleget az Art. 97. § (6) bekezdése szerinti tényállás tisztázási kötelezettségének, bizonyítási indítványait jogsértően mellőzte és olyan bizonylatolási kötelezettséget várt el tőle, amelyet jogszabály nem ír elő, és amely "túlzott és életszerűtlen". A bíróság is jogsértően zárta el a bizonyítás lehetőségétől ezért az ítélet megalapozatlan, az érdemi döntés jogszabálysértő.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 9. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásaival nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, akkor az adóhatóság az adózó adóalapját becsléssel állapítja meg. Ez esetben az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége [Art. 109. § (1) bekezdése]. E törvényi feltételek fennálltak, mivel a felperes bevallást nem adott be és az igazoltan megszerzett minimális jövedelmével szemben több tízmillió forint nagyságrendű kiadása merült fel.
A felperes tévesen hivatkozott arra, hogy az alperes nem tett eleget a tényállás tisztázási kötelezettségének. Az Art. 97. § (4) és (6) bekezdései értelmében ugyanis az adóhatóság a tényállást köteles tisztázni és bizonyítani, "kivéve, ha törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi", és a becslési eljárásban a nem bizonyított tény, körülmény az adózó terhére értékelhető. A 109. § (3) bekezdése alapján pedig a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést "az adózó igazolhatja", tehát e körben a bizonyítás nem az adóhatóságot, hanem a felperest terhelte.
Kiemeli e körben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy az adóalaptól való eltérés igazolására csak a "hitelt érdemlő adatok alkalmasak", ezért az adózó által felajánlott bizonyítéknak alkalmasnak kell lennie a bizonyítandó tény hitelt érdemlő igazolására. E szabályozást az Art. 109. § (3) bekezdése rögzíti, ennél fogva a felperesnek a "túlzott" és "életszerűtlen" elvárásokra alapított okfejtése a felülvizsgálati kérelmet nem alapozhatja meg.
Az adóhatóság és a bíróság jogosult arra, hogy a bizonyítékok bizonyító erejét, a bizonyítandó tény igazolására alkalmas voltát megítélje, illetve, hogy döntsön a bizonyítási indítványok tekintetében, amelyek kapcsán mindkettőt indokolási kötelezettség terheli. Az alperes és a bíróság eljárása e körben megfelel az Áe. 43. § (1) bekezdés c) pontjában, a Pp. 206. § (1) bekezdésében és a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A határozatokban e körben kifejtett jogi állásponttal a Legfelsőbb Bíróság egyetért.
A felperes által becsatolt közjegyzői okiratok ugyanis kizárólag azt igazolják hitelt érdemlően, hogy a nyilatkozattevők a közjegyző előtt az okiratban megjelölt időben és módon nyilatkozatokat tettek [Pp. 195. § (1) bekezdése]. A közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatnak anyagi bizonyító ereje nincs, a benne szereplő tények valódiságát nem igazolja. Ennél fogva a közjegyzői okiratok illetve a nyilatkozattevők arra vonatkozó tanú vallomása, hogy a valutakölcsönt visszafizették nem alkalmas annak hitelt érdemlő igazolására, hogy a felperes az ellenőrzött időszakban mikor, milyen forrásból és konkrétan mekkora összegű megtakarításokkal rendelkezett illetve, hogy a korábban, elévülési időn túl megszerzett bevételei a vizsgált években is felhasználható módon rendelkezésére álltak, és hogy kiadásait a vizsgált időszakban ezekből finanszírozta. A magánokiratok is - a formai feltételek megléte esetén - csupán azt igazolják, hogy kiállítójuk az abban foglalt nyilatkozatot megtette (Pp. 196. §).
Az adóhatóság nem fogadta el, hogy a felperes 1911-1995 közötti időben a nyilatkozata szerinti vagyont felhalmozta illetve, hogy olyan összegű megtakarítással rendelkezett, amelyből az ellenőrzött időszak szerinti kiadásai fedezni tudta volna. Az Art. 109. § (2) bekezdése értelmében az adóhatóságnak az (1) bekezdés szerint feltárt adóalapot annak az évnek az összevonás alá eső jövedelméhez kell hozzászámítania, amelyre nézve a jövedelemeltitkolást megállapítja. Az adóhatóság - a felperes érvelésével ellentétben - ennek megfelelően járt el. Az elsőfokú határozat 11-13. oldalán részletesen ismerteti, hogy a bevételek és kiadások szembeállítása után az egyes évekre nézve hogyan került megállapításra az összevont adóalapok összege.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemmel támadott körben nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.168/2006.)