adozona.hu
EH 2009.1986
EH 2009.1986
I. A munkavállaló a jogellenes rendkívüli felmondása jogkövetkezményét viselni köteles [Mt. 101. §]. II. A törvényben előírt munkaidő - nyilvántartás elmulasztásakor - a munkaidő tartama, illetve a rendkívüli munkavégzés egyéb bizonyítékok alapján mérlegeléssel megállapítható [Mt. 140/A. § (1) bekezdés a) pont, Pp. 206. § (1) bekezdés]. III. Munkaeszköznek őrizetlen parkolóban lévő gépkocsiban elhelyezése a munkavállaló kártérítési felelősségét megalapozza [Mt. 167. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében rendkívüli felmondása jogszerűségének megállapítását kérte, továbbá felmondási bér, rendkívüli munkavégzés ellenértéke, valamint utazási költségtérítés megfizetését igényelte.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és viszontkeresetet terjesztett elő. Ebben 75 000 forintot gondatlan károkozás címén, laptop elvesztése miatt; és 500 000 forintot tanulmányi szerződés megszegéséből eredő igénye címén igényelt.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy a felpere...
EH 2009.1986 I. A munkavállaló a jogellenes rendkívüli felmondása jogkövetkezményét viselni köteles [Mt. 101. §].
II. A törvényben előírt munkaidő - nyilvántartás elmulasztásakor - a munkaidő tartama, illetve a rendkívüli munkavégzés egyéb bizonyítékok alapján mérlegeléssel megállapítható [Mt. 140/A. § (1) bekezdés a) pont, Pp. 206. § (1) bekezdés].
III. Munkaeszköznek őrizetlen parkolóban lévő gépkocsiban elhelyezése a munkavállaló kártérítési felelősségét megalapozza [Mt. 167. § (1) bekezdés].
A felperes keresetében rendkívüli felmondása jogszerűségének megállapítását kérte, továbbá felmondási bér, rendkívüli munkavégzés ellenértéke, valamint utazási költségtérítés megfizetését igényelte.Az alperes a kereset elutasítását kérte és viszontkeresetet terjesztett elő. Ebben 75 000 forintot gondatlan károkozás címén, laptop elvesztése miatt; és 500 000 forintot tanulmányi szerződés megszegéséből eredő igénye címén igényelt.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperes jogszerűen szüntette meg a 2004. május 28-án kelt rendkívüli felmondásával az alperesnél fennálló munkaviszonyát. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek rendes felmondás esetén járó átlagkereset címén 150 000 forintot, rendkívüli munkavégzés ellenértéke címén 879 240 forintot, ügyeleti díj címén 289 632 forintot, utazási költségtérítés címén 131 750 forintot és ezen összegek kamatait. Ezt meghaladó részében a felperes keresetét, valamint az alperes viszontkeresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2002. december 1-jétől állt az alperes alkalmazásában senior fejlesztő mérnök munkakörben, havi 150 000 forintos személyi alapbérrel.
A felek 2003. november 1-jén "Munkaügyi titoktartási és hűségnyilatkozat"-ot írtak alá, amelyben az alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a felperes által kiválasztott N. Kft. által szervezett tanfolyamon biztosítja a felperes számára a részvételt, fizeti a 400 000 Ft + áfa tandíjat, és előzetes egyeztetések alapján tanulmányi szabadságot biztosít a felperes számára. A felperes kötelezettséget vállalt, hogy a tanfolyam elvégzését követő egy éven belül nem szünteti meg a munkaviszonyát, három évig pedig titoktartási kötelezettség is terheli.
A felperes 2004. május 13-án rendes felmondással szüntette meg a munkaviszonyát, majd 2004. május 21-étől május 28-áig betegállományba került. Az alperes ezen időszakban a felperest első ízben 75 000 forint, majd 500 000 forint megfizetésére kötelezte gondatlan károkozás és tanulmányi költség megfizetése címén.
Az alperes a 2004. május 19-én kelt iratával a felperes munkaviszonyát az Mt. 87. § b) pontjára hivatkozással szintén megszüntette. Ezt követően a felperes 2004. május 28-án rendkívüli felmondással élt azon indokolással, miszerint a munkaszerződés kötelező tartalmi elemének módosítása nem történt meg, az alperes nem tartja be a rendes és rendkívüli munkavégzésre, valamint a pihenőidőre vonatkozó szabályokat, egy héten 77 órát kell teljesíteni, további hivatkozása szerint az alperes megszegi az Mt. 160. §-a szerinti szabályt a díjazásra vonatkozóan. Felmondása óta olyan munkahelyi légkör alakult ki, ami a normális munkavégzést lehetetlenné teszi, idegállapota, egészségének megőrzése indokolttá teszi a munkaviszony azonnali hatállyal történő megszüntetését.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes rendkívüli felmondásának azon indoka, miszerint a munkáltató folyamatosan figyelmen kívül hagyta az Mt.</a> munkáltatói kötelezettségek teljesítésére vonatkozó szabályait, így a munkaszerződés módosítást nem végezte el, nem tartotta be az Mt. 160. §-át, valós. Tény az is, hogy a felperes rendes felmondását követően a munkáltató a 2004. május 19-én kelt ellentmondásos intézkedésében az Mt. 173. § (2) bekezdésébe ütközően kötelezte a felperest kártérítésre, és a 75 000 forint kár megfizetésétől tette függővé a munkavállaló munkabérének elszámolását, és a munkaviszony megszüntetéséhez szükséges iratok kiadását, amely szintén törvénybe ütköző. Önmagában ezek a munkáltatói kötelezettségszegések a felperes rendkívüli felmondását megalapozták. A bíróság megítélése szerint a felperes jogszerűen szüntette meg rendkívüli felmondásával a munkaviszonyát, és ezért az alperest az Mt. 96. § (7) bekezdése alapján kötelezte a rendkívüli felmondás jogkövetkezményeként a felperest rendes felmondás esetén megillető egy hónapra járó átlagkereset megfizetésére.
A rendkívüli munkavégzés tényét az alperes ügyvezetője elismerte, azt, hogy a felperes rendkívüli munkát végzett, R. V. tanúvallomása is alátámasztotta.
Az alperes pénztári kifizetési bizonylattal vagy átutalási megbízással nem igazolta azt, hogy a munkaviszony fennállása alatt a 78/1993. (V. 12.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott utazási költségtérítést a felperes számára megfizette. Ezért a bíróság az Mt. 153. § (2) bekezdése alapján kötelezte az alperest a felperes által elfogadott mértékű utazási költségtérítés megfizetésére.
A titoktartási és hűségnyilatkozatra alapítva az alperes az Mt. 113. § (2) bekezdésére hivatkozva nem követelheti a tandíj, illetőleg a tanulmányi szabadság idejére kifizetett munkabér ellenértékét. Tekintettel arra, hogy a felperes rendkívüli felmondását jogszerűnek találta a bíróság, így az alperesnek az Mt. 101. § (1) bekezdése alapján előterjesztett egy havi átlagkeresetnek megfelelő 150 000 forint iránti igényét mint alaptalant, elutasította. A felperest az alperes tulajdonát képező laptop 2003. november 14-ei ellopásáért nem terheli felelősség. A laptopot a felperes édesapja tulajdonát képező személygépkocsival együtt tulajdonította el az ismeretlen tettes, a munkaeszköz a gépjármű csomagtartójában volt. A felperes a laptopot nem elveszítette, hanem azt a gépjárművel együtt ismeretlen tettes eltulajdonította, amiért nem felelhet. Ugyanezen okok miatt a bíróság hatályon kívül helyezte az alperes fizetési felszólítását is.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta, és megállapította, hogy a felperes rendkívüli felmondása jogellenes. A felperesnek a felmondási időre járó átlagkereset iránti keresetét elutasította. Az alperesi viszontkeresetnek részben helyt adott, és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek tizenöt nap alatt - gondatlan károkozás címén - 75 000 forintot, míg a munkaviszony jogellenes megszüntetése következményeként 150 000 forintot kamatával együtt. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes csak olyan, az Mt. 96. § (1) bekezdésében meghatározott indokokra hivatkozhatott volna sikerrel, amelyek a rendes felmondás benyújtása után keletkeztek. A jelen esetben azonban nem ez történt. A másodfokú bíróság azt is megállapította, hogy a rendkívüli felmondás indokai az Mt. 96. § (4) bekezdése szerinti szubjektív határidőn is túl voltak. A munkaszerződés módosítása 2004. április hónapban volt esedékes, tény, hogy az alperes a felperesnek járó túlmunkáért járó díjat nem fizette meg, azonban a felperes által hivatkozott 2005. április 5-12. közötti időszakban teljesített túlmunka ellenértéke május 10-én, fizetési napon volt esedékes. Így a június 2-án hatályosult rendkívüli felmondás ezen indoka tizenöt napon túli. A másodfokú bíróság utalt továbbá arra is, hogy a felperes az egyéb indokok tekintetében igazoltan nem terjesztette elő az alperessel szemben igényeit, és az sem bizonyított, hogy a munkáltató a teljesítést bármilyen okból megtagadta. Mindezek alapján az állapítható meg, hogy a rendkívüli felmondás nem jogszerű, és ennek következményeként a felperes felmondási bérrel kapcsolatos követelése sem megalapozott. Helytálló ugyanakkor ezen indok alapján az alperesnek az Mt. 101. § (1) bekezdésére alapított viszontkeresete. Az alperes így joggal tarthat igényt a felmondási időre járó átlagkeresetnek megfelelő összegre.
A túlmunka és az ügyelet tekintetében az elsőfokú bíróság ítélete és annak indokai helytállóak. Az ügyvezető nyilatkozata, a tanúvallomások a felperesi követelést megfelelő módon alátámasztották, annak összegszerűségét - miután az alperes által nem volt bizonylatolt (Mt. 140/A. §) - a felperes kimutatásait az ítélet szerinti korrekcióval a másodfokú bíróság elfogadta.
Ugyancsak alaposnak ítélte a jogerős ítélet a felperesnek az utazási költségtérítéssel kapcsolatos igényét, mivel az alperes ezen összegek kifizetését nem bizonyította, erre a könyvelő cég csatolt igazolása nem elegendő bizonyíték.
A munkavállaló kártérítési felelősséggel tartozik a részére munkavégzés céljából átadott munkaeszközök megőrzéséért. A bíróság a laptop vonatkozásában a felperes gondatlan károkozását megállapította, így az alperesnek az Mt. 167. § (1) bekezdésére alapított igényét helytállónak találta.
A tanulmányi szerződés megszegésével összefüggésben a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal ellentétben azt rögzítette, hogy a 2003. novemberi megállapodás megfelel a tanulmányi szerződés törvényi tényállásának, azonban a felperes a munkaviszonya megszüntetésének időpontjáig a tanulmányait igazoltan még nem fejezte be, a tanfolyamon való részvétel ideje sem igazolt, tehát nem következett be minden olyan jogi feltétel, aminek alapján az alperes joggal követelhette volna ezen költségei megtérítését. Az alperes által csatolt elszámolás önmagában nem elegendő a tanulmányi költségtérítés megfizetésére.
A jogerős ítélet ellen a felperes, mind az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
A felperes felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére, és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítására, míg másodlagos igénye a jogerős ítélet megváltoztatására és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati érvelés szerint a munkaszerződést áprilisban kellett volna módosítani a címváltozás miatt, azonban ez nem jelenti azt, hogy nem lehetett volna a jogsértő helyzetet később orvosolni. A szerződés a felmondást követően is állandó jelleggel a J. utcára szólt, miközben a J. kőrúti irodát használták. A becsatolt kimutatáson látható, hogy a május 15-ei hétvégén ismételten dolgozott a felperes, és a munkáltató nyilvántartásainak hiányossága miatt nem állapítható meg az, hogy a keresőképtelenséget megelőző napokban is rendkívüli munkavégzésre kötelezték. Az áprilisi túlmunkával kapcsolatban a másodfokú bíróság megállapította, hogy az ellenérték május 10. napján volt esedékes, azonban ez a munkavállaló számára nem volt ellenőrizhető. A rendes felmondásban hivatkozott kialakult munkahelyi helyzetre tanúvallomások álltak a bíróság rendelkezésére, bizonyított volt, hogy az ügyvezető a felperessel "ordítozott".
A felperes nem a munkaviszonyát szüntette meg jogellenesen, így az annak következményeként meghatározott 150 000 forint megfizetése teljesen indokolatlan és jogszerűtlen.
A laptopot nem látható helyen hagyta, nem ezért törték fel az autót, hanem azzal együtt tulajdonították el. Így a felperes részéről a gondatlan károkozás nem valósult meg.
Az elsőfokú bíróság a titoktartási szerződést nem fogadta el tanulmányi szerződésnek, melyet a másodfokú bíróság módosított. A jogerős ítélet figyelmen kívül hagyta, hogy a szerződés egyoldalú, a tanfolyam elvégzése a munkáltató érdekeit is nagyban szolgálta, hiszen a felperes a munkáját professzionálisabban, gyorsabban tudta volna elvégezni. A szerződés tehát lehet, hogy tartalmazza a tanulmányi szerződésnek megfelelő elemeket, de a szövegezése miatt - figyelemmel az arányosság elvére - annak nem tekinthető.
A másodfokú bíróság módosította a perrel kapcsolatban felmerült utazási költségtérítés mértékét, de figyelmen kívül hagyta, hogy a felperes 2005 októberétől egy éven át N.-ben élt, és egy tárgyalásra 1600 km-es utazást kellett megtennie. Nem vette figyelembe a másodfokú bíróság, hogy a rendkívüli felmondás közlésekor már csak 10 nap volt a rendes felmondást követő felmondási időből, így a teljes havi átlagkereset megfizetésére kötelezés nem fogadható el, még a rendkívüli felmondás jogszerűtlensége esetén sem.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítéletnek a túlmunkadíjat illetően 39 221 forintot meghaladó részében történő hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását, továbbá a viszontkeresetnek való helytadást kérte. Másodlagos kérelme a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítéletnek a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében való hatályon kívül helyezésére és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítására irányult.
Az alperes álláspontja szerint a felperes részére e túlóradíj, illetve ügyeleti díj mértékének megállapítása nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. A felperes által sem vitatott tény, hogy a munkavállaló maga készített munkaidő kimutatást, amely a bíróság tárgyalási anyagát képezte, miután azt az alperes becsatolta. Ebben a kimutatásban maga a felperes összesen 8,5 óra túlmunkát, 2004. április 5. és 10. közötti időre 37 óra, összesen 45,5 óra túlmunkát mutatott ki. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet helybenhagyásakor elmulasztotta megindokolni, hogy miért tekintette bizonyítottnak a felperesnek a per során előterjesztett rendkívül magas túlóra igényét, az ugyancsak a felperes által készített korabeli bizonyítékokkal szemben. Ennek alapján az alperes 39 221 forintban ismerte el a felperes követelését. Az utazási költségtérítés ügyében ugyancsak elmulasztotta a másodfokú bíróság annak indokolását, hogy miért fogadta el a felperesi tagadó nyilatkozatot azzal a ténnyel szemben, miszerint a felperes teljes munkaideje alatt az alperes nevére kérte a vasúti számlákat, és miért nem "elegendő bizonyíték" a könyvelő cég kifizetéseket bizonyító igazolása.
A tanulmányi szerződés 2. pontja szerint a munkáltató kötelezettséget vállalt arra, hogy a munkavállaló által kiválasztott N. Kft. cég által szervezett tanfolyamon biztosítja a munkavállaló számára a részvételt akként, hogy felvállalja a 400 000 Ft + áfa összegű tandíj kifizetését. Az alperes a perbeli adatok szerint a felperes részvételét biztosította, e kötelezettségének eleget tett. A tanfolyam eredményes elvégzésére csupán olyan összefüggésben utal a szerződés, hogy ettől az időponttól kezdődő egy évig kell a felperesnek az alperes állományában maradnia. Az a tény, hogy a felperes éppen azért nem végezte el a tanfolyamot, mert időközben jogellenesen megszüntette a munkaviszonyát, nem értékelhető az alperes terhére. A per során megfelelő bizonyítékokat terjesztett elő az alperes a szerződés szerinti összeg befizetésére, amelyet a felperes sem vitatott. Ezzel szemben a másodfokú bíróság nem indokolta, hogy ez miért nem elegendő önmagában, az egyéb adatok ismeretében is tanulmányi költségtérítés visszafizetésére.
A felperes felülvizsgálati kérelme megalapozatlan, míg az alperes felülvizsgálati kérelme részben alapos.
A másodfokú bíróság a rendkívüli felmondás jogellenessége körében helytállóan állapította meg, hogy a felperes az adott esetben csak olyan indokokra hivatkozhatott a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetése kapcsán [Mt. 96. § (1) bekezdés], amelyek a rendes felmondás benyújtása után következtek be, vagy amelyekről ezt követően szerzett tudomást. A felperes ilyet az eljárás során ítéleti bizonyossággal megállapíthatóan nem igazolt, az általa hivatkozottak rendkívüli felmondás alapjául nem szolgálhattak. A Legfelsőbb Bíróság teljes körben osztotta a jogerős ítéletnek mind a munkaszerződés módosítására, mind a túlmunka elszámolására vonatkozó megállapításait, illetve a szubjektív határidő elmulasztásának tényét. Helytállóan értékelte a másodfokú bíróság azt a körülményt is, hogy a felperes a felmondási idejének egy részét táppénzes állományban töltötte, munkát nem végzett, így a kialakult rossz légkörre történő hivatkozása sem volt bizonyított. Az a körülmény, hogy az alperes ügyvezetője a felperessel "ordítozott", ítéleti bizonyossággal megállapíthatóan nem nyert igazolást. A másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül értékelte azon tényt is, hogy a felperes nem bizonyította, miszerint a munkaviszony fennállása alatt az alperesnél előterjesztett volna olyan igényt, amelynek teljesítését a munkáltató bármilyen okból megtagadta volna.
A kifejtettek szerint - figyelemmel a rendkívüli felmondás jogellenességére - az alperes igényt tarthat az Mt. 101. § (1) bekezdésében szabályozott, a felperesre irányadó felmondási időre járó átlagkereset megtérítésére. Ebben a körben alaptalanul hivatkozott a felperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a rendkívüli felmondás közlésekor már csak 10 nap volt hátra a rendes felmondást követő felmondási időből, így nem kötelezhető a teljes egyhavi átlagkereset megtérítésére. A törvény kötelező szabályként írja elő a jogellenes munkaviszony megszüntetését követő szankciót, nevezetesen a felmondási időre járó átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetését. Kivételként állapítja meg, hogy a le nem töltött idővel arányos megtérítési kötelezettség terheli a munkavállalót akkor, ha a munkaviszonyának megszüntetése kizárólag azért jogellenes, mert a felmondási idő egy részét nem tölti le [Mt. 101. § (1) bekezdés]. Ezen szabály a felperes esetében nem volt alkalmazható, ezért a másodfokú bíróság jogszerűen döntött a felperest terhelő marasztalás összegéről.
Az Mt. 140/A. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerint a munkáltató köteles nyilvántartani a munkavállaló rendes és rendkívüli munkaidejével, ügyeletével, készenlétével kapcsolatos adatokat. Az alperes ezen előírásnak nem tett eleget, olyan kimutatást nem csatolt, amely egyértelműen tartalmazná a felperes által végzett túlmunkát, és ügyeletet. Az eljáró bíróságok erre figyelemmel a felperes követelését a rendelkezésre álló bizonyítékok (alperesi ügyvezető nyilatkozata, tanúvallomások) helytálló mérlegelésével (Pp. 206. §) találták megállapíthatónak, és hoztak a jogszabályoknak megfelelő döntést az összegszerűség körében is.
Helytálló döntést hozott a másodfokú bíróság a felperest gondatlan károkozás címén terhelő marasztalásról is [Mt. 167. § (1) bekezdés]. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkavállaló kártérítési felelősséggel tartozik a részére munkavégzés céljából átadott munkaeszközök megőrzéséért, állaguk megóvásáért. A felperes a rendelkezésére bocsátott laptopot egy gépkocsi csomagtartójában helyezte el, és a járművet őrizetlen, nyilvános parkolóhelyen hagyta. Ezáltal a munkaeszköz az őrizetéből kikerült, annak elvesztése - a gépkocsi eltulajdonítása miatt - pedig megalapozza a felperes kártérítési felelősségét akkor is, ha egyébként a munkaeszközt - az általa hivatkozottak szerint - az autóban nem látható helyen hagyta.
A 2003. november 1-jén aláírt "Munkaügyi titoktartási hűségnyilatkozat" olyan megállapodás, amely megfelel a tanulmányi szerződésnek, így azt a másodfokú bíróság jogszerűen minősítette. Önmagában az a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott körülmény, hogy a tanfolyam elvégzése a munkáltató érdekeit is nagyban szolgálta, mivel a felperes a munkáját jobban tudta volna elvégezni, nem értékelhető úgy, mintha a felek szándéka nem tanulmányi szerződés megkötésére irányult volna. A másodfokú bíróság a szerződés megítéléséről helyesen döntött, de nem vizsgálta annak megvalósulási körülményeit. Ezért a megismételt eljárás során az elsőfokú bíróságnak érdemben kell vizsgálnia, hogy a beiskolázás megvalósult-e, a felperes a vállalt kötelezettségeinek eleget tett-e, az alperes milyen fizetést eszközölt, és ennek tükrében megalapozott-e a munkáltató által előterjesztett viszontkereset.
Alaptalanul hivatkoztak a felek felülvizsgálati kérelmükben arra, hogy a jogerős ítélet a Pp. 221. §-ában foglaltakat megsérti. A bíróságoknak ugyanis határozatukat mindig csak a szükséges mértékben kell megindokolniuk, ennek körét pedig az adott ügy jellege, és az eljárás során tisztázásra váró körülmények terjedelme határozza meg. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a keresetben megjelölt utazási költségtérítés megfizetése körében [Mt. 153. § (3) bekezdés] helybenhagyta, és a perköltség részét képező utazási költségtérítés mértékét csökkentette utalva a pernyertesség, pervesztesség arányára. Az a körülmény, hogy a perköltségre vonatkozó részt a másodfokú bíróság részletesebben nem indokolta, nem tekinthető olyan lényeges eljárásjogi szabálysértésnek, ami a jogerős ítéletre érdemi kihatással lenne.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek azon rendelkezését, amellyel a munkaügyi bíróság ítéletének az alperes viszontkeresetét a tanulmányi szerződés körében elutasító rendelkezését helybenhagyta, hatályon kívül helyezte, és ebben a részében a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3)-(4) bekezdés].
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.756/2008.)