ÍH 2010.37

ADÓÜGYI VÉGREHAJTÁS KERETÉBEN BÍRÓSÁGI IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉS KIZÁRTSÁGA Az adóhatóság az adóügyi végrehajtási eljárás során az adó behajtása érdekében polgári bíróság előtt nem érvényesíthet igényt. Az Art.-nek nem háttér-jogszabálya a Ptk., az csak annyiban alkalmazható, amennyiben arra az Art. külön felhatalmazást ad [Art. 5. § (1) és (4) bekezdés].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az adóhatóság felperes kereseti kérelmében annak megállapítását kérte, hogy az I. és II. rendű alperes közötti ingatlan adásvételi szerződések vele szemben hatálytalanok, és a II. rendű alperest annak tűrésére kérte kötelezni, hogy az I. rendű alperes adótartozását a II. rendű alperes tulajdonát képező ingatlanból behajthassa [Ptk. 203. § (1)-(2) bekezdés].
Az alperesek a kereset elutasítását kérték, annak jogalapját vitatták.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az I. és II....

ÍH 2010.37 ADÓÜGYI VÉGREHAJTÁS KERETÉBEN BÍRÓSÁGI IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉS KIZÁRTSÁGA
Az adóhatóság az adóügyi végrehajtási eljárás során az adó behajtása érdekében polgári bíróság előtt nem érvényesíthet igényt. Az Art.-nek nem háttér-jogszabálya a Ptk., az csak annyiban alkalmazható, amennyiben arra az Art. külön felhatalmazást ad [Art. 5. § (1) és (4) bekezdés].


Az adóhatóság felperes kereseti kérelmében annak megállapítását kérte, hogy az I. és II. rendű alperes közötti ingatlan adásvételi szerződések vele szemben hatálytalanok, és a II. rendű alperest annak tűrésére kérte kötelezni, hogy az I. rendű alperes adótartozását a II. rendű alperes tulajdonát képező ingatlanból behajthassa [Ptk. 203. § (1)-(2) bekezdés].
Az alperesek a kereset elutasítását kérték, annak jogalapját vitatták.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az I. és II. rendű alperes között 2006. május 19-én megkötött, a B., X. I. u. 3/d. alatti "iroda" elnevezésű 39 m2 alapterületű, valamint 29 m2 alapterületű ingatlanokra kötött megállapodás a felperessel szemben hatálytalan. A II. rendű alperest ennek a megállapításnak a tűrésére kötelezte.
Ítéletének indokolásában a Ptk. 203. § (1)-(2) bekezdését idézve megállapította, hogy a T. Kft. mint tag befolyása az I. és II. rendű alperesnél egyaránt fennáll. A II. rendű alperesnek a Ptk. 685. §-ára hivatkozásával összefüggésben leszögezte, hogy a Ptk. 203. § (2) bekezdés második mondatának második fordulata nem azt szabja feltételül, hogy a gazdálkodó szervezetek közötti összefonódás tény legyen; úgy szövegez, hogy gazdálkodó szervezet befolyása alatt működő gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződéskötése esetén áll fenn a rosszhiszeműségre és ingyenességre vonatkozó törvényi vélelem. Nem osztotta a II. rendű alperesnek azt a vélekedését, hogy a felperesnek kell bizonyítania a rosszhiszemű és az ingyenes szerződéskötés tényét. A Ptk. 203. § (1) bekezdése ugyanis törvényi vélelmet állít fel, melyet a szerződést kötő felek megdönthetnek. Ebből következik, hogy a felperesnek mindössze azt kellett bizonyítania az alperesekre vonatkozó cégadatokkal, hogy mindkettőjüknek tagja a T. Kft., és azt kellett a bíróság elé tárnia, hogy az alperesek egymással szerződést kötöttek. Az I. rendű alperesnek jelentős adótartozása állt fenn, és a vele szembeni végrehajtási eljárást a cégbíróság a szerződéskötést röviddel megelőzően közzé is tette. Úgy ítélte meg, a II. rendű alperesnek nem sikerült megdöntenie azt a vélelmet, hogy rosszhiszeműek voltak, azaz fedezetelvonó szándékkal kötötték a szerződéseket, az I. rendű alperes pedig nem is védekezett az eljárásban. Mindezek alapján megállapította, hogy az egyébként érvényes adásvételi szerződések a felperessel szemben hatálytalanok, és emiatt a szerződéssel érintett ingatlanrészek tulajdonosaként a II. rendű alperesnek tűrnie kell, hogy a felperes követelésének behajtása érdekében végrehajtási eljárást indítson e két ingatlanrészre.
A II. rendű alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint téves az elsőfokú bíróság álláspontja a Ptk. 203. § (2) bekezdés alkalmazhatósága tekintetében. Az elsőfokú bíróság nem határozta meg, hogy a tagi minőségből hogyan következtetett a befolyásra, és mekkora részesedés szükséges ahhoz, hogy a befolyás megállapítható legyen. Ha nem lehet szó befolyásról, sem a rosszhiszeműséget, sem az ingyenességet nem lehet vélelmezni, ezért az elsőfokú bíróság ítélete teljességgel megalapozatlan.
Az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és a pert megszüntette az alábbi indokok miatt.
A felperes az I. rendű alperes adótartozásának behajtása érdekében terjesztette elő a Ptk. 203. § (1) bekezdésére alapított kereseti kérelmét, a perben tehát nem volt vitás, hogy a felperes és az I. rendű alperes között nem a Ptk. hatálya alá tartozó, a felek vagyoni vagy személyi viszonyát rendező magánjogi jogviszony, hanem az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvénnyel (Art.) szabályozott adójogviszony, és ezen belül is az adóigazgatási eljárás egyik nem szükségszerű fázisát képező végrehajtási jogviszony jött létre.
Az Art. hatályát szabályozó rendelkezések egyértelműen rögzítik: ha az Art. vagy adót, adófizetési kötelezettséget, költségvetési támogatást megállapító törvény másként nem rendelkezik, az adóügyekben - a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel - a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, és az előbbiekben foglaltakon túl még az Európai Unió kötelező jogi aktusa, törvénnyel, kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján lehet az Art.-tól eltérni [Art. 5. § (1) és (4) bekezdés]. Az adóügyi eljárásokban tehát csak a törvényben pontosan meghatározott esetekben alkalmazható más jogszabály. Ilyen háttérszabály például az egyes adókötelezettségeket szabályozó III. fejezeten belül az adó megfizetéséhez kapcsolódóan a Ptk. kezességvállalásról és tartozásátvállalásról szóló néhány rendelkezése, míg az adóügyi végrehajtásban a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény [Art. 36. § (1)-(3) bekezdés; 144. §]. A Ptk. tehát alapvetően és egészében nem háttérjogszabálya az Art.-nak, az adóvégrehajtásban pedig egyáltalán nem az (Art. VII. fejezet 144-164. §).
Az Art. 1. § (1) bekezdése szerint e törvény célja az adózás rendjének, az eljárás törvényessége és eredményessége érdekében az adózók és adóhatóságok jogainak és kötelezettségeinek egységes szabályozása, e § (2) bekezdése ezen kívül azt is kimondja, hogy az adózó és az adóhatóság e törvénynek és más törvényeknek megfelelően gyakorolhatja jogait és teljesítheti kötelezettségeit. Az adózási eljárás legalitást és eredményességet deklaráló előbbi alapelvei együttesen azt a követelményt fogalmazzák meg, hogy az adóhatóság az adójog anyagi és eljárási normáit, a törvényesség határait nem lépheti át még célszerűségből sem. Az adóhatóság tehát mindenkor az adójogi normákat tartalmazó törvények szabta keretek között járhat el, és csak az e törvényekben biztosított jogokat gyakorolhatja. Következésképpen, ha az adójogi törvények nem hatalmazzák fel konkrét igény bíróság előtti érvényesítésére, akkor a bíróságon követelés behajtása iránt pert sem kezdeményezhet. Márpedig az Art. végrehajtási eljárásról szóló rendelkezései nem teszik lehetővé az adóhatóságnak, hogy az adózó végrehajtható vagyona hiányában behajthatatlan adótartozást az Art. 35. § (1)-(2) bekezdése szerint adófizetésre kötelezetten kívül más személlyel szemben érvényesítsen, ráadásul a Ptk.-ban meghatározott jogcímen és polgári peres eljárásban. A másodfokú bíróság egyben megjegyzi, hogy a magánjogi követelések jogosultjaitól eltérően az adóhatóságnak az adótartozás eredményes behajtása céljából nincs is szüksége a Ptk. 203. §-ában szabályozott jogra, az Art. 149. § és 155. § (3) bekezdés ugyanis olyan jogi eszközöket (biztosítási intézkedést, ingatlan lefoglalást) biztosít a számára, amelyeknek a gyakorlásával már eleve elháríthatja, kizárhatja azt a veszélyt, hogy vagyonátruházás hiúsítsa meg vagy akadályozza az adótartozás sikeres végrehajtását.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperes az adótartozás behajtása iránt bírósági úton nem érvényesíthet igényt, de a személyek vagyoni és személyi jogaival kapcsolatos jogvitákat elbíráló bíróságnak egyébként sincs hatásköre adóigazgatási, ezen belül adóvégrehajtási jogviszonyon alapuló igény elbírálására. A másodfokú bíróság ezért a pert - a Pp. 130. § (1) bekezdés b) és f) pont alkalmazásával - a Pp. 157. § a) pont szerint megszüntette, és az elsőfokú bíróság ítéletét teljes egészében hatályon kívül helyezte. [Pp. 251. § (1) bekezdés].
(Fővárosi Ítélőtábla 9. Pf. 20.658/2009/4.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.