adozona.hu
BH 2010.1.17
BH 2010.1.17
A hitelező az adós által ellene indított perben jogosult a tartozásába beszámítani a felszámolás kezdő időpontjában fennálló, az adós által elismert és hitelezői igényként nyilvántartásba vett követelését [1991. évi XLIX. tv. 36. §, 38. §, Ptk. 196. §].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a peres felek között megkötött bizományosi szerződésből eredően az alperesnek a felperessel szemben 10 millió Ft-ot meghaladó követelése áll fenn. A felperes fizetésképtelenségét a bíróság a 2005. október 28-án jogerőre emelkedett végzésével állapította meg és rendelte el a felszámolását. A felszámolás kezdő időpontját követően az alperes által 2005. október 24-én benyújtott 10 576 676 forint összegű azonnali beszedési megbízás alapján a ban...
A felperes keresetében az 1 109 578 Ft és annak késedelmi kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, arra hivatkozással, hogy a leemelt összeg őt a közöttük létrejött szerződés alapján jogszerűen illeti meg. Kérte a leemelt összegnek a felperes követelésébe történő beszámítását és erre tekintettel a kereset elutasítását.
Az elsőfokú bíróság 5. sorszámú ítéletében arra kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 1 109 578 Ft-ot, valamint külön felhívásra az államnak 66 600 Ft feljegyzett illetéket. Döntését azzal indokolta, a jelen eljárásra alkalmazandó 1991. évi XLIX. törvény (továbbiakban: Cstv.) 4. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a csődeljárás és a felszámolási eljárás, valamint a végelszámolás körébe tartozik a gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a csőd-, vagy a felszámolási eljárás, illetve a végelszámolás kezdő időpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet azt követően, az eljárás tartama alatt szerez. A Cstv. e §-ának rendelkezéséből az következik, hogy 2005. október 28-án a gazdálkodó szervezetnek a vagyona a felszámolóbiztos közlése szerint is 10 576 676 Ft. Tényként állapította meg, hogy a felperesnek az alperessel szemben több mint 10 millió Ft tartozása áll fenn. A Cstv. 38. § (3) bekezdése szerint azonban a felszámolás kezdő időpontja után a gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelés csak a felszámolási eljárásban érvényesíthető. Az adós hitelezője, az alperes a felszámolás körébe tartozó vagyonból csak a Cstv. 57. § (1) bekezdésében meghatározott sorrend figyelembevételével tarthat igényt kielégítésre.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint a jelen esetben a beszámításról a Ptk. 296. § (2) bekezdése alapján nem lehet szó, mert a beszámítás egyik feltétele az, hogy az egynemű követelések kölcsönösek legyenek, vagyis a felperesnek kell tartoznia az alperes felé, míg az alperesnek a felperes felé. Az alperes a 2007. június 11-i tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy az alperesnek korábban tárolási díj jogcímén követelése volt a felperessel szemben, amely azonban rendezésre került. Az elsőfokú bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a jelen esetben kölcsönös követelések hiányában beszámításnak nincs helye.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen mindkét fél részéről benyújtott fellebbezés folytán a másodfokú bíróság a 4. sorszámú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg 161 063 Ft után 2005. november 4-étől, míg 948 515 Ft után 2005. november 10-étől a kifizetés napjáig minden naptári félév teljes idejére a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal egyező mértékű késedelmi kamatot. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az alperes fellebbezése, amely az ítélet megváltoztatására, a kereset elutasítására irányult, nem alapos, mert az elsőfokú bíróság a per főtárgya tekintetében a tényállást helyesen állapította meg, arra alapítottan a hatályos jogszabályoknak és a bírói gyakorlatnak megfelelő helytálló döntést hozott. A másodfokú bíróság megítélése szerint az alperes a fellebbezésében alaptalanul hivatkozott arra, hogy a követelés nem tartozott a felszámolási vagyon körébe, mert a felek között az alperes által megtermelt kukorica intervenciós eladására jött létre megbízási szerződés, amelyben a vevő a Magyar Állam volt, az általa fizetett vételár az alperest illette, a jogviszonyban a felperes csak közvetítői szerepet töltött be. Az átmenetileg hozzájutott pénzösszeg ezért nem tartozik a felperes vagyonába, azzal a felperes nem rendelkezhetett, mint ahogy azt a felperes ügyvezetője elleni bűntető ítélet meg is állapította.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a Cstv. 4. § (1) bekezdése értelmében minden vagyon a felszámolás körébe tartozó vagyonnak tekintendő, amellyel a gazdálkodó szervezet a felszámolás kezdő időpontjában rendelkezik. A rendelkezés nem a tulajdonjogi rendelkezési jogot jelenti, hanem egyszerűen azt a tényhelyzetet, mely szerint a vagyon a gazdálkodó szervezet rendelkezésére állt. E szempontból közömbös, hogy az milyen módon került hozzá. Amennyiben a követelés mást illet, azt a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet a felszámolási eljárás keretén belül hitelezői igényként a Cstv. 57. § (1) bekezdésében foglalt szabályok szerint elégítheti ki.
Helyesnek fogadta el a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a beszámítás körében kifejtett jogi álláspontját is. Megítélése szerint a felszámolás kezdő időpontjában csupán az alperesnek volt a felperessel szemben 10 576 676 Ft-os követelése, amelyet a felszámoló hitelezői igényként ismert el. Az a körülmény, hogy utóbb a felszámolás kezdetét követően ebből egy részhez az alperes hozzájutott, a beszámítás jogalapját nem teremti meg, mert annak a Cstv. 36. §-ából következően a felszámolás kezdő időpontjában kell fennállnia. Az elsőfokú bíróság ezért az EBH 2003/961. számú döntésre is hivatkozással helyesen állapította meg, hogy a felszámolás kezdő időpontja után a felszámolási eljáráson kívül a jogszerű követelések jóhiszemű kiegyenlítésére sincs lehetőség, így azt a felszámoló keresete alapján az alperes visszafizetni tartozik.
A másodfokú bíróság megítélése szerint az alperes fellebbezésében alaptalanul hivatkozott arra is, hogy a felperes keresetének és a marasztalásának a jogcíme egymástól eltér. Amennyiben a felperest a követelt összeg megilleti, ha más jogcímen is, ezt az igényét a bíróság nem utasíthatja el. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében annak helytálló indokainál fogva hagyta helyben a Pp. 253. § (2) bekezdése és 254. § (3) bekezdése alapján. A felperes fellebbezését annyiban találta alaposnak, hogy megállapította, a felperes előkészítő iratában előterjesztette késedelmi kamatigényét, melyről az elsőfokú bíróság nem határozott. Iratellenesen állapította meg, hogy ilyen kérelme a felperesnek nem volt. Az alperes visszafizetési késedelme miatt, ezért a másodfokú bíróság az alperest a maraszalási összeg után a Ptk. 301. § (1) bekezdése alapján késedelmi kamat fizetésére is kötelezte.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását, a felperesnek perköltségben marasztalását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasítását. A jogerős ítélet jogszabálysértését abban jelölte meg, hogy az sérti a Pp. 121. § (1) bekezdésének c) pontját, valamint a 215. §-át. A bíróság a kereset szerinti jogcímről (Ptk. 361., 339. §) nem rendelkezett, a Cstv. 48. §-ára ugyan hivatkozott, de az nem anyagi jogi, hanem eljárásjogi jogszabály. A kereset jogcíme és a marasztalás jogcíme tehát eltérnek egymástól. Téves és jogszabálysértő annak megállapítása, hogy a felpereshez került, a Magyar Állam által intervenció keretében megvásárolt kukorica vételára a felperes Cstv. 4. § (1) bekezdés szerinti felszámolási vagyonához tartozik. A felhívott törvényhely (2) bekezdésének törvényi magyarázata pontosítja, hogy mi az adós gazdálkodó szervezet vagyona. Nem helytálló a Cstv. 38. § (3) bekezdésén alapuló döntés sem, mert az alperes tulajdona nem tartozhat a felszámolás körébe vonható vagyonhoz. Az alperesre álláspontja szerint nem vonatkozhat a Cstv. 57. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés, mert a felperes és az alperes között nincs olyan jogviszony, amelynek alapján az alperes a felperes hitelezője lenne. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság nem vette figyelembe a másodfokú eljárásban csatolt büntető ítéletből megállapítható, a per eldöntése szempontjából jelentős tényállást, s indokolási kötelezettségének sem tett eleget, a döntés ezért megalapozatlan. Amennyiben a felperes követelése mégis a felszámolási vagyon körébe esne, abban az esetben az alperes a kezéhez jutott összeget jogosult a felperes követelésébe beszámítani. E tekintetben az ítélőtábla által közzétett, valamint a BH-ban megjelent eseti határozatokra hivatkozott. Álláspontja szerint a jogerős ítéletnek az az okfejtése, hogy nincs jelentősége a kereset jogcímének, attól eltérően dönthet a bíróság, szintén súlyos eljárási és anyagi jogszabálysértés, amely ellentétes az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Római Egyezmény 6. cikkelyével, a tulajdonjog bírói ítélettel történő elvonása pedig sérti az Alkotmány 13. §-ában, valamint a Római Konvenció I. Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikkelyében foglalt tulajdonhoz való jogot.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében tartalmilag a jogerős ítélet hatályában fenntartását, az alperesnek felülvizsgálati perköltségben marasztalását kérte. Álláspontja szerint az alperes által inkasszált összeg a felszámolási vagyonhoz tartozik. A beszámításnak pedig azért nincs jogalapja, mert a felszámolás kezdő időpontjában csak az alperesnek volt követelése a felperes irányában, a felperesnek pedig nem.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Azt a jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy a felszámolás kezdő időpontjában a felperesnél lévő vagyon a Cstv. 4. §-a alapján a felszámolás körébe tartozott, hiszen azzal a felperes rendelkezett, az a kezelésében állt. Helytálló az a jogi álláspont is, hogy a felszámolási vagyonból a hitelezők csak a Cstv. 57. § (1) bekezdésében foglalt szabályok alapján, az ott írt kielégítési sorrend szerint és időpontban tarthatnak igényt a megalapozott hitelezői igényeik kielégítésére.
Téves és jogszabálysértő azonban a jogerős ítéletnek az a jogi következtetése, hogy az adott esetben hiányoznak a beszámításnak a törvényben megkívánt feltételei. A Cstv., mint a Ptk.-hoz képest speciális jogszabály, a 36. §-ában úgy rendelkezik, hogy a felszámolás során csak olyan követelés számítható be, amelyet a felszámoló elismertként nyilvántartásba vett, és amelynek tekintetében a felszámolás kezdő időpontját, - vagy ha a követelés később keletkezett, a keletkezését - követően nem került sor engedményezésre.
Az idézett törvényi rendelkezésből az következik, hogy a felszámolási eljárásban történő beszámításnak nem feltétele, hogy a felszámolás kezdő időpontjában álljon fenn a felperesnek az alperessel szemben követelése. Csak az alperes mint hitelező oldalán kívánja meg a törvény, hogy a követelés a felszámolás kezdő időpontjában fennálló legyen és azt a felszámoló elismertként - tehát hitelezői igénybejelentés alapján - nyilvántartásba vegye.
Ezzel összhangban a Cstv. 38. § (3) bekezdése azt a rendelkezést tartalmazza, hogy "A felszámolás kezdő időpontja után a gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni azzal, hogy a hitelező a gazdálkodó szervezet által indított perben - a gazdálkodó szervezettel szemben a felszámolás kezdő időpontjában fennálló követelését beszámítási kifogásként érvényesítheti, feltéve, hogy a követelés jogosultja a felszámolás kezdő időpontjában is a hitelező volt.
Az eljárás irataiból tényként az állapítható meg, hogy a felszámolási eljárás megindulásakor az alperesnek volt a felperessel szemben 10 576 676 Ft követelése bizományosi szerződésből eredően. Ezt a követelését a felszámolóhoz határidőben bejelentette, a regisztrációs díjat befizette és hitelezői igényét a felszámoló nyilvántartásba vette, elismerte. Ennek folytán a beszámításnak a Cstv. 38. §-ának (3) bekezdésében megkívánt feltételei az ellene indított perben fennállnak, a felperes perbeli követelésébe az alperes jogosult beszámítani az ugyanilyen összegű ellenkövetelés-részt. A beszámításnak az a jogi hatása, hogy a beszámított összeg erejéig az adós felperes tartozása az alperessel szemben csökkent. A felszámolási eljárásban az alperesnek a felszámolóhoz 2006. augusztus 30-án intézett nyilatkozatával a beszámítás megtörtént.
Mindezekre figyelemmel a jogerős ítélet sérti a Cstv. 36. §-át és 38. §-a (3) bekezdéseit.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
(Legf. Bír. Gfv. XI. 30.002/2008.)