adozona.hu
BH 2009.12.368
BH 2009.12.368
A létesítményre vonatkozó jogszabály figyelmen kívül hagyása - a megtérítési kötelezettség fennállása szempontjából - az elvárható magatartás tanúsításának elmulasztását valósítja meg [Ebtv. 68. §, Ptk. 339. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
H.-né H. E. biztosított 2007. április 16. napján T.-ről vonattal utazott b.-i munkahelyére. A vonat 6 óra 10 perckor érkezett az R. Állomás 3. vágányára, ahol kb. 70 cm magasról kellett a vonatról lelépnie, annak utolsó lépcsőfokáról a különböző méretű, apró kövekkel borított peronra. H.-né H. E. jobb bokája a talajra érkezéskor kibicsaklott, amelynek következtében külboka szalagszakadását szenvedte el, ami keresőképtelen állományt okozott.
A bekövetkezett sérülés miatti egészségbiztosítási ...
BH 2009.12.368 A létesítményre vonatkozó jogszabály figyelmen kívül hagyása - a megtérítési kötelezettség fennállása szempontjából - az elvárható magatartás tanúsításának elmulasztását valósítja meg [Ebtv. 68. §, Ptk. 339. § (1) bekezdés].
H.-né H. E. biztosított 2007. április 16. napján T.-ről vonattal utazott b.-i munkahelyére. A vonat 6 óra 10 perckor érkezett az R. Állomás 3. vágányára, ahol kb. 70 cm magasról kellett a vonatról lelépnie, annak utolsó lépcsőfokáról a különböző méretű, apró kövekkel borított peronra. H.-né H. E. jobb bokája a talajra érkezéskor kibicsaklott, amelynek következtében külboka szalagszakadását szenvedte el, ami keresőképtelen állományt okozott.A bekövetkezett sérülés miatti egészségbiztosítási ellátási költség, összesen 118 003 forint megtérítésére kötelezte fizetési meghagyásával az Egészségbiztosítási Pénztár C.-i Kihelyezett Általános Főosztálya a felperest a Ptk. 339. § és a kötelező egészségbiztosítási ellátásokról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) 68. §-a alapján. A felelősség azért áll fenn - az egészségbiztosítási pénztár álláspontja szerint -, mert a felperes az állomás üzembentartója, és kötelezettsége volt gondoskodni az utasoknak a vonatról történő biztonságos leszállás feltételei kialakításáról, megfelelő műszaki állapotú peronok kiépítéséről, amely kötelezettségének nem tett eleget.
A fizetési meghagyást a kötelezett keresettel támadta meg a munkaügyi bíróság előtt, és hivatkozva a 103/2003. (XII. 27.) GKM rendelet (továbbiakban: GKM rend.) 5.2.5. pontjában írtakra, állította, hogy a baleset helyszínén magas peron kiépítése nem volt kötelező.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, fenntartva a fizetési meghagyásban írt ténybeli és jogi indokait.
A munkaügyi bíróság ítéletével a fizetési meghagyást hatályon kívül helyezte és az alperest a felperes javára perköltség fizetésére kötelezte.
Ítéletének indokolásában a munkaügyi bíróság idézte az Ebtv. 68. §-ában és a Ptk. 339. § (1) bekezdésében írt rendelkezést és megállapította, hogy H.-né H. E. a baleset napját megelőzően már hosszabb ideje vonattal közlekedett, mindig R. állomáson szállt le, ahol a baleset napján a vonat a 2-3. vágány mellé érkezett és ott magas peron ekkor még nem volt kiépítve, a többi vágány mellett azonban már magas peronok kialakítása megtörtént. A leszállás ezen vágányok mellett mindig nehézkesebb, mint a többi peronnál és mindezzel a sérült tisztában is volt, éppen ezért kapaszkodott és lehetségesnek tartotta tanúvallomása során, hogy nem nézett a lába elé, amikor a peronra lépett és a lába kibicsaklott. A területet jól ismerte, éppen ezért a leszállás biztonságának javítása érdekében mindig stabil, alacsony sarkú cipőt viselt. A munkaügyi bíróság megállapította azt is, hogy a felperes a gazdasági lehetőségeit figyelembe véve a peronokon megvalósuló forgalom nagyságát is szem előtt tartva, R. állomáson is elkezdte a peronoknak - amelyek egyébként a szabványoknak megfelelőek voltak - az átépítését a biztonság növelése érdekében, magasabb peronok kialakítását hajtotta végre. A felperes azonban úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, mert egyrészt a gazdasági lehetőségének figyelembevételével, másrészt az állomások személyi forgalmának szem előtt tartása mellett 2002-től folyamatosan és tervszerűen arra törekedett, hogy az egyébkénti szabványoknak megfelelő peronokat egy magasabb biztonsági szintet jelentő kiépítési megoldással váltsa fel.
Mindezekre figyelemmel a munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes nem sértette meg a Ptk. 339. § (1) bekezdésében írt rendelkezéseket, ezért megtérítési kötelezettsége sem áll fenn.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Pp. 270. § (2) bekezdésére, jogszabálysértésre hivatkozással, mert megsértette a munkaügyi bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdését azzal, hogy a bizonyítékokat nem megfelelően értékelte és azokból helytelen jogi következtetést vont le. Az alperes felülvizsgálati kérelmében állította, hogy a baleset időpontjában a peron olyan állapotban volt, amely nem felelt meg az akkori jogszabályi rendelkezéseknek sem. Utalt a GKM rendelet 1.11.1 alpontjára, amely szerint a peronok magasságát a balesetvédelmi szempontok figyelembevételével kell megszabni. Hivatkozott arra is, hogy e jogszabály alapján a peronok burkolatának szilárd és pormentes állapotúnak kellett volna lennie. Hivatkozott a BH 2006/10. számú jogesetben foglalt legfelsőbb bírósági álláspontra is, és arra, hogy a szabványt kiegészítő, pótló magatartás elmaradása a felperesi kártérítési felelősséget megalapozza, ha megfelelő védelem eléréséhez a szabványok, műszaki előírások betartása nem elegendő, azon felül többlet szükséges, olyan többlet, amely alkalmas az előforduló baleseti helyzetek csökkentésére. Az alperes megítélése szerint a vágányépítési szabványtól eltérő kérdés a biztonságos utas közlekedés követelménye. Az, hogy a felperes a sérülést követően magas peront épített ki, azt mutatja, hogy ő maga is elismerte annak szükségességét és a biztonságot ily módon növelte. Ezen indokokra figyelemmel az alperes a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a munkaügyi bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a munkaügyi bíróság ítéletének hatályban tartását kérte azzal, hogy a hivatkozott GKM rendelet 4. számú mellékletének B. részében található 1.1.1. pontra, amely az "állomástervezés" címet viseli, ezért nem a már meglévő, hanem a tervezés során majd létesítendő állomások kiépítésének feltételeit határozza meg. Téves az alperes hivatkozása a Legfelsőbb Bíróság eseti döntésére is, hiszen eltérő jogesetre vonatkozik. A felperes állította, hogy a perbeli vasútállomás 3. számú vágánya melletti peron alkalmas volt a perbeli időben az utasok le- és felszállására, a felperes a későbbiekben - anyagi lehetőségeinek figyelembevételével - gondoskodott a még korszerűbb, még nagyobb biztonságot jelentő szilárd burkolatú peron kialakításáról, vagyis úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában tőle elvárható volt, ekként megtérítési kötelezettsége sem áll fenn.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az Ebtv. 68. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy aki az egészségbiztosítási ellátásra jogosult betegségéért, keresőképtelenségéért, munkaképtelenségéért vagy haláláért felelős, köteles az emiatt nyújtott egészségbiztosítási ellátást megtéríteni. A megtérítési kötelezettség olyan mértékben áll fenn, amilyen mértékben a felelősség megállapítható. A (2) bekezdés pedig kimondja, hogy a felelősség megállapítására - ha jogszabály kivételt nem tesz - a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott károkért fennálló felelősségre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.
A Ptk. 339. § (1) bekezdése szerint aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
A jogvita elbírálásakor a munkaügyi bíróságnak a tényállás pontos felderítését követően abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy milyen mértékű volt a felperes felelőssége a bekövetkezett balesetben, fennáll-e felelőssége, mi volt az elvárható magatartás az adott helyzetben, és a felperes ennek megfelelően járt-e el.
Az Országos Közforgalmú Vasutak Pályatervezési Szabályzatának 5.2 pontja szerint a személyvonati fogadó és indító vágány mellé peront kell tervezni. Ugyanezen szabályzat 5.2.4. pontja kimondja, hogy szilárd burkolat szükséges minden olyan peronra, amely 80 km/h nagyobb sebességre alkalmas vágány mellett van, vagy ahol a napi utasforgalom 500 főnél nagyobb, vagy ahol motoros targonca is közlekedik. Ezzel kapcsolatban a felperes az eljárás során nem bizonyította, hogy 80 km/h sebesség alatti vágány mellett volt a baleset helyszíne, vagyis a leszállóhely, és azt sem, hogy 500 főnél kisebb volt az utasforgalom - ez utóbbit csak állította. Az 5.1. pont alatti táblázat a peronszegélyek méreteit tartalmazza, ami szerint a peron a sínkoronával azonos magasságú is lehet, ez az ún. alacsony peron, a 0,60 cm azonban a legnagyobb magasság. Ugyanakkor a GKM rendelet 1.1.11.1 pontja kifejezetten előírja, hogy a peron magasságát a közlekedő járművek padlószintje, illetve a fellépést lehetővé tevő lépcső magassága szerint kell megszabni úgy, hogy a peronok burkolata szilárd és pormentes legyen. Mindez a GKM rendelet 4. számú mellékletének B. részében található, amelynek címe Hagyományos vasúti rendszer strukturális alrendszere, az 1. alpont az infrastruktúrára vonatkozik, és általánosságban kimondja, hogy ez a fejezet a vasúti pályák és műtárgyak tervezésére, építésére, fenntartására, felügyeletére vonatkozó alapvető előírásokat, továbbá azok főbb műszaki jellemzőinek a járművek futásbiztonsága és az elvárható utazási komfort érdekében betartandó értékhatárait és azok meghatározási módját tartalmazza. Az, hogy ezen kifejezett előírás a peron burkolatára, illetve a fellépés lépcső magassági és peron magassági szint különbségére vonatkozóan csak a jövőre nézve, az állomástervezés szintjén tartalmazna előírásokat, a GKM rendelet megfogalmazásából, előírásaiból nem következik.
A felperes a fent idézett előírásoknak egyáltalán nem tett eleget, a vonatról való leszállóhely kialakítása balesetveszélyes volt, hiszen tény, hogy a peronon nem volt szilárd burkolat, sőt a talaj különböző méretű kövekből állt, és rendkívül magas volt a lelépési távolság, igen nagyot kellett lépni a lépcső és a talajszínt között. Mindezt alátámasztja az is, hogy a felperes utóbb ezen balesetveszélyes állapot megszüntetése érdekében emelt a talajszínt, illetve a peron magasságán és szilárd burkolatot készített.
Mindezen tények kiemelésével kapcsolatosan a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a munkaügyi bíróság nem mérlegelte megfelelően a rendelkezésre álló bizonyítékokat és ezért a per adataiból téves jogi következtetésre jutott, amiért a döntése jogszabálysértő.
A Pp. 270. § (1) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre alapítottan van mód a jogerős ítélet felülvizsgálatát kérni. Anyagi jogi és eljárásjogi szabályok megsértése egyaránt alapot adhat a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére. A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében is rámutatott arra, hogy a bizonyítékok mérlegelésén alapuló ítélet csak akkor támadható felülvizsgálattal eredményesen, ha a tényállást iratellenesen állapították meg, vagy a mérlegelés logikátlan, okszerűtlen.
A jelen perben a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a munkaügyi bíróság figyelmen kívül hagyta a fent idézett GKM rendeletben foglaltakat és azt, hogy azokat a felperes a tanúvallomásból megállapíthatóan nem tartotta be, illetve azt maga sem vitatta, hogy a peron olyan állapotú volt, ahogy azt a sérült tanú előadta. Csupán arra hivatkozott, hogy ez a kiépített peron a szabványnak megfelelő volt. A Legfelsőbb Bíróság ezzel szemben a fenti indokok szerint azt állapította meg, hogy a felperes a peron kialakítása során nem tartotta be a GKM rendeletben írtakat, ezért nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ezért a Ptk. 339. § (1) bekezdése, illetve az Ebtv. 68. §-a alapján a megtérítési kötelezettsége fennáll.
Mindezen indokokra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
(Legf. Bír. Mfv. III. 10.218/2009.)