adozona.hu
EH 2008.1915
EH 2008.1915
Ingatlan-adásvételi szerződésbe foglalt pénz ajándékozása után ajándékozási illetéket kell fizetni [1990. évi XCIII. tv. 11. §, 102. §].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes szülője a 2002. január 17. napján megkötött adásvételi szerződéssel a tulajdonát képezett ingatlant 21 000 000 Ft vételár ellenében eladta.
A felperes, mint állagvevő a 2002. augusztus 12-én megkötött adásvételi szerződés szerint megvásárolta az ingatlant akként, hogy azon szülője holtig tartó haszonélvezeti jogot szerzett. A szerződő felek a tulajdoni jog értékét 14 700 000 Ft-ban, a haszonélvezeti jog értékét 6 300 000 Ft-ban, összesen a vételárat 21 000 000 Ft-ban határozták me...
A felperes, mint állagvevő a 2002. augusztus 12-én megkötött adásvételi szerződés szerint megvásárolta az ingatlant akként, hogy azon szülője holtig tartó haszonélvezeti jogot szerzett. A szerződő felek a tulajdoni jog értékét 14 700 000 Ft-ban, a haszonélvezeti jog értékét 6 300 000 Ft-ban, összesen a vételárat 21 000 000 Ft-ban határozták meg.
A szerződés 3.6. pontjában a haszonélvezeti jog jogosultja kijelentette, hogy az ingatlan teljes vételárát ő bocsátotta az eladó rendelkezésére, vagyis az állagvevőt terhelő vételárrészt ő adta ajándékba az állagvevő részére, az elajándékozott pénzösszeg a saját lakása elidegenítéséből származott. A szerződés 3.7. pontjában a haszonélvezeti jog jogosultja azt rögzítette, hogy a vételárat, amelyből az állagvevő az ingatlant megvásárolta, kizárólagosan a gyermeke részére adta ajándékba azzal a céllal, hogy a külön vagyonát képezze.
A megyei illetékhivatal (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a 2003. június 2. napján kelt fizetési meghagyásában a felperes terhére összesen 2 417 000 Ft illetéket állapított meg akként, hogy illetéket szabott ki a lakás, illetve egyéb ingatlan megszerzése, továbbá 14 700 000 Ft ajándékozása után.
A felperes a 2003. július 9. napján kelt fellebbezésében vitatta az ajándékozási illeték kiszabását, illetve, hogy az ingatlanán lakásnak nem minősülő egyéb épület állna.
A felperes, a szülője, továbbá ingatlanának volt tulajdonosa 2003. november 25-én "megállapodás szerződés felbontásáról és kiegészítéséről" megnevezéssel a közöttük 2002. augusztus 12. napján kelt adásvételi szerződés 3.6. pontját és 3.7. pontjait felbontották a szerződés megkötésének napjára visszamenőleges hatállyal, arra hivatkozva, hogy felperesnek a vételár összege nem lett átadva, részére az nem került ajándékozásra, szülője a 21 000 000 Ft-ot közvetlenül az eladó részére fizette meg. Egyidejűleg a szerződő felek megkötötték a 2002. augusztus 12. napján kelt adásvételi szerződést módosító szerződést, amely már nem tartalmazta 3.6. és 3.7. pontokban foglaltakat.
Az elsőfokú hatóság a 2006. október 12-én kelt határozatával az előírt 2 417 000 Ft illetékből 2 389 000 Ft fenntartása mellett 28 000 Ft illeték törlését elrendelte, mert helyszíni szemlén megállapította, hogy a lakásingatlanon kívül illeték alapját képező, értéket képviselő egyéb épület az ingatlanon nem található.
Az alperes jogelődje (a továbbiakban: alperes) a 2006. október 25. napján kelt határozatával felperesnek a fizetési meghagyás ellen benyújtott fellebbezését elbírálva az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolásában rögzítette, hogy az elsőfokú hatóság a fizetési meghagyását határozatával módosította, továbbá, hogy szerződő felek az ingatlan-adásvételi szerződést 2003. november 25. napján módosították.
Az alperes álláspontja szerint mivel a felek között 2002. augusztus 12. napján megkötött szerződés az abban foglaltak szerint 2002. szeptember 2-án teljesedésbe ment, és felperes az eljárás során több esetben elismerte, hogy az ingatlant a haszonélvezeti jog jogosultja részére vásárolta meg, továbbá nem az ajándékozó tulajdonában álló ingatlan, hanem ingó dolog (pénz) ajándékozására került sor - még akkor is, ha a vagyonszerző személyesen az összeget nem vette át -, az elsőfokú hatóság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 11. §-ának (1)-(2) bekezdései alapján jogszerűen állapította meg, hogy a felperest ajándékozási illetékfizetési kötelezettség terheli.
A felperes keresetében elsődlegesen az alperes határozatának a módosított elsőfokú határozatra is kiterjedő megváltoztatását kérte akként, hogy 735 000 Ft összegű illeték megfizetésére legyen köteles.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a másodfokú határozatot a módosított elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárásra kötelezte. Indokolása szerint a perben lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy az ajándékozó haszonélvező a felperes részére ingatlan vásárlására használta fel az általa e célra biztosított pénzösszeget. Az alperes tényállás tisztázási kötelezettségét az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 26. §-ának (1) bekezdésébe ütközően, a bírósági eljárásban nem orvosolható módon elmulasztva anélkül döntött, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. §-ának (7) bekezdése alapján a szerződésnek, és módosításának együttes, valós tartalmát megállapította volna. A megismételt eljárásban az alperesnek együttesen kell vizsgálni a szerződések valódi tartalmát, szükséghez képest a felperes által felajánlott bizonyítás igénybevételével.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet sérti az Áe. 26. §-ának (1) bekezdését, mert az első-, és másodfokú eljárásban a tényállás teljes körűen felderítésre került. Az elsőfokú bíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 221. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétben nem jelölte meg, hogy melyek azok a tények, amelyekre döntését alapította, és a Pp. 215. §-át is megsértette, ugyanis a felperes a visszterhes vagyonszerzési illeték mértékét nem vitatta.
A felperes a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésére alapítottan csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a jogerős ítélet indokolásának kiegészítéséért.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem indokolta meg, hogy milyen okból nem tartotta elegendőnek a perben előterjesztett bizonyítékokat ahhoz, hogy a határozatokat megváltoztassa, a szerződések valós tartalmának meghatározására lefolytatott bizonyítási eljárás általa megállapított eredményét iránymutatása nem tartalmazta.
A peres felek az ellenérdekű fél felülvizsgálati illetve csatlakozó felülvizsgálati kérelmének elutasítását kérték.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alapos, a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme nem alapos.
Az Itv. 1. §-a értelmében öröklés, ajándékozás és visszterhes vagyonátruházás esetén vagyonszerzési illetéket kell fizetni. A felperes az Itv. 92. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával illetékkiszabásra vagyonszerzést jelentett be, így az elsőfokú hatóságnak meg kellett állapítania, hogy milyen vagyonszerzés történt és mi az illeték tárgya.
A felperes által benyújtott szerződés adásvételi szerződés, amely alapján az elsőfokú hatóság helytállóan állapította meg, hogy visszterhes vagyonátruházás történt, illetve, hogy az illeték tárgya ingatlan és vagyoni értékű jog megszerzése. Az Itv. 18. §-ának (1) bekezdése értelmében ingatlannak, valamint a (2) bekezdésben meghatározott ingónak és vagyoni értékű jognak visszteher mellett, továbbá öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső, más módon történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik. Az elsőfokú hatóság a szerződés alapján és e jogszabályhely megfelelő alkalmazásával szabott ki visszterhes vagyonátruházási illetéket a felperes terhére.
A felperes által illetékkiszabásra benyújtott szerződés azonban nemcsak ingatlan és vagyonértékű jog szerzését tartalmazta, hanem azt is, hogy a vételár pénzben meghatározott teljes összege a felperes szülőjének a tulajdona, aki azt a felperesnek ajándékozta.
Az Itv. 102. §-ának (1) bekezdés c) pontja szerint e törvény alkalmazásában ingó: a fizetőeszköz, amely ajándékozása az Itv. 11. §-ának (1) bekezdés b) pontja alapján ajándékozási illeték tárgya. A szerződő felek által írásba foglalt ingó (pénz) ajándékozási szerződés alapján az elsőfokú hatóság a felperes terhére jogszerűen szabott ki ajándékozási illetéket is.
A 2002. augusztus 12-én kelt adásvételi szerződés, a 2003. november 25-ei "megállapodás szerződés felbontásáról és kiegészítéséről", továbbá a szintén 2003. november 25-ei adásvételi szerződés módosítás alapján a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy annak az adásvétel tárgyát képező ingatlannak, amelynek a felperes vált a tulajdonosává, a vételárát teljes összegében, közvetlenül az eladónak, csak és kizárólag a felperes szülője fizette meg. A felperes vételárat nem fizetve ingatlan tulajdonjogot szerzett azáltal, hogy az édesanyja vásárolta meg számára az ingatlant.
E tényt a három okirat együttesen tartalmazza, amely egyben azt jelenti, hogy a felperes kezéhez ténylegesen át nem adott, de számára ajándékozott pénzösszegből lett kiegyenlítve az ingatlannak az állagvevő felperesre eső vételára. A felperes részére történt ingó (pénz) ajándékozás alapján az alperes tehát jogszerűen hagyta helyben az elsőfokú hatóságnak az ajándékozási illetéket kiszabó módosított határozatát.
A másodfokú határozat fejrésze tartalmazta, hogy az alperes a "fizetési meghagyás ellen benyújtott fellebbezést" bírálta el, továbbá az indokolási rész első bekezdésében az alperes rögzítette, hogy az elsőfokú hatóság a fizetési meghagyást határozatával módosította, ezért alaptalan az a felperesi hivatkozás, hogy a másodfokú eljárásban az alperes nem a módosított elsőfokú határozatot bírálta volna el.
A másodfokú határozat indokolási részének második bekezdésében az alperes ismertette a 2003. november 25-ei szerződésmódosítást, és a továbbiakban: (a 2. oldalon) értékelte is azt, így a felperes ezzel ellentétes előadása nem alapos.
A per tárgya a vagyonszerzés adójogi következménye nem volt, ezért azt a bíróságnak nem kellett értékelnie.
Az illetékhatóság az Áe. 26. §-ának (1) bekezdésében foglalt tényállás tisztázási kötelezettségének eleget téve döntött a felperest terhelő illeték kiszabásáról, ezért az elsőfokú bíróság ezzel ellentétes álláspontja és döntése téves jogértelmezésen alapul.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. A Legfelsőbb Bíróság e döntése okán a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme alaptalanná vált.
(Legf. Bír. Kfv. I. 39.357/2007.)