adozona.hu
BH+ 2009.10.470
BH+ 2009.10.470
A kollektív szerződésben a munkáltató működési körében felmerült okból történt rendes felmondás esetére előírt többlet-végkielégítés és egyéb kedvezmény a munkavállalót akkor is megilleti, ha a munkáltató a munkaviszony felmondása helyett a munkavállalót jogellenesen a munkaszerződésétől eltérően foglalkoztatta, és emiatt a munkavállaló rendkívüli felmondással élt [Mt. 96. § (7) bekezdés].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A munkaügyi bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg tizenöt napos határidővel a felperes javára 324 942 forint felmondási átlagkeresetet, 1 299 768 forint végkielégítést, 5 500 000 forint menetkedvezmény ellenértéket, 32 000 forint tandíjat, valamint 130 000 forint perköltséget. Az alperes 2 125 000 forint belföldi menetkedvezmény visszatérítésére irányuló viszontkeresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes 1978. április 5-étől állt az alper...
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes 1978. április 5-étől állt az alperes alkalmazásában V. telephellyel, változó munkahelyen, fémszerkezeti festő munkakörben. Helyettesként pályamunkás-vonalgondozó feladatokat is köteles volt ellátni.
2006. május 10-én az alperes kezdeményezte a munkaszerződés módosítását egyéb szakmunkás munkakörre, az ajánlatot a felperes nem fogadta el, és több ízben kifogásolta az így történt foglalkoztatását, majd 2006. augusztus 11-én létszámleépítés jogcímmel munkaviszonya megszüntetését kérte. Az alperes ezt követően a felperesnek B.-én ajánlott előmunkási munkakört, melyet a felperes nem fogadott el.
A felperes 2006. szeptember 4-én nyújtott be az alpereshez rendkívüli felmondást a szerződéstől eltérő munkakörben és munkahelyen történő foglalkoztatása miatt.
Az alperes 2006. szeptember 8-án közölt válaszával a rendkívüli felmondást nem fogadta el.
A munkaügyi bíróság által levont jogkövetkeztetés szerint a felperes rendkívüli felmondása jogszerűségének megállapítására irányuló keresete megalapozott. Az alperes a felperest a munkaszerződéstől eltérően foglalkoztatta, emiatt kezdeményezte a munkaszerződés módosítást a felperesnél, aki azt nem fogadta el. A munkaszerződés közös megegyezéses módosítása hiányában az alperesnek a fennálló munkaszerződés szerint kellett volna a felperest foglalkoztatnia, a felperesi munkakör megszűnése esetén pedig a felperes munkaviszonyát a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének megfelelően fel kellett volna mondania. Mivel a felperes a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatása ellen több alkalommal tiltakozott, így erre alapított rendkívüli felmondása jogszerű. A fentiek alapján a felperest megilleti valamennyi olyan juttatás, amely az alperes működési körébe eső okra alapított rendes felmondása esetén megillette volna. Ennek számításánál az alperesnél 2006. október 31-éig alkalmazott Kollektív Szerződés 18. és 19. § rendelkezéseit kell figyelembe venni. Így a felperest megilleti a 12 havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés, valamint a menetkedvezményre jogosító igazolvány visszaszolgáltatásától, azaz 2007. február 1-jétől 2007. december 31-éig számított időszakra a 28/1996. (XII. 20.) KHDM rendelet 1. számú melléklet 2. pontja a) pontjában foglalt éves első osztályú vasúti bérletjegy árának 11 hónapra arányosított négy fő részére számított ellenértéke.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a végkielégítés jogcímén történő marasztalás összegét 649 884 forintra leszállította, az 5 500 000 forint belföldi menetkedvezmény ellenértékében történő marasztalást mellőzte, e tekintetben a keresetet elutasította, egyebekben az ügy érdemét illetően az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróságnak a jogalap kérdésében elfoglalt álláspontja szerint az alperes jogellenes magatartása megalapozta a munkavállaló rendkívüli felmondását.
Ugyanakkor a végkielégítés tekintetében a Kollektív Szerződés 18-19. §-ai nem alkalmazhatók. A jogszerű munkavállalói rendkívüli felmondás Mt. 96. § (7) bekezdésében foglalt rendelkezéseiből ugyanis nem következik, hogy a munkáltatói rendes felmondás szabályait olyan módon lehetne értelmezni, amelyre a Kollektív Szerződés 18. és 19. §-ai utalnak. A Kollektív Szerződésben írtak ugyanis a munkáltatói rendes felmondás speciális eseteiről, azaz a létszámleépítésre, átszervezésre, munkakör-megszüntetésre alapított rendes felmondásról szólnak. Ezeken az okokon kívül azonban a munkáltató számos egyéb indokkal is megszüntetheti rendes felmondás jogcímén a munkaviszonyt. Erre tekintettel az Mt. 95. § (4) bekezdés f) pontja szerinti összegre szállította le a megyei bíróság a végkielégítés összegét. A kollektív szerződés 19. § (3) bekezdés alkalmazhatóságának hiányában a felperes és családtagjai a belföldi menetkedvezményre sem jogosultak, ezért elutasította az erre irányuló keresetet is.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a másodfokú ítélet "részbeni megváltoztatásával" a munkaügyi bíróság ítéletének hatályában tartását kérve.
Arra hivatkozott, hogy az alperes nem tudta, illetve nem kívánta szerződésszerűen foglalkoztatni a felperest, ezért a munkáltató oldalán felmerült okból neki kellett volna a jogviszonyt rendes felmondással megszüntetnie, mely esetben a kollektív szerződés 19. §-a a jogerős ítélettel elutasított végkielégítés különbözet, illetve menetkedvezmény tekintetében alkalmazható lett volna.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában tartására irányult. Hivatkozott arra, hogy a felperes munkaviszonyának azonnali hatályú megszüntetése következtében az alperesnek a jövőre nézve nem keletkezik menetkedvezmény biztosítási kötelezettsége.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A felülvizsgálati eljárásban már nem volt vitatott, hogy a felperes rendkívüli felmondása jogszerű. Abban sem volt vita, hogy az alperesnél 2006. október 31-éig alkalmazandó Kollektív Szerződés 19. §-a szerint az ún. különvégkielégítés azt a munkavállalót illeti meg, akinek a munkaviszonyát a munkáltató a saját érdekkörében felmerült okból szüntette meg rendes felmondással. Arról kellett tehát dönteni, hogy a jogszerű felperesi rendkívüli felmondás Mt. 96. § (7) bekezdésében foglalt jogkövetkezményei alkalmazása során a kollektív szerződésnek a többlet-végkielégítésre, valamint a menetkedvezmény biztosítására vonatkozó rendelkezései alkalmazhatók-e.
Az Mt. 96. § (7) bekezdése szerint munkavállalói rendkívüli felmondás esetén annyi időre járó átlagkeresetet kell kifizetni, amennyi a munkáltató rendes felmondása esetén járna, és megfelelően alkalmazni kell a végkielégítés szabályait, továbbá a munkavállaló követelheti a felmerült kárának megtérítését is.
A munkáltatónak adott esetben azért kellett volna a megállapított tényállás alapján a munkaszerződésnek megfelelő foglalkoztatás hiányában a munkavállalónak felmondania, mert a működési körében felmerült okból nem kívánta a felperest a munkaszerződésnek megfelelően foglalkoztatni. Emiatt kísérelte meg a munkaszerződés módosítását is, amely azonban nem vezetett eredményre. A munkáltató működési körében felmerült okra alapított Kollektív Szerződésben (KSz) foglalt rendes felmondás jogkövetkezményei alól az alperes nem mentesülhet azon az alapon, hogy a jogszabálynak megfelelő magatartást mellőzte, és ezzel megkerülni kívánta a nem szerződésszerű munkáltatói magatartás következményét, hiszen saját felróható magatartására előnyök szerzése végett nem hivatkozhat [Ptk. 4. § (4) bekezdés]. Következésképp a KSz. 19. § 1. és 2. pontja alapján meg kell fizetnie a munkáltató oldalán felmerült okra alapított rendes felmondás esetén legalább 25 évi munkaviszonyban állókat megillető hat havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítést.
A KSz. 19. § 3. pontja szerint az 1. pontban meghatározott külön végkielégítésben részesült munkavállalót a belföldi menetkedvezmény a munkaviszony megszüntetését követő év végéig illeti meg a családtagjaival együtt.
A felperes a perben nem a belföldi menetkedvezmény igénybevételére jogosító igazolvány biztosítását, hanem annak ellenértéke megfizetését kérte a KSz. 19. § (3) bekezdése szerint az Mt. 96. § (7) bekezdésre alapítottan arra hivatkozással, hogy valamennyi juttatás maradéktalanul megilleti, amely megillette volna az alperesi felmondás esetén.
Helytállóan hivatkozott e körben a felperes az EBH 2001.466. számú elvi határozatra, mely a rendszeresen igénybe vett utazási kedvezményt olyan természetbeni juttatásnak minősíti, amely ellenértéke megtérítésére a munkaviszony megszüntetése esetén jogellenes munkáltatói intézkedéssel összefüggésben a munkavállaló igényt tarthat.
Az Mt. 96. § (7) bekezdése szerint a jogszerű rendkívüli felmondással élő munkavállaló felmerült kára is megilleti. A fentebb hivatkozott elvi határozat szerint a rendszeresen igénybe vett utazási kedvezmény megszűnése a munkavállalói oldalon elmaradt jövedelemként, azaz kárként jelentkezik, amelyet a munkáltató így köteles megtéríteni. A munkáltató oldalán felmerült okból történő rendes felmondás esetén ugyanis a munkaviszony megszűnését követő év végéig a munkavállalót és családtagjait megillette volna a belföldi menetkedvezmény.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a másodfokú ítéletnek az elsőfokú ítéletet megváltoztató rendelkezéseit hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkezéseit helybenhagyva. (Legf.Bír. Mfv.I.10.229/2008.)