adozona.hu
BH+ 2009.9.413
BH+ 2009.9.413
I. A kölcsönnyújtás csak akkor tekinthető jogosulatlan pénzügyi tevékenységnek, ha üzletszerűen történik [Ptk. 200. § (2) bek., 1996. évi CXII. tv. (Hpt.) 3. § (1) bek. b) pontja, 4. §]. II. Osztható szolgáltatás esetén a kötelezettek egyetemleges felelősségének megállapítása körében irányadó szempontok [Ptk. 200. § (1) bek., 334. § (1) bek., 335. §, 337. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint a felperes jogelődje a K. Kereskedelmi Bank Rt. a 2001. december 22-én kötött kölcsönszerződéssel 39 500 000 Ft kölcsönt nyújtott az alpereseknek 2006. november 28-ai lejáratra, részletekben történő visszafizetés mellett. A szerződés biztosítására jelzálogjogot alapítottak az I. r. alperes 35/100-ad és a II. r. alperes 15/100-ad részben tulajdonában álló, a t.-i 704/11. hrsz. alatt felvett ingatlan fenti tulajdoni illetőségeir...
BH+ 2009.9.413 I. A kölcsönnyújtás csak akkor tekinthető jogosulatlan pénzügyi tevékenységnek, ha üzletszerűen történik [Ptk. 200. § (2) bek., 1996. évi CXII. tv. (Hpt.) 3. § (1) bek. b) pontja, 4. §].
II. Osztható szolgáltatás esetén a kötelezettek egyetemleges felelősségének megállapítása körében irányadó szempontok [Ptk. 200. § (1) bek., 334. § (1) bek., 335. §, 337. § (1) bek.].
A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint a felperes jogelődje a K. Kereskedelmi Bank Rt. a 2001. december 22-én kötött kölcsönszerződéssel 39 500 000 Ft kölcsönt nyújtott az alpereseknek 2006. november 28-ai lejáratra, részletekben történő visszafizetés mellett. A szerződés biztosítására jelzálogjogot alapítottak az I. r. alperes 35/100-ad és a II. r. alperes 15/100-ad részben tulajdonában álló, a t.-i 704/11. hrsz. alatt felvett ingatlan fenti tulajdoni illetőségeire. A kölcsönszerződést közjegyzői okiratba foglalták, a jelzálogjogot az illetékes földhivatal az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte. A felperes a kölcsönszerződést 2002. augusztus 21-én azonnali hatállyal felmondta, a felmondásban a lejárt tőketartozást 37 478 691 Ft-ban határozta meg.A bank az I. r. alperessel szemben fennállóként jelölt 37 478 692 Ft tőke és a 2004. április 27-ei állapotok szerinti 18 239 559 Ft kamatkövetelését a 2004. május 11-én kelt engedményezési szerződéssel a felperesre engedményezte. Az alperesek az engedményezésről 2004. május hónapban értesültek.
A felperes a módosított keresetében az I. r. alperest 37 478 690 Ft kölcsöntőke, annak 2001. december 22-étől járó évi 17,9% ügyleti, - 2002. augusztus 23-ától további 6% késedelmi kamatai megfizetésére; a II. r. alperest pedig annak tűrésére kérte kötelezni, hogy a követelését a jelzálogul lekötött ingatlan II. r. alperes nevén álló 15/100-ad tulajdoni illetőségéből kielégítse.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az első fokon eljárt bíróság ítéletében kötelezte az I. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 37 478 691 Ft-ot, ennek 2002. szeptember 2-ától járó 23,9% (17,9 + 6%) késedelmi kamatát és 2% kezelési költséget. A II. r. alperest annak tűrésére kötelezte, hogy a t.-i 704/11. hrsz. alatt felvett ingatlan nevén álló 15/100-ad részéből a fenti követelését a felperes kielégítse, míg ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az ítélőtábla az alperesek fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az I. r. alperest terhelő marasztalás tőkeösszegét 37 000 000 Ft-ra leszállította, a felperesnek a 2% kezelési költség megfizetésére irányuló keresetét elutasította, ezt meghaladó részében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Jogi álláspontja szerint az alperesek az engedményezési szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt perindítási jogosultsággal nem rendelkeztek.
Elfogadta az elsőfokú bíróság megállapítását, miszerint a felperes jogelődje a kölcsönt az alpereseknek mint adóstársaknak nyújtotta, a részükre megosztás nélkül nyújtott összeget ugyanilyen módon egyetemlegesen kötelesek visszafizetni. A kötelezetti egyetemlegesség következtében a hitelező bármelyiküktől az egész tartozást követelhette, ezért jogosult volt az egész tartozást az I. r. alperessel szemben fennállóként engedményezni.
Az I. r. alperes a tartozásból 37 000 000 Ft-ot a perben elismert, ezért - bár a felperesnek a tartozás összegét a szerződés szerint közjegyzői ténytanúsítvánnyal kellett igazolnia - az I. r. alperes annak visszafizetésére közjegyzői ténytanúsítvány nélkül is köteles. A késedelmi kamat mértékét az elsőfokú bírósággal egyezően a 17,9% ügyleti kamatot 6%-kal felülhaladó mértékben elfogadta.
A jogerős ítélet ellen az alperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak "az alperesek javára történő megváltoztatását", másodlagosan hatályon kívül helyezését és az első, - vagy a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérték.
A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a tényállás feltáratlanságában, a Pp. 190. §-ának (2) bekezdésében, a 192. §-ának (1) bekezdésében, a Ptk. 334. §-ában, valamint az 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 51. §-ában, - ezáltal a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdésében foglaltak megsértésében jelölték meg.
Sérelmezték, hogy az eljárt bíróságok - bár a felperes a követelése összegét szerződésszegő módon közjegyzői ténytanúsítvánnyal nem igazolta - a felperes jogszerű követelését a felmondásban közölt összegben fogadták el annak ellenére, hogy az alperesek képviselője a 6. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvben az összegét kifejezetten vitatta. Bizonyítási indítványt terjesztettek elő, amelyben kérték a kölcsönszerződéssel kapcsolatos banki iratok beszerzését, a bíróság azonban az erre irányuló bizonyítási kérelmüket elutasította, így az összegszerűség bizonyítást nem nyert.
Vitatták a fizetési kötelezettségük egyetemlegességét is. Előadták, hogy bár a kölcsönszerződésben mindketten adósként voltak feltüntetve, a szolgáltatás osztható, ezért mindegyikük mint együttes kötelezett csak a rájuk eső szolgáltatással tartozik. A felperes jogelődje a 2004. május 11-én kelt engedményezési szerződésben csak az I. r. alperessel szembeni követelését engedményezte. A felperes és a II. r. alperes között jogviszony nem jött létre, ezért a felperes az egyéb feltételek fennállása esetében is kizárólag csak az I. r. alperessel szemben és csak a ráeső rész erejéig érvényesítheti a követelését. A felperes keresete viszont az I. r. alperessel szemben is alaptalan. A felperes jogelődje az 1996. évi CXII. törvény 51. §-a (1) bekezdésében foglaltak megsértésével adta ki az alperesre vonatkozó, banktitoknak minősülő adatokat az engedményesnek. A banktitok kiadására nem a követelés érvényesítése érdekében került sor, így az engedményezési szerződés jogszabályba ütközik, és mint ilyen a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis, e semmis szerződésre pedig a felperes jogokat nem alapíthat.
Jogszabályba ütközik továbbá azért is, mert a fenti törvény 3. §-a (1) bekezdésének b) pontja és 4. §-ának (2) bekezdése szerint az engedményezési szerződés az engedményes oldaláról követelés vásárlásának minősül, követelés vásárlását, mint pénzügyi tevékenységet a hivatkozott jogszabályhely szerint csak pénzügyi intézmény végezhet. E követelménynek a szerződés megkötése időpontjában a felperes nem felelt meg.
Sérelmezték, hogy a másodfokú bíróság az engedményezési szerződés érvényességét perbeli legitimáció hiányára hivatkozva nem vizsgálta. Az engedményezési szerződés azért is semmis, mert a jó erkölcsbe ütközik. A K. Bank Rt. úgy értékesítette a követelését, hogy arra a gazdasági társaságra ruházta át, amelynek tagja időközben a tartozás megfizetése érdekében tárgyalásokat folytatott az I. r. alperessel, a vásárló bennfentes volt.
Vitatták a kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontját is. E körben arra hivatkoztak, hogy csak attól az időponttól terheli az adóst kamatfizetési kötelezettség, amikor vele az engedményezést közölték. Azt megelőző időtartamra kamatfizetési kötelezettsége nincs. Ennek alátámasztására hivatkoztak a Legfelsőbb Bíróságnak a BH 2002/364. sorszám alatt közzétett eseti döntésére.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tatására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság ítélete a felülvizsgálati kérelemben felhozott okokból nem jogszabálysértő.
A közjegyzői ténytanúsítvány kiállításának elmaradása nem jelenti a felperes részéről a kölcsönszerződés megszegését. A kölcsön- és a jelzálogszerződés közjegyzői okiratba, mint a Pp. 195. §-ának (1) bekezdése szerinti közokiratba foglalása azt a célt szolgálta, hogy a felperes azt a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 20. és 21. §-ában foglaltak szerinti végrehajtási záradékkal való ellátása után végrehajtható okiratként használhassa fel, ezáltal peres eljárás lefolytatása nélkül e záradék alapján végrehajthassa a követelését. A bíróság a Vht. 21. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint csak az olyan, a közjegyző által kiállított okiratot látja el záradékkal, amely tartalmazza a követelés összegét is. A közjegyzői tény-tanúsítvány a követelés alperesek által már nem vitatható összegét volt hivatva bizonyítani. A közjegyzői tény-tanúsítvány kiállítása a felperes jogosultsága volt, az ő érdekeinek biztosítására szolgált. A kiállításának hiánya a perben azt vonta maga után, hogy a felek a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint voltak kötelesek a per eldöntéséhez szükséges tényeket bizonyítani.
A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint e tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el. A perbeli esetben mindkét fél azt volt köteles igazolni, hogy a kölcsönszerződésből a Ptk. 523. §-ának (1) bekezdésében írt, reá háruló kötelezettségeket teljesítette; nevezetesen a felperes azt, hogy a kölcsönt folyósította, az alperesek pedig azt, hogy a kölcsönt a szerződés szerint visszafizették.
A felperes részéről történő folyósítás megtörténte a felek között nem volt vitás, a szerződésszerű visszafizetés bizonyítása viszont az alperesek feladata volt. Azt kellett volna bizonyítaniuk, hogy a kölcsönből mikor, milyen összeget törlesztettek. Erre nézve azonban bizonyítást nem ajánlottak fel. Arra hivatkoztak, hogy a törlesztés a felperes jogelődjénél vezetett bankszámlájukról történt, ezért a felperes köteles a levonások összegét igazolni. Ezt az előadást a Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el. Az alperesek részére a (lakossági) családi folyószámla vezetése önálló szerződés alapján történt. E szerződés szerint a banknak rendszeres időközönként értesítenie kellett az alpereseket a számlára történő be, - az arról történő kifizetésekről. Az alperesek a folyószámla értesítővel bizonyíthatták volna a törlesztett összegeket. Ennek bizonyítása után kellett volna a felperesnek igazolnia, hogy a befolyt összeget mikor, mire számolta el. A törlesztések összegét azonban az alperesek nem bizonyították, az I. r. alperes a 8. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvben úgy nyilatkozott, hogy a törlesztéseket nem tudja bizonyítani, ugyanakkor a hátralékos kölcsöntartozás összegére nézve ténybeli beismerő nyilatkozatot tett.
Alaptalanul sérelmezték az alperesek, hogy az eljárt bíróságok nem szerezték be a felperes jogelődjétől a perbe hozott kölcsönszerződésre vonatkozó iratokat. A Pp. 190. §-ának (2) bekezdése szerint a bíróság a bizonyító fél kérelmére a birtokában lévő okirat csatolására hívhatja fel az ellenérdekű felet. A (3) bekezdés értelmében, ha az okirat olyan személy birtokában van, aki a perben nem vesz részt, e harmadik személyt tanúként kell kihallgatni, és a kihallgatás során kötelezni kell az okirat bemutatására. Erre vonatkozó bizonyítási indítványt azonban az alperesek nem terjesztettek elő.
A bíróság a Pp. 192. §-ának (1) bekezdése értelmében a fél kérelmére is csak a bíróságnál, más hatóságnál, közjegyzőnél vagy szervezetnél lévő irat beszerzése iránt, - és csak az esetben intézkedhet, ha az irat kiadását a fél közvetlenül nem kérheti. A fentiek szerint tehát a bíróság az alperesek által kért irat beszerzéséről a Pp.</a> hivatkozott rendelkezései szerint nem intézkedhetett.
Nem sértették meg az eljárt bíróságok a Ptk. 334. §-ában foglaltakat sem. A felperes jogelődje az engedményezési szerződésben a fennálló teljes tartozás kötelezettjeként az I. r. alperest jelölte meg. A kölcsönszerződésben az I. és a II. r. alperest is adósként tüntették fel. A felperes a kölcsön adott összeget a szerződés II/4. pontja szerint meghatározott számú családi bankszámlára utalással folyósította, tehát a kölcsön az alpereseket mint jogosultakat a Ptk. 335. §-a alapján egyetemlegesen illette meg, és ezzel összhangban - a felek szerződéses kikötése szerint - annak visszafizetése az alpereseket egyetemlegesen terhelte.
A Ptk. 334. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha többen tartoznak egy szolgáltatással és e szolgáltatás osztható, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában minden kötelezettől csak az őt terhelő rész követelhető. Nem kétséges, hogy a pénz mint szolgáltatás - a numizmatikai értékkel bíró érméket, valamint az egyedileg meghatározott bankjegyeket kivéve - a leginkább helyettesíthető és osztható szolgáltatás, ezért jogszabály eltérő rendelkezése hiányában az alperesektől csupán a rájuk eső rész lenne követelhető.
A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése szerint a felek a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja. A Ptk. 334. §-ának rendelkezése diszpozitív szabály, az attól való eltérésre a feleknek jogi lehetősége van. A kölcsönszerződés 32. pontja a Ptk. 334. §-ának (1) bekezdésétől eltérő rendelkezést tartalmaz. Eszerint "az adós kötelezettséget vállal a 39 500 000 Ft kölcsön és járulékai visszafizetésére", - és mert a kölcsönszerződés mindkét alperest adósként jelöli meg, a fenti vállalásuk teremtette meg a fizetési kötelezettségük egyetemlegességét. Ezt erősíti meg, hogy az alperesek zálogfelelőssége is - a Ptk. 253. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel egyetemleges volt, a szerződésből kitűnően az ingatlanon fennálló tulajdoni illetőségük a teljes követelés fedezetéül szolgál. Az egyetemleges kötelezettség a Ptk. 337. §-ának (1) bekezdése szerint azt jelenti, hogy mindketten az egész szolgáltatással tartoznak, és mindaddig, amíg valamelyikük nem teljesít vagy a követelést a jogosulttal szemben beszámítással meg nem szünteti, mindkettőjük kötelezettsége fennmarad a teljes tartozás tekintetében. A felperes jogelődje ezért egyéb feltételek fennállása esetében jogosult volt a fennálló teljes követelését az I. r. alperes tartozásaként engedményezni.
Tévesen hivatkoztak az alperesek arra, hogy az I. r. alperest késedelmi kamatfizetési kötelezettség csupán az engedményezésről szóló értesítés kézhezvételétől terheli. A szerződés 2002. szeptember 2-án történt azonnali hatályú felmondásával a kölcsönszerződés a Ptk. 321. §-ának (1) bekezdése szerint megszűnt, a Ptk. 526. §-ának (2) bekezdése értelmében ebben az időpontban megnyílt a hitelező visszakövetelési joga a még fennálló teljes kölcsöntartozást illetően. A fizetésnek az adós részéről történő elmulasztása esetén beálltak a kötelezetti késedelemnek a Ptk. 298. §-ában és a 301. §-ának (1) bekezdésében írt jogkövetkezményei. A Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése szerint pénztartozás esetén - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a kötelezett a késedelembe esés időpontjától kezdve köteles késedelmi kamatot fizetni. A kamatfizetési kötelezettség akkor is beáll, ha a kötelezett a késedelmét kimenti. A késedelmi kamat mértékét a peres felek a szerződésben az ügyleti kamatot 6%-kal meghaladó mértékben állapították meg.
A felperes engedményezés útján egy már korábban lejárt, a Ptk. 526. §-ának (2) bekezdése értelmében az azonnali hatályú felmondás kézhezvételével esedékessé vált követelést szerzett meg. A jogelőd ettől az időponttól kezdődően számíthatta fel a szerződésben kikötött fenti mértékű késedelmi kamatot. Az engedményezési szerződésből megállapítható, hogy a tőkekövetelésen túl a késedelmi kamat is engedményezés tárgya volt, ezért a felperest mint engedményest 2002. szeptember 2-ától illette meg a fennálló tőkekövetelés után járó késedelmi kamat. Az engedményezésről szóló értesítésnek a késedelmi kamat fizetési kötelezettségre a jelen perben tehát nem volt kihatása. A Ptk. 328. §-ának (3) bekezdése értelmében az engedményezésről a kötelezettet értesíteni kell. Az értesítés arra szolgál, hogy a kötelezett ne legyen bizonytalanságban annak személyét illetően, akinek részére teljesítenie kell. Az értesítés elmaradása csupán azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy az értesítés megtörténtéig a kötelezett a régi jogosultnak teljesíthet, az értesítés kézhezvételét követően erre már nincs jogi lehetősége. Ha az értesítés ellenére a régi jogosultnak teljesít, úgy a kétszeres fizetés veszélyének teszi ki magát.
A felperes jogelődje az alperesekkel kötött szerződés adatainak az engedményes részéről történő átadásával banktitoksértést nem követett el. Az 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 51. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint a banktitok kiadható harmadik személynek, ha a pénzintézet érdeke ezt az ügyféllel szemben fennálló követelése eladásához vagy lejárt követelése érvényesítéséhez szükségessé teszi. A bank az alperesekkel szembeni követelése érvényesítése, illetőleg eladása érdekében adta ki az alperesekkel kötött kölcsönszerződés adatait a jelen per felperesének. A felperes egyik tagja ügyvédként a bankkal állt megbízási jogviszonyban, így a titoktartási kötelezettség is a bank által rendelkezésére bocsátott adatok tekintetében terhelte, ezeket a bank hozzájárulásával harmadik személynek kiadhatta. A bank hozzájárulásának hiánya nem bizonyított, különösen olyan körülmények között nem, amikor célja és érdeke a követelés átruházása volt.
Nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság azzal sem, hogy az engedményezési szerződés jó erkölcsbe ütközését érdemben nem vizsgálta.
Az alperesek arra hivatkoztak, hogy az engedményezési szerződés jó erkölcsbe ütközése miatt a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis, semmis szerződésre jogot alapítani nem lehet, így a felperesnek nincs perbeli legitimációja.
A Ptk. 234. §-ának (1) bekezdése értelmében törvény eltérő rendelkezése hiányában semmis szerződés érvénytelenségére bárki határidő nélkül hivatkozhat. Erre irányuló kérelmet a Pp. 3. §-ának (1) bekezdése szerint csak a vitában jogi érdekeltséggel bíró fél terjeszthet elő, azaz olyan személy, aki a szerződés érvénytelenségének megállapítása esetében valamilyen alanyi jogosultságot szerez, avagy kötelezettségtől szabadul. Az alpereseknek a perbeli engedményezési szerződés érvénytelenségének megállapításához nem fűződik jogi érdekeltsége. Az engedményezés az adós szempontjából absztrakt, jogcím nélküli jogügylet. Vele szemben az engedményezés joghatásai az arról szóló értesítéstől kezdődően állnak be, ha az engedményezőtől kap értesítést, akkor már csak az új jogosultnak teljesíthet, ha pedig az engedményestől, akkor követelheti az engedményezés megtörténtének az igazolását. Az engedményezési szerződés tartalmának, feltételeinek közlését nem igényelheti. Nem hozhatja fel a jogutód követelésével szemben az engedményezési szerződésből eredő kifogásokat sem, egyedül a Ptk. 328. § (2) bekezdésében írt tilalomra hivatkozhat eredményesen. Azokat a kifogásokat, amelyeket az engedményessel szemben felhozhat a Ptk. 329. §-ának (3) bekezdése tartalmazza. A Ptk. 329. §-ának (1) bekezdése szerint az engedményes a régi jogosult helyébe lép, ami azt jelenti, hogy az adós kötelezettségei nem változnak, nem válnak terhesebbé, sőt a korábbinál annyival előnyösebb helyzetbe kerül, hogy nem csak azokat a követeléseit számíthatja be, amelyek az engedményezővel szemben az értesítéskor már fennállt jogalapon keletkeztek, hanem a Ptk. 296. §-a alapján az engedményessel szemben lejárt saját egynemű követeléseit is. Az engedményezés az adós fizetési kötelezettségét nem érinti, helyzetét nem súlyosbítja, ezért jogi érdekeltség hiányában más személyek között létrejött szerződés érvénytelenségének a megállapítását sem kérheti.
Hivatkoztak az alperesek arra is, hogy a felperes jogelődjétől a követelést maguk is meg tudták volna szerezni. Erre a perben bizonyíték nem merült fel. Tárgyalások folytak a bank és az alperesek között, ezek azonban a bankot semmire nem kötelezték. A bank az alperesekkel szembeni követelését szabadon értékesíthette, bármely harmadik személyre átruházhatta, olyan jogszabályi kötelezettsége nem volt, miszerint azonos vételi ajánlat esetén a követelést az adósokra kell átruháznia.
Az alperesek a fellebbezésükben a felperes által végzett jogosulatlan pénzügyi tevékenység folytatására nem hivatkozhatnak. Sem az első sem a másodfokú eljárásnak nem volt tárgya, hogy a felperes részéről a követelés megvásárlása jogosulatlan pénzintézeti tevékenységnek minősül-e. Olyan kérdésben nem lehet törvénysértésre hivatkozni, amely kérdés a másodfokú eljárásnak nem volt tárgya.
A teljesség kedvéért csupán rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy a Hpt. 3. §-a (1) bekezdésének b) pontja és 4. §-a szerint jogosulatlan pénzügyi tevékenység csak üzletszerűen végzett kölcsönnyújtás esetében állapítható meg, a felperes részéről ilyen üzletszerűen végzett tevékenység nem volt megállapítható.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az ítélőtábla ítéletét a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Gfv.IX.30.562/2008.)