adozona.hu
BH 2009.8.248
BH 2009.8.248
Megvalósítja a hitelező előnyben részesítését a felszámolási eljárás megindítása iránti kérelem benyújtása után kötött szerződés, amelyben az adós harmadik személlyel szemben fennálló nagy értékű követelését ellenérték fejében a hitelezőjére engedményezi, aki az adóssal szembeni követelésébe az engedményezett követelésért fizetendő vételártartozását beszámítja. Az ilyen szerződés nem minősül a rendes gazdálkodás keretében kötött jogügyletnek [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 40. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából irányadó tényállás szerint a felperes és az I. r. alperes éveken keresztül folyamatos üzleti kapcsolatban álltak egymással. 2006. március-június hónap közötti időszakban az I. r. alperes által kibocsátott számlák alapján fennállott fizetési kötelezettségének a felperes nem tett eleget, így jelentős mértékű tartozása halmozódott fel.
A felperes 2006. március hó 29. napján eseti hitelszerződést kötött a B. ...
BH 2009.8.248 Megvalósítja a hitelező előnyben részesítését a felszámolási eljárás megindítása iránti kérelem benyújtása után kötött szerződés, amelyben az adós harmadik személlyel szemben fennálló nagy értékű követelését ellenérték fejében a hitelezőjére engedményezi, aki az adóssal szembeni követelésébe az engedményezett követelésért fizetendő vételártartozását beszámítja. Az ilyen szerződés nem minősül a rendes gazdálkodás keretében kötött jogügyletnek [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 40. § (2) bek.].
A jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából irányadó tényállás szerint a felperes és az I. r. alperes éveken keresztül folyamatos üzleti kapcsolatban álltak egymással. 2006. március-június hónap közötti időszakban az I. r. alperes által kibocsátott számlák alapján fennállott fizetési kötelezettségének a felperes nem tett eleget, így jelentős mértékű tartozása halmozódott fel.A felperes 2006. március hó 29. napján eseti hitelszerződést kötött a B. Bank Nyrt.-vel. Ennek alapján a bank a felperes részére 50 millió Ft eseti hitelt nyújtott forgóeszköz finanszírozására 2006. április hó 12. és május 11. közötti rendelkezésre tartással. E szerződés biztosítékai a H59/2006/eng. 1 és a H59/2006/eng. 2 számú engedményezési szerződések voltak.
A 2006. március hó 29. napján kelt H59/2006/eng. 1 szerződésben a felperes a Cs. és Társa Kft. III. r. alperessel szemben fennálló 2006. február és 2006. márciusa között esedékessé vált követeléseit engedményezte a B. Bank Nyrt.-re. A 2006. március hó 29. napján kelt H59/2006/eng. 2 számú engedményezési szerződéssel pedig a felperes az Ú. Hús Rt. II. r. alperessel szemben fennálló 2006. február és 2006. március között esedékes követeléseit engedményezte a B. Bank Nyrt.-re.
Az Ú. Hús Rt. II. r. alperes 2006. július hó 4. napjában írásban 51 490 590 Ft tartozás felperes felé történő fennállását ismerte el a 2006. március és 2006. július hónap között esedékessé vált számlák alapján. A Cs. és Társa Kft. III. r. alperes pedig 2006. július hó 6. napján 23 917 819 Ft tartozás felperes felé történő fennállását ismerte el a 2006. április és július hónap között esedékessé vált, a tartozáselismerés mellékletében részletezett számlák alapján.
Ilyen előzmények után a felperes és az I. r. alperes 2006. július hó 5. napján követelés átruházási szerződést kötöttek, melyben a felperes az Ú. Hús Rt. II. r. alperessel szemben fennálló 51 490 590 Ft összegű követelését eladta az I. r. alperesnek, ugyanilyen összegű, tehát 51 490 590 Ft vételáron. A szerződés 4) pontjában kikötötték, hogy a vevő a vételárat 2006. június 5. napján fizeti meg az eladónak, a megállapodást a II. r. alperes kötelezett tudomásul vette.
2006. június hó 6. napján a felperes és az I. r. alperes között szintén követelés átruházási szerződés jött létre, melyben a felperes eladta a Cs. és Társa Kft. III. r. alperessel szemben fennálló 23 917 819 Ft követelését ugyanilyen összegű vételáron azzal, hogy a vételárat 2006. július 6. napján fizeti meg. A szerződést a III. r. alperes kötelezett tudomásul vette.
A követelés átruházási szerződésekkel érintett követelések köre túlnyomórészben megegyezik a B. Bank Nyrt.-vel kötött 2006. február hó 29. napján kelt szerződésekben megjelölt követelésekkel, amelyek a felperes által a bankkal kötött hitelszerződések biztosítékai voltak.
Az I. r. alperes a követelés átruházási szerződések alapján pénzátutalást, kifizetést nem teljesített. 2006. július hó 6. napján felperes és az I. r. alperes megbeszélést tartottak, majd ugyanezen a napon készült okiratban az I. r. alperes a saját követelése és tartozása kompenzálásáról döntött, és a követelés átruházási szerződésekben foglalt, a felperessel szemben fennálló tartozását beszámította a tételesen felsorolt számlái alapján a felperessel szemben fennállt követelésébe. A fennmaradó tartozás - figyelembe véve egy, a perrel nem érintett további követelésállományt is - 5 450 494 Ft volt.
2006. június 28. napján a felperessel szemben egy hitelezője felszámolási kérelmet terjesztett elő, melynek alapján indult felszámolási eljárásban a bíróság a felperes fizetésképtelenségét megállapította, felszámolását elrendelte. A felszámolás kezdő időpontja 2006. október hó 11. napja, közzététele 2006. november hó 2. napján a Cégközlöny 44. számában történt meg.
A felperes vagyona - a tevékenységet záró mérleg szerint - 699 122 000 Ft eszköz volt. A vele szemben határidőben bejelentett hitelezői igények összege 1 084 410 327 Ft, míg a határidőn túl bejelentett hitelezői igények összege 15 534 019 Ft.
Az I. r. alperes a felperes felszámolási eljárásában 5 450 494 Ft összegre tett hitelezői igénybejelentést, melyet a felszámoló "f" kategóriában igazolt vissza. A B. Bank Nyrt. hitelezői igénye "b" kategóriában 530 806 438 Ft.
A II. r. alperes a 2006. július hó 11. napján kelt 1587/2006 számú okiratban az I. r. alperes felé 51 490 590 Ft tartozását elismerte, kifizetését vállalta. Az I. r. alperes által vele szemben lefolytatott végrehajtási eljárásban az I. r. alperes részére 6 570 648 Ft kifizetésére került sor. A II. r. alperes a városi bíróság előtt végrehajtás megszüntetése iránti pert indított az I. r. alperessel szemben. A bíróság a per tárgyalását a jelen eljárásra tekintettel felfüggesztette.
A III. r. alperes 4 millió Ft-ot fizetett ki az I. r. alperesnek. Az I. r. alperes a megyei bíróság előtt keresetet terjesztett elő a III. r. alperessel szemben, melyben a 4 millió Ft részteljesítést figyelembe véve az átruházott követelésből fennmaradt 23 917 819 Ft megfizetésére kérte kötelezni a III. r. alperest. A bíróság a per tárgyalását jelen eljárásra tekintettel felfüggesztette.
A felperes keresetében a felperes és az I. r. alperes között létrejött követelés átruházási szerződések érvénytelenségének a megállapítását kérte a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján. Hivatkozott arra, hogy a megállapodások létrejöttekor a felperes termelő tevékenységet már nem folytatott, fizetésképtelen volt, a megtámadott szerződésekkel az I. r. alperest előnyben részesítette. Keresetében kérte az eredeti állapot helyreállítását, ennek keretében azt, hogy a bíróság az átruházott követelések tulajdonjogát "származtassa vissza" a felperesre, illetve, ha az engedményezés folytán a II., III. r. alperesek már fizetést teljesítettek, kötelezze a bíróság az I. r. alperest ennek visszafizetésére. A II., III. r. alperesekkel szemben keresete tűrésre irányult.
Az I. r. alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdésének c) pontjában foglalt törvényi feltételek nem állnak fenn. A követelések átruházása ellenérték fejében történt és ekkor nem volt tudomása arról, hogy a felperes ellen felszámolási eljárást kezdeményeztek. Hivatkozott arra, hogy a Ptk. 296. § (1) bekezdésének megfelelően élt beszámítással. A szerződést tartós jogviszony alapján a rendes gazdálkodás körében kötötte meg, így erre figyelemmel a részére teljesített szolgáltatás nem követelhető vissza, illetve megtámadására sincs lehetőség.
Az elsőfokú bíróság részletes bizonyítási eljárás lefolytatása után tényként állapította meg, hogy a megtámadott jogügyletek a felszámolási kérelem bíróságra érkezését (2006. június hó 28. napját) követően jöttek létre, azaz a felperes felszámolási eljárására irányadó 2004. május hó 1. napja után hatályos 1991. évi XLIX. törvény (továbbiakban: többször módosított Cstv.) 40. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott időtartam alatt. A megtámadott jogügyletek létrejöttekor - N. J. és N. B. tanúvallomása szerint - a felperesnek jelentős tartozásai és kintlévőségei voltak, gyakorlatilag fizetésképtelen helyzetben volt. A hitelező előnyben részesülése vizsgálatának körében megállapította, hogy az I. r. alperes a felperes fennálló kötelezettségének jogosultja, azaz hitelező volt a szerződéskötés időpontjában. Ebben az időpontban azonban a felperesnek más hitelezői is voltak, 355 691 447 Ft összegű lejárt tartozása állott fenn 2006. július hó 5. és július hó 6. napján - tehát az I. r. alperes javára szóló engedményezési szerződések megkötésének időpontjában. Az I. r. alperes azzal, hogy a tartozás-elismeréssel is megerősített követelések reá átruházásra kerültek, majd azzal, hogy a vételártartozásba beszámította a saját követelését, a többi hitelezőhöz képest többhöz jutott, mint amihez a vele egy rangsorban lévők hozzájuthatnak. Az átruházás, beszámítás hiányában ugyanis az I. r. alperes teljes követelése "f" kategóriában kerülhetne kielégítésre a felszámolás során. Ennek kielégítése viszont az "a", "b" és "d" kategóriákban fennálló ("a" kategória: 12 243 000 Ft, "b" kategória: 595 558 438 Ft, "d" kategória: 277 400 Ft) követelésekre tekintettel, kétséges. Mindebből a bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy a felperes és az I. r. alperes, a felperes fizetésképtelenség közeli állapotában kötöttek olyan szerződést, melynek révén az I. r. alperes mint hitelező előnyben részesült. Ezért azt állapította meg, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdésének c) pontjában foglalt megtámadás feltételei fennállnak. Utalt arra, hogy a megtámadásnak akkor is helye van, ha egyik fél sem rosszhiszemű, azaz az I. r. alperesnek az a hivatkozása, hogy a felszámolási kérelem benyújtásáról nem volt tudomása a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontjának alkalmazását nem zárja ki. Figyelemmel volt azonban arra, hogy a felszámoló által képviselt felperes a jogügyletek megtámadása eredményeként az átruházott követelések tulajdonjogának visszaszármaztatását kérte, azaz a felperes által nyújtott szolgáltatást követelte vissza. A visszakövetelésnek azonban feltétele az is, hogy a szolgáltatás ne minősüljön a rendes gazdálkodás körébe eső szolgáltatásnak. E körben értékelte azt, hogy a felperes és I. r. alperes folyamatos üzleti kapcsolatban állottak, tartós jogviszonyuk alapján rendszeres, kölcsönös teljesítésekre került sor, e tartós jogviszonyon alapult a követelés átruházási szerződésekhez kapcsolódó beszámítás. Mindezen körülmények értékelése alapján az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a követelés átruházás a rendes gazdálkodás körébe eső jogügylet volt, amely kizárja a felperes keresetének teljesítését. Ekként az elsőfokú bíróság a Cstv. 40. § (2) bekezdésében foglalt együttes feltételek megvalósulását nem tartotta megállapíthatónak, ezért a felperes keresetét elutasította.
A felperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes, valamint az I. r. alperes által 2006. július hó 5-én és 6-án megkötött követelés átruházási szerződésekben meghatározott szolgáltatást, azaz a II. r. alperessel szemben 44 919 942 Ft, a III. r. alperessel szemben 19 917 819 Ft erejéig fennálló követelést a felperesnek visszaadta. Megállapította, hogy a követelés érvényesítésére a jövőben a felperes jogosult. A II., III. r. alpereseket mindennek tűrésére kötelezte. Kötelezte az I. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 10 570 648 Ft-ot.
Határozatának indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében a tényállást helyesen állapította meg, azt a másodfokú bíróság mindössze azzal egészítette ki az elsőfokú eljárás iratai alapján, hogy a felperes és az I. r. alperes közötti beszámítással érintett, felperesnek I. r. alperessel szemben fennállott tartozásából 23 millió Ft nem volt esedékes a beszámítás időpontjában.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint a kiegészített tényállásból is téves jogi következtetést vont le az elsőfokú bíróság abban a kérdésben, hogy a felperes és az I. r. alperes között létrejött követelés átruházási szerződésnek a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontjára alapított megtámadása eredményes volt. A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a szerződés tárgya a Ptk. 227. § (1) bekezdése értelmében maga a szolgáltatás, amely irányulhat valamely dolog átadására, tevékenységre, tevékenységtől való tartózkodásra, vagy más magatartásra. A felperes és az I. r. alperes között létrejött, a keresetben támadott szerződések tárgya a felperesnek a II. és III. r. alperesekkel szemben fennálló követelésének átruházása volt, mégpedig a követelés értékével azonos vételár ellenében. E szerződésben kikötött szolgáltatás tehát a követelés átruházása, az ellenszolgáltatás pedig a vételár. E szerződés tárgyánál fogva nem az I. r. alperes, mint hitelező előnyben részesítését valósította meg, ezért az a Cstv. 40. § (1) bekezdésének c) pontja alapján megalapozottan nem támadható. A Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt feltételek vizsgálatakor nem mehet el odáig a bíróság, hogy az adós szándékát, a szerződés célját, vagy annak eredményét vizsgálja.
A hitelezők kijátszásának szándéka a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontja alkalmazását, míg a hitelező előnyben részesítése, mint eredmény a Cstv. 40. § (2) bekezdés alkalmazását vonhatja maga után. Ezt követően a másodfokú bíróság azt vizsgálta, hogy a felperesnek az átruházott követelése visszaszolgáltatására irányuló kereseti kérelme más, a Cstv. 40. §-ában meghatározott jogcímen lehet-e alapos. Ennek kapcsán utalt arra, hogy a Pp. 215. §-a szerinti kérelemhez kötöttség nem jelent jogcímhez való kötöttséget is, amennyiben a felperes keresete alapos, úgy azt a bíróság a felperes által megjelölt jogcímtől eltérő jogcímen is teljesítheti (BH 1422/2006.).
A Cstv. 40. § (2) bekezdése szerint a szolgáltatás visszakövetelésének egyik feltétele az, hogy a nyújtott szolgáltatás eredményeként egy hitelező előnyben részesüljön. A perbeli támadott jogügylettel az I. r. alperes követelést szerzett meg és a követelés ellenértékével, azaz vételárával a felperes felé tartozása keletkezett. E tartozás keletkezése folytán vált lehetővé az, hogy az I. r. alperes a Ptk. 296. §-a szerint tartozásába a felperessel szembeni gazdasági kapcsolatból eredő követelését beszámítsa. E beszámítás eredménye pedig az volt, hogy az I. r. alperes a felperessel szembeni követeléséhez a Cstv. szabályai szerinti hitelezői kielégítési sorrend megsértésével hozzájutott azáltal, hogy lehetővé vált számára a II. és III. r. alperesektől az átruházott követelés beszedése. Ebből a másodfokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy a támadott jogügylet eredményeként az I. r. alperes, mint hitelező előnyben részesült a felperes többi hitelezőjének hátrányára. Különösen fennáll a I. r. alperes, mint hitelező előnyben részesítése a kiegészített tényállásban rögzített 23 millió Ft összeg erejéig, ugyanis ennek az összegnek a beszámítására anélkül került sor, hogy a követelés esedékes lett volna. Így ennek az összegnek az erejéig a Cstv. 40. § (2) bekezdésének utolsó mondata szerinti további feltétel is megvalósult (valamely tartozás esedékesség előtti kiegyenlítése).
A Cstv. 40. § (2) bekezdésében foglaltak szerint további feltétele a szolgáltatás visszakövetelésének az, hogy a szolgáltatás ne minősüljön a rendes gazdálkodás körébe tartozó szolgáltatásnak. E körben a másodfokú bíróság - az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően - akként foglalt állást, hogy a perbeli rendkívül nagy értékű követelés átruházására létrejött jogügylet, amely nem kapcsolódott az adós bejegyzett tevékenységi köreihez, és amely a gazdasági életben nem szokványos, nem mindennapos, az nem a gazdasági tevékenység folytatásához szükséges áru, anyag, munkaerő szükséglet biztosítására szolgált, ezért semmiképpen nem tekinthető a rendes gazdálkodás körébe tartozó jogügyletnek.
A kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy a szolgáltatás visszakövetelésének a Cstv. 40. § (2) bekezdés szerinti feltételei fennállnak.
A másodfokú bíróság nem értett egyet az elsőfokú bíróságnak azzal a jogi okfejtésével, hogy Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontjának fennállása esetén további, mégpedig a Cstv. 40. § (2) bekezdése szerinti feltételek vizsgálatára volna szükség ahhoz, hogy az eredményesen megtámadott szerződésben meghatározott szolgáltatás visszatéríthető legyen. A másodfokú bíróság akként foglalt állást, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja szerint megtámadott szerződés a Ptk. 235. § (1) bekezdése értelmében a megtámadás következtében megkötésének időpontjától kezdődő hatállyal érvénytelenné válik. Az érvénytelen szerződés esetén a Ptk. 237. § (1) bekezdése alapján a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani, azaz a szerződés alapján nyújtott szolgáltatások visszajárnak. Nincs szükség külön jogcímre és nincs szükség a Cstv. 40. § (2) bekezdés szerinti feltételek fennállására ahhoz, hogy az eredményesen megtámadott szerződés alapján nyújtott szolgáltatás visszakövetelhető legyen, erre a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja, a Ptk. idézett rendelkezéseivel együttesen kellő jogalapot nyújt.
A jogerős ítélet ellen az I. r. alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását, másodlagosan a kereset 23 381 988 Ft összeget meghaladó részében történő elutasítását, továbbá a felperes kötelezését kérte az I. r. alperes perrel kapcsolatban felmerült első-, másodfokú és felülvizsgálati költségének a megfizetésére. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 253. § (3) bekezdésében, a Cstv. 40. § (2) bekezdésében, valamint az Európai Unió Tanácsának 2000. május 29-i 1346/2000/EK rendelete bevezető rendelkezésének (26) bekezdésében és a 6. cikk (1) bekezdésében foglaltakat. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból az általa hivatkozott jogszabályok alkalmazása során téves következtetésre jutott, ezért jogerős ítélete megalapozatlan.
Az I. r. alperes álláspontja szerint a Pp. 253. § (3) bekezdésében foglaltak megsértése azért állapítható meg, mert a felperes kereseti kérelme ténylegesen és kizárólag az általa a fellebbezésében is megjelölt Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontján alapult, erre hivatkozással kérte a követelés átruházási szerződések érvénytelenségének megállapítását, valamint a szerződéskötés előtti helyzet (eredeti állapot) visszaállítását. A felperes a Cstv. 40. § (2) bekezdése alapján követelés visszakövetelésére vonatkozó igényt nem terjesztett elő. Az érvénytelenség miatti eredeti állapot helyreállítására irányuló kereseti kérelem pedig nem lehet azonos egy, a Cstv. 40. § (2) bekezdésére alapított, szolgáltatás visszakövetelési igénnyel. Ez utóbbi ugyanis semmiképpen nem kapcsolódik a szerződés érvénytelenségéhez, illetve az eredeti állapot helyreállításához. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét kizárólag a felperes fellebbezésének keretei között vizsgálhatta volna felül, ami a perbeli esetben a felperes által hivatkozott Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján, illetve ebben a körben történő felülvizsgálatot jelentett volna. A másodfokú bíróság e jogszabályi rendelkezés szerint egyértelműen határozott a felperes keresetének alaptalanságáról, így - mivel a felperes a fellebbezésében a 40. § (2) bekezdésének alkalmazását kifejezetten sérelmezte, a másodfokú bíróságnak az elsőfokú ítélet helybenhagyásával a felperes keresetét el kellett volna utasítania. Az EBH 2006/1422 számú jogesetben foglaltakra hivatkozás a jelen esetben nem alkalmazható.
A jogerős ítélet anyagi jogi jogszabálysértése körében azt jelölte meg, hogy a jogerős ítélet a Cstv. 40. § (2) bekezdésében foglaltakat tévesen értelmezte. E jogszabályhely a rendes gazdálkodás fogalmát, illetve azt, hogy mely szolgáltatás tartozik a rendes gazdálkodás körébe, nem határozza meg. A jogerős ítéletben a jogügyleteknek a rendes gazdálkodás körébe tartozás feltételeiként felsoroltakból nem állapítható meg, hogy e feltételeknek együttesen, vagy külön-külön kell fennállniuk, illetve, hogy bármelyik feltétel önmagában is elegendő-e ahhoz, hogy egy ügylet ne minősüljön a rendes gazdálkodás körébe tartozó jogügyletnek. Az sem állapítható meg, hogy a felsorolt feltételeket minden gazdálkodóra irányadó általános mérce alapján, vagy gazdálkodónként, egyedileg kell-e a bíróságnak vizsgálnia, amikor egy jogügylet rendes gazdálkodás körébe tartozó voltát megállapítja. A jogerős ítéletben meghatározott feltételek nemcsak ellentmondásosak, de az adott jogi szabályozással és gazdasági környezettel sincsenek összhangban. A végső érv, ami az ítéleti döntést megalapozta az volt, hogy a kérdéses jogügylet "nem a gazdasági tevékenységek folytatásához szükséges áru, anyag, munkaerő szükséglet biztosítására szolgált" - nem lehet helytálló ebben a megfogalmazásban. A peradatokból ugyanis kiderül, hogy arra éppen abból az okból került sor, hogy az I. r. alperes az áruszállítását tovább folytassa, s ennek következtében a felperes gazdasági tevékenysége folytatható legyen. A jogerős ítélet arra sem utal, hogy a vizsgált jogügylet és a gazdasági tevékenység folytatásához szükséges anyag, áru stb. biztosítására irányultsága közötti kapcsolatnak közvetlennek kell-e lennie, vagy elegendő, ha azt közvetve szolgálja.
A másodfokú bíróság nem vizsgálta azt az elsőfokú ítéletben kiemelt, s a jelen ügyben jelentős körülményt, mely szerint a felperes és az I. r. alperes között rendszeres és tartós gazdasági kapcsolat volt, az I. r. alperes rendszeresen árut szállított felperesnek, még 2006. június hóban is volt szállítás és fizetés. Mindezen körülményekre tekintettel a perbeli ügyletek I. r. alperes álláspontja szerint nem minősülnek sem rendkívülinek, vagy nem szokásosnak, ebből következően a rendes gazdálkodás körébe tartoznak.
Hivatkozott továbbá az I. r. alperes arra, hogy a jogerős ítéletben foglaltak szerint is, a később felszámolás alá került gazdálkodó szervezet által nyújtott olyan szolgáltatást lehet visszakövetelni, mely nyújtott szolgáltatás eredményeképpen egy hitelező előnyben részesül. A nyújtott szolgáltatásnak és az eredménynek közvetlen okozati kapcsolatban kell állnia. Az I. r. alperes álláspontja szerint azonban ez a közvetlen ok-okozati kapcsolat a perbeli esetben nem áll fenn. A felperes és az I. r. alperes követelés átruházási szerződést kötött ellenértékért. Ebben a felperes szolgáltatása a követelés átengedése, melyért az I. r. alperes szolgáltatása volt az ellenérték. A felperes szolgáltatásának nem lehet és nem is lesz eredménye egy hitelező előnyben részesítése, tehát a jogszabály által megkívánt eredmény a felperes szolgáltatásából közvetlenül nem következik. A felperes szolgáltatását követi egy, az I. r. alperes részéről a Ptk. alapján egyoldalúan és jogszerűen teljesített beszámítási jog gyakorlás, mely a felperes szolgáltatása és a hitelező előnyben részesítése ok-okozati kapcsolatát megszakítja.
A beszámítás kérdésében - az I. r. alperes álláspontja szerint - nem hagyhatók figyelmen kívül az 1346/2000/EK rendelet bevezető rendelkezésének (26) bekezdésében, továbbá a 6. cikk (1) bekezdésében foglaltak. E rendelkezések egyértelműen azt tartalmazzák, hogy a fizetésképtelenségi eljárás megindítása nincs hatással a hitelezőknek arra a jogára, hogy követeléseik beszámítását kérjék az adós követeléseivel szemben, amennyiben a fizetésképtelen adós követelésére alkalmazandó jog az ilyen beszámítást megengedi. A beszámítás tehát csupán a fizetés olyan módja, amely törvényi garanciákkal bír, ugyanakkor el kell különülnie attól a szerződéstől, amelyben kikötött vételár megfizetésére alkalmazták. Ebből következően a követelést átruházó fél szolgáltatása önmagában nem eredményezheti a hitelező előnyben részesítését, ilyen eredmény - és a szolgáltatás, valamint az eredmény ok-okozati kapcsolata hiányában pedig - a hitelező előnyben részesítéséről nem beszélhetünk. Mindezekre tekintettel - az I. r. alperes álláspontja szerint - a másodfokú bíróság jogerős ítéletében levont jogi következtetés téves és a szolgáltatás a felperesnek nem adható vissza.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, valamint az I. r. alperes kötelezését a felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költsége megfizetésére. Álláspontja szerint az I. r. alperes tévesen értelmezi a fellebbezési kérelemhez és ellenkérelemhez kötöttséget, ugyanis a Pp. 215. §-a szerint a kérelemhez kötöttség nem jelent jogcímhez való kötöttséget is. Másrészt hivatkozott arra, hogy kereseti kérelmét a Cstv. 40. §-ra alapítottan terjesztette elő. Az elsőfokú bíróság ennek megfelelően a keresetet elutasító döntésénél nem csupán a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontjára, hanem a 40. § (2) bekezdésére is hivatkozott.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
A felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint a másodfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 253. § (3) bekezdésében foglaltakat, nem valósított meg az ügy érdemi elbírálására kiható eljárási szabálysértést azzal, hogy a felperes keresetének a Cstv. 40. § (2) bekezdése alapján adott helyt. A keresetben (fellebbezésben, fellebbezési ellenkérelemben) megjelölt jogcímhez a bíróság nincs kötve, ha a fél által előadott és bizonyított tények a keresetet (viszontkeresetet) más jogcímen megalapozzák. E körben a másodfokú bíróság helytállóan hivatkozott az EBH 2006.1422 számú eseti döntés II. pontjában foglaltakra (EBH 2006/1. szám). A fellebbezési kérelemhez, ellenkérelemhez való kötöttség pontos tartalma e kérelmeknek és azok indokolásának együttes értékelése alapján állapítható meg. A felperes kérelme pedig alapvetően arra irányult, hogy a bíróság kötelezze az I. r. alperest a felperes vagyonából kikerült követelés, mint szolgáltatás visszaadására, ("származtassa vissza" a követelés tulajdonjogát), illetve az I. r. alperes által megszerzett követelés végrehajtása útján az I. r. alperes által már beszedett, ekként az eredeti szolgáltatás helyébe lépett értéket, pénzösszeget, fizesse meg a felperesnek. Emellett az ügy sajátosságaként figyelemmel kellett lenni arra is, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdésének c) pontjában szerződés, vagy más jognyilatkozat megtámadásáról rendelkezik, a Cstv. 40. § (2) bekezdésében pedig szolgáltatás visszaköveteléséről, ennek ellenére a két tényállás elhatárolása nem egyszerű, mert mindkettő egy hitelező előnyben részesítése esetére biztosít jogi eszközt az arra jogosultaknak az adós vagyonának visszaszerzésére, s ezáltal az összes hitelező kielégítési alapjának növelésére. Míg azonban a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja az adós által kötött jogügylet tárgyának, addig a Cstv. 40. § (2) bekezdése az adós által nyújtott szolgáltatás eredményének tulajdonít jelentőséget.
Alaptalanul hivatkozott az I. r. alperes arra, hogy a felperes szolgáltatásának - a II., III. r. alperesekkel szembeni követelése átengedésének - nem eredménye az I. r. alperes, mint hitelező előnyben részesítése, mert a felperes szolgáltatása csak azáltal vált előnnyé, hogy az I. r. alperes gyakorolta a beszámítási jogát. A felülvizsgálati bíróság egyetért a jogerős ítéletben foglalt azzal a jogi következtetéssel, mely szerint a felperes követelésének ellenérték fejében történt átruházása eredményezte azt az előnyt az I. r. alperes, mint hitelező számára, hogy a saját felperessel szembeni követelését egyoldalúan beszámíthassa a felperestől megszerzett követelés általa fizetendő ellenértékébe. A felperes követelése visszterhes megszerzésének hiányában az I. r. alperes is csak a többi hitelezővel együtt, a Cstv. 57. §-ában meghatározott kielégítési sorrendben juthatott volna hozzá a felperessel szembeni követeléséhez. Az I. r. alperesnek az ezzel ellentétes okfejtése téves.
Az I. r. alperes alaptalanul hivatkozott arra is, hogy a jogerős ítélet a Cstv. 40. § (2) bekezdésében foglalt rendes gazdálkodás fogalmát tévesen értelmezte, s ezzel anyagi jogszabálysértést követett el. Tény, hogy a rendes gazdálkodás körére vonatkozóan a Cstv. nem ad fogalom-meghatározást, holott ezt a fogalmat nemcsak a Cstv. 40. § (2) bekezdésében, hanem a 24/A. §-nak az ideiglenes vagyonfelügyelőre vonatkozó rendelkezései körében is használja. Arra vonatkozóan azonban, hogy a rendes gazdálkodás köre milyen feltételek megvalósulása alapján vonható meg, a 2004. évi XXVII. törvény 53. §-ával módosított Cstv. 40. §-ához fűzött indokolás ad kiinduló pontot. E szerint a visszakövetelési jog gyakorlásának két konjunktív feltétele közül az, hogy a szolgáltatás ne tartozzon az adós rendes gazdálkodása körébe, azért szükséges, hogy "ne legyen visszakövetelhető olyan kifizetés, szolgáltatás, amelyet például egy tartós jogviszony alapján rendszeresen szállított áruk ellenértékeként szolgáltatott az adós". Ebből a törvényi indokolásból arra lehet okszerűen következtetni, hogy az adós rendes gazdálkodása körébe a cégjegyzékbe bejegyzett, az adós létesítő okiratában szereplő tevékenységi körök gyakorlása során az üzletszerű gazdasági kapcsolatokban megkötött szerződések, az ezek alapján teljesített szolgáltatások tartozhatnak. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság helytállóan tulajdonított jelentőséget annak a perbeli körülménynek, hogy a felperes által nyújtott szolgáltatás - a harmadik személlyel szembeni követelés átengedése - nem a felperes gazdasági tevékenységének folytatásához szükséges áru, anyag, munkaerő szükséglet biztosítására szolgált. Azt, hogy ténylegesen mely ügyletek tartoznak az adós rendes gazdálkodása körébe, mindig az adott ügy sajátosságai alapján lehet megítélni. Az azonban kétséget kizáróan megállapítható, hogy nem tartozik a rendes gazdálkodás körébe az a nagy értékű (75 408 409 Ft) követelés átruházás, mint szolgáltatás, amelyet egy már fizetésképtelen helyzetbe került adós gazdálkodó szervezet (jelen esetben a felperes) annak érdekében nyújt egy hitelezőjének (jelen esetben az I. r. alperesnek), hogy azzal lehetőséget teremtsen számára hitelezői igényének beszámítás útján történő kielégítésére.
Alaptalanul hivatkozott az I. r. alperes az 1346/2000/EK rendelet bevezető rendelkezésének (26) bekezdésében, továbbá a 6. cikk (1) bekezdésében foglaltakra is. Jelen perben ugyanis fel sem merül, hogy a jogerős ítélet kétségbe vonná a hitelező beszámítási jogát, mint a vele szembeni követelés megfizetésének egyik módját. Az előbbiekben már kifejtettek szerint a Cstv. 40. § (2) bekezdésében szabályozott hitelező előnyben részesítése, mint eredmény, már azzal megvalósult, hogy az I. r. alperes a felperes harmadik személyekkel szembeni követelését megszerezte ellenérték fejében, mert ez teremtett neki, mint az adós hitelezőjének jogi lehetőséget saját tartozásának pénzfizetés nélkül, beszámítással történő kielégítésére, ugyanakkor jogosultságot teremtett arra, hogy a reá átruházott követelés értékét harmadik személyektől behajtsa. A felülvizsgálati bíróság a jogerős ítélet e körben kifejtett jogi indokaival maradéktalanul egyetért.
Miután a fent kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, azt hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
(Legf. Bír. Gfv. XI. 30.125/2008.)
Bírósági jogesetek
BH 2013.11.310 Mindig az adott ügy sajátosságai alapján kell vizsgálni azt, hogy a szolgáltatás a Cstv. 40. § (2) bekezdésben meghatározott rendes gazdálkodás körén kívül esik-e. Önmagában az a tény, hogy az adós ellen indított felszámolási eljárásban fizeti ki az adós a hitelezőt, a szolgáltatást nem teszi a rendes gazdálkodás körén kívül esővé [1991. évi XLIX. tv. 40. § (1) bek. c) pontja, (2) bek.].
