adozona.hu
BH 2009.7.220
BH 2009.7.220
A munkavégzésre irányuló polgári jog körébe tartozó jogviszonyok és a munkaviszony elhatárolását a jogviszony tényleges tartalmi elemeinek értékelésével kell elvégezni [Mt. 102. § (1) bekezdés, 103. § (1) bekezdés a) és d) pont, 104. §].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperesnél munkaviszony keretében történt a foglalkoztatása, és az rendkívüli felmondással szűnt meg. A jogellenesség jogkövetkezményeként elmaradt munkabére megfizetését kérte, eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatása mellett.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1997. évtől szakmai gyakornokként, majd külsős munkatársként á...
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1997. évtől szakmai gyakornokként, majd külsős munkatársként állt kapcsolatban az E. Városi Televízióval. 1999-től kezdődően szerkesztője volt a H. című műsornak, utóbb pedig az E. című magazinnak. Az állandó műsorokon kívül előzetes egyeztetés alapján a híradó számára is leadott anyagokat. Felperes 1999 októberéig szerzői jogdíjban részesült, ezt követően díjazása számla ellenében történt, amelyet házastársának vállalkozása a G. Ügynökség állított ki. Az alperes 2006. május 10-én a felpereshez, valamint az ügynökséghez intézett levélben a Ptk. 483. §-ának (1) bekezdése alapján felmondta a megbízásos jogviszonyt, hivatkozva arra, hogy az egyik adásba került műsor nem az előzetes tervek és műsorszerkesztési elvárások figyelembevételével került képernyőre.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes tevékenységi köre alapján nem kizárt, hogy a felek polgári jogi jogviszony létesítésében állapodjanak meg, és egyező akarattal a polgári jog hatálya alá tartozó szerződést kössenek. A felperes maga is úgy nyilatkozott, hogy kérte jogviszonya munkaszerződés megkötésével való rendezését, ez alól azonban az alperes mindvégig elzárkózott. A felperes tudatában volt annak, hogy vele az alperes nem kíván munkaviszonyt létesíteni, írásbeli munkaszerződést kötni. A speciális tevékenységből, azaz a műsorszolgáltatásból adódóan a felperes külsős munkatársként is köteles volt alkalmazkodni az alperes rendszeréhez, a munkatársaihoz. Az alperes mint műsorszolgáltató megkövetelhette a felperestől, hogy vegye figyelembe a forgatási, vágási rendet. A perben meghallgatott tanúk egyezően adták elő, hogy a felperesnek külsős munkatársként nem kellett napi rendszerességgel az alperes rendelkezésére állni, egyetlen kötelezettsége volt, hogy az általa vállalt műsorokat elkészítse. A felperes a tevékenységéhez felhasznált időt maga határozta meg, azt legfeljebb a forgatási rend, illetőleg a vágási rend befolyásolta, de ezen körülmény is az alperesi tevékenység specialitásából adódik. Önmagában az, hogy a felperesnek az alperesnél volt íróasztala, telefonkódja és számítógépes hozzáférése, nem jelenti azt, hogy a munkavégzése módjára, helyére és idejére is kiterjedő, a munkaviszonyra jellemző utasítási jog érvényesült. A felperes által teljesített heti 40 órát el nem érő tevékenység kifejezetten a munkaviszonytól eltérő, kötetlenebb feladat ellátásra utal. A felperes teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy az alperes részére nem munkabért fizet, a díjazása után az alperes a közterheket nem viseli.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a kiegészített tényállás alapján az elsőfokú bíróság ítéletét mindenben törvényesnek, megalapozottnak találta és azt lényegében helyes indokaira tekintettel helybenhagyta. Utalt az Mt. 75/A. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra, valamint az Mt. 202. §-ában és 104. §-ában rögzítettekre. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felek közötti jogviszonyban függetlenül attól, hogy a technikai eszközöket a műsorkészítéshez az alperes biztosította, és a felperesnek alkalmazkodnia kellett az alperesi speciális tevékenységhez, a munkavégzés során a munkaviszonyra jellemző széles körű utasítási jog nem érvényesült. A felperes két rendszeresen vetített magazin műsor elkészítésére nem munkautasítást, hanem megbízást kapott. A felperes tevékenységéből hiányzott a munkavégzés rendszeressége, a munkaidőben és a munkahelyen való rendelkezésre állási kötelezettség, ami a munkaviszony egyik legjellemzőbb ismérve. A technikai eszközök használata alapján sem minősülhet a perbeli jogviszony munkaviszonynak. Az Mt. 153. §-ának (1) bekezdése alapján ugyan ezeket az eszközöket a munkáltatónak kell biztosítani, de vállalkozási és megbízásos jogviszonyban sem kizárt, hogy a megbízott a megrendelő eszközeit és az általa biztosított infrastruktúrát használja a szerződésben foglaltak teljesítéséhez. Önmagában az, hogy a felperes díjazása az elvégzett munkához, eredményhez volt kötve, nem támasztja alá, hogy a munkaviszonyra jellemző teljesítménybérezés valósult meg. A foglalkoztatási jogviszony tartalmában 2006. január 1-jét követően semmi változás nem történt, legalábbis ilyet a felperes nem bizonyított. Ezen időpontot követően az elszámolt díjak kifizetéséhez nem a felperes férjének egyéni cége bocsátotta ki a számlát, hanem a díjfelvétel egy más cég igénybevételével történt, ez azonban a jogviszony tartalmának megítélésében változást nem jelentett. A peranyag azt támasztotta alá, hogy a munkaviszonyban álló belsős munkatársak rendszeres munkavégzésre voltak kötelezve, jellemzően a naponta jelentkező híradónál végeztek munkákat. A munkahelyre állandó belépésük volt a munkaidőn kívül is, munkabérben részesültek, ezáltal azon az alapon, hogy a belsős munkatársak mennyi munkát végeztek a felpereshez képest, és a díjazásuk miként alakult, a jogviszony nem hasonlítható össze. Ebből következően a másodfokú bíróság az ismételten előterjesztett bizonyítási indítványnak nem adott helyt.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság új eljárásra kötelezésére irányult azzal, hogy a megismételt eljárásban d.-i vagy b.-i bíróság járjon el. Felperes álláspontja szerint soha nem állította a per során, hogy olyan mennyiségű riportot, híradós anyagot készített volna mint a munkaviszonyban álló "belsősök", mert arra nem is kapott lehetőséget. Hivatkozása szerint az elsőfokú bíróság bizonyítási indítványát indokolás nélkül utasította el. Érvelése szerint az alperes alaptalanul állította, hogy a perbeli időszakban nem voltak színlelt szerződések a munkáltatónál. Hivatkozása szerint a szervezeti és működési szabályzat, valamint "a belsősök" munkaszerződéseinek "bekérése" mellett lett volna csak lehetőség a jogvita eldöntésére. Álláspontja szerint a becsatolt időmérlegeknek a jelen ügy eldöntése szempontjából nincs jelentőségük. A felperes felülvizsgálati kérelmében sérelmezte a másodfokú bíróság által jegyzőkönyvezetteket, mivel álláspontja szerint ez úgy tűnik mintha "hozzá lenne igazítva" a kereset elutasításához. Erre figyelemmel kérte a megismételt eljárás során másik bíróság kijelölését.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem megalapozott.
Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes által ellátott tevékenységi kör mind polgári jogi jogviszony, mind munkaviszony keretében ellátható. Ennek kapcsán helyesen hivatkozott az Mt. 75/A. § (1) bekezdésére, amely szerint a típusszabadságot a munkavállaló fokozott védelme korlátozza. Ugyanezen paragrafus (2) bekezdése értelmében pedig a szerződés típusát az elnevezéstől függetlenül az eset összes körülményeire - így különösen a felek szerződéskötést megelőző tárgyalásaira - a szerződés megkötésekor, illetve a munkavégzés során tett jognyilatkozataira a tényleges munkavégzés jellegére, az Mt. 102. § és 104. §-ában meghatározott jogokra és kötelezettségekre tekintettel kell megítélni, illetve megállapítani.
Amennyiben a tevékenység jellege megengedi, a felek a szerződés típusát tehát közös akarattal választhatják meg. A munkavégzésre irányuló polgári jog körébe tartozó jogviszonyok és a munkaviszony elhatárolását a jogviszony tényleges tartalmi elemeinek értékelése mellett lehet megtenni. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkaviszony meghatározó elemei a személyes munkavégzési kötelezettség [Mt. 103. § (1) bekezdés d) pont], a munkáltató foglalkoztatási kötelezettsége és a munkavállaló rendelkezésre állása [Mt. 102. § (1) bekezdés, és 103. § (1) bekezdés a) pont], továbbá az alá- és fölérendeltségi viszony [Mt. 104. §]. További minősítő jegyként értékelhetők az irányítási és ellenőrzési jog, a munkaidő beosztás meghatározása, a munkavégzés helye, a munka díjazása, a munkaeszközök használata, a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése és az írásbeliség.
A kifejtettekre is tekintettel helytállóan állapították meg az eljáró bíróságok, hogy a felperes ún. "külsős" munkatársként létesített jogviszonyt az alperesnél, munkaszerződés megkötésére a hosszú ideig fennálló foglalkoztatás ellenére nem került sor. A felperes maga is azt állította, hogy az alperes kérése ellenére sem kívánt vele munkaszerződést kötni és "belsős" munkatársként foglalkoztatni. A bíróságok így jogszabálysértés nélkül jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes tisztában volt azzal, miszerint az alperes nem akarta munkaviszony keretében alkalmazni, így a foglalkoztatás előnyeinek és hátrányainak mérlegelése mellett dönthetett volna úgy, hogy munkaszerződés hiányában a műsorait nem készíti el az alperes részére.
Ugyancsak helytállóan állapították meg az eljáró bíróságok, hogy az alperes a felperestől mint "külsős" munkatárstól is megkövetelhette a forgatási és vágási rend figyelembevételét, valamint a munkatársakkal való együttműködést. Ezen követelmény betartását a speciális munkafeltételek is indokolttá tették.
Tanúvallomásokkal igazoltan a felperesnek nem volt kötött munkaideje, és jelenléti ívet sem kellett vezetnie.
Az eljáró bíróságok helyesen értékelték, hogy az alperes széles körű utasítási joga nem érvényesült a felperes által készített műsorokat illetően, csupán megbízást kapott azok elkészítésére, az alperes azonban a munkavégzés módjára vonatkozóan nem utasította.
Az ítéletek jogszabálysértés nélkül következtettek arra is, hogy a felperes részére éveken keresztül a férje vállalkozása által kibocsátott számlák alapján történt az elszámolás közterhek levonása nélkül. Ebből a felperesnek tudnia kellett, hogy számára nem munkabér kifizetése történik, az elszámolás ezen módját elfogadta, azt nem kifogásolta 2006. január 1-jét követően sem, amikor a számla kibocsátó cég megváltozott.
Az a körülmény, hogy "a belsős" munkatársak foglalkoztatása milyen szerződés alapján történt, milyen "mennyiségű" munkavégzés volt tőlük elvárt és milyen díjazásban részesültek, jelen jogvita keretein kívül esik. A felperes maga sem állította, hogy a "belsős" munkatársakkal azonos teljesítményt nyújtott volna, mivel állítása szerint erre nem is kapott lehetőséget. Ebből következően a felperes fentiek tisztázására irányuló bizonyítási indítványait az eljáró bíróságok jogszerűen mellőzték és döntésüknek indokát is adták. Megalapozatlan tehát azon felperesi állítás, hogy a bíróságok ebben a körben jogszabálysértést követtek el.
A felperes felülvizsgálati kérelmében sérelmezte a másodfokú bíróság által készített jegyzőkönyv tartalmát, azonban annak kiegészítését, vagy módosítását nem kérte (Pp. 117. §, 118 §), így a felülvizsgálati eljárásban arra már nem hivatkozhat.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv.I.10.949/2007.)