adozona.hu
BH 2009.7.217
BH 2009.7.217
A rendes felmondás közlésekor fennálló keresőképtelen állapot - a táppénzben részesülésre tekintet nélkül - az intézkedés jogellenességét alapozza meg [Mt. 90. §].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatása mellett.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és elrendelte az eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatását. Kötelezte az alperest 2 583 222 forint és annak középarányos kamata megfizetésére, elmaradt jövedelemként t...
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és elrendelte az eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatását. Kötelezte az alperest 2 583 222 forint és annak középarányos kamata megfizetésére, elmaradt jövedelemként további három havi átlagkeresetének megfelelő összeg, 392 841 forint megtérítésére is. Egyebekben a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2004. október 27-e és 2005. január 31-e között keresőképtelen volt, ezen időszakban táppénzben részesült. Ezt követően 2005. február 1-jétől február 27-éig keresőképtelennek számított, de táppénzt nem kapott, ebben az időszakban rendszeres orvosi kezelés alatt állt. 2005. március 17-étől március 21-éig a felperest kórházban kezelték, utána 2005. március 22. és március 31. között táppénzes állományban volt, majd 2005. április 1. napján lett keresőképes.
A munkáltató a 2005. január 31-én kelt rendes felmondásával 30 napos felmondási idővel a felperes munkaviszonyát megszüntette, a munkavégzési kötelezettség alól a teljes felmondási időre mentesítette, a munkaviszony megszűnésének napját 2005. április 1-jében határozta meg. A rendes felmondás indokolása szerint a társaság vezetése áttekintette üzletük forgalmának, létszámának, eredményének alakulását, és a várható eredmények növelése érdekében vált szükségessé a felperes munkaviszonyának megszüntetése.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az Mt. 90. §-ára figyelemmel a törvény nem a táppénzes időszakra biztosítja a felmondás elleni védettséget, hanem a betegség miatti keresőképtelenség idejére, és ez felel meg a Legfelsőbb Bíróság MK 8. számú állásfoglalásában rögzítetteknek is. A felmondási tilalom szempontjából nem a betegszabadságnak, illetve a táppénzes állománynak, hanem a tényleges keresőképtelenségnek van jelentősége. Erre tekintettel az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen, keresőképtelensége ideje alatt szüntette meg, amiért az Mt. 100. §-ában foglalt jogkövetkezmények megfizetésére köteles.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét fellebbezett részében részben megváltoztatta, és mellőzte az alperesnek 392 841 forint három havi átlagkeresetnek megfelelő összegben történő marasztalását. Az ítéletet az ezen felüli részében a másodfokú bíróság helybenhagyta.
A jogerős ítéleti indokolás szerint az alperes munkáltató a jogban járatlan felperes levele alapján nem vélhette úgy a felmondás 2005. január 31-ei kiadásakor, hogy a felperessel szemben az Mt. 90. § (1) bekezdés a) pontja szerinti tilalom már biztosan nem áll fenn. Elvárható lett volna tőle, hogy a felperes betegsége miatti keresőképtelensége megszűnéséről megfelelően meggyőződjön. Tekintettel arra, hogy nem ennek megfelelően járt el, a felmondása az Mt. 90. § (1) bekezdés a) pontjában írt tilalomba ütközött, ami miatt helyesen állapította meg a munkaügyi bíróság a felperes munkaviszonya megszüntetésének jogellenességét.
Az alperes felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a jogerős ítélet "megváltoztatására", és a kereset elutasítására irányult. Másodlagos kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az első vagy másodfokon eljárt bíróság új eljárás lefolytatására kötelezését kérte. Az alperesi álláspont szerint az eljáró bíróságok megsértették az Mt. 90. §-ának (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat, továbbá az 1997. évi LXXXIII. törvény (továbbiakban: Ebtv.) 45. § (3) bekezdését. Hivatkozása szerint a munkáltató 2005. január végén kizárólag a 2005. január 27-én kelt, felperestől származó levelet kapta meg, amely közvetett módon sem ad tájékoztatást a felperes keresőképtelen állapotáról. Az Mt. 3. §-ának (1) bekezdésében foglalt együttműködési kötelezettségből eredően a felperesnek legkésőbb a felmondás kézbesítésekor kellett volna tájékoztatni az alperesi munkáltatói jogkör gyakorlóját a keresőképtelen állapotáról, de ezt elmulasztotta. Az Mt. 6. § (4) bekezdése szerint az írásbeli nyilatkozat akkor tekinthető közöltnek, ha azt az érdekeltnek, vagy az átvételre jogosult személynek adják át. A felperesnek "minimálisan is" bizonyítási indítványt kellett volna e körben felajánlania, egy feladóvevény - amely a perbeli adatokból kitűnően két korabeli levél feladásához is kötődhet - a küldemény átvételét nyilvánvalóan nem igazolja. Az eljáró bíróságok e körben részletes bizonyítás lefolytatását elmulasztották. A peranyagban nem szerepel dr. J. A.-tól származó olyan orvosi igazolás, amely az Ebtv. 45. § (3) bekezdésének megfelelve igazolná a felperes keresőképtelenségét, azt pedig felperes nem is állította, hogy a munkáltatójának bármilyen igazolást átadott volna a keresőképtelensége igazolására. A dolgozó keresőképtelen állapotáról nem a munkáltatónak kell meggyőződnie, hanem ha ilyen eset fennáll, azt a munkavállalónak kell szabályszerűen és haladéktalanul a munkáltató részére bejelentenie. A munkáltatói érdeklődés hiánya pedig nem eredményezheti a rendes felmondás jogellenességét, mint ahogy azt a másodfokú bíróság tévesen megállapította.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtott be.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos.
Az adott ügyben irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes 2004. október 27-étől 2005. január 31-éig táppénzes állományban volt, és annak lejártát követően is keresőképtelen maradt. Dr. J. A. háziorvos 2005. február 22-én kiállított orvosi igazolása szerint a felperes 2005. február 28-ától vált keresőképessé, a 2005. szeptember 3-án íródott háziorvosi irat pedig azt rögzíti, hogy a munkavállalót 2005. március 17-e és 21-e között kórházban is kezelték, illetve igazolást nyert, hogy a felperes a perbeli időszakban rendszeres orvosi ellátásra, kezelésekre szorult.
Az alperes maga sem vitatta, hogy a rendes felmondás a felperes részére 2005. február 11-én kézbesítésre került, így a munkavállalót megillető felmondási védelem a munkáltatói intézkedés közlésekor fennállt.
Az eljáró bíróságok az Mt. 90. § (1) bekezdés a) pontja, illetve 90. § (2) bekezdés b) pontja alapján helytállóan jutottak arra a megállapításra, hogy a felmondási védettség a keresőképtelenség idejére (legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy évre) illeti meg a munkavállalót, és ez a védelem nem a táppénzes időszak tartamához igazodik. Mindebből következően a felperes 2005. január 31-ét követően is keresőképtelennek számított, így a felmondási védettség részére a keresőképtelenség tartamára megállapítható.
A jogerős ítélet helytállóan fejtette ki, hogy a felperes bár 2005. február 1-jétől szabadságának kiadását kérte, ez nem jelentette betegségének megszűnését, illetve keresőképességének orvosi megállapítását. A felperes kérelme mögött a körülményekből megállapíthatóan a család anyagi ellehetetlenülésének megakadályozása állt a táppénz folyósításának megszűnésére tekintettel.
Az alperest is terhelő együttműködési kötelezettségéből adódóan pedig a jóhiszemű és tisztességes eljárás mellett - amelyre helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság - kellő körültekintéssel kellett volna intézkedni a munkaviszony megszűnése körében olyan munkavállalóval szemben, aki hónapok óta betegség folytán volt távol a munkáltatótól. Helytálló azon felülvizsgálati érvelés, hogy a munkavállaló keresőképtelen állapotáról általában nem a munkáltatónak kell meggyőződnie, azonban az adott esetben a több hónapja táppénzben levő munkavállaló egyértelmű, a keresőképességét alátámasztó bejelentése, illetve orvosi iratok hiányában a munkáltató jogszerűen nem szüntethette meg a fennálló munkaviszonyt anélkül, hogy meggyőződött volna a munkavállaló munkára képes állapotáról. Ebben a körben alaptalanul hivatkozott az alperes a felülvizsgálati kérelmében az 1997. évi LXXXIII. törvény (továbbiakban: Ebtv.) 45. §-ának (3) bekezdésében foglaltak megsértésére is.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.158/2008.)