adozona.hu
BH 2009.6.188
BH 2009.6.188
A keresőképtelenség idejére állásidőre járó munkabér nem fizethető. Állásidő időtartamára a táppénzre való jogosultság fennáll [Ebtv. 47. §, Ebtv. 43. § (1) bekezdés; Mt. 151. § (4) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében a táppénz iránti igényét elutasító társadalombiztosítási határozat megváltoztatását, és az igényének helyt adó határozat hozatalát kérte jogszabálysértésre hivatkozva. Vitatta a döntés indokát, miszerint munkavégzési kötelezettség hiányában nincs keresetvesztesége.
A munkaügyi bíróság ítéletével a támadott határozatokat hatályon kívül helyezte, az alperest új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte.
A megállapított tényállás szerint az alperes elsőfokú határo...
BH 2009.6.188 A keresőképtelenség idejére állásidőre járó munkabér nem fizethető. Állásidő időtartamára a táppénzre való jogosultság fennáll [Ebtv. 47. §, Ebtv. 43. § (1) bekezdés; Mt. 151. § (4) bekezdés].
A felperes a keresetében a táppénz iránti igényét elutasító társadalombiztosítási határozat megváltoztatását, és az igényének helyt adó határozat hozatalát kérte jogszabálysértésre hivatkozva. Vitatta a döntés indokát, miszerint munkavégzési kötelezettség hiányában nincs keresetvesztesége.A munkaügyi bíróság ítéletével a támadott határozatokat hatályon kívül helyezte, az alperest új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte.
A megállapított tényállás szerint az alperes elsőfokú határozatával a felperes 2007. augusztus 18-ától kezdődő keresőképtelensége idejére előterjesztett táppénz iránti igényét elutasította azzal az indokolással, hogy az Ebtv. 47. § (2) bekezdés a) pontja alapján nem jár részére táppénz, mert 2006. április 1-jétől nincs munkavégzési kötelezettsége, és ennek hiányában keresetvesztesége sincs. A felperes fellebbezése folytán eljárt szerv a másodfokú határozatával helybenhagyta az elsőfokú társadalombiztosítási határozatot. Az indokolás rögzítette, hogy a felperest munkavégzési kötelezettség 2006. április 1-jétől állásidő miatt nem terheli, a felszámolás alatt álló munkáltató likvidítási gondjai miatt nem részesül ellátásban. Erre tekintettel az igénye nem teljesíthető, méltányossági jogon sem fizethető részére táppénz. Az Ebtv. 43. § (1) bekezdésére, 47. § (2) bekezdés a)-b) pontjára, az 50. § (1) bekezdésére és az Mt. 151. § (4) bekezdésére hivatkozott.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes munkavégzési kötelezettsége a keresőképtelensége miatt szünetel, ha nem lenne keresőképtelen, munkavégzési kötelezettség terhelné, ezért az Mt. 151. § (4) bekezdése alapján az állásidőre személyi alapbért kellene részére fizetni. Ennélfogva a felperes biztosítása nem szünetel, a keresőképtelensége tartamára keresetét nem kapta meg, így az Ebtv. 47. § (2) bekezdés a)-b) pontjában foglalt, táppénzjogosultságot kizáró feltételek nem állnak fenn. A Pp. 339. § (1) bekezdése alapján ezért a jogerős társadalombiztosítási határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra, új határozat hozatalára kötelezte.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és - tartalma szerint - a keresetet elutasító határozat hozatalát, vagylagosan új eljárás elrendelését kérte. Azzal érvelt, hogy a felperes biztosítása szünetel, mert csak 2006. október 15-éig részesült a személyi alapbérnek megfelelő munkabérben, ezt követően társadalombiztosítási járulék bevallására, befizetésére nem került sor. A Tbj. 2. § a) pontjára, 20. §-ára, illetve az Ebtv. 2. §-ára és 39/A. §-ára hivatkozott, amelyek a biztosítás szünetelését támasztják alá. Perbeli álláspontját fenntartva jogszabálysértést panaszolt arra tekintettel is, hogy a felperesnek a táppénzfolyósítás szempontjából keresetvesztesége nincs, mert az állásidőre munkabérre jogosult.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a felperes a fennálló munkaviszonyában 2006. április 1-jétől a munkavégzési kötelezettség alól a munkáltató működési körében felmerült okból mentesült, ezért a munkáltató 2006. április 1-jétől 2006. október 15-éig az Mt. 151. § (4) bekezdés alapján részére állásidőre járó munkabért fizetett, majd ezt követően likvidítási gondokra hivatkozva ezen járandóságot nem fizette meg, de a becsatolt bérlisták tanúsága szerint a havonta számfejtett díjat - köztük a betegszabadságra járót is - munkáltatói tartozásként nyilvántartotta.
Az elsőfokú társadalombiztosítási határozat a felperes táppénz igényét az Ebtv. 47. § (2) bekezdés a) pontja alapján utasította el arra a tényre hivatkozva, hogy munkavégzési kötelezettség hiányában nincs keresetvesztesége. A másodfokú határozat az Ebtv. 43. § (1) bekezdésére és a 47. § (2) bekezdés a), b) pontjára hivatkozott, és ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy a felperes munkavégzési kötelezettsége 2006. április 1-jétől nem állt fenn.
Az alperes a perben - ellenkérelmében, perbeli nyilatkozatában - azzal védekezett, hogy felperesnek nincs munkavégzési kötelezettsége; munkabérigényét a munkáltatóval szemben érvényesítheti, az Ebtv. 47. §-a szerint nem jogosult táppénzre.
Az Ebtv. 43. § (1) bekezdése alapján táppénzre jogosult az, aki a biztosítás fennállása alatt vagy annak megszűnését követő első, második vagy harmadik napon keresőképtelenné válik és a Tbj.-ben meghatározott mértékű pénzbeli egészségbiztosítási járulék fizetésére kötelezett.
Az Ebtv. 47. § (2) bekezdés a) pontja szerint nem jár táppénz a keresőképtelenségnek arra az időtartamára, amely alatt - egyebek mellett - a munkavégzési kötelezettség hiányában keresetveszteség nincs, illetve a b) pont alapján arra az időtartamra, amelyre a biztosított a teljes keresetét megkapja.
A támadott határozatok a fenti tényállás jogi értékelésénél tévedtek, az állásidőt tévesen tekintették az Ebtv. 47. § (2) bekezdése alá tartozó olyan időtartamnak, amely alatt a táppénzre való jogosultság kizárt. Állásidő címén a munkáltatót munkabér fizetési kötelezettség akkor terheli, ha a munkavállaló munkára képes, munkavégzési kötelezettségének eleget tudna tenni, de a munkáltató nem tudja foglalkoztatni a saját működési körében felmerült okból. Amennyiben a munkavállaló betegség miatt keresőképtelenné válik, a munkáltató a betegszabadságra vonatkozó szabály szerint [Mt. 137. § (3) bekezdése] fizet részére díjazást, amint adott esetben is a 2007. augusztusi bérlistán a munkáltató 13 nap munkanap betegszabadságra járó díjazást számfejtett. A keresőképtelenség idejére állásidőre járó munkabér nem fizethető, mert a munkavállalót ezalatt nem a munkáltató működési körében, hanem a saját személyében felmerült okból nem terhelte munkavégzési kötelezettség. Nem helytálló ezért az alperes perbeli érvelése, miszerint a felperes munkabérre jogosult, igényét a munkáltatójával szemben érvényesítheti, ezért nem jár részére táppénz. Ez az alperesi álláspont az állásidő téves értelmezésén alapul.
Mivel az állásidőre a munkavállalónak - alperes által sem vitatottan - munkabér jár, amely után a munkáltató egészségbiztosítási járulék fizetésre kötelezett, az Ebtv. 43. § (1) bekezdés szerinti jogosultsági feltétel fennáll.
A jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel csak olyan kérdésben támadható, amely a pernek is tárgya volt (BH 1996/372.). Az alperes nemcsak a határozatában, hanem a perbeli ellenkérelmében, illetve nyilatkozatában is az Ebtv. 47. § (2) bekezdés a) pontjára hivatkozva azzal indokolta a felperes igényeinek elutasítását, hogy a felperes munkavégzési kötelezettsége nem állt fenn, és ennek hiányában keresetvesztesége nincs, a biztosítás szünetelését az elutasítás indokaként nem hozta fel. Ennek megfelelően a keresetlevél sem jelölt meg ez utóbbival kapcsolatos jogszabálysértést, így a kereseti kérelemhez kötöttség folytán ez a perben nem is volt vizsgálható (KK 34. számú állásfoglalás). A jogerős ítélet felülvizsgálatát ezért az alperes a Tbj. szabályaira, a biztosítás szünetelésére, tehát új jogcímre, jogi álláspontra hivatkozva sikerrel nem kérhette. Mivel a bíróság erre vonatkozó kérelem hiányában a biztosítás szünetelését nem vizsgálhatta, és érdemben ezzel nem is foglalkozott, az ítélet indokolásából az erre vonatkozó mondatrészt a Legfelsőbb Bíróság mellőzi.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. III. 10.227/2008.)