adozona.hu
BH+ 2009.4.192
BH+ 2009.4.192
Áfa-levonási jog gyakorlás feltételei - szerződés minősítése [1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 35. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 1999-2003. évekre vonatkozóan általános forgalmi adó vizsgálatot tartott. Az ezt követő adóigazgatási eljárásban az elsőfokú határozat többszöri megsemmisítése, majd felügyeleti intézkedést követően a megismételt új eljárás tárgya az 1999. IV. negyedév, 2000. I. negyedév, 2001. III. negyedév, 2002. március hónap volt. Ebben az időszakban eredetileg a felperes hat cégtől 383 db olyan számlát fogadott be, amelynek alapján az adóhatóság az általános forgalmi adó levon...
BH+ 2009.4.192 Áfa-levonási jog gyakorlás feltételei - szerződés minősítése [1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 35. §]
Az adóhatóság a felperesnél 1999-2003. évekre vonatkozóan általános forgalmi adó vizsgálatot tartott. Az ezt követő adóigazgatási eljárásban az elsőfokú határozat többszöri megsemmisítése, majd felügyeleti intézkedést követően a megismételt új eljárás tárgya az 1999. IV. negyedév, 2000. I. negyedév, 2001. III. negyedév, 2002. március hónap volt. Ebben az időszakban eredetileg a felperes hat cégtől 383 db olyan számlát fogadott be, amelynek alapján az adóhatóság az általános forgalmi adó levonási jogát nem ismerte el. A megismételt eljárásban 4 olyan cég volt, amely által kibocsátott bizonyos számlákat az adóhatóság nem fogadott el a számlák hiteltelenségét megállapítva. Megállapításuk következményeként az elsőfokú adóhatóság határozatával a felperes terhére 6 287 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet, valamint 3 143 000 Ft bírságot és 3 283 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.A fellebbezés folytán eljáró alperes 2004. december 21-én kelt határozatával ezeket a rendelkezéseket helybenhagyta.
Az alperes 4 számlakibocsátó az Sz. Bt., a Z. Kft., a V. Kft. és az M. Kft. nevében kibocsátott számlákkal összefüggésben állapította meg az adólevonási jog gyakorlásának jogszerűtlenségét.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte, álláspontja szerint valamennyi esetben megvalósultak a gazdasági események. Az általa ezektől a cégektől megrendelt termékeket szállítóleveleken vette át, bizományosi szerződés keretében történt meg az értékesítés. A számlakibocsátó cégek jogalanyisággal rendelkeztek, üzleti partnereivel hosszú folyamatos gazdasági kapcsolatot tartott fenn, ezért a szerződések megkötésekor szükséges ellenőrzést követően az újbóli ellenőrzést nem tartotta szükségesnek. A felperes tehát kellő körültekintéssel járt el az üzletkötéseikor, ezért az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 44. § (5) bekezdésében írt feltételek fennálltak.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes határozata azért volt jogszabálysértő, mert a felperesi fellebbezést követően nem vizsgálta, hogy a felperes és üzleti partnerei között bizományosi szerződés volt. Az elsőfokú bíróság az elrendelt új eljárásra előírta, hogy az alperesnek a feltárt bizományosi szerződéses jogviszony alapján kell vizsgálni minden egyes üzlet fiktív vagy valós voltát, az egyes szállítólevelekhez kell hozzárendelni a későbbi elszámolást követően befogadott számlák tartalmát és megállapítani, hogy az árukhoz mely számlák kapcsolódnak. Így tisztázható, hogy az üzletkötés időpontja, a számla kiállítása és befogadása között milyen időszak telt el, azoknak a számláknak az alapján általános forgalmi adó levonása nem gyakorolható, melynek kiállítási időpontjában a számlát kiállító gazdálkodó szerv már felszámolás alatt állt.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes a szokásos gondosságot sem tanúsította az üzletkötéseinél, hiszen az általa bemutatott bizonylatok szerint is egy évben egy, maximum két alkalommal ellenőrizte le üzleti partnereit. Ugyanakkor az elsőfokú bíróság előírta, hogy az új eljárásban vizsgálni kell az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésében foglalt kellő körültekintéssel járt-e el a felperes.
A jogerős ítélet ellen mind a felperes, mind az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.
A felperes elsődlegesen a jogerős ítélet indokolását kérte kiegészíteni és helyesbíteni, másodlagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. A felperes álláspontja szerint az ítéleti tényállás helyenként hiányos és iratellenes, az új eljárásra történő útmutatás pedig helytelen. A felperes sérelmezte, hogy az ítéleti tényállás nem tartalmazta azokat a tényeket, miszerint a szállítólevelek és a kimenő és bejövő számlák alapján elkészített kimutatásaiból megállapítható, hogy az érintett társaságokkal a felszámolást megelőzően kötötte a bizományosi szerződést és az átvett termékeket nagyrészt a felszámolás előtt ő továbbértékesítette. A felperes szerint az új eljárásban nem a gazdasági esemény fiktív vagy valós volta szempontjából kell vizsgálni a bizományosi szerződést, hanem az alperes tényállás feltárási és bizonyítási kötelezettségének kell eleget tenni, melyek azok a számlák, amelyek olyan szállítólevelekhez kapcsolódnak, miszerint az átvett árut még a felszámolás megindítása előtt eladta.
A felperes sérelmezte azt is, hogy az elsőfokú bíróság nem találta elegendőnek az általa gyakorolt ellenőrzéseket. Nyílván való, hogy a több éves gazdasági kapcsolat alapján kellő körültekintéssel járt el.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte. Az alperes hangsúlyozta, hogy a felperes a bizományosi szerződés meglétére első ízben a keresetben hivatkozott, egyéb ezt alátámasztó adat a perben nem merült fel.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos, az alperes felülvizsgálati kérelme alapos.
A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy az adóhatóság határozatában kifogásolt számlák alkalmasak voltak-e általános forgalmi adó levonási jog gyakorlására.
Az Áfa. tv. 32.§ (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdése és a számvitelről rendelkező 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 166. § (1) és (2) bekezdése alapján általános forgalmi adó levonási jog csak alakilag és tartalmilag hiteles számla alapján lehetséges.
A perbeli esetben az adóhatóság azért nem fogadta el a négy társaság által kiállított számlákat, mivel az Sz. Bt., a V. Kft., valamint az M. Kft. által kibocsátott számlák a gazdasági társaságok törlése, illetőleg felszámolásának elrendelése után kerültek kibocsátásra. Az Sz. Bt., valamint az M. Kft. megnyilatkoztatott felszámoló biztosai tudomásával a felszámolás elrendelése után számlakibocsátás nem történt. Az Sz. Bt. 1999. szeptember 11-én jogerős törlése után 14 db számla került kibocsátásra; a Z. Kft. esetében maga a felperes sem vitatta azt, hogy a cég- és adónyilvántartásban nem szereplő társaság állított ki számlákat.
Önmagában tehát amiatt, hogy a kifogásolt számlákat arra nem jogosult személyek bocsátották ki, a számlák hitelessége megdőlt, hiteltelen számlákra pedig általános forgalmi adólevonási jog nem alapítható.
Az elsőfokú bíróság ítéletében elfogadva a felperesi hivatkozást megállapította, hogy a felperes bizományi szerződéseket kötött a számlakibocsátó gazdasági társaságokkal. Az adóigazgatási eljárás során a felperes jogi képviselő nélkül eljárva nem hivatkozott arra, hogy az általa beszerzett alkatrészeket, gumiabroncsokat bizományosi szerződés keretében értékesítette. Első ízben a keresetében - jogi képviselővel eljárva - kizárólag a M. Kft.-vel kapcsolatban írt arról, hogy a csatolt szállítólevelek tanúsága szerint a termékeket a szállítólevélben átvette, "így mint egy bizományosi szerződés keretében történt az értékesítés". Ez azt jelentette a felperes szerint, hogy még a számlában jelzett időpontot megelőzően vette át az árut, amikor a cég még nem volt felszámolás alatt. A számla kiállításakor tehát a cég jogalanyisággal rendelkezett.
Ezt követően a peres eljárás során - jogi képviselő váltás után - a felperes már folyamatosan arra hivatkozott, hogy bizományosi szerződések alapján történt az árubeszerzése és értékesítése és ez okozta azt, hogy a szerződéskötés, a szállítólevél dátuma és a kibocsátott számlákban szereplő teljesítési időpontok eltértek.
Az elsőfokú bíróság a felperes által az M. Kft.-vel kötött írásbeli szerződés alapján tényként állapította meg, hogy a felperes bizományosi szerződések alapján értékesített. Az elsőfokú bíróság ítéletében nem indokolta meg, hogy mely tények alapján jutott erre a meggyőződésre, ugyanis az egy írásbeli megállapodáson kívül (valamint az időpontok eltérésén kívül) semmilyen adat, bizonyíték nem támasztotta alá - különösen nem - a szóban kötött bizományosi szerződések megtörténtét.
Az adóigazgatási eljárás során a felperes valóban jogi képviselő nélkül jár el, ezért a szerződések jogi minősítése tőle számon nem kérhető, de a nyilatkozata tartalmából és az alátámasztó egyéb könyvelési nyilvántartási adatokból az eljáró revizorok felismerhették volna a bizományosi értékesítés ismérveit. Önmagában az a tény, hogy a felperes egyes esetekben szállítólevéllel értékesített és ennek dátuma eltért az adólevonási jog gyakorlására felhasznált számlák teljesítési időpontjától nem teszik elfogadhatóvá a bizományosi szerződések létét. A becsatolt szállítóleveleken és az egy bizományosi írásbeli szerződésen kívül a felperes egyéb adatra nem is hivatkozott. Így különösen nem volt megállapítható a felperes és a megbízói közötti elszámolási rend, mivel nem készült bizományosi nyilvántartás sem, amelyet a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 5. számú melléklet II. részletező nyilvántartások 8. pontja megköveteli bizományban átvett áruk esetén részletesen megszabva azt is, hogy a bizományba átadott áru átadásáról átvételéről bizonylatot kell kiállítani, és a bizonylatnak milyen adatokat kell tartalmaznia.
Itt jegyzi meg a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a felperes sem vitatta mely szerint nem valamennyi befogadott számlán volt utalás arra, hogy az áru átadása szállítólevéllel történt, és ezekben az esetekben sincs pontosítva, hogy mikor, milyen dátummal és sorszámmal történt a szállítólevél által átvett áru továbbértékesítése. Ezen túl a szállítólevéllel történő átvétel lényegében annyit igazolt, hogy a felperes átvette az árut és a számla kiállítására ebben az esetben nem került sor. Ebből az adatból bizományosi szerződés létére következtetni nem lehet.
A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az elsőfokú bíróság által elrendelt új eljárás lefolytatása szükségtelen.
Az elsőfokú bíróság az ítélete 9. oldalán megállapította, hogy a felperes a vizsgált gazdasági eseményeknél a szokásos gondosságot sem tanúsította, hiszen az általa bemutatott bizonylatok szerint is egy évben egy, maximum két alkalommal ellenőrizte le partnereit (9. oldal 3. bekezdés).
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ezen ítéleti megállapításával és a megállapításhoz fűződő indokolással egyetértett, csak megjegyzi, hogy ehhez képest ellentmondásos az elsőfokú bíróság új eljárásra szóló (az ítélet 10. oldalán szereplő) azon útmutatása, mely szerint "vizsgálni kell azt is, hogy a felperes az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésben foglalt kellő körültekintéssel járt-e el, és javára a 7003/2002. (PK 21.) PM irányelvben foglaltak alkalmazhatók-e".
A Legfelsőbb Bíróság e vonatkozásban is hangsúlyozza, hogy a felperes nem járt el kellő körültekintéssel, minden esetben olyan időpontban fogadott be számlákat, amikor a cégnyilvántartásból, a Cégközlönybe való megjelenés alapján és a CD Komplex céghírekben is hozzáférhető adatok szerint megállapítható volt, hogy nem jogosult állította ki a befogadott számlákat, így az hitelesnek nem volt tekinthető. A felperes huzamos ideig és igen nagy értékben fogadott be ilyen számlákat. A felperes nyilvántartásai nem voltak áttekinthetők, nem volt megállapítható, hogy a több helyről beszerzett termékeket mikor, kinek, hogyan értékesítette. Az írásbeli szerződésnek megfelelő elszámolást sem alkalmazta a felperes. A Z. Kft.-re vonatkozóan pedig maga a felperes sem vitatta, hogy a cég és adó-nyilvántartásban nem szereplő cég által kibocsátott számlákat fogadott be.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes határozata a jogszabályoknak megfelelt, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. (Legf.Bír. Kfv.I.35.208/2007.)