BH+ 2009.2.90

A munkaügyi bírságot kiszabó közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata során eljárási jogszabálysértés miatt a határozat hatályon kívül helyezésének nem volt helye, mert a perben kiegészített bizonyítás folytán rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az ügy eldöntéséhez szükséges tények, és ennélfogva a bírság alapjául szolgáló munkaügyi jogszabálysértések megállapíthatók voltak [1996. évi LXXV. tv. 7. §, Mt. 97. § (2) bekezdés, 118/A. §, 140/A. § (1) bekezdés a) pont].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az alperes elsőfokú hatósága 2006. március 2-án a felperes telephelyén munkaügyi ellenőrzést tartott, és az ennek alapján hozott határozatában az 1-4. pontban megállapított szabálytalanságok miatt felperest 1 500 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta. A határozat indokolása szerint a felperes 19 munkavállalót érintően megsértette a munkaidőkeret mértékére vonatkozó Mt. 118/A. § (1) bekezdésében előírt szabályt és a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontja meghatározására vonatkozó Mt. 118/...

BH+ 2009.2.90 A munkaügyi bírságot kiszabó közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata során eljárási jogszabálysértés miatt a határozat hatályon kívül helyezésének nem volt helye, mert a perben kiegészített bizonyítás folytán rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az ügy eldöntéséhez szükséges tények, és ennélfogva a bírság alapjául szolgáló munkaügyi jogszabálysértések megállapíthatók voltak [1996. évi LXXV. tv. 7. §, Mt. 97. § (2) bekezdés, 118/A. §, 140/A. § (1) bekezdés a) pont].
Az alperes elsőfokú hatósága 2006. március 2-án a felperes telephelyén munkaügyi ellenőrzést tartott, és az ennek alapján hozott határozatában az 1-4. pontban megállapított szabálytalanságok miatt felperest 1 500 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta. A határozat indokolása szerint a felperes 19 munkavállalót érintően megsértette a munkaidőkeret mértékére vonatkozó Mt. 118/A. § (1) bekezdésében előírt szabályt és a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontja meghatározására vonatkozó Mt. 118/A. § (4) bekezdésében foglaltakat (1. pont); a rendkívüli munkavégzésért az Mt. 147. § (2) bekezdése szerint járó pótlékot nem fizette meg (2. pont); a munkaidő-nyilvántartást nem az Mt. 140/A. § (1) bekezdésének megfelelően vezette (3. pont); 20 munkavállalót érintően a munkaviszony megszűnésekor az igazolásokat az Mt. 97. § (2) bekezdését megsértve három hét és három és fél hónap közötti késéssel adta ki (4. pont). A bírság összegének megállapításánál az elsőfokú hatóság figyelembe vette a jogszabály megsértésével okozott jogellenes állapot időtartamát, az érintett munkavállalók számát, valamint a bírság alapját képező négy jogszabálysértés hatását. Bírságcsökkentő tényezőként értékelte a felperes tényfeltáró magatartását.
A felperes fellebbezésében a kiszabott bírság csökkentését kérte. Arra hivatkozott, hogy a feltárt hibák elsősorban adminisztratív jellegűek, a munkavállalókat ténylegesen heti 40 órás munkaidőben foglalkoztatta, a munkaszerződésben megjelölt 36 óra elírásból adódik. A munkaidő-nyilvántartásban 8 óra munkavégzés szerepel a kezdő és a befejező időpont megjelölése nélkül, ez azonban nem ütközik jogszabályba. Az igazolások késedelmes kiadását a németországi munkavégzéssel hozta összefüggésbe.
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes a keresetében a jogerős közigazgatási határozat megváltoztatását és a kiszabott bírság összegének módosítását vagy teljes mellőzését kérte. Arra hivatkozott, hogy a kiszabott bírság mértéke nincs arányban a feltárt hiányosságokkal, ezért a határozat a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (továbbiakban: Met.) 7. §-ába ütközik. A kivállalkozást saját maga hozta létre, 80 bejelentett fizikai állományú dolgozót foglalkoztat, és az ismert gazdasági körülmények között a bírság összegét nem tudja kitermelni.
A munkaügyi bíróság ítéletében a keresetnek helyt adott, az alperes másodfokú határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. A bizonyítás eljárás során tanúként hallgatta meg Sz. I. J.-nét, a felperes adminisztrátorát, F. K. L. ügyvezetőt, valamint H. T. munkaügyi ellenőrt. A tanúvallomások és a rendelkezésre álló iratok alapján megállapította, hogy az alperes megsértette a Ket. 50. § (1) bekezdésében foglaltakat, a döntéshozatalhoz szükséges tényállást nem tisztázta. Az új eljárás során az építési napló tartalmának, a foglalkoztatás és a munkavégzés tényleges körülményeinek, a munkaidő valós tartamának, a németországi munkavállalási engedély feltételeinek, a munkaviszony megszüntetésére, időpontjára vonatkozó megállapodás körülményeinek vizsgálatát, és az érintett munkavállalók tanúkénti meghallgatását tartotta szükségesnek.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetet elutasító, a felperest a perköltségekben marasztaló határozat meghozatalát kérte. Megítélése szerint jogszabálysértő az új eljárásra kötelezése, mert a szükséges bizonyítékok az iratokból megállapíthatóak voltak. Így 18 fő munkavállaló esetében a jelenléti íven csak egy 8-as szám szerepel minden ledolgozott napra vonatkozóan, amelyet a felperes nem vitatott a perben. Az ügyvezető perbeli tanúvallomásában beismerte, hogy 19 munkavállaló aláírt munkaszerződésében 36 óra munkaidő szerepel. Azt pedig sem a fellebbezésében, sem a keresetében nem vitatta, hogy az igazolásokat késedelmesen adta ki, csupán arra hivatkozott, hogy a munkavállalók nem jöttek időben az igazolásaikért.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására és az alperesnek a költségekben való marasztalására irányul.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A közigazgatási határozat hatályon kívül helyezésének eljárási jogszabálysértés miatt csak akkor van helye, ha az eljárási jogszabálysértés jelentős, a döntés érdemére is kihat, és a bírósági eljárásban nem orvosolható (KK 31. számú állásfoglalás).
Az iratok alapján megállapítható, hogy a felperes a közigazgatási eljárásban, a fellebbezésében csak a munkaidő mértéke tekintetében kérte az érintett dolgozók meghallgatását, amelyet az alperes a munkaszerződésben foglaltakra tekintettel mellőzött. A perben a bíróság a bizonyítási eljárás keretében három tanút hallgatott meg, a feleket további bizonyítási indítványaik megtételére a 6. sorsz. jegyzőkönyvben foglalt végzésében felhívta, a felek további bizonyítékot, bizonyítási indítványt nem terjesztettek elő, az ítélethozatalt megelőzően a felperes úgy nyilatkozott, hogy nincs bizonyítási indítványa.
Az előbbiek szerint a bíróság a felek indítványa alapján a bizonyítást kiegészítette, s az így rendelkezésre álló bizonyítékok - okiratok és tanúvallomások - alapján az ügy eldöntéséhez szükséges tények megállapíthatók.
A felperes az eljárás során maga sem állította, hogy a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontját meghatározta, csupán a munkaidőkeret alkalmazásának lehetőségére hivatkozott. Az érintett munkavállalók munkaszerződése a heti munkaidőt negyedéves átlagban határozta meg, holott kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában csak legfeljebb két havi, illetve nyolc heti munkaidőkeret alkalmazására adott lehetőséget a perbeli időben a törvény. A közigazgatási határozat 1. pontja ezek alapján az Mt. 118/A. § (1) és (4) bekezdésében foglaltak megsértését megalapozottan állapította meg.
Az iratokhoz becsatolt munkaszerződések és munkaszerződés-módosítások a munkavállalók alapbérét negyedéves átlagban heti 36 óra munkaidőre állapítják meg. A munkaszerződésben kikötött ezt a munkaidő-mértéket a felperes kizárólag adminisztratív hibára, elírásra hivatkozva vitatta. Ennek azonban ellentmond az, hogy valamennyi érintett munkavállaló esetében az eltérő időpontokban (pl. 2002. november 14., 2003. október 1., 2004. november 8., 2005. március 29. stb.) kötött munkaszerződések, valamint a későbbi, eltérő szövegezésű munkaszerződés-módosítások egyaránt heti 36 órás munkaidőt tartalmaznak. Az adminisztratív hiba, elírás lehetősége emiatt kizárt, hiszen azt eltérő megállapodás esetén a feleknek az ismételt aláírások során fel kellett volna ismernie. Ily módon a jelenléti ívek, bérjegyzékek által igazolt és felperes saját maga által is állított heti 40 órás munkavégzésre tekintettel a túlmunka pótlékára vonatkozó határozati megállapítás (2. pont) nem jogszabálysértő.
Az Mt. 140/A. § (1) bekezdés a) pontja alapján a munkáltató köteles nyilvántartani a munkavállalók rendes és rendkívüli munkaidejével kapcsolatos adatokat. A felperes a perben nem tette vitássá, hogy 2006. január és február hónapban a jelenléti íven csupán egy 8-as szám szerepel, a munkaidő kezdetét és végét nem tüntették fel. Ezt a hiányosságot az építési napló adatai nem pótolhatják, hiszen az építési napló nem az egyes munkavállalók munkaidejének nyilvántartására szolgál. Ezért az építési napló megtekintésének mellőzése a tényállás felderítését nem érintette.
A munkaviszony megszűnésével kapcsolatos munkáltatói igazolások késedelmes kiadásának tényét a felperes nem vitatta. Az elsőfokú határozat elleni fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a munkavállalók a külföldi munkavégzés megszűnését követően az ismételt németországi munkavégzés reményében nem kívántak máshol elhelyezkedni, ezért a társaság székhelyén őrizték az igazolásokat, és amikor a németországi munka folytatására vonatkozó ígéret nem realizálódott, valamennyi munkavállaló kézhez vette az igazolásokat, így a munkavállalók érdekei nem sérültek. Ettől eltérően a perben viszont felperes ügyvezetője arra hivatkozott, hogy a munkavállalók mulasztása miatt nem tudták időben átadni az igazolásokat, mert akik úgy döntöttek, hogy nem mennek vissza januárban Németországba dolgozni, ígéretük ellenére nem jöttek be a papírjaikért, ezért kellett postán megküldeni részükre.
Az előbbiek a felperes mulasztásának kimentésére nem alkalmasak. Etekintetben a további bizonyítás azért is szükségtelen volt, mert az iratok tanúsága szerint az érintett munkavállalók a munkaviszonyuk megszűnésének napján írták alá a közös megegyezéses megszüntetésről szóló megállapodást, és akkor a felperes az Mt. 97. § (2) bekezdésében előírt kötelezettségének eleget téve minden további nélkül átadhatta volna az igazolásokat.
A fentiekre figyelemmel téves az az ítéleti megállapítás, hogy a döntéshez szükséges tényállás nem tisztázott.
A jogerősen kiszabott bírság összege nem haladta meg a Met. 7. §-ának a perbeli időben hatályos (2) bekezdésben meghatározott mértéket. Az elsőfokú határozat indokolása a bírság összegének megállapításánál a 7. § (7) bekezdésében előírt szempontokat megfelelően értékelte. Így jogszabálysértés hiányában a munkaügyi bírság tekintetében sem volt megváltoztatható a felülvizsgált közigazgatási határozat [Met. 8/A. § (4) bekezdés b) pont].
A fenti indokolásra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 257. § (4) bekezdésében foglaltak alkalmazásával hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Legf.Bír. Mfv.II.10.532/2007/3.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.