adozona.hu
BH 2009.2.64
BH 2009.2.64
A lakásszerzési kedvezménnyel kapcsolatos szabályozás célja, hogy az ismételten lakásra fordított jövedelem ne viseljen adót [1995. évi CXVII. tv. 63. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság határozatával a felperes terhére 2001 évre személyi jövedelemadó adónemben 9 706 439 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet és 4 853 219 Ft adóbírságot, valamint 3 731 138 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Az irányadó tényállás szerint a felperes 2001 évi adóbevallásában ingatlan-értékesítésből származó 188 137 740 Ft jövedelméből 142 895 300 Ft után 28 579 060 Ft lakásszerzési kedvezményt érvényesített, mivel az általa értékesített ingatlanok bevételeiből ingatlant ...
BH 2009.2.64 A lakásszerzési kedvezménnyel kapcsolatos szabályozás célja, hogy az ismételten lakásra fordított jövedelem ne viseljen adót [1995. évi CXVII. tv. 63. §].
Az elsőfokú adóhatóság határozatával a felperes terhére 2001 évre személyi jövedelemadó adónemben 9 706 439 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet és 4 853 219 Ft adóbírságot, valamint 3 731 138 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Az irányadó tényállás szerint a felperes 2001 évi adóbevallásában ingatlan-értékesítésből származó 188 137 740 Ft jövedelméből 142 895 300 Ft után 28 579 060 Ft lakásszerzési kedvezményt érvényesített, mivel az általa értékesített ingatlanok bevételeiből ingatlant vásárolt, melyen családi házat épített. Az adóhatóság a benyújtott számlákból 58 693 186 Ft-ot nem fogadott el, mert azok nem minősülnek lakáscélú felhasználásnak (motoros garázs- és kertkapu, riasztóberendezés, telefonközpont, uszoda, kertépítés, felvonó, beépített bútorok, konyhai gépek, kondicionáló gépek, lámpák, csillárok).Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta azzal, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 63. § (2) bekezdésének vizsgálatánál az Szja. tv. nem ad lakásfogalmat, ezért indokolt a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Ltv.) 2. számú mellékletét figyelembe venni. Utalt továbbá az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (továbbiakban: OTÉK) lakásfogalom meghatározására. Az Szja. tv. adójogi szempontból lakáscélú felhasználást preferál és nem az extra luxusigényeket.
A felperes keresete alapján az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az Szja. tv. 63. § (2) bekezdésének megfogalmazása - a 3. § 27. pontjának figyelembevételével is - általános, az értelmezés szempontjából tág keretet kínáló normatartalom volt. A jogalkalmazó a jogszabályban nem, vagy nem pontosan definiált fogalom tartalommal való kitöltése érdekében szükség esetén fordulhat más jogszabályokban definiált fogalmakhoz. Önmagában az a tény, hogy a hatályos jogban létezik definiált "lakás" fogalom, még nem teszi feltétlenül jogszerűvé az alperesi jogértelmezést.
Az elsőfokú bíróság megítélése szerint az alperes nem adta alapos okát annak, hogy miért az Ltv. definícióját alkalmazta, amely jellegére tekintettel magánjogi normának minősül. Az OTÉK alkalmazhatóságát sem tartotta az elsőfokú bíróság megállapíthatónak, hiszen az építésügyi igazgatás és az adóigazgatás alapjaiban elválik egymástól.
A hitelintézetek által nyújtandó kölcsönöknél alkalmazott fizetőképességi vizsgálat jogszabályi relevanciával nem bír, az APEH irányelv alkalmazása pedig a bíróságra nézve kötőerővel nem bír. Az elsőfokú bíróság annyiban osztotta az alperesi álláspontot, hogy a 2001. utáni jogszabályváltozások a perbeli esetben nem vehetők figyelembe.
Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a perbeli időszakot érintő Szja. tv. 63. § (2) bekezdésében írt "lakáscélú felhasználás" fogalma - tekintettel a törvényi definíció általánosságára és az okszerű indokokkal adaptálható más jogszabályban rögzített fogalom hiányára - a mindennapi életben használatos értelmet hordozza, így minden ilyen költséget, amely közvetlenül a lakás, a lakhatás érdekében merült fel. Ezért a jegyzőkönyv 2. számú mellékletében felsorolt számlatartalmat elfogadta akként, mint amely megfelel az Szja. tv. 63. § (2) bekezdésének.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítélete ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását. Jogi álláspontja szerint az elsőfokú bíróság elvi síkon közelített a problémához, kifogásolta az alperes megközelítési módját és jogszabályi hivatkozásait, ugyanakkor nem indokolta, hogy miért a felperes álláspontját osztotta. Az alperes szerint az építési engedélyben szereplő lakóházépítés és a kötelezően előírt kertrendezés számlával igazolt költségein felül más nem fogadható el. A lakás rendeltetésszerű használatához nem tartoznak az egyéb tételek.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság szerint az alapvetően eldöntendő kérdés az volt a perben, hogy az Szja. tv. 3. § 27. pontja és 63. § (2) bekezdése alapján mit kell "lakáscélú felhasználásra fordított" összegnek tekinteni. Az Szja. tv. erre részletes szabályozást és értelmezést nem ad. Joggal vetődött fel tehát az a jogdogmatikai kérdés, hogy más jogszabály - különösen más jogág - fogalom-meghatározását, értelmezését lehet-e alkalmazni ezen jogi kérdés eldöntésére.
Az elsőfokú bíróság egyenként vizsgálta azokat a jogszabályokat (Ltv., OTÉK), amelyre az alperes hivatkozott. Jogszerűen állapította meg, hogy ezen jogszabályokban alkalmazott fogalom-meghatározások nem alkalmazhatók az Szja. tv. esetében. Ennek indoka az eltérő szabályozási célzat. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint is a "lakáscélú" megfogalmazást nem lehet azonosítani a lakás bérletére, vagy a lakás műszaki megfelelőségére vonatkozó jogi szabályozással.
A Legfelsőbb Bíróság rendszertanilag is vizsgálta a kérdést, melynek lényege, hogy ez a kedvezmény milyen kapcsolatban áll az Szja. tv.-nyel, illetve általában az adójogszabályokkal, mi volt a törvényalkotó szándéka ezen kedvezmény létesítésével.
Az Szja. tv. 4. § (1) bekezdése alapján jövedelem a magánszemély által az adóévben bármilyen jogcímen és formában megszerzett bevétel egésze, vagy az e törvényben elismert költségekkel csökkentett része, vagy annak e törvényben meghatározott hányada. Az Szja. tv. főszabálya alapján valamennyi jövedelem adóköteles jövedelemnek tekintendő, a kivételeket és kedvezményeket maga az Szja. tv. határozhatja meg.
Az Szja. tv. a jövedelmek között külön szabályozza az ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelmet és annak adóztatását. Meghatározza a jövedelemszerzés napját, a jövedelme megállapításának szabályait. A Szja. tv. 63. § (1) bekezdés értelmében az ingatlan és vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem után az adó mértéke 20 százalék. Ez a főszabály, amikor az ingatlant elidegenítő nem ebből az összegből kívánja megvalósítani további lakhatását.
Az Szja. tv. 59-64. §-aihoz fűzött miniszteri indokolás szerint a lakásvagyon mobilitása és növelése szempontjából fontos nemzetgazdasági érdek szól amellett, hogy az ismételten lakásra fordított ilyen típusú jövedelem ne viseljen adót. Ezért a szabályozás lehetővé teszi az adó visszatartását, illetve visszaigénylését akkor, ha a lakáscélú felhasználás megvalósult.
A fentiekből is megállapítható, a kedvezmény célja, hogy a korábbi ingatlanát elidegenítő, az abból származó jövedelemből biztosítsa lakhatását, vagy már kész lakás, lakóház vásárlásával, vagy új építésével, amellyel a lakásvagyon is növekszik. Sem az Szja. tv., sem annak miniszteri indokolása nem tartalmaz minőségi megkötéseket, hogy milyennek kell lennie az új lakásnak, ingatlannak. Amennyiben ilyen megszorító szándék vezette volna a törvényalkotót, akkor azt az Szja. tv.-ben szabályoznia kellett volna. A szabályozás kötődhetett volna összeghatárhoz, vagy minőséghez, kizárva esetleges ún. luxusberuházásokat. Az is kérdés, hogy a gazdasági élet változása mellett mikor, mit lehet luxusberuházásnak tekinteni. A törvényalkotó azonban nem adott ilyen szűkítő értelmezést, de a jogalkalmazó számára sem biztosított ilyen szűkítő értelmezési lehetőséget.
A kedvezmény célja, hogy az ingatlanból származó jövedelem ne maradjon meg pénz formájában az ingatlant elidegenítőnél, hanem azt lakhatást biztosító célra fordítsa, növelve a lakásvagyont, biztosítva a minőségileg is emelkedő lakásmobilitást.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a kész lakóingatlant vásárló és a lakóingatlant építő között sem lehet eltérő szabályozást alkalmazni. Az alperes jogértelmezése szerint ugyanis, ha valaki lakóingatlant vásárol, más elbírálás alá esik a vételár, amely tartalmazhatja luxusigények kielégítését, mint a lakóingatlan építése, ahol a költségeket az adóhatóság egyenként értékeli és minősíti. Nyilvánvalóan ilyen megkülönböztetést az adózók szempontjából nem lehet alkalmazni, az ellentétes az általános adóelvekkel.
A Pp. 275. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a revíziós jegyzőkönyv 2. számú mellékletének tételes vizsgálatát, és az azzal kapcsolatos bizonyítási eljárást nem folytathatta le.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért az elsőfokú bíróság jogszabály-értelmezési módszerével, és annak végkövetkeztetésével is, ezért az elsőfokú ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.341/2007.)