BH+ 2009.1.46

A korkedvezményes szolgálati idő megállapításának feltételeit alapozza meg, azzal ellentétes mérlegelésre nincs lehetőség [168/1997. (X. 6.) Korm. r. 2. §, 7. §, 1952. évi III. tv. 215. §]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes korkedvezményre jogosító szolgálati idő megállapítása iránt terjesztett elő kérelmet.
Az alperes határozatával megállapította, hogy a felperes 1966. július 9. és 2005. április 8. napja között fennállott munkaviszonyával 36 év 13 nap szolgálati időt szerzett, amelyből 60 nap a korkedvezményre jogosító idő.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperesi jogelőd igazgatója másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperesi határozatok...

BH+ 2009.1.46 A korkedvezményes szolgálati idő megállapításának feltételeit alapozza meg, azzal ellentétes mérlegelésre nincs lehetőség [168/1997. (X. 6.) Korm. r. 2. §, 7. §, 1952. évi III. tv. 215. §]
A felperes korkedvezményre jogosító szolgálati idő megállapítása iránt terjesztett elő kérelmet.
Az alperes határozatával megállapította, hogy a felperes 1966. július 9. és 2005. április 8. napja között fennállott munkaviszonyával 36 év 13 nap szolgálati időt szerzett, amelyből 60 nap a korkedvezményre jogosító idő.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperesi jogelőd igazgatója másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperesi határozatok felülvizsgálatát és annak elismerését kérte, hogy korkedvezményre jogosító munkakörben dolgozott.
A megyei munkaügyi bíróság a felperes keresetét alaposnak értékelte, és az alperes határozatát - a másodfokú határozatra is kiterjedően - megváltoztatta; a már megállapított korkedvezményre jogosító szolgálati időn felül az 1975. július 1. napjától 1987. május 31. napjáig, és az 1987. július 31. napjától 2006. március 28. napjáig terjedő szolgálati időt korkedvezményre jogosító időként megállapította. Kötelezte az alperest, hogy 100 000 Ft perköltséget fizessen meg a felperesnek.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a perben lefolytatott bizonyítási eljárás során megállapítást nyert, hogy a felperes a kérelemben érvényesített időszakban korkedvezményre jogosító munkakörben dolgozott. E körben elfogadta a munkaügyi bíróság ítélete alapjául a munkaviszony-nyilvántartó lapon feltüntetett adatot, amelyben foglaltak szerint 1975. július 1. napjától kezdődően a "megjegyzés" rovatban feltüntetésre került a korkedvezményre jogosító munkakör.
Megállapította azt is a munkaügyi bíróság, hogy a munkáltató az olvasztár műszakvezetői munkakörhöz tartozó FEOR számot a 11450122 megjelöléssel azonosította. Ugyancsak elfogadta a tényállás megállapításának alapjául a munkáltató által 2005. május 9. napján kiállított igazolást, amely tartalmazza, hogy a felperes 1975. július 1. napjától 1987. május 31. napjáig keverő-olvasztó műszakvezetői munkakörben volt foglalkoztatva, míg 1987. július 31-jétől műszakvezető olvasztári munkakörben, napi 8 órás munkaidőben. Ezt támasztotta alá a felperes munkáltatójának 2005. június 8. napján kelt - az alpereshez írt - átirata, amelyben a munkáltató igazolta, hogy a munkavállaló felperes munkaköreként feltüntetett keverő-olvasztó műszakvezető, és műszakvezető olvasztár megegyezik a vonatkozó jogszabály 1. számú mellékletében megjelölt üvegolvasztó munkakörrel.
Hivatkozott a munkaügyi bíróság a tényállás körében az 1986. február 4. napján kelt átiratra, amely tartalmazta a felperes munkakörét; eszerint igazolásra került, hogy a felperes 1975. július 1-jétől dolgozik a keverő-olvasztó üzemben műszakvezetőként, 1985. április 1-jétől munkakör-összevonás történt, műszakvezető olvasztár lett.
A munkaügyi bíróság idézte a felperes előadását, mely szerint a műszakvezetői munkakör ellátása azt jelentette, hogy az a termelésben történő részvételen túlmenően, mintegy 20 perc további munkavégzést igényelt.
Elfogadta a munkaügyi bíróság a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumának a véleményét is, amelyben javasolták a felperes vonatkozásában a korkedvezményre jogosultság elfogadását.
Nem fogadta el ugyanakkor a munkaügyi bíróság a T. G. tanú vallomásában foglaltakat - miszerint a felperes vegyésztechnikusi munkakörben dolgozott -, azon indokolással, hogy noha 1972. évben a munkaviszony-nyilvántartó lapon első munkakörként nemvitásan ez volt feltüntetve; viszont azt követően a lapon módosítás történt.
Nem fogadta el a munkaügyi bíróság a tanúnak az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének Szövetsége 2006. március 2. napján kelt átiratában foglaltakra való hivatkozását, továbbá az átiratban foglaltakat sem; eszerint ugyanis a munkaköri leírás alapján nem állapítható meg a korkedvezményre jogosultság. Ezzel szemben a munkaügyi bíróság kétséget kizáróan megállapította, hogy az adminisztráció, illetőleg az egyéb műszakvezetői irányítási feladat ténylegesen napi 20 percnél többet átlagban nem jelentett.
A megyei munkaügyi bíróság hivatkozott a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 8. §-ára, valamint a Tny. végrehajtására kiadott 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tny. vhr.) 2. § (1) bekezdésére és 1. számú mellékletének 5. pontjára, valamint a Tny. vhr. 7. § (1) bekezdésében rögzítettekre. Tényállása alapjául elfogadta az 1.M.870/2006. szám alatt folyamatban volt eljárás keretében az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság által tett nyilatkozatot, amely szerint a munkáltató jogelődjénél a segédolvasztár, fűtőcsatorna-kezelői munkakörök azonosítása, ezzel együtt a korkedvezmény hatályának kiterjesztése már korábban megtörtént. Mindez azt is jelenti, hogy jelen esetben a korkedvezmény ágazati hatálya nem vitás.
A Pp. 164. §-ára, 206. § (1) bekezdésére és 341. § e) pontjára hivatkozással a munkaügyi bíróság - a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján - megállapította, hogy a felperes teljes munkaidőben olyan munkakörben volt foglalkoztatva, amely a korkedvezményre jogosító szolgálati idő megállapítását indokolja, és erre tekintettel változtatta meg az alperesi határozatokat.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását, továbbá a felperesnek az elsőfokú eljárás költségeiben történő marasztalását kérte.
Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet több ponton is súlyosan jogszabálysértő, a Tny. 8/B. § (1) bekezdésével alkalmazni rendelt 2006. december 31-ig hatályos Tny. vhr. 7. § (2) bekezdését, a Pp. 206. § (1) bekezdését, 215. §-át, 221. § (1) bekezdését, 339. § (1) bekezdését, 339/B. §-át és 341. § e) pontját sérti.
Kifejtette, hogy a másodfokon eljárt közigazgatási szerv - eljárása során - beszerezte az ONYF döntését. Ebben az ONYF egyértelműen megállapítja, hogy a felperes munkaköre a ténylegesen végzett munka alapján nem azonosítható a korkedvezményre jogosító munkakörök jegyzékében szereplő munkakörök egyikével sem.
Kifejtette az alperes, hogy a Tny. vhr. 7. § (2) bekezdésének szövegét megvizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy a jogszabály szövegét a jogalkotó általános jelleggel, minden természetes és jogi személyt egyformán kötelező módon fogalmazta meg. E jogszabály kizárólag az ONYF-et hatalmazza fel - vita esetén - a munkakör azonosítására, kizárólagos hatásköréből következően pedig az ONYF döntése kötelező mind a vitában részt vevő felekre, mind pedig a vitát elbíráló hatóságokra, szervekre, és így a bíróságra is. Ebből következően a munkaügyi bíróság a per folyamán - és ítéletében is - a hatáskör teljes hiányában járt el akkor, amikor az ONYF Tny. vhr. 7. § (2) bekezdése szerinti eljárását, illetőleg az ebben lefolytatott egyeztetést, valamint az egyeztetés során keletkezett iratokat is vizsgálatának tárgykörébe vonta.
Aggályosnak tartotta az alperes a munkaügyi bíróságnak a korkedvezmény ágazati hatályának kiterjesztésével kapcsolatos álláspontját is. Az ágazati hatály kiterjesztésének kérdése fel sem merült a felek között a közigazgatási eljárás során, hiszen a felperes munkakörének azonosítása sem volt lehetséges. Ebből következően viszont a felperes keresete sem terjedhetett ki ezen kérdéskörre, így a munkaügyi bíróság a Pp. 215. §-ába, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság KK 34. számú állásfoglalásába ütközően állapította meg az ágazati hatály kiterjedését a szóban forgó munkakörre, erre irányuló kereseti kérelem hiányában.
Kifogásolta az alperes, hogy a jogerős ítéletből nem derül ki, hogy a munkaügyi bíróság melyik jogszabály mely rendelkezésének megsértését állapítja meg a közigazgatási határozatok tekintetében; ebből következően viszont a munkaügyi bíróság nem a jogszabálysértő határozatokat változtatta meg. Ezért az ítélet sérti a Pp. 221. § (1) bekezdését, 339. § (1) bekezdését, valamint a 341. § e) pontját, hiszen a megváltoztatás lehetőségét is csak jogszabálysértő határozat esetén teszi lehetővé a törvény.
Megjegyezte az alperes, hogy a felperes keresete is hiányos volt e tekintetben, mivel jogszabálysértésre egyáltalán nem hivatkozott.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdésének megfelelően tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a megyei munkaügyi bíróság kiterjedt bizonyítási eljárást folytatott le, és részletesen feltárta a tényállást; a bizonyítás irányának meghatározásakor azonban tévedett, az ide vonatkozó jogszabályi rendelkezések nem helytálló értelmezése folytán.
Elsődlegesen leszögezi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes az alperesnél kezdeményezett jelen perben felülvizsgált eljárásban korkedvezményesként az 1975. július 1-től az igénybejelentés napjáig - azaz 2005. április 11-ig - terjedő időszakot, és az üvegolvasztó műszakvezető munkakört jelölte meg.
Az alperes e kérelem tárgyában hozta meg keresettel támadott döntését, így a perben is csak ezen időszak volt vizsgálható; így a kereseti kérelmen túlterjeszkedést jelentette, a közigazgatási perekben is irányadó kereseti kérelemhez kötöttség Pp. 215. §-ában rögzített jogelvének sérelmével (Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 34. számú állásfoglalása), amikor a megyei munkaügyi bíróság ítélete rendelkező részében 2006. március 28. napjáig állapított meg a felperesnek korkedvezményes jogosító szolgálati időt.
Az ügy érdemét illetően hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy a korkedvezményre jogosító szolgálati idő megállapítására vonatkozóan a Tny. vhr. konkrét rendelkezéseket tartalmaz; az ezektől való eltérés - "kvázi" mérlegelési jogkörben - nem megengedett, és így jogszabálysértő.
A Tny. vhr. 2. § (1) bekezdése értelmében a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékét az 1. számú melléklet tartalmazza.
A Tny. vhr. 2. § (5) bekezdése szerint a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékében felsorolt munkaköri meghatározásokat kiterjesztően értelmezni nem lehet.
A Tny. vhr. 7. § (1) bekezdése alapján az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság - a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium véleményére is figyelemmel - engedélyezheti a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékében felsorolt munkakörben eltöltött idő korkedvezményre jogosító időként történő figyelembevételét akkor is, ha a jegyzék szerint a korkedvezmény ágazati hatálya az üzemre nem terjed ki.
A Tny. vhr. 7. § (2) bekezdése határozottan kimondja, hogy ha a munkakör azonosítása tekintetében vita merül fel, az azonosítás kérdésében az illetékes minisztérium, és az adott munkakör szerint illetékes szakmai (ágazati) érdekképviselet(ek), szakszervezet(ek) központi szerve/i) véleményének a meghallgatásával az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság dönt.
A Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint a megyei munkaügyi bíróság eljárása során a Tny. vhr. 7. § (2) bekezdését teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, amikor is a munkakör-azonosítás tekintetében bizonyítási eljárást folytatott le, majd annak általa értékelt és mérlegelt eredményével anulálta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság e tárgyban, a felperes ügyében meghozott 8/3-193-2/2006. számú döntését.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróságnak a Tny. vhr. 7. § (2) bekezdése alapján figyelemmel kellett volna lennie arra, hogy az alperes az ONYF munkakör azonosítása tekintetében meghozott döntését nem mérlegelhette felül; ez esetben pedig a felperes keresetét elutasító döntést lehetett volna csak hozni, a mérlegelési jogkör jogszerű gyakorlásával kapcsolatos, Pp. 339/B. §-a alapján. Így a munkaügyi bíróság megsértette a Pp. 206. § (1) bekezdését is, amikor az ONYF Tny. vhr. 7. § (2) bekezdése alapján a munkakör azonosítása körében meghozott döntését hatáskörén túlterjeszkedve - a tanúvallomások és saját meggyőződése alapján - a Pp. 339/B. §-át sértő módon felülmérlegelte. Megállapította azt is a Legfelsőbb Bíróság, hogy a munkaügyi bíróság ítélete sérti a Tny. 8. §-át és a Tny. vhr. 2. § (5) bekezdését is. A vitatott munkakör hatályánál a Tny. vhr. 1. számú melléklete munkaidőt nem jelöl meg, ezért az e munkakörben dolgozó részére korkedvezményt csak akkor lehet megállapítani, ha az adott munkakörben napi 8 órát dolgozott. A felperes a közigazgatási eljárás során beszerzett munkaköri leírásai alapján azonban ún. olvasztár művezetői munkakörben dolgozott, napi 8 órában. A munkaköri leírásokból is kiderül, hogy a felperes napi munkaidejének egy részét nem az üvegolvasztói feladatok ellátásával, hanem - művezetőként - a hozzá beosztott dolgozók irányításával, valamint az ezzel kapcsolatos adminisztrációval töltötte; ebből kiindulva viszont fogalmilag kizárt, hogy a felperes napi 8 órát töltsön üvegolvasztó munkakörben.
Helyesen utalt arra az alperes, hogy a Tny. 8. §-ának 2006. december 31-ig hatályos szövege értelmében a tényleges elvégzett munkát kell ezekben az esetekben figyelembe venni.
Mindezekből következően a munkaügyi bíróság megsértette a Tny. vhr. 2. § (5) bekezdését, amikor a korkedvezményes munkakörre vonatkozó rendelkezéseket egyértelműen kiterjesztően értelmezte.
Tekintettel arra, hogy a közigazgatási határozatok nem voltak jogszabálysértőek, így azok megváltoztatására sincs törvényes lehetőség.
Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes jogszerű és megalapozott döntést hozott a felperes korkedvezményes szolgálati idő megállapítása iránti kérelme tárgyában, ezért a felperes keresetét a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján - a jogerős ítéletnek a Pp. 275. § (4) bekezdése szerinti hatályon kívül helyezése mellett - elutasította. (Legf.Bír. MfvK.IV.10.550/2007.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.