adozona.hu
BH+ 2008.11.522
BH+ 2008.11.522
A gazdálkodó számviteli rendszerében, mérlegében nem szereplő tárgyi eszközzel kapcsolatos beruházás felújítási költségei nem számolhatók el, azok nem az adóalanyiságával kapcsolatosan merültek fel [1992. évi LXXIV. tv. 33. §, 2000. évi C. tv.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság az APEH elnöke által felügyeleti jogkörben hozott határozat rendelkezése alapján a felperesnél 2000-2001. évekre vonatkozó ellenőrzést tartott. Az ellenőrzés eredményeként meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére összesen 71 581 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 56 062 000 Ft minősült adóhiánynak. Ezzel összefüggésben kötelezte a felperest, 28 031 000 Ft bírság, valamint 27 999 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
Az adóhatóság határozata a követ...
BH+ 2008.11.522 A gazdálkodó számviteli rendszerében, mérlegében nem szereplő tárgyi eszközzel kapcsolatos beruházás felújítási költségei nem számolhatók el, azok nem az adóalanyiságával kapcsolatosan merültek fel [1992. évi LXXIV. tv. 33. §, 2000. évi C. tv.]
Az elsőfokú adóhatóság az APEH elnöke által felügyeleti jogkörben hozott határozat rendelkezése alapján a felperesnél 2000-2001. évekre vonatkozó ellenőrzést tartott. Az ellenőrzés eredményeként meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére összesen 71 581 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 56 062 000 Ft minősült adóhiánynak. Ezzel összefüggésben kötelezte a felperest, 28 031 000 Ft bírság, valamint 27 999 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.Az adóhatóság határozata a következő tényálláson alapult.
A felperes tulajdonát képezte 1999. december 21-ig B., S. u. 23., W. u. 16. és K. u. 24. sz. alatti telkeket és épületeket magába foglaló irodaház, amit bérbeadás útján hasznosított. Az épületek átalakítási és felújítási munkálatai még folytak, amikor a felperes 1999. december 21-én a befejezetlen beruházást aktiválta és könyveiből kivezette. A felperes ugyanez nap belépett a D. Kft-be, ahova az ingatlant apportként vitte be. Az apport értéke 7 020 000 000 Ft volt, ezzel a kft. 99,9% üzletrész tulajdonát megszerezte. A vagyonbevitel jogcímét az ingatlan-nyilvántartáson átvezették, ettől kezdődően a D. Kft. - később új néven S. Kft. - gyakorolta az ingatlannal kapcsolatos jogokat.
A felperes a megszerzett üzletrészt ugyanaznap, 1999. december 21-én átruházási szerződéssel eladta a B. GmbH Frankfurt székhelyű vevőnek. Az üzletrész vételárát az úgynevezett forgalmi értékelés módszerével határozták meg.
Az adóhatóság megállapította, hogy sem az apportszerződésben, sem az üzletrész átruházási szerződésben nem utaltak a tervezett adásvételi szerződés elemeire. A felperes az apportszerződéssel lényegében az ingatlannal kapcsolatos valamennyi jogáról lemondott, az ingatlan hasznosításából származó bevételeket a D. Kft. számolhatta el. Ebből következően a felperes az ingatlannal kapcsolatos költségek elszámolására nem volt jogosult. E megállapítás adójogi következményét vonta le az adóhatóság az elsőfokú határozatában.
A fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság, az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
Az alperes kérte a kereset elutasítását és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A Fővárosi Bíróság ítéletével a keresettel támadott alperesi határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
Az elsőfokú bíróság lényegében osztotta a felperes álláspontját. Megállapította, hogy a felek akarata tulajdonképpen változatlanul az irodaház tulajdonjogának az átruházására irányult azzal, hogy nem adásvétel keretében, hanem annak megszerzése, új konstrukció, üzletrész átruházás formájában történt meg. Ettől függetlenül a felek magukra nézve kötelezőnek ismerték el az 1999. október 5-én kötött szerződésben foglaltakat, tehát a felperesnek továbbra is ugyanazokat a szolgáltatásokat kellett teljesíteni a B. GmbH felé, melyet korábban az 1999. október 5-ei szerződésben elvállalt. Így köteles volt a B), C) és F) épületet befejezni, további három évig a bérlőket felkutatni, így az ezzel kapcsolatos költségeket, így különösen a közvetítői költségeket a felperes viselte. A vevő a felperest az irodaház bérbeadásával bízta meg. Ezt a kötelezettséget az eladási árban is érvényesítették a felek. A felperes tehát kötelezettségei az apportálás és üzletrész értékesítést követően is fennmaradnak, ezért helyesen járt el akkor, amikor a kötelezettségével kapcsolatos költségeket a felperes viselte és elszámolta. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes az eltérő álláspont miatt nem tisztázta, hogy a bemutatott költségszámlák tekintetében mik azok, amelyek az 1999. október 5-én kelt szerződésben rögzített szolgáltatásokhoz kapcsolódnak, ezért az elsőfokú bíróság a keresettel támadott határozatok hatályon kívül helyezésével új eljárás keretében kötelezte az adóhatóságot arra, hogy az egyes számlák tekintetében a minősítést elvégezze.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását.
Az alperes lényegében fenntartotta a határozatában foglalt álláspontját és továbbra is hangsúlyozta, hogy a bíróság által kiemelt 1999. október 5-ei szerződés nem jött létre, ezért az abban foglalt előírásokat nem lehetett értékelni. Az apportálást követően felmerülő költségek a bérlők igénye szerinti átalakítás, reklám, kulcsmásolás stb. az ingatlan hasznosításához és nem a beruházásához kapcsolódott. A felperes az ingatlant könyveiből 1999. december 21-én kivezette, az adóhatóság ennek megfelelő adójogi következtetéseket vont le.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, de ebből helytelen jogkövetkeztetésre jutott.
A perbeli esetben az eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes terhére 2000 - 2001. évekre megállapított társasági és általános forgalmi adóhiány valamint ezek következményeinek megfizetésére kötelező adóhatározat a jogszabályoknak megfelelt-e.
E kérdés elbírálásához az eljárás során értékelni kellett a felperes által kötött egyes szerződések rendelkezéseit, az ezzel kapcsolatos ingatlan-nyilvántartási, számviteli adatokat.
A kiinduló pont az volt, hogy a felperes tulajdonában lévő 34243 hrsz-ú természetben B., S. u. 23., W. u. 16. és K. u. 24. számú épületeket magába foglaló irodaházat el kívánta idegeníteni, szándékát az 1999. október 5-ei szerződés tükrözte. Ez a szerződés azonban csak tervezet maradt, hiszen a felek azt nem írták alá. A felperes saját előadása szerint is a konstrukciót adójogi okokból, és azért kellett megváltoztatni, mivel 1999-ben a Bank az adásvételi szerződéshez nem járult hozzá. Emiatt a felperes az ingatlan átruházása érdekében apport és üzletrész átruházási szerződéseket kötött.
Az apportszerződés megkötésével az ingatlan tulajdonjoga a felperestől a D. Kft.-hez került. A felperes a tulajdonváltozásnak szabályszerűen vonta le a jogkövetkezményeit akkor, amikor az ingatlant 1999. december 21-vel az apportszerződés megkötésével aktiválta és a könyveléséből kivezette. A tulajdonjog változást az ingatlan-nyilvántartáson átvezették.
A felperes tehát ezen időponttól már nem rendelkezhetett tulajdonosként az ingatlannal, miután a könyvvitelében az nem szerepelt tárgyi eszközként. Az elsőfokú bíróság tehát tévesen állapította meg ítéletében (8. oldal), hogy a tulajdonjog átruházásától függetlenül volt köteles a felperes egyes szolgáltatásokra, és ebből következnek az adójogi következmények. A felperes ugyanis a per során valóban hivatkozott arra, hogy az 1999. október 5-én kelt szerződést "keret-megállapodásnak" tekintették, melynek egy részeként funkcionált az adásvételi szerződés, és amelyben a felek az osztrák jog alkalmazását kötötték ki egymás közötti jogviszonyukban. Ez a felperesi hivatkozás, a jelen adóügyi határozat felülvizsgálata szempontjából érdektelen.
A nem vitás tényállás szerint ugyanis a felperes az ingatlannal kapcsolatban a valóságban apport és üzletrész átruházási szerződést kötött. E megállapodások megvalósulása alapján állapította meg az adóhatóság az adójogi következményeket. Az a tény, hogy a felperes e szerződések mellett még további kötelezettségeket vállalt, az ingatlan építészeti befejezésével kapcsolatban, illetőleg átalakítási munkákat, valamint bérlő felkutatási szolgáltatásokat, a felek polgári jogviszonyára tartozó belső elszámolási kérdés, de nem befolyásolhatja a hazai adójogszabályokban kötelezően előírt rendelkezések alkalmazását.
Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa tv.) 33. § (1) bekezdés a) pontja szerint nem vonható le előzetesen felszámított adó, ha az adóalany a terméket és szolgáltatást egészben, vagy részben nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységhez használja fel, hasznosítja.
Tekintettel arra, hogy a felperes tulajdonjoga az apportálással megszűnt, az irodaházzal kapcsolatos bármilyen beruházási költségek már nem szolgálták a felperes adóalanyiságát eredményező gazdasági tevékenységét.
A számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény, illetőleg a 2000. évi C. törvény értelmező rendelkezésének 7., 8., 9., pontja rendelkezik arról, hogy mi minősül beruházásnak, felújításnak, karbantartásnak. Mindezek a munkálatok egyértelműen az adott gazdálkodó számviteli rendszerében, mérlegében nyilvántartott tárgyi eszközével kapcsolatos fogalmat takarnak. Így ebből a megközelítésből is következik, hogy amennyiben a felperes a tárgyi eszközei sorából a tulajdonosváltozás miatt az adott irodaház ingatlant kivezette, így az általa elvégzett különböző felújítási, karbantartási munkálatok, beruházási költségeit nem volt mivel szemben elszámolnia. Ennek megfelelően helyesen járt el az adóhatóság, amikor a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 8. § (1) bekezdés d) és n) pontja alapján megállapította, hogy az adózás előtti eredményt növeli az a költségként, ráfordításként elszámolt, az adózás előtti eredmény csökkentéseként számításba vett összeg, amely nincs összefüggésben a vállalkozás, a bevételszerző tevékenységgel.
Mindezekből következően nincs jelentősége annak, hogy az adóhatóság az egyes költségszámlák tekintetében tisztázta-e a tényállást. Itt jegyzi meg a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy az üzletrész elidegenítési szerződés már más felek között jött létre. Abban a felperes nem is vett részt, így ez okból is közömbös, hogy az üzletrész vételára a perrel érintett években hogyan módosult.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes keresettel támadott határozata megfelelt a jogszabályoknak, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Legf.Bír. Kfv.I.35.035/2007.)