adozona.hu
BH 2008.11.310
BH 2008.11.310
A munkavállalóra terhesebb kármegosztásnak nincs helye, ha a munkáltató terhére lényeges, alapvető kötelezettségszegések állapíthatók meg [Mt. 174. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az 1997. május 11-én történt üzemi balesetével összefüggésben felmerült vagyoni és nem vagyoni kára, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével 6 318 601 forint és kamata, 2006. május 1-jétől havi 11 756 forint járadék, valamint perköltség megfizetésére kötelezte az alperest, egyebekben a keresetet elutasította. Az elsőfokú bíróság által megállapított összegből 4 000 000 forint volt a nem vagyoni kártérítés.
A munkaüg...
BH 2008.11.310 A munkavállalóra terhesebb kármegosztásnak nincs helye, ha a munkáltató terhére lényeges, alapvető kötelezettségszegések állapíthatók meg [Mt. 174. §].
A felperes keresetében az 1997. május 11-én történt üzemi balesetével összefüggésben felmerült vagyoni és nem vagyoni kára, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest.A munkaügyi bíróság ítéletével 6 318 601 forint és kamata, 2006. május 1-jétől havi 11 756 forint járadék, valamint perköltség megfizetésére kötelezte az alperest, egyebekben a keresetet elutasította. Az elsőfokú bíróság által megállapított összegből 4 000 000 forint volt a nem vagyoni kártérítés.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1978. május 17-étől állt az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában, utolsó munkaköre gépészeti hibaelhárító volt. 1997. május 11-én szakaszvezetői utasítás nélkül, az üzem területén működő vállalkozások egyik alkalmazottja kérésére az egyik szállítószalag meghibásodását próbálta elhárítani, amikor a bal kézfeje beszorult a védőburkolat nélküli meghajtódob és a heveder közé. A sérülés miatt a felperes bal keze deformálódott, csuklóízületében nagyfokú mozgáskorlátozottság áll fenn, az ujjak ún. karomállásban vannak. Munkaképesség-csökkenése 67%-os, amelyből 50% az üzemi baleset következménye. A felperes munkaviszonyát az alperes 1998. december 10-én szüntette meg rendes felmondással, azon indokolással, hogy a munkavállaló a részére felajánlott rehabilitált munkakört nem fogadta el.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a munkáltató a felügyelet-ellenőrzési napló tiltó bejegyzése ellenére az érintett szállítószalagot nem állította le, és nem intézkedett a hiba kijavításáról; hiányzott a dob védőburkolata, az alperes nem gondoskodott a közlekedési és ellenőrzési útvonal biztonságos állapotáról. A bíróság a munkáltató terhére értékelte, hogy nem követelte meg műszakkezdéskor az egyes munkafolyamatokhoz szükséges eligazítás megtartását. Ugyanakkor megállapította, hogy a felperes utasítás hiányában kezdett a hibaelhárításhoz, elvárható lett volna tőle a szalag megfigyelését megelőzően az üzemben lévő rendszer leállítása, és kifejezett munkaköri kötelezettség hiányában is a munkaterületről a homok eltávolítása. A bíróság a közrehatás mértékét a munkáltatóra terhesebben 80%-20%-ban állapította meg, így 4 000 000 forint nem vagyoni kár és 2 318 601 forint vagyoni kártérítés (dologi kár, gyógyszerköltség, elmaradt szénjárandóság, hűségjutalom és kiesett mezőgazdasági jövedelem) megfizetésére kötelezte az alperest azzal, hogy a felperes 2006. május 1-jétől 11 756 forint járadékra is jogosult.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta, és a felperesnek járó nem vagyoni kártérítés összegét 2 500 000 forintra és kamatára leszállította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és a vagyoni kárigények fellebbezéssel érintett része tekintetében az elsőfokú bíróságot új eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint tényként állapítható meg, hogy a középkorúnak mondható felperes a perbeli baleset miatt súlyos és tartós testi fogyatkozással kénytelen élni. Ez a testi épséghez és egészséghez fűződő alkotmányos alapjogát súlyosan sértő állapot, amely mellett értékelni kell az esztétikai hátrányokat, valamint az állandóan jelentkező fájdalmat. Mivel a baleset felerészben a felperes hibájából következett be, így a másodfokú bíróság 2 500 000 forintot tartott reális kompenzációs lehetőségnek. A jogerős ítélet további megállapításai szerint a vagyoni kártérítés egyes, fellebbezett tételei tárgykörében a tényállás nincs kellőképpen felderítve, így ennek érdemi felülbírálatára nem volt lehetőség.
A jogerős ítélettel szemben a felperes, mind az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt.
A felperes a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte arra hivatkozással, hogy a másodfokú bíróság törvénysértően állapította meg a tényállást. A balesetet megelőzően a felperes legalább fél évig ügyeletesi feladatot nem látott el, a motor körüli körülmények előtte nem voltak ismertek, és a biztonságos mozgást akadályozó tényezőkről sem volt tudomása. Erre figyelemmel a felperes 80%-20%-os kármegosztást kért megállapítani az alperesre terhesebben. További érvelése szerint a hatályon kívül helyezett rész tekintetében a bizonyítási kötelezettségének eleget tett, a másodfokú bíróság pedig nem indokolta részletesen az e körben hozott döntését.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, a kereset elutasítására irányult. Érvelése szerint a felperes szakképzett, évtizedes tapasztalattal rendelkező dolgozó, aki a balesetvédelmi oktatásokon az alperestől a javítások módjáról megfelelő tájékoztatást kapott, a baleset kizárólag az ő felróható magatartása miatt következett be. Az alperes a jogalapon túl a követelés összegszerűségét is vitatta arra hivatkozással, hogy a felperes e körben bizonyítási kötelezettségének sem tett eleget.
A felperes felülvizsgálati kérelme részben alapos, míg az alperes felülvizsgálati kérelme megalapozatlan.
A baleset körülményeire nézve a Bányakapitányság folytatott legkorábban vizsgálatot, és határozatával azt rögzítette, hogy a baleset oka a sérült figyelmetlen, szakszerűtlen tevékenysége volt, amelyhez hozzájárult a baleset környezetének rendezetlensége és a munka szervezetlensége.
A bíróságok által lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként az volt megállapítható, hogy a felperes kifejezett munkáltatói utasítás hiányában kezdett a munkafolyamathoz anélkül, hogy a szállítószalagot leállította, a védőburkolat hiányát észlelte volna, és ezen munkavédelmi követelmény betartása érdekében intézkedett volna. Nem gondoskodott - munkaköri kötelezettségének hiányában is - a saját biztonsága érdekében a homok eltávolításáról. Ugyanakkor az alperes terhére volt értékelhető, hogy védőburkolat nélkül működtetett szállítószalagot, a szakvezető a műszak kezdéskor megfelelő eligazítást nem tartott, illetve nem oldotta meg a közlekedési útvonal tisztán tartását.
A munkáltató kártérítési felelősségét aszerint kell megállapítani, amilyen arányban a munkavállaló munkaviszonyával összefüggésben keletkező egészség-károsodása a kár bekövetkezéséhez hozzájárult (470. EH). A kármegosztás helyes arányáról az MK 31. számú állásfoglalás ad eligazítást. Eszerint abból kell kiindulni, hogy a munkáltatót a munkavállaló vétkessége nélkül is kárfelelősség terheli [Mt. 174. § (1) bekezdés], ezért a munkáltató vétkessége szükségképpen csökkenti a munkavállaló vétkes közrehatásának súlyát. Ez pedig kihatással van a kárviselés arányára, amely az eset összes körülményétől függő mértékben eltolódhat a munkavállaló terhére is. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a Legfelsőbb Bíróság - (megismétlés nélkül) egyetértve az elsőfokú bíróság jogi mérlegelésével - az elsőfokú bíróság által megállapított 80%-20%-os kármegosztást állapította meg a munkáltatóra terhesebben.
A munkahelyi baleset miatt egészségkárosodott munkavállaló nem vagyoni kára megtérítésére irányuló igénye elbírálásakor azt kell értékelni, hogy a sérelem hozzávetőleges ellentételezésére milyen mértékű vagyoni szolgáltatás nyújt körülbelül egyenértékű más nemű kompenzációt a nehezített életvitelhez [BH 1993/127., 34/1992. (VI. 1.) AB határozat]. Ennek során a nem vagyoni kártérítés összege meghatározásakor figyelemmel kell lenni egyrészt a káronszerzés tilalmára, illetve a kellő mértéktartás elvén alapuló bírói gyakorlatra, másrészt a sérelem által előállt konkrét, egyedileg megállapítható hátrányokra és azok súlyára az Mt. 177. §-ának (2) bekezdése helyes értelmezése szerint.
A gyakorlatilag használhatatlanná vált bal kéz, a felszabadult életvitelt akadályozó fájdalmak, az eredeti munkakörre végleges alkalmatlanság, a fizikai tevékenységek végzésében fennálló korlátozottság olyan hátrányok, amelyek a középkorú, gépszerelői képzettséggel rendelkező és ebben a munkakörben több évtizedes gyakorlattal bíró felperes számára a baleset következményeként nyilvánvalóan súlyos hátrányt jelentenek. Az előbbiekre tekintettel a felperes helytállóan sérelmezte a kár nagyságához képest arányosnak nem tekinthető nem vagyoni kártérítést, amelynek mértékét - a kármegosztásra is tekintettel - az elsőfokú bíróság állapította meg helyes mértékben.
A felperes sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a vagyoni kárigényekről rendelkező elsőfokú bírósági döntést hatályon kívül helyezte, noha ebben a körben is eleget tett bizonyítási kötelezettségének. Nincs helye felülvizsgálatnak a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezésről rendelkező végzése ellen [Pp. 270. § (2) bekezdés, 273. § (2) bekezdés a) pont, BH 1996/43.]. Ebből következően a felülvizsgálati kérelemnek ezen részével a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem foglalkozhatott.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős részítéletnek a nem vagyoni kártérítés mértékére vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, ebben a körben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.140/2007.)