adozona.hu
AVI 2008.7.74
AVI 2008.7.74
A lakások értékesítése nem tartozik a tárgyi adómentesség alá tartozó termékértékesítés körébe (1992. évi LXXIV. tv. 2. sz. mell.)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság 1999 és 2000 évek vonatkozásában bevallások utólagos átfogó vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott, melynek eredményeként határozatával 107 506 000 Ft adókülönbözetet, 52 296 000 Ft adóhiányt, 5 230 000 Ft adóbírságot és 2 733 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg a felperes terhére. A tényállás szerint a felperes 1997. október 31-én megállapodást kötött az A. Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft.-vel vételi jog létesítéséről a kizárólagos tulajdonában lévő B....
AVI 2008.7.74 A lakások értékesítése nem tartozik a tárgyi adómentesség alá tartozó termékértékesítés körébe (1992. évi LXXIV. tv. 2. sz. mell.)
Az elsőfokú adóhatóság 1999 és 2000 évek vonatkozásában bevallások utólagos átfogó vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott, melynek eredményeként határozatával 107 506 000 Ft adókülönbözetet, 52 296 000 Ft adóhiányt, 5 230 000 Ft adóbírságot és 2 733 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg a felperes terhére. A tényállás szerint a felperes 1997. október 31-én megállapodást kötött az A. Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft.-vel vételi jog létesítéséről a kizárólagos tulajdonában lévő B., A. út 25. számú alatt található, az ingatlan-nyilvántartásban lakóház és udvar megnevezéssel szereplő ingatlan vonatkozásában. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az Országos Műemlékvédelmi Hivatal javaslatára az ingatlan elidegenítéséhez szükséges jóváhagyását megadta, az OMVH sem emelt kifogást a tervezett adásvétel ellen, az állam elővásárlási jogáról lemondott. A földhivatal a vételt az ingatlan tulajdoni lapján 1999. december 2-án bejegyezte. A felperes 1999. december 2-án - 1999. november 29-i teljesítési időponttal - állította ki a számlát, amelyen 440 millió forintot tüntetett fel a lakóingatlan tárgyi mentes értékesítéseként.Az adóhatóság szerint a szóban forgó ingatlan nem tekinthető lakóingatlannak, mert az épület nagyobb részében nem lakás célból került hasznosításra (Állami Balettintézet, különböző vállalkozások), valamint az értékesítés szándéka sem lakás célú felhasználására vonatkozott (tervezett szállodaépítés). Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 30. § (1) bekezdése szerinti tárgyi adómentes értékesítésnek nem tekinthető, így a 28. § (1) bekezdésébe ütközik. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperesi határozat hatályon kívül helyezését kérte. Részben vitatta a tényállás megállapítását azzal, hogy az NKÖM az ingatlan funkciójának megváltoztatásához elvi engedélyt nem adott, ilyenre nem került sor. Az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 21. pontja értelmében megfelel a lakóingatlan fogalmának az a tény, hogy az ingatlanban a Balettintézet működött, nem változtatta meg az ingatlan-nyilvántartást. Az alperes határozat kézbesítésének körülményeire figyelemmel az adó-megállapításhoz való jog elévülésére is hivatkozott.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 164. § (1) bekezdésére figyelemmel vizsgálta a felperes elévülésre való hivatkozását, de azt nem találta megalapozottnak, mivel az Art. 124. § (2) bekezdése alapján kézbesítettnek kell tekinteni az adóhatósági iratot, ha a címzett az átvételt megtagadta.
Az elsőfokú bíróság értelmezése szerint az ügyben a műemlékvédelemre vonatkozó rendelkezések irrelevánsak, csak azért kerültek az alperesi határozatban megemlítésre, mert azok tovább valószínűsítették az ingatlan elidegenítéséhez kapcsolódó szándékokat (szállodaként! üzemeltetés).
Az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 21. pontja lakóingatlan vonatkozásában konjunktív kettős feltételt tartalmaz. Egyrészt az ingatlannak lakás céljára létesültnek kell lennie, valamint az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, illetve lakás megnevezéssel kell szerepelnie. Kizárólag szoros nyelvtani értelmezés mellett a felperes hivatkozása nem okszerűtlen.
Ugyanakkor az elsőfokú bíróság véleménye szerint a jogalkotó feltehető akaratára is tekintettel kell lenni, amely az adott rendelkezés részletesebb elemzését teszi szükségessé.
A teleológiai értelmezés alapján az elsőfokú bíróság utalt az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 21. pontjának második mondatára, mely szerint nem minősül lakóingatlannak a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült, így különösen: a garázs, műhely, üzlet, a gazdasági épület. Az Áfa. tv. 2. számú mellékletének 2. pontjának második fordulata kivételt képez a lakóingatlan értékesítésének áfa-mentessége alól az építés befejezése előtti értékesítés, valamint az építés befejezését követő első értékesítés tekintetében. Mindezekből azt a jogkövetkeztetést vonta le az elsőfokú bíróság, hogy a jogalkotói szándék csak a ténylegesen, de facto lakás céljára szolgáló ingatlanok esetében engedi meg az adómentességet. A jogalkotó célja csak a ténylegesen lakás céljára szolgáló ingatlanok esetére terjed ki, ezért szükséges a ténylegesség értékelése. Az alperes ennek alapján járt el, amikor vizsgálta, hogy az ingatlan valóban lakás célokat szolgál-e, illetve értékelte az értékesítés során felmerült szándékokat.
Az elsőfokú bíróság kitért arra is, hogy az alperes valóban csak a perben hivatkozott először arra, hogy egyébként az ingatlan első értékesítéséről van szó, amely szoros nyelvtani értelmezés mellett egyébként helytálló hivatkozás lenne. Ugyanakkor nem vitás, hogy a perben az alperes nem helyezheti határozatát más jogalapra.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a teleológiai értelmezést figyelembe véve az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 21. pontjában meghatározott két konjunktív feltétel szükséges, de nem elégséges feltétele az adómentességnek.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését arra hivatkozással, hogy az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 21. pontjának megfelelt a perbeli ingatlan értékesítése, e jogszabályhelyet az elsőfokú bíróság jogszabálysértő módon értékelte. E körben nem kell vizsgálni az ingatlan használatának, illetve hasznosításának körülményeit.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában tartását indítványozta azzal, hogy a tényleges használatot, illetve hasznosítás célját is vizsgálni kell. Továbbra is fenntartotta, hogy első értékesítésről van szó.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 7. sorszámú ítéletét, és az alperes határozatát - az elsőfokú adóhatározatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot újeljárás lefolytatására kötelezte.
Az Áfa. tv. 2. sz. melléklet 30. § (1) bekezdés 2. pontja értelmében főszabály szerint a lakóingatlan értékesítése a tárgyi adómentesség alá tartozó termékértékesítések közé tartozik. Az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 21. pontja kifejezetten meghatározza, hogy mi minősül az Áfa. tv. alkalmazásában lakóingatlannak. E szerint lakóingatlan a lakás céljára létesített, és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan. A lakóingatlan fogalmának meghatározásánál is ebből kell kiindulni, más jogszabály (pl.: az ingatlan-nyilvántartási tv., illetéktörvény) rendelkezései nem lehetnek irányadóak.
Az elsőfokú bíróság helytállóan hivatkozott arra, hogy a kizárólag nyelvtani jogszabály-értelmezés szerint a felperes keresete teljes mértékben megalapozott lenne. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság azzal is egyetértett, hogy a perben eldöntendő jogkérdésnél szélesebb körben kell a vizsgálatot lefolytatni.
E vizsgálatnál a Legfelsőbb Bíróság figyelemmel volt azokra az adójellegű perekre, ahol a jogi jelleg és tényleges helyzet pl.: használat eltértek egymástól és ez az eltérés kihatással volt az adófizetési kötelezettségre, vagy az adómentesség vizsgálatára. Az alperesi ellenkérelemben hivatkozott Kfv. I. 35.461/2002/10. sorszámú ítélet megállapította, hogy mind az alperes, mind az elsőfokú bíróság tévesen minősítette a perbeli ingatlant az Áfa. tv. szempontjából lakóingatlannak. A tényállás szerint ugyanis a perbeli lakás ugyan szolgálati lakásként funkcionált, de az ingatlan-nyilvántartásban nem lakóház vagy lakás megnevezéssel tartották nyilván. Ebből következően az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdésének 21. pontjában meghatározott két konjunktív feltétel egyike nem valósult meg. Ebből következően ahhoz, hogy az Áfa. tv. szempontjából valamely ingatlan lakásnak minősüljön, elsődleges, hogy e kettős feltételnek megfeleljen.
A Legfelsőbb Bíróság hivatalos gyűjteményének 2004/1/1071. szám alatt megjelent eseti döntés a helyi adómentességgel foglalkozott. Ez ki fejtette, hogy a helyi adóról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 13. § h) pontja szerinti adómentesség megállapításához szükséges az épület mezőgazdasági tevékenység céljára szolgáló minősítése, vagyis ilyenként történt nyilvántartása, másrészt ténylegesen ilyen jellegű tevékenység céljára is kell használni. Tehát az adómentesség érvényesítéséhez nem elégséges a jogi állapot, az ingatlan-nyilvántartás szerinti helyzet, hanem a tényleges használatot is vizsgálni kell.
Ennek indoka nyilvánvalóan az, hogyha az ingatlan tulajdonosa szándékosan vagy gondatlanul elmulasztja a szükséges átminősítés kérelmezését és ennek az ingatlan-nyilvántartásban való átvezetésének kérését, ebből a nem rendeltetésszerű joggyakorlatból jogi előnyt nem élvezhet.
Az, hogy a lakóingatlannál a használatot, illetve annak jellegét is vizsgálni lehet, sőt kell, azt maga az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 21. pontjának 2. mondata is megteremti. Ezek szerint nem minősül lakóingatlannak a lakóépülethez tartozó földrészlet, valamint az azon létesített, a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült, így különösen: a garázs, a műhely, az üzlet, a gazdasági épület. Ezek a nem kizárólagosan lakás célját szolgáló épületek, épületrészek tehát nem osztják a lakóingatlan fogalmát. Ezt az elkülönítést nyilvánvalóan csak a használat vizsgálata alapján lehet megtenni.
Az alperes által hivatkozott másik eseti döntés a Kfv. III. 27.930/2005/8. sorszámú ítélet is kifejti, a perbeli esetben az ingatlan jogi jellege az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint lakóház és udvar volt. Ugyanakkor az ott kiadott építési engedélynek megfelelően már funkcióváltozás történt az épületben, hiszen menedzserklub és étteremként működött. Nyilvánvalóan ezzel elveszítette a lakóingatlan jellegét, mert a tényleges használat nem tükrözte az ingatlan-nyilvántartás adatait. Ebben az esetben is nyilvánvalóan elmaradt a tényleges használat szerinti ingatlan-nyilvántartás átvezetése, bár ez a jelen per szempontjából nem állapítható meg, hogy ennek mi volt az indoka.
A fenti elemzésből megállapítható, hogy az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 21. pontjában meghatározott két konjunktív feltétel mindenképpen szükséges az ingatlan Áfa. tv. szerinti lakóingatlanná minősítéséhez, de - mint ahogyan az elsőfokú bíróság is megfogalmazta - ezek a feltételek még nem elégségesek. Az adómentesség vagy adókedvezmény igénybevételéhez szükséges a használat vizsgálata is, vagyis ténylegesen lakóingatlanként, részben lakóingatlanként használják.
A perbeli esetben az alperes által sem vitatottan a B., A. út 25. szám alatti ingatlanban részben lakások voltak, részben nem lakás céljából került hasznosításra (Állami Balettintézet, különböző vállalkozások). Ebből következően részben tárgyi adómentes, részben általános forgalmi adóköteles termékértékesítésben vett részt a felperes vevőként. A gazdasági eseményről készült számlának is ezt a kettősséget kellett volna tükröznie. Az adóhatóság tehát jogszerűen vizsgálta az ingatlan használatát, hasznosítását, ugyanakkor jogszabályt sértett, amikor nem tett különbséget a részben lakóingatlanként, részben nem lakás céljára szolgáló ingatlan Áfa. tv.-beli megítélésében.
Az alperes jogerős határozatában nem, csak az elsőfokú bírósági eljárás során, majd a felülvizsgálati eljárásban hivatkozott arra, hogy az építés befejezését követő első értékesítésről van szó, így az Áfa. tv. 2. sz. melléklet 30. § (1) bekezdés 2. pontjának utolsó fordulata alapján a lakások, mint lakóingatlanok értékesítése sem tartozik a tárgyi adómentesség alá tartozó termékértékesítés közé. E körben az elsőfokú bíróság helytállóan utalt arra, hogy az alperes erre a jogerős határozatában nem hivatkozott, és más jogi álláspontra már az eljárás során nem helyezkedhetett volna. A közigazgatási per feladata az alperes határozatának felülvizsgálata, az abban megállapított tényállás az abban kifejtett jogi érvelésre figyelemmel.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy erős kritika alá kellene venni az alperesnek ezt a megállapítását, hiszen a XIX. század végén épült épület esetében valószínűtlen, hogy az építés befejezését követő első értékesítésről lenne szó. Az első értékesítést nyilvánvalóan nem úgy kell értelmezni, hogy a korábbi IKV kezelésében lévő állami ingatlan felperesi tulajdonba adását követően ez az első értékesítés. Az Áfa. tv. az építés befejezését követő első értékesítésről rendelkezik.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy mind az elsőfokú bíróság ítélete, mind az alperes határozata jogszerű annyiban, hogy az ingatlan lakóingatlanként történt értékesítésénél és értelmezésénél figyelemmel kell lenni a használat, hasznosításra is. Ugyanakkor nem vették figyelembe, hogy a perbeli ingatlannál mind a lakáscélú, mind a nem lakáscélú használat, hasznosítás megvalósult.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján az alperes határozatát - az elsőfokú adóhatározatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az újeljárásban az adóhatóságnak a lakáscélú, illetve a nem lakáscélú hasznosítás, használat arányára figyelemmel kell megállapítani a tárgyi adómentesség alá tartozó termékértékesítés, illetve az általános forgalmi adófizetési kötelezettség alá tartozó termékértékesítés arányát. Ennek alapján kell megállapítani a felperest terhelő adókülönbözet, adóhiány és járulékok összegszerűségét. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.088/2006.)