adozona.hu
AVI 2007.12.118
AVI 2007.12.118
Az adókedvezmény törvényi céljának megvalósulását az adózónak kell bizonyítania (1995. évi CXVII. tv. 1. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság 2002. évre ellenőrzést tartott a felperesnél a személyi jövedelem és az egyes járulékfizetésekkel kapcsolatosan.
Az ellenőrzés eredményeképpen meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére 1 832 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 1 830 000 Ft adóhiánynak minősült.
Kötelezte 915 000 Ft bírság, és 226 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 2004. május 14-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és az adókülö...
AVI 2007.12.118 Az adókedvezmény törvényi céljának megvalósulását az adózónak kell bizonyítania (1995. évi CXVII. tv. 1. §)
Az adóhatóság 2002. évre ellenőrzést tartott a felperesnél a személyi jövedelem és az egyes járulékfizetésekkel kapcsolatosan.Az ellenőrzés eredményeképpen meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére 1 832 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 1 830 000 Ft adóhiánynak minősült.
Kötelezte 915 000 Ft bírság, és 226 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 2004. május 14-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és az adókülönbözet összegét 1 793 000 Ft-ban állapított meg, melyből 1 791 000 Ft minősült adóhiánynak, a bírságot 895 000 Ft, a késedelmi pótlékot pedig 219 000 Ft-ra mérsékelte.
A határozat indokolása szerint a felperest azért kötelezték ezen összegek megfizetésére, mivel a felperes 2002. április 1-jén megállapodást kötött a B. Önsegélyező Pénztárral, mely szerint a vele munkaviszonyban álló munkavállalói javára, akik a Pénztár tagjai, havonta és személyenként 50 000 Ft munkáltatói hozzájárulást fizet be.
A felperes dolgozói, mint pénztártagok, lakásfenntartási támogatást igényeltek a Pénztártól, melyet a munkáltató által befizetett hozzájárulásból 13%-os működési költséggel csökkentve havonta felvettek.
Az adóhatóság megállapítása szerint a felperes a B. Önsegélyező Pénztárral való megállapodásával kizárólag azt kívánta elérni, hogy a dolgozóinak a kötelező járulékfizetés teljesítése nélkül jövedelmet juttasson.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és fenntartotta jogi álláspontját.
A Fővárosi Bíróság 9. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az adózás rendjéről szóló perbeli időben hatályos 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése, valamint 1/A. § (1) bekezdése alapján kifejtette, hogy az adóhatóság jogosult volt a felek által kötött szerződést, valamint a szerződéses kapcsolatrendszer és gazdasági eseményt vizsgálni.
Az alperes helyesen minősítette a Pénztár közbeiktatásával a magánszemélyek részére nyújtott szolgáltatásokat munkaviszonyból származó nem rendszeres jövedelemnek.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
A felperes fenntartotta és továbbra is hangsúlyozta azt a jogi álláspontját, hogy a felperesnek nem volt adókikerülési szándéka, az önkéntes biztosító pénztárakról szóló törvény szellemében utalta át a munkáltatói hozzájárulását. Az adóhatóság a vizsgálatát nem megfelelően folytatta le. Határozata ellentmondásban áll a korábbi pénzügyminisztériumi tájékoztatással. Bizonyítási indítványoknak az adóhatóság nem adott helyt, ezért indokolt az új eljárásra kötelezés.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 9. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A magánszemély minden jövedelme adóköteles, ettől eltérő szabályt, az adóból kedvezményt, társadalmilag kiemelt kivételes célok érdekében csak törvény állapíthat meg. Adókötelezettségek, az adó mértékét befolyásoló, a magánszemély adójának csökkentését eredményező eltérő szabály adókedvezmény csak annyiban alkalmazható, illetőleg érvényesíthető, amennyiben az annak alapjául szolgáló szerződés, jogügylet, más hasonló cselekmény tartalma megvalósítja az eltérő szabály, az adókedvezmény célját. Az alkalmazhatóságot, illetőleg érvényesíthetőséget annak kell bizonyítani, akinek az érdekében áll. Ha a felek az adókedvezményt a szokásos piaci értéktől, áraktól való eltérésekkel színlelt jogügyletekkel kívánják érvényesíteni, növelni az adószabályok alkalmazásának előnyeit, akkor azokat az adókötelezettség megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni. A magánszemély, vagy annak adózásában közreműködő azt befolyásoló más személy egyaránt köteles a vonatkozó rendelkezések alkalmazása során az adókötelezettséget az adó mértékétől befolyásoló tényezők esetében érvényesíteni a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 1. § (1)-(5) bekezdésében foglalt alapelveket.
Az Szja. tv. 24. § (1) és (3) bekezdése, 47. § (3) bekezdése értelmében a munkáltató által munkavállaló részére kifizetett összeg munkaviszonyból származó nem rendszeres jövedelemnek minősül, ami az összevont adóalap részét képezi, és ez után a munkáltatót adóelőleg megállapítási kötelezettség terheli.
Az Szja. tv. 1-es számú melléklete tartalmazza az adómentes jövedelmek felsorolását, pontosan megfogalmazva egyben azokat a célokat is, amelyek érdekében az adómentességet a jogalkotó megalkotta. Ezek egy része szociális megfontoláson alapul (p1. a szociális juttatások, egyes lakáscélú támogatások) más jövedelmet pedig más szempontból - a kettős kifizetés elkerülése érdekében, vagy gazdasági társadalmi megfontolásokból - mentesülnek az adózás alól. (pl. alapítványi kifizetések).
Az 1. számú melléklet 6. pontja "a károk megtérülése, a kockázatok viselése körében" tekinti adómentesnek a 6.5. pont szerinti az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztár törvényben előírt szolgáltatását.
Mivel az Szja. tv. 1-es számú melléklet 6.5. pontja a pénztártörvényben előírt szolgáltatásáról rendelkezik adómentes bevételként, így nem hagyható figyelmen kívül az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (a továbbiakban: Öpt.) preambulumában rögzített cél, alapelvek, a törvényben meghatározott fogalmak, és a jogintézménynek a rendeltetése sem.
Az Öpt. 2. § (2) bekezdés a) pontja értelmében a Pénztár természetes személyek által a függetlenség, kölcsönösség, szolidaritás, és az önkéntesség elve alapján létrehozott társadalombiztosítási ellátásokat kiegészítő, pótló, illetve ezeket helyettesítő szolgáltatásokat, továbbá az egészség védelmét elősegítő ellátásokat szervező, és finanszírozó társulás. A Pénztár szolgáltatásait a tagdíj befizetésekből az egyéni számlavezetés alapján kell szerveznie, finanszíroznia, nyújtania. A tevékenységéhez kapcsolódó gazdálkodási és felelősségi szabályokat, valamint jogosultságát az Öpt. szabályozza. Az Öpt. 10. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a Pénztár a következő támogatásokat nyújthatja: munkanélküliek, keresőképtelenek segélyezése jogszabály által előírt szociális kötelezettségek alapján biztosított kiegészítő ellátások, gyógyszer- és gyógyászati segédeszközök árának támogatása, gyereknevelési támogatás, elhalálozás esetén hátramaradottak támogatása. Az Öpt. megalkotásával a törvényben kifejezésre juttatott jogalkotói cél tehát egy olyan rendszer létrehozása volt, mely öngondoskodásra épül. Ezért preferálja adómentes bevételként az Szja. tv. a kockázatviselést, az önsegélyezést. A Pénztár nem vitásan szolgáltatási szabályzatát maga alkotja meg, az adóhatóság és a bíróság azonban jogosult a Pénztárral kötött ügyletek és szolgáltatások adójogi minősítésére.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a Pénztár - a tagdíj összegét és a működési költséget levonva - teljesítette a kifizetéseket a pénztártag munkavállalók részére, lakásfenntartási hozzájárulás jogcímén a pénztártagok a szolgáltatásokat röviddel azután vették igénybe, hogy a felperes a tagdíj hozzájárulás összegét átutalta. A tagok a szolgáltatást csak nyilatkozatot kitöltve igényelték és - a szociális rászorultság vizsgálata nélkül - kapták meg, annak összege pedig a munkáltatói hozzájárulás mértékétől függött. A felperestől jutalomban nem részesültek, a munkáltatói tagdíj-hozzájárulás összege tagonként és havonta nem haladta meg a minimálbér összegét. A munkavállalók jövedelmének kiszámításánál ezt az összeget nem vették figyelembe, ez az összevont adóalapjukat is csökkentette, ugyanakkor - mint adómentes bevételt - a befizetett pénzt is visszakapták, és a munkáltatót sem terhelte adó- és járulékfizetési kötelezettség. [Szja. tv. 7. § (1) bekezdés k) pontja, 35. § (2) bekezdés, 1-es számú melléklet 6.5. pontja]
Ezekből a dokumentumokkal igazolt adatokból és a Pénztár reklámanyagából kizárólag az a ténybeli és jogkövetkeztetés vonható le, hogy olyan szolgáltatásban részesültek a tagok, amelyben mindegyikük kizárólag a saját maga által igénybe veendő egyetlen szolgáltatást finanszírozta, azaz nem alkottak kockázatközösséget, mivel a befizetéseket azonnal igénybe is vehették, még egyéni kockázatot sem vállaltak.
Ezért a jogalkotó által törvényekben preferált cél az öngondoskodás, illetve a kockázatviselés éppen úgy nem valósult meg, mint a kölcsönösség, szolidaritás elve szerinti szolgáltatás. Nem érvényesülhetnek ugyanis ezek az elvek akkor, amikor a Pénztár a befizetések 87%-át visszafizeti, a fennmaradó 13%-ból a működési költségeket fedezi, mivel így nem marad forrás az összes egyéni számla arányos megterhelésével biztosítható működési elvek betartásával nyújtható szolgáltatások finanszírozására.
Az Öpt. 10. § (1) bekezdés b) pontja szerinti azon kitétel, hogy a Pénztár a "jogszabály által előírt szociális kötelezettség alapján biztosított kiegészítő ellátását nyújthatja" azt jelenti, hogy a Pénztár a szolgáltatási szabályzat megalkotása során szabadságot, önállóságot élvez, azonban nem hagyhatja figyelmen kívül a szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény által deklarált elveket sem. Az Art. 1/A. § (1) bekezdése, 1. § (7) bekezdése, és az Szja. tv. 1. § (3)-(5) bekezdése feljogosítja az adóhatóságot és a bíróságokat ügyletek minősítésére, és annak vizsgálatára, hogy az adókedvezmény céljának, rendeltetésének megfelelően vették-e igénybe, vagy sem.
Az előzőekből következően a Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja szerint a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének a per tárgyát képező jogügyeletek nem feleltek meg. Kockázatviselés ugyanis nem volt, a tagok részére folyósított ellátás nem tekinthető a jogszabály által előírt szociális kötelezettségek alapján biztosított kiegészítő szolgáltatásnak. Az adókedvezmény törvényi céljának megvalósulását a felperes, akinek ez érdekében állt volna, nem bizonyította. Az általa felajánlott bizonyítási indítványok ennek nem feleltek meg. Nem szolgáltatott adatokat a kockázatviselés tényére, a kölcsönösség, szolidaritás, az önsegélyezés megvalósítására, és arra, hogy a befizetésektől függetlenül nemcsak formailag, hanem tartalmilag jogszabály által előírt szociális kötelezettségek alapján biztosítható kiegészítő ellátásban részesültek volna a tagok.
Az alperes ezért helyesen minősítette a Pénztár közbeiktatásával magánszemély részére nyújtott szolgáltatásokat munkaviszonyból származó nem rendszeres jövedelemnek.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.336/2005.)