adozona.hu
AVI 2007.5.45
AVI 2007.5.45
Az Szja. tv. 62. § (3) bekezdésének alkalmazására nem kerülhet sor, ha az ingatlan megszerzésére fordított összeg nem vitás [1995. évi CXVII. tv. 62. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek házastársak, 1995. április 2-án vásárolták meg 2 500 000 forint vételárért a 1789 hrsz. alatti ingatlant. Az ingatlan a vételkor zártkerti besorolásban volt, ezt követően belterületi ingatlannak minősítették, a felperesek pedig az ingatlanon felépítményt, épületet létesítettek.
Ezt követően az I. r. felperes az A. Gyógyszer és Kereskedelmi Bt. kültagjaként az 1/2-ed ingatlan tulajdonát apportként 15 000 000 forint értékben vagyoni hozzájárulásként a társaság rendelkezésére bocsá...
AVI 2007.5.45 Az Szja. tv. 62. § (3) bekezdésének alkalmazására nem kerülhet sor, ha az ingatlan megszerzésére fordított összeg nem vitás [1995. évi CXVII. tv. 62. § (3) bek.]
A felperesek házastársak, 1995. április 2-án vásárolták meg 2 500 000 forint vételárért a 1789 hrsz. alatti ingatlant. Az ingatlan a vételkor zártkerti besorolásban volt, ezt követően belterületi ingatlannak minősítették, a felperesek pedig az ingatlanon felépítményt, épületet létesítettek.Ezt követően az I. r. felperes az A. Gyógyszer és Kereskedelmi Bt. kültagjaként az 1/2-ed ingatlan tulajdonát apportként 15 000 000 forint értékben vagyoni hozzájárulásként a társaság rendelkezésére bocsátotta. A II. r. felperes pedig 1/2-ed tulajdoni hányadát 2000. február 7-én kelt adásvételi szerződéssel eladta ugyanezen Bt.-nek 17 000 000 forint vételárért.
Az adóhatóság 2000. évi személyi jövedelemadó vizsgálatot tartott a felpereseknél. Az ellenőrzés eredményeképpen meghozott elsőfokú határozat az I. r. felperes terhére 2 000 000 forint személyi jövedelem adóhiányt és 200 000 forint bírságot állapított meg, a II. r. felperes terhére pedig 2 300 000 forintos adóhiányt, 230 000 forint adóbírságot állapított meg.
A fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság 2003. április 23-án kelt határozatával az elsőfokú határozatokat megváltoztatta, és az I. r. felperes terhére
1 971 000 forint, a II. r. felperes terhére pedig 2 271 000 forint adóhiányt állapított meg, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az adóhatóság határozatát azzal indokolta, hogy a felperesek nem a személyi jövedelemadó törvény vonatkozó előírásai szerint vallották be az ingatlan elidegenítéséből származó adófizetési kötelezettségüket. Az adóhatóság a felperesek személyi jövedelemadóját a vizsgált évre a személyi jövedelemadóról szóló többször módosított 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 62. § (2) bekezdése alapján számították ki. A felperesekre kirótt adóbírság összegét enyhítő körülmények figyelembevételével 10%-ban állapították meg.
A felperesek egyesített keresetükben e határozatok hatályon kívül helyezését kérték.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A megyei bíróság 3. számú ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítélet az Szja. tv. 62. § (1), (2), (3) bekezdése alapján megállapította, az adóhatóságnak nem azt kellett vizsgálnia, hogy milyen bekerülési költséggel valósulhatott meg a beruházás, hanem azt, hogy az adózóknak ez ténylegesen milyen költséggel járt.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, kérték az ítélet megváltoztatását és a keresetüknek megfelelő ítélet meghozatalát. A felperesek azt sérelmezték, hogy az adókötelezettség keletkezésekor hatályos Szja. tv. 62. § (1) bekezdése szerint az igazolt költségeiket a bevétellel szemben el kellett volna számolni. A 2003. január 1. napját megelőző módosítás még nem tartalmazta, hogy ennek körében milyen bizonyítékokat fogadhat el a hatóság. A szabad bizonyítás keretében ezért a felpereseknek az volt az álláspontja, hogy a bevétellel szembeni költségeket bármilyen bizonyítási eszközzel igazolni lehetett volna, ezért jogszabálysértőnek tartották azt, hogy a bíróság a szakértő kirendelésére vonatkozó indítványukat elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság végzésével a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 3. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A felperesek a 2000. évi személyi jövedelemadó kötelezettség megállapításakor a keletkezett jövedelmüket, bevételüket csökkentették, az általuk építtetett ingatlanra fordított kiadásaikkal.
A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy az Szja. tv. 62. § (1) bekezdése szerint milyen bizonyítékok szükségesek az úgynevezett "igazolt költségek" elszámolásához.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg ítéletében, hogy az Szja. tv. 62. § (3) bekezdésének alkalmazása a perbeli esetben értelemszerűen nem állhatott fenn, tekintettel arra, hogy az ingatlan megszerzésére fordított összeg - az adásvételi szerződés szerinti érték - nem volt vitás, az 2 500 000 forint volt. Így az ezen adat ismeretében nem volt helye a (3) bekezdésben írt bevétel csökkentésének.
Elbírálandó tehát továbbra is az volt, hogy melyek azok az igazolt költségek, amelyek a jövedelemmel szemben csökkentő tényezőként figyelembe vehetők voltak.
A Legfelsőbb Bíróság e körben is osztotta az elsőfokú bíróság és az alperes álláspontját. Ennek megfelelően az adóhatóság illetőleg a bíróság kizárólag az ingatlanra fordított költségek igazolt részét vehette figyelembe.
Ezért helytálló volt a bíróság eljárása, mely szerint a felperesek igazságügyi szakértői kirendelésre vonatkozó bizonyítási indítványát elutasította. Az elbírálandó kérdés ugyanis nem az volt, hogy a felperesek által létesített beruházás, felépítmény milyen bekerülési költséggel valósulhatott meg, illetőleg milyen értéknövelő beruházás volt a megszerzett beépítetlen telekingatlan árához viszonyítottan, hanem a vonatkozó jogszabály szerint az igazolt költségeket lehetett csak figyelembe venni. Ez azt jelenti, hogy a felpereseknek kellett bizonyítania, hogy a perbeli beruházás létesítésekor milyen költségük merült fel. Ez a bizonyítás függetlenül attól, hogy a 2000-ben hatályos személyi jövedelemadó törvény még nem sorolja fel, hogy milyen eszközökkel történhet ennek igazolása, nyilvánvaló, hogy ez hitelesen csak számlával történhetett meg.
Az elsőfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy az Szja. tv. 4. § (3) bekezdése meghatározta a költség fogalmát, melynek az adott évben a ténylegesen kifizetett, szabályszerűen igazolt kiadás tekinthető. A kiadás igazolására valóban csak az általános forgalmi adóról szóló törvényben meghatározott számla, egyszerűsített számla, illetőleg a számlát helyettesítő okmány felel meg, értelemszerűen a kiadás igazolását utólag szakértői bizonyítással megállapítani már nem lehetséges.
Az elsőfokú bíróság helyesen mérlegelte a bizonyítékok körében azt az adatot, hogy a felperesek az adóigazgatási eljárásban nyilatkoztak arra vonatkozóan, hogy a számláikat nem őrizték meg, a számláikat ellopták, illetőleg jelentős munkákat baráti segítséggel, önerővel végeztek. Ezért helytállónak minősült az a megállapítás, hogy az utóbb benyújtott számlamásolatok nem vehetők figyelembe, tekintettel arra is, hogy az elévülési idő eltelte miatt a számlakiállítók utóbb már nem vizsgálhatók.
A becsatolt számlamásolatok hitelessége nem volt ellenőrizhető.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a jogszabályoknak megfelel, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.156/2005.)