adozona.hu
AVI 2006.1.6
AVI 2006.1.6
Az Art. 75. § (4) bekezdése nem fűz jogvesztést a megjelölt határidő elmulasztásához [1990. évi XCI. tv. 75. § (4) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a tulajdonában lévő ingatlanra építési engedélyt kapott négylakásos lakóház építésére. Mint beruházó vállalkozó, építtető magánszemélyekkel megállapodást kötött társasházi lakások megépítésére. 1999. évben a magánszemélyek részére különböző összegeket számlázott le lakásépítési előleg címén. 2001. október 5-ig az épülő lakásokra használatba vételi engedély nem került kiadásra és a lakások értékesítésére sem került sor.
A felperes az 1999. IV. negyedévre benyújtott általános forgal...
AVI 2006.1.6 Az Art. 75. § (4) bekezdése nem fűz jogvesztést a megjelölt határidő elmulasztásához [1990. évi XCI. tv. 75. § (4) bek.]
A felperes a tulajdonában lévő ingatlanra építési engedélyt kapott négylakásos lakóház építésére. Mint beruházó vállalkozó, építtető magánszemélyekkel megállapodást kötött társasházi lakások megépítésére. 1999. évben a magánszemélyek részére különböző összegeket számlázott le lakásépítési előleg címén. 2001. október 5-ig az épülő lakásokra használatba vételi engedély nem került kiadásra és a lakások értékesítésére sem került sor.A felperes az 1999. IV. negyedévre benyújtott általános forgalmi adó (áfa) bevallásában 743 000 Ft visszaigényelhető adót szerepeltetett. A visszaigénylés indokaként a 2 000 000 Ft bevételi értékhatár túllépését jelölte meg. A felperesnek bevétele az általa épített lakóházakra vonatkozó előleg kiszámlázásából, és visszáruzott raklapok jóváírásából származott.
Az adóhatóság a felperesnél 1998-1999. évekre vonatkozóan áfa adónemben ellenőrzést végzett. Az ellenőrzési jegyzőkönyv átadására 2000. június 20-án került sor, amelyre június 27-én az adózó észrevételt tett. Kiegészítő jegyzőkönyv 2001. november 14-én készült, azt az adózó november 20-án vette át, és 2001. november 29-én észrevételt tett. Az adóhatóság 2002. január 15-én az ügyintézési határidőt 30 nappal meghosszabbította, az elsőfokú határozatot 2002. február 13-án bocsátotta ki. Ebben elutasította az 1999. évre benyújtott 743 000 Ft áfa kiutalás iránti kérelmet, és azt jogosulatlan visszaigénylésnek minősítette, ami miatt 185 000 Ft adóbírságot szabott ki.
Az alperes a 2002. március 25-én hozott határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését azzal indokolta, hogy a megállapodást aláíró magánszemélyek leendő lakásvásárlónak minősülnek. A felperes az építés befejezése után fogja a kész lakások értékesítését elvégezni. Ezért az addig bármilyen címen magánszemélyektől átvett összeg pénzösszegek előlegeknek minősülnek. Készlakások értékesítése esetén részteljesítésről nem lehet szó. Az előleg pedig az 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 48. § (4) bekezdés a) pontja értelmében nem számítható bele az elszámolandó adó összegébe. Rögzítette egyben azt is, hogy a visszáruról kapott számlákat sem lehet értékesítés árbevételeként figyelembe venni.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes eljárása és döntése nem felel meg az 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 75. § (4) bekezdésében foglaltaknak. Vitatta a határozatok jogalapját is. Kifejtette, hogy a számlák - későbbi kijavításuknak megfelelően - nem előleg, hanem részszámláknak minősülnek, és mint ilyenek visszaigénylése alapjául szolgálhattak.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy alperes az ügyintézési határidőt meghosszabbította. Intézkedésének és határozathozatalának jogszerűségét pedig a meghosszabbításban szereplő téves jogszabályi hivatkozás nem befolyásolja. A perben vitatott számlák szerinti ellenérték nem termékértékesítés vagy szolgáltatás-nyújtás részteljesítésének ellenértéke. A felperes a saját beruházásában épített társasházi lakásokat, ezeket a használatba vételt követően csak adásvételként adhatja át a magánszemélyek tulajdonába. Ezért a magánszemélyek a számlákban olyan pénzösszegeket fizettek meg a felperesnek, amelyek majd a lakások ellenértékébe beszámításra kerülhetnek. Ennél fogva ezek az Áfa. tv. 17. § (1) bekezdése szerinti előlegnek minősülnek, és az alperes határozata érdemben is jogszerű.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, a Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pontjára alapítottan. Kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, abban is kifejtett jogi álláspontjára figyelemmel.
Alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 3. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálati kérelemben felvetett jogkérdéseket illetően a Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja a következő:
Az Art. 75. § (4) bekezdése értelmében, ha az adóigazgatási eljárás ellenőrzéssel összefüggő utólagos adómegállapításra irányul, az eljárás kezdő időpontjának a jegyzőkönyv átadásának napját kell tekinteni. A határozat meghozatalára nyitva álló határidő ebben az esetben 60 nap.
Az Art. 4. § (1) bekezdése kimondja, hogy ha e törvény másképp nem rendelkezik, adóügyekben az 1957. évi IV. törvény (Áe.) rendelkezéseit kell alkalmazni. Az Áe. 15. §-ának (5) bekezdése értelmében az ügyintézési határidő egy ízben legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható. Erről a kérelemre indult eljárás esetén az ügyfelet értesíteni kell, az értesítés hivatalból indult eljárás során nem kötelező.
Az Art. 75. § (4) bekezdése nem fűz jogvesztést a megjelölt határidő elmulasztásához. A felek által nem vitatottan a határozathozatalra nyitva álló határidő 2002. január 19-én járt volna le. Ezt megelőzően azonban az adóhatóság 2002. január 15-én az ügyintézési határidőt - bár részben téves jogszabályi hivatkozással - 30 nappal meghosszabbította, és a meghosszabbított határidő alatt az elsőfokú határozatot kibocsátotta. Az elsőfokú bíróság tehát helyesen állapította meg, hogy nem történt olyan ügy érdemi eldöntésére is kiható lényeges eljárásjogi jogszabálysértés, amely a felülvizsgálni kért határozatok hatályon kívül helyezésére okot adhatott volna.
A jogerős ítéletben megállapított, ezért a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a magánszemélyek nem rendelkeztek telektulajdonnal, építési engedéllyel, használatbavételi engedély nem került kiadásra, lakásértékesítés sem valósult meg. A felperessel megállapodást aláíró magánszemélyek tehát nem építtetőknek, hanem csupán leendő lakásvásárlóknak minősíthetők. A lakások a magánszemélyek tulajdonába csak a felépítést követően, az adásvételi szerződés megkötése utáni termékértékesítés eredményeként kerülhetnek. Ezért a lakásértékesítést megelőző pénzösszegek átadása csak előlegnek tekinthető. Az Áfa. tv. 17. §-ának (1) bekezdése ugyanis kimondja, hogy "Ha a termékértékesítés és szolgáltatás-nyújtás teljesítését megelőzően ellenértékbe beszámítható pénzösszeget fizetnek, (a továbbiakban: előleg) a pénzösszeg átvételének (jóváírásának) időpontjában a teljesítésre kötelezettséget vállaló adóalanynál adófizetési kötelezettség keletkezik". Az előleg pedig 1996. január 1-jétől nem számítható bele az Áfa. tv. 48. § (4) bekezdés a) pontjának figyelembevételével meghatározott elszámolandó adó összegébe. [1995. évi CXV. tv. 13. § (2) bekezdése]
Rámutat egyben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az Áfa. tv. 16. § (2) bekezdése értelmében, ha a törvény rendelkezéseiből más nem következik, a teljesítés időpontjának megállapítására a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. A Ptk. 365. § (1) bekezdése szerint adásvételi szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonjogát átruházni, birtokba bocsátani, a vevő pedig a vételárat megfizetni, és a dolgot átvenni. A felperes eredetileg maga is az előleg szót szerepeltette a kibocsátott számláiban, ezért az ellenőrzési jegyzőkönyv átvétele után eszközölt számlajavítás, amely a számla tőpéldányára nem is terjed ki, figyelembe nem vehető. A felperes részéről teljesítés, részteljesítés nem történt. Nem került ugyanis átadásra olyan lakásrész, amit magánszemélyek rendeltetésnek megfelelően használni tudtak volna. Ezért a kifizetett pénzösszegek kizárólag előlegnek minősülhetnek.
Az elsőfokú bíróság tehát helyesen állapította meg az alperes határozatának jogszerűségét.
Az Art. 72. § (1) bekezdése értelmében adóbírságot kell megállapítania az adóhatóságnak akkor is, ha az adózó jogosulatlanul nyújtotta be a visszaigénylési kérelmét, ezért az adóbírság kiszabásának jogalapja is fennállt.
Megjegyzi egyben a felülvizsgálati bíróság azt is, hogy annak alapja a jogosulatlanul visszaigényelt összeg, mértéke pedig ennek 50%-a. Az alperes azonban az Art. 73. § (1) bekezdésének alkalmazásával az adóbírságot 25%-os mértékben határozta meg, így ez sem jogszabálysértő.
A kifejtettekre figyelemmel a felülvizsgálati bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.815/2002.)