adozona.hu
BH+ 2008.10.463
BH+ 2008.10.463
A felszámolási eljárásban hitelezőként bejelentkező jogosult [Cstv. 41. § (1) bekezdés] egyezségkötés esetén az eljárás befejezését követően követelését a továbbműködő gazdálkodó szervezettel szemben perben érvényesítheti [1991. évi XLIX. tv. (a továbbiakban: Cstv.) 41. § (1) bek.].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes 2003 június és 2004 január között öt alkalommal, összesen 357 360,17 EUR értékű árut szállított az alperes részére. A teljesítésről kiállított számlákat az alperes befogadta, azokat nem kifogásolta meg, csupán a fizetési felszólítást követően, a 2004. december 13-án kelt levelében kért számlaegyeztetést. Az alperes a tartozását nem egyenlítette ki, ezért a felperes ellene felszámolási eljárást kezdeményezett. Tekintettel arra, hog...
A felszámoló a 2005. február 3-án kelt levelében tájékoztatta a felperes jogi képviselőjét, hogy a követelést nem veszi nyilvántartásba. Felhívta, hogy csatolja a meghatalmazását, igazolja a meghatalmazó cégjegyzéki jogosultságát, valamint a nyilvántartásba-vételi díj befizetését. A 90012070 számú számlával kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a becsatolt okirat kiállítási dátuma eltér az alperesnél fellelhető példányon szereplőtől, ezért kérte, a felperes nyilatkozzon az alperes számlával kapcsolatos korábbi észrevételére is. A felhívásra a felperes nem tett nyilatkozatot. A felszámoló a követelést, mint vitatott hitelezői igényt elbírálás végett nem nyújtotta be a bírósághoz.
A felszámoló bíróság 2005. március 24-én az alperes kérelmére egyezségi tárgyalást tartott, melyről a felperest nem tájékoztatták. Az adós a bíróság által jóváhagyott egyezségben az egyezségkötésbe bevont két hitelező követelésének 100%-os kiegyenlítését vállalta. A Cs. Megyei Bíróság az egyezséget jóváhagyta és a 2005. április 15-én jogerőre emelkedett végzésével a felszámolási eljárást az alperes megszüntetése nélkül befejezetté nyilvánította.
A felperes 2005. szeptember 9-én újabb felszámolási eljárást kezdeményezett az alperes ellen a megyei bíróságnál. Az elsőfokú bíróság 7. sorszámú végzésével ezt az eljárást soron kívül megszüntette, mert álláspontja szerint a felszámolási eljárást is szabályozó és többször módosított 1991. évi IL. törvény (továbbiakban: Cstv.) 41. § (1) bekezdésének második mondata kizárja, hogy a korábbi felszámolási eljárásba hitelezőként be nem jelentkezett felperes követelését utóbb érvényesíthesse. A felperes fellebbezése folytán lefolytatott másodfokú eljárásban az ítélőtábla végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Kiemelte, hogy a felperes követelése tekintetében nem áll fenn a Cstv. 41. § (1) bekezdésében írt korlátozás, mert az előző, egyezséggel zárult felszámolási eljárásban érvényesítette igényét, mely a felszámoló mulasztása miatt nem került elbírálásra. Az újabb felszámolási eljárás iránti kérelem azért volt megalapozatlan, mert az alperes a fizetési felszólításra írt válaszában vitatta a felperes követelését, ezért a jogosult követelését peres eljárás keretében érvényesítheti.
A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 357 360,17 EUR és késedelmi kamatai megfizetésére. Előadta, hogy a kiszámlázott árukat az alperesnek leszállította, aki azt birtokba vette, a számlákat befogadta, de azok ellenértékét nem fizette meg.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felperes a Cstv. 41. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekre figyelemmel követelését már nem érvényesítheti. Másodlagosan vitatta a követelés összegét arra hivatkozással, hogy a felperes a felszámoló felhívása ellenére nem bizonyította követelését, nem adott magyarázatot arra, miért térnek el a peres felek birtokában lévő számlák adatai. Álláspontja szerint a számlamásolatok önmagukban a követelés fennállását, a számlák kiállításának alapját képező áruk megrendelését és azok alperes általi átvételét, a teljesítés megtörténtét nem igazolják.
Az első fokon eljárt megyei bíróság ítéletében arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 43 844,40 EUR-t és ennek 2003. október 14-től, 580,65 EUR-t és ennek 2003. október 15-től, 19 252,52 EUR-t és ennek 2003. október 30-tól, 75 576,6 EUR-t és ennek 2004. január hó 28-től, 85 749,53 EUR-t és ennek 2004. február 28-től, valamint, 132 365,47 EUR-t és ennek 2004. május 15-től a kifizetés napjáig járó, minden naptári félév teljes idejére az Európai Központi Bank által meghatározott, az érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes irányadó kamatlábbal megegyező mértékű kamatát. Indokolásában megállapította, hogy a peres felek között létrejött szállítási szerződés alapján a felperes által szállított árukról készült számlákat az alperes befogadta, de nem egyenlítette ki. Miután a számviteli törvény szerint a számla hitelt érdemlően azonosítja az ügyletben résztvevő mindkét felet, alátámasztja a benne foglalt gazdasági eseményt, ezért azok befogadása azzal a következménnyel járt, hogy az adattartalmával szembeni bizonyítás az alperes kötelezettsége volt. A bíróság pontos és részletes felhívása ellenére az alperes írásbeli előkészítő iratát elkésve nyújtotta be, bizonyítási kérelmét pedig csak az ítélethozatalt megelőző tárgyaláson adta elő. Ennek teljesítését a bíróság azért mellőzte, mert álláspontja szerint nem volt akadálya annak, hogy az alperes ügyvezetője tanúkénti meghallgatását korábban kezdeményezze.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, melyben az ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes követelésének bíróság előtti érvényesíthetőségét a Cstv. 41. § (1) bekezdésének második mondata kizárja, mert azt hitelezői igényként az egyezséggel zárult felszámolási eljárásban nem érvényesítette. A felperes regisztrációs díjat nem fizetett, a Cstv. 3. § (1) bekezdésének c) pontja alapján nem minősült hitelezőnek, ezért igényét a felszámoló nem volt köteles a Cstv. 46. § (6) bekezdése szerint a felszámoló bíróság elé terjeszteni.
Vitatta, hogy a felperes által kiállított számlák önmagukban bizonyítanák a teljesítést. Arra hivatkozott: a számlákat mind ő, mind a felszámoló vitatta, erre figyelemmel a teljesítést, illetőleg a követelés összegét a felperesnek kellett volna bizonyítani. Véleménye szerint az elsőfokú bíróság tévesen határozta meg a feleket terhelő bizonyítási kötelezettséget, és nem tájékoztatta őt a Pp. 3. § (3) bekezdésének megfelelően a bizonyítandó tényekről. Valójában a bíróság felhívását megelőzően már jelezte a kereseti követelés összegével kapcsolatos álláspontját, tanúbizonyítási indítványát pedig az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértéssel utasította el.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Utalt rá, hogy a felszámolónak a bíróság értesítése alapján hivatalos tudomása volt a hitelezői igényéről, ezért jogszerűtlenül járt el, amikor a követelést vitatva, azt nem terjesztette be a bírósághoz. Emiatt a Cstv. 41. § (1) bekezdésében foglalt kizárási ok vele szemben nem áll fenn. Álláspontja szerint a jogszabályi előírásoknak megfelelően kiállított, befogadott és nem kifogásolt számlák igazolják az azok alapjául szolgáló gazdasági eseményeket, erre figyelemmel nem tévedett az elsőfokú bíróság a bizonyítási teher tekintetében. Az alperes elkésetten tette meg az észrevételét, melyben továbbra sem nyilatkozott arról, hogy a keresetet milyen indokok és bizonyítékok alapján vitatja.
A másodfokon eljárt ítélőtábla ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és kötelezte az alperest a felperes részére 15 napon belül 2 200 000 Ft másodfokú eljárási költség megfizetésére. Döntése indokolásában kifejtette, hogy az alperes valójában pergátló kifogással élt, amikor érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását a Cstv. 41. § (1) bekezdésének második fordulatára hivatkozással kérte. A Ptk. 204. § (1) bekezdés c) pontja értelmében más jogszabály is nevesíthet olyan követeléseket, amelyek bírói úton történő érvényesítése kizárt. A Cstv. 41. § (1) bekezdése arra az esetre, ha a felszámolás egyezséggel zárult, ilyen követelésként határozza meg azokat, melyeket a jogosult a felszámolási eljárásba nem jelentett be. Amennyiben a perben a felperes valóban olyan követelést érvényesít, amely a Cstv. 41. § (1) bekezdés hatálya alá tartozik, a Pp. 157. § a) pontja alapján - figyelemmel a Pp. 130. § (1) bekezdés f) pontjára - az alperes érdemi ellenkérelme nyomán a per megszüntetésének van helye. Kifejtette, hogy a Cstv. 41. § (1) bekezdés második mondata a törvény 1997. évi módosítása során került a jogszabályba. Az itt alkalmazott fordulat, szóhasználat a Cstv.-ben máshol nem szerepel: olyan követelések későbbi bírói úton történő érvényesítését zárja ki, melyek esetében teljesül az a feltétel, hogy a jogosult a "felszámolási eljárásba hitelezőként nem jelentkezett be". A Cstv. a hitelezői igény bejelentésére a felszámolási eljárás megindításának közzétételétől számított 40 napos határidőt szab, mely határidő elmulasztása után legfeljebb a felszámolás közzétételétől számított egy éven belül érvényesíthető az igény. Az adós a törvény értelmében hitelezőivel az eljárás bármely szakaszában egyezséget köthet, nem kell megvárnia az egy éves igényérvényesítési határidő leteltét sem. Előfordulhatnak ezért olyan esetek, amikor a hitelező követelését a felszámolónál bejelenti, addigra azonban már az adós elkészítette az egyezségi javaslatot, esetleg rövid időn belül megtartja a bíróság az egyezségi tárgyalást, és nem áll elegendő idő a felszámoló rendelkezésére ahhoz, hogy a bejelentett követelést a Cstv. 46. § (6) bekezdése szerint a bejelentési határnapot követő 45 napon belül felülvizsgálja. Ezért, ha a felszámoló a követelést bármely okból vitatja, úgy a felülvizsgálati határidő alatt is köthető egyezség. Lehetséges az is, hogy a felszámoló hiánypótlásra hívja fel a hitelezőt, aki azt csak az egyezség megkötése után teljesíti. Különböző okokból előfordulhatnak tehát olyan esetek, hogy a felszámolásba a jogosult hitelezőként bejelentkezett, igényét a felszámoló még nem igazolja vissza, vagy vitatja, egyeztetést kezdeményez, az egyezség azonban létrejön. Az ilyen egyezségnek az érintett jogosult nem részese, annak hatálya kényszeregyezségként sem hathat ki rá. Ez a magyarázata annak, hogy a Cstv. 41. § (1) bekezdése egyezség esetén már a hitelezőként való bejelentkezést is elegendőnek tartja annak megállapításához, hogy a jogosult a nemperes eljárásban alanyi (anyagi) jogát érvényesítette, ilyenkor a követelés későbbi érvényesítése nem lehet kizárt.
Kifejtette, hogy a Cstv. 46. § (6) bekezdéséből következően a felszámolónak a hitelezővel való egyeztetést követően az igényt - az elbíráláshoz szükséges iratokat mellékelve - a felszámoló bírósághoz kell beterjesztenie. Az igény felszámolónál történő bejelentése után, ha a felszámoló vitatja a követelést, közli ennek indokait, a hitelezőnek el kell döntenie: elfogadja a felszámoló válaszát, és a vitató nyilatkozat folytán visszavonja a kérelmét, vagy fenntartja ezt a igényt és ebben az esetben azzal kell számolni, hogy a követelés jogszerűségét a felszámoló bíróság bírálja el. Minden olyan esetben, amikor a felszámoló vitatja a hitelezői igény jogalapját, vagy összegét, a meglévő iratokkal együtt a hitelezői igényt elbírálás végett be kell terjesztenie a felszámoló bírósághoz. Ez abban az esetben is így van, ha a felszámoló hiányosnak tartja a mellékelt iratokat és ezek pótlására eredménytelenül hívta fel a hitelezőt. Ha a hiányok pótlása nem történik meg, ebből még nem következik, hogy a hitelező a vitatás miatt nem kívánja a követelést a felszámolási eljárásban érvényesíteni, nem tartja fenn ezt az igényét. Az elállást tartalmazó nyilatkozat, a kifejezett joglemondás hiánya vélelmezéssel nem pótolható. A felszámolónak arról a mulasztásáról, hogy a vitatott hitelezői igényt elbírálásra nem terjeszti be a felszámolási bírósághoz, a hitelezőnek szükségképpen nem kell tudnia, emiatt a kifogás előterjesztésének hiányát a hitelező terhére értékelni nem lehet. Utalt arra, hogy a Cstv. olyan rendelkezést nem tartalmaz, amely feljogosítaná a felszámolót arra, hogy a hitelező követelését érdemi vizsgálat nélkül elutasítsa.
Megállapította, hogy a perbeli esetben a felperes mint az Európai Unió más tagállamában, Szlovéniában bejegyzett gazdasági társaság a felszámolási eljárásba hitelezőként bejelentkezett, majd a felszámoló hiánypótlási felhívására képviseletére vonatkozó szabályszerű meghatalmazást csatolt. A felszámoló ezt követő hivatkozása a követelés vitatására vonatkoznak, erre tekintettel, mint vitatott hitelezői igényt a felszámolónak be kellett volna terjesztenie a felszámolási bírósághoz. A felperes vitatott hitelezői igény jogosultja volt a felszámolási eljárásban, az adós azonban e követelésre tartalékot nem képzett.
Álláspontja szerint, ha a felszámoló vitatja a követelést, a hitelező nem köteles regisztrációs díj fizetésére. Előbb a bíróságnak kell abban döntenie, hogy rendelkezik-e a hitelező megalapozott követeléssel; ha igen, a hitelező a későbbiekben is befizetheti a regisztrációs díjat, ha nem, úgy e kötelezettség fel sem merül. A hitelezői igény nyilvántartásba-vétele valóban csak akkor lehetséges, ha a hitelező befizeti a regisztrációs díjat, helyesen azonban ez a szabály csak az elismert, tehát visszaigazolt (vagy vitatott igénynél jogerős bírósági végzéssel megállapított) követelésekre vonatkozik.
A kereset összege tekintetében kifejtette, hogy az alperes az önmaga ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban számlaszám, esedékesség, összeg szerint feltüntette a tartozásait, melyek között maradéktalanul szerepeltek a perbeli számlák is. Ilyen elismerés után az alperes vitathatja ugyan a tartozását, azonban fokozottan terhelte az a kötelezettség, hogy pontosan határozza meg, melyik számlában megjelölt tartozását vitatja és miért. Az alperes ellenkérelmében csak általánosságban vitatta a keresetet, következésképpen nem tette aggályossá a kereset jogalapját és összegét. Az elsőfokú bíróság ezért helyesen járt el, amikor a kereseti kérelemnek megfelelően marasztalta az alperest a tőke után fizetendő késedelmi kamatokkal együtt.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezésével az első-, vagy másodfokú bíróságot kérte új eljárásra és új határozat meghozatalára utasítani. Kérte a felperes marasztalását a perköltség viselésében is.
A jogerős ítélet jogszabálysértését abban jelölte meg, hogy az sérti a Cstv. 41. § (1) bekezdésének második fordulatát, a Cstv. 46. § (7) bekezdését, a Pp. 3. § (3) és (4) bekezdését, valamint a 206. § (1) bekezdésének rendelkezéseit. Fenntartotta azt a korábbi jogi álláspontját, hogy a felperes a felszámolási eljárásban nem minősült hitelezőnek, mert abba szabályszerűen nem jelentkezett be. A fent nevezett Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pontja értelmében azért nem minősül a felszámolási eljárásban hitelezőnek, mert regisztrációs díj fizetésének hiányában a felszámoló a bejelentett hitelezői igényét nem vette nyilvántartásba. A hitelezői igény nyilvántartásba-vételére pedig a Cstv. 46. § (7) bekezdése alapján csak akkor kerülhet sor, ha az igénybejelentő a nyilvántartásba-vételi díjat megfizeti (BH 2001/240.). Hangsúlyozta, hogy a felperes nem csupán késett a nyilvántartásba-vételi díj megfizetésével, hanem azt a felszámoló ez irányú felhívása ellenére egyáltalán nem teljesítette, ezért a felszámolónak a felperes igényét elutasító intézkedése jogszerű volt. A felszámolónak a regisztrációs díj befizetésének hiányában a felperes igényét elutasító intézkedésével szemben a felperesnek kifogást kellett volna előterjesztenie a Cstv. 51. § (1) bekezdése alapján, azonban ezt elmulasztotta.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 3. § (3) bekezdését is, mert az eljárt bíróságok nem tájékoztatták őt megfelelően a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről, illetve a Pp. 164. § (1) bekezdését megsértve, tévesen jutottak arra a jogi következtetésre, hogy a felperes követeléseinek bizonyítása az adott esetben az alperest terheli. Hangsúlyozta, a peres felek előtt csak az elsőfokú ítélet kihirdetésekor vált nyilvánvalóvá, hogy az elsőfokú bíróság szerint melyek lettek volna a perben bizonyítandó tények és azokat kinek kellett volna bizonyítani. A másodfokú bíróság ennek ellenére az elsőfokú ítéletet jogszerűnek és megalapozottnak ítélte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását és az alperesnek a felülvizsgálati eljárási költségben marasztalását kérte.
A Pp. 270. § (2) bekezdése szerint a jogerős ítélet, vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. Mind az anyagi jogszabályok megsértése, mind az eljárási jogszabályoknak az ügy érdemi elbírálására kiható megsértése a felülvizsgálati kérelmet megalapozhatja.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében - tartalma szerint a jogerős ítélet jogszabálysértését elsődlegesen a felperes kereshetőségi joga hiányában jelölte meg annak folytán, hogy a felszámolási eljárásban hitelezőként szabályszerűen nem jelentkezett be, mert a felszámoló felhívása ellenére a regisztrációs díjat nem fizette be. További eljárási szabálysértésként állította, hogy a bíróság a bizonyítási teherről nem megfelelően tájékoztatta és indokolatlanul mellőzte az általa felajánlott bizonyítást.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a jogerős ítéletnek azzal a jogértelmezésével, hogy amennyiben a jogosult a felszámolási eljárásban hitelezőként bejelentkezett [Cstv. 41. § (1) bekezdés], egyezségkötés esetén, az eljárás befejezését követően követelését jogosult az adóssal szemben perben érvényesíteni. A hitelezőkénti bejelentkezéssel önmagában a jogosult azonban még nem válik a felszámolási eljárásban hitelezővé, mert annak további feltétele, hogy a követelését a felszámoló nyilvántartásba vegye [Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont utolsó fordulata]. A nyilvántartásba vételnek pedig feltétele a Cstv. 46. § (7) bekezdése szerint, hogy a hitelező a követelése 1%-át, de legalább 1000 Ft-ot és legfeljebb 100 000 Ft-ot a bíróság gazdasági hivatala által kezelt elkülönített számlára - a bírósági ügyszámra hivatkozással - befizessen és ezt a felszámolónak igazolja. Ez az adott esetben nem történt meg, mert bár erre a felszámoló a hitelezőként bejelentkező felperest felhívta, azonban a befizetésre határidőt nem tűzött ki és nem tájékoztatta őt az intézkedése ellen előterjeszthető kifogásról, valamint annak határidejéről sem. Ennek azonban csak az a következménye, hogy a felperes a felszámolási eljárásban nem minősült hitelezőnek, emiatt - ahogyan azt a jogerős ítélet helytállóan állapította meg - az egyezségkötésben nem vehetett részt és reá a megkötött egyezség kényszeregyezségként sem hatott ki.
Mindez azonban nem akadálya annak, hogy az egyezségkötést követően a felperes a továbbműködő alperes gazdálkodó szervezet elleni igényét perben érvényesítse, mert eleget tett annak a törvényi követelménynek, hogy a felszámolási eljárásban hitelezőként bejelentkezett.
Téves azonban a másodfokú ítéletnek az a további jogi érvelése, hogy abban az esetben, ha a felszámoló vitatja a követelést, a hitelező nem köteles regisztrációs díj fizetésére, előbb a bíróságnak kell abban döntenie, hogy rendelkezik-e a hitelező megalapozott követeléssel, s ha igen, a későbbiekben is befizetheti a regisztrációs díjat. A Cstv. 46. § (5) bekezdése szerint a felszámolónak a bejelentett követeléseket előbb nyilvántartásba kell vennie a Cstv. 46. § (7) bekezdése szerinti regisztrációs díj befizetése esetén, majd ezt követően terheli - a bejelentési határnapot követő 45 napon belül - annak felülvizsgálata, az érdekeltekkel történő egyeztetése és a vitathatónak minősített igények elbírálás végett a felszámolást elrendelő bírósághoz történő megküldése. A még nyilvántartásba nem vett hitelezői igényre vonatkozóan ilyen kötelezettsége sem a felszámolónak, sem a bíróságnak nincs.
Ettől eltekintve azonban helyes a jogerős ítéletnek az a jogi érvelése, hogy a felperes igényének perbeli érvényesítéséhez elegendő volt, hogy a felszámolási eljárásban hitelezőként bejelentkezett.
Nem sértették meg az eljárt bíróságok a Pp. 3. § (3) bekezdésében és a Pp. 164. § (1) bekezdésében foglalt eljárási szabályokat sem. Az eljárt bíróság a feleket a bizonyítási teherről megfelelően tájékoztatta. A 2007. február 2-án tartott tárgyaláson hozott végzésében kifejezetten felhívta az alperest arra, hogy a kereseti követelés érvényesíthetőségén túlmenően nyilatkozzék atekintetben: a vételár-követelést összegében vitatja-e, ha igen, milyen érvek és milyen bizonyítékok alapján. Figyelmeztette az alperest, hogy amennyiben a megadott határidőben - a felperes előkészítő irata kézhezvételétől számított 15 napon belül - a felhívásnak nem tenne eleget, a bíróság a következő határnapon az előterjesztés, nyilatkozat bevárása nélkül, a rendelkezésre álló adatok alapján dönt, a késedelmesen előterjesztett bizonyítási kérelmet pedig a Pp. 3. § (4) bekezdése alapján mellőzni köteles.
E felhívásra az alperes csak azt a korábbi előadását ismételte meg, hogy a követelés összegét vitatja, azonban bizonyítási indítványt nem terjesztett elő. Csak a következő - 2007. március 23-i - tárgyaláson kérte tanúként meghallgatni az alperes társaság jelenlegi ügyvezetőjét, dr. K. L.-t a "felperes által benyújtott számlák vonatkozásában".
Érdemben is helytálló a jogerős ítélet, mert a beszerzett felszámolási iratok alapján helytállóan állapította meg, hogy az alperes az önmaga ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban maga tüntette fel a felszámolási kérelme alapjaként a felperesnek vele szemben fennálló számlatartozásait, amelyek megegyeznek a felperes keresetében megjelölt követelés összegével. Az alperesnek a saját maga felszámolását kezdeményező nyilatkozata, bár azt nem a felpereshez intézte, valójában tartozáselismerő nyilatkozatnak minősül [Ptk. 242. § (2) bekezdése], ezért e nyilatkozattal szemben a Ptk. 242. § (1) bekezdése alapján őt terhelte annak bizonyítása, hogy elismerése ellenére a tartozása nem áll fenn, vagy bírósági úton nem érvényesíthető.
Helytálló a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy az alperes - korábbi nyilatkozata ellenében - nem ajánlott fel olyan bizonyítást, amely alkalmas lett volna a kereset jogalapja és összege aggályossá tételére.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint is az alperesnek a korábbi írásbeli tartozás elismerése megdöntésére a képviselőjének tanúvallomása önmagában egyébként sem lett volna alkalmas, ezért e bizonyítási indítvány teljesítését az eljárt bíróság - annak késedelmes bejelentésén túl - jogszerűen mellőzte.
Miután a jogerős ítélet a jogszabályoknak megfelel, azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Gfv.XI.30.008/2008.)