adozona.hu
AVI 2004.9.113
AVI 2004.9.113
A vámkezelést kérőt csak a jogszabályban meghatározott esetekben lehet raktározási díj megfizetésére kötelezni [128/1997. (VII. 24.) Korm. r. 5. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Felperes, mint az A. KG és az A. Ltd. magyarországi képviselője kérelmet nyújtott be a vámhatósághoz. Az alperes határozatában ennek helyt adott, és a felperest az Adidas név és védjegyek megsértésének esetén alkalmazandó vámhatósági eljárásban jogosultnak ismerte el.
Az F. Kft. 1997. október 18-án különböző kínai származású szabadidőruhák vámkezelését kérte. A vámkezelés során a vámhivatal az 1997. október 28. napján hozott határozatában 19 962 db tréningruha-együttes hivatalból történő rak...
AVI 2004.9.113 A vámkezelést kérőt csak a jogszabályban meghatározott esetekben lehet raktározási díj megfizetésére kötelezni [128/1997. (VII. 24.) Korm. r. 5. §]
Felperes, mint az A. KG és az A. Ltd. magyarországi képviselője kérelmet nyújtott be a vámhatósághoz. Az alperes határozatában ennek helyt adott, és a felperest az Adidas név és védjegyek megsértésének esetén alkalmazandó vámhatósági eljárásban jogosultnak ismerte el.Az F. Kft. 1997. október 18-án különböző kínai származású szabadidőruhák vámkezelését kérte. A vámkezelés során a vámhivatal az 1997. október 28. napján hozott határozatában 19 962 db tréningruha-együttes hivatalból történő raktározását rendelte el. Erről az intézkedéséről a felperest értesítette. A vámhivatal megkeresésére a felperes igazolta, hogy védjegybitorlás miatt a Fővárosi Bíróságon az A AG. Herzogenaurach pert indított a F. Kft. ellen.
A Fővárosi Bíróság az 1998. január 5-én hozott 9. sorszámú végzésében ideiglenes intézkedésként elrendelte a beraktározott tréningruha lefoglalását. Az 1998. június 10. napján hozott 17. sorszámú ítéletében pedig megállapította, hogy az F. Kft. 19 962 db tréningruha tekintetében védjegybitorlást követett el. Kötelezte ennek abbahagyására, eltiltotta a további jogsértéstől. A szabadidőruha-együttes lefoglalását fenntartotta. Elrendelte hogy az F. Kft. saját költségén, a vámhivatal felügyelete mellett fossza meg a vámárukat jogsértő jellegüktől.
A vámhivatal az 1998. július 7. napján hozott határozatában kötelezte a felperest 5 939 244 Ft raktározási költség megfizetésére. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az 1998. augusztus 11. napján hozott határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 5. § (6) bekezdésében, 8. § (3) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a raktárdíjra vonatkozó rendelkezéseket nem az 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) és a 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.), hanem speciális jogszabály, az R.a> tartalmazza. A vámáru vámraktárba történő betárolásától a bíróság lefoglalást elrendelő végzésének meghozataláig a jogosultat kell kötelezni a raktározási díj megfizetésére. Jogosultnak pedig a felperes tekintendő, aki a raktározással kapcsolatban felmerülő költségeket egyéb törvényes úton a védjegybitorlótól követelheti. Az volt a jogi álláspontja, hogy a raktározási díj nem vámteher. A vámhatóságnak védjegybitorlás gyanúja esetén hivatalból is kell intézkednie, de a felperes maga is nyújtott be a vámhatósághoz "általános kérelmet" a jogsértő áruk belföldi forgalomba hozatalának megakadályozása érdekében.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy az R.a> nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely szerint a védjegy tulajdonos sikeres perlése esetén a raktározással felmerülő költségeket a védjegy tulajdonosnak kellene megfizetnie. A per során keresetét kiterjesztette, kérte hogy a bíróság kötelezze az alperest 5 939 244 Ft-nak és kamatainak a megfizetésére is, mivel az elsőfokú vámhatóság azonnali beszedési megbízással a határozata szerinti követelést vele szemben érvényesítette.
Alperes a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság 3. sorszámú ítéletében az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította. A Legfelsőbb Bíróság a Kf. IV. 28.207/1999/6. sorszámú végzésében az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban a felperes már csak a határozatok hatályon kívül helyezése iránti kérelmét tartotta fenn. Az volt a jogi álláspontja, hogy a raktározási díj vámtehernek minősül, aminek megfizetésére őt nem lehet kötelezni. Az alperesnek határozata meghozatalakor figyelemmel kellett volna lennie a jogerős bírói ítéletre, a jogosult teljes pernyertességére és arra, hogy az eljárás nem kérelemre, hanem hivatalból indult. Az R.a> nem tartalmaz olyan rendelkezést, ami alapján őt a raktározási díj fizetésére kötelezni lehetne. Érvelését az R. 5. § (5) és (6) bekezdésében a Vtv. 60., 62. §-ában, 125. § (1) és (2) bekezdésében, a Vhr. 97. § (4) bekezdésében foglaltakra alapította.
Az alperes határozatában foglaltakat fenntartotta, a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Az volt a jogi álláspontja, hogy a felperes a határozat és az R. 3. § (4) bekezdés b) pontja értelmében jogosultnak minősül. A vámhatóságot azonban az R. 6. § (1) és (2) bekezdéséből következően köti a bírói ítéletben foglalt döntés. Az R.a>-ben nem szabályozott kérdésekben pedig a Vtv.-ben és a Vhr.-ben foglalt előírásokat kellett volna megfelelően alkalmaznia.
Ezért a raktározási díj megfizetésére - a Vhr. 62. § (1) bekezdésének b) pontja 99. §-ának (4) bekezdése, a Vtv. 125. §-ának (1) és (2) bekezdés a) pontja alapján - nem a felperest, hanem az F. Kft.-t kellett volna köteleznie.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását. Azzal érvelt, hogy az elsőfokú ítéletben kifejtett jogi álláspont téves, határozata jogszerű döntést tartalmaz. A vámtehernek nem része a raktározási díj. A raktárdíj megfizetésére vonatkozó kötelezettséget a vámteher fizetési kötelezettség alapján nem lehet megállapítani. Kizárólag az R. 5. § (5) és (6) bekezdése szerinti feltételek megléte esetén lehet a vámkezelést kérő terhére előírni a raktárdíj fizetési kötelezettséget. Ez pedig a perbeli esetben nem állapítható meg. A védjegyper kimenetele a vámhatóságot csak a vámkezelés elvégzésekor köti. A felperesnek, mint jogosultnak a raktárdíj fizetési kötelezettsége az R. 8. §ának (4) bekezdése alapján fennáll.
A felperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, korábban kifejtett jogi álláspontját fenntartotta. Ennek alátámasztásaként hivatkozott a Kf. III. 28.459/1999/4. sorszámú ítéletben foglaltakra.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság a Vtv. a Vhr. és a R.a> szabályainak téves értelmezésével állapította meg, hogy a felperes nem kötelezhető a raktározási díj megfizetésére. Annak a körülménynek ugyanis, hogy az R.a> alapján hivatalból vagy kérelemre indul a vámáru közvetlen vámfelügyelet alá vétele, nincs kihatása arra, hogy a raktározási díjat a vámkezelés elvégzésekor kinek kell megfizetnie. Ennek csak abból a szempontból van jogi jelentősége, hogy kell-e biztosítékot letétbe helyezni vagy sem. Az R. 7. §-ának (4) bekezdése ki is mondja, hogy a jogosult értesítésére és jogaira, valamint a vámhatóság eljárására hivatalból indult eljárás esetén is az 5. és 6. §-ban foglaltak az irányadóak.
A Vtv. 1. § 10. pontja értelmében e törvény alkalmazásában vámkezelés az ügyfél kérelmére indult eljárás, amely során a vámáru vagy áru vámjogi sorsának rendezéséről dönt a vámhivatal. A 21. pont sorolja fel, hogy mit kell vámtehernek tekinteni. A Vhr. 1. §-ának (2) bekezdése pedig kifejezetten rögzíti, hogy nem tekinthető vámtehernek a raktározási díj. A raktárdíj tehát nem vámteher még akkor sem, ha a Vhr. 99. §-ának (4) bekezdése értelmében a vámteher megfizetésére vonatkozó szabályok szerint kell kiegyenlíteni.
Az R. 1. §-ának (1) és (2) bekezdése kimondja, hogy a Vtv. rendelkezései csak az R.a> által nem szabályozott kérdésekben alkalmazhatók, a védjegybitorlással érintett vámárukra vonatkozóan. Ebből következően a raktározási díj megfizetésére kötelezettet nem a Vtv. alapján kell megállapítani, hanem az R.a> mint speciális jogszabály alapján. Ezért nem alkalmazható a Vtv. 125. §-ának (2) bekezdése.
Az R. 6. §-ának (2) bekezdése szerinti szabályozás - az elsőfokú ítéletben rögzítettektől eltérően - azt tartalmazza, hogy a vámhivatalnak a vámáru vámkezelését kell elvégeznie az eljárást befejező jogerős határozat alapján. A védjegybitorlással kapcsolatban megindult polgári peres eljárásban hozott döntés a raktárdíj fizetési kötelezettségét nem állapíthatja meg sem közvetve, sem közvetlenül. Az R. 6. §-ának (2) bekezdése pedig nem rendelkezik a raktárdíj fizetési kötelezettségről.
Az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy a vámkezelést kérőt csak az R. 5. § (5) és (6) bekezdésében meghatározott esetekben lehet raktározási díj megfizetésére kötelezni. Ebben rögzített jogszabályi feltételek azonban a perbeli esetben nem állapíthatóak meg.
Az R. 8. §-ának (4) bekezdése alapján a vámhatóság a jogosulttal az eljárás lezárását követően elszámol a letelt biztosíték összegével. Az elszámolás egyrészt jelentheti azt, hogy amennyiben a védjegy jogosult magasabb összeget helyezett letétbe, mint a tényleges raktározási díj, akkor a vámhivatal köteles a különbözetet visszatéríteni.
Amennyiben viszont a letétbe helyezett biztosíték összege nem fedezi a raktárdíj összegét, akkor a különbözet megfizetésére kell kötelezni a védjegy jogosultat. Az R. 8. §-ának (3) bekezdése ki is mondja, ha a (2) bekezdésben meghatározott mértékű biztosíték nem fedezi az (1) bekezdésben említett költségeket, a jogosult köteles a különbözetet megtéríteni. Jogosultnak pedig ebben a perben elbírált közigazgatási jogviszonyban - a fellebbezési eljárásban nem vitatottan - a felperes minősül. Az alperes határozata ezért jogszerű döntést tartalmaz.
Megjegyzi egyben a Legfelsőbb Bíróság, hogy a perbelivel azonos ténybeli és jogi megítélésű ügyekben ugyanilyen tartalmú döntést hozott. (Kfv. X. 35.124/2002/5., Kfv. I. 35.171/2000/3., Kfv. IV. 35.420/2000/4...) A felperes által hivatkozott Kf. III. 28.459/1999/4. sorszámú ítéletet a felülvizsgálati bíróság Kfv. X. 35.124/2002/5. sorszámú ítéletében hatályon kívül helyezte).
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kf. I. 35.628/2001.)